Search: “"Zakopane 0"”

2016.03.17; csütörtök

Korán keltem, korán indultam. Ahogy eljöttem egy lovaskocsi mellett, hallottam, ahogy a gorál a lovát becézi. Furcsa neve volt a lónak, valami olyasmi, hogy “basznyega de kurwa”.

Az utolsó kép, amit láttam a városból, az a Tátra volt. Igen, a teljesen tisztán, fényben ragyogó Tátra. Két hétig ki sem dugta a fejét a sűrű, fekete ködből. Bezzeg amikor elindultam haza, egyből tökéletes kirándulóidő lett. Dögölj meg, hülye hegy.

Tudod milyen érzés megpofozni egy galambot? Én tudom. Krakkóban volt két órám az átszállásra, gyönyörűen sütött a nap, kisétáltam a Rynekre, útközben vettem egy fajsúlyos, egyórás szivart, majd leültem, nézelődtem, pöfékeltem. A hülye galambok meg azt hitték, hogy az valami péksütemény a kezemben. Néhány nagyon bátor meg is ostromolta. Ezek a nagyon bátrak fel lettek pofozva.

A busz most pontosan érkezett, pontosan indult, kevesen voltunk rajta. A nap továbbra is sütött. Az út jó 60 kilométeren keresztül Zakopane felé vitt, így a buszból még egyszer láthattam, ahogy a Tátra tökéletes kondícióban vigyorog. Basznyega de kurwa. Jelentsen akármit is.

Este hazaérkezés, pakolás, élménybeszámoló, a háttérben sportriporterek sikoltoztak a darts Premier League alatt. Gyors alvás. Péntek reggel kinéztem az udvarra, a vakond felébredt és egyből fel is szántotta a gyepet, a macska reggelre megint beleszart a fürdőkádba, szóval határozottan itthon voltam, újra fülig a hétköznapokban.

2016.03.15; kedd

Az időjárás teljesen meg van bolondulva. Vasárnap szakadt a hó, de csak egy kicsi maradt meg belőle. Hétfőn megjött a nyár, rövidujjú pólóban üldögéltem a patakparton. Megnéztem a meteorológiát, azt mondta, hogy kedden lesz egy kicsi havazás, majd szerdán megjön a nap, némi felhőcskével, csütörtökön pedig a felhők eltűnnek a búsba, kitör a kánikula. Ehelyett mi történt? Kedd reggelre leszakadt kábé húsz centi hó, és egész nap esett. Mit esett, dőlt az égből az áldás. Keverte a szél.

Most kedd este nyolc van és még mindig esik. Én pedig úgy érzem magamat, mint egy giccses fényképen, fenyőfákkal, hóbuckákkal, patakkal, hóval betakart törpeházikókkal, öreg néne őzikéjével. Még ha lesz is holnap valami napsütés, semmit nem fog tudni kezdeni ezzel a tömérdek hóval. A csütörtök meg nem érdekel, akkor már megyek haza. De azért Donovalyra kíváncsi leszek.

Újabb lecke. Remek, pont ilyenekért jöttem. A tétel: nem az az igazi királyság, ha az ember délig alszik a pihepuha ágyikóban. Hanem az, amikor már magától korán kikel. Mert annyira szereti azt, amit csinálnia kell, hogy minél hamarabb el akarja kezdeni.

Délelőtt ácsingóztam a ház előtt és figyeltem, hogyan temet be a hó. A kávémra és a szivaromra azért vigyáztam. Nézegettem ezt az elképesztő tájat. És elgondolkodtam, mi is az igazi értékünk, amivel bírunk. A pénz, mely lehetőséget ad, természetesen fontos, de ha mélyebben belegondolunk, nem ez a legfontosabb. A pénzt elköltjük, aztán jön helyette másik. Az egyetlen értékünk, melyet már sohasem tudunk pótolni, ha elköltöttük, az az időnk. Akár egy szerverszobában szopok, zajban és huzatban, akár itt álldogálok és gyönyörködöm a környezetemben, azt az időt már végleg elvesztettem. Maximum azon töprenghetek, hogy jó cserét csináltam-e.

A mai sétán kapcsoltam, hogy hamarosan megyek haza, ideje elkezdeni ajándékokat vásárolni. Aztán amikor hazaértem, akkor vettem észre, hogy a hűtőben még van egy csomó vodka is. Hát, ja, amikor megérkeztem, vettem egy adagot – ahogy Nejjel szoktuk – és még több, mint a fele megvan. Egyértelmű, hogy Nej visz rossz útra.

Este is kimentem a ház elé, de rögtön visszafordultam. Szivar ledob, fényképezőgép felvesz.

A hó mindent vastagon betakart, a telepen meg meglehetősen gyér a közvilágítás, ideális alkalom sejtelmes képekre vadászni. Igaz, kell hozzá egy jó gép, meg nagyon sok türelem. Mire ez ember kivariálja a megfelelő beállításokat. Éppen egy ilyennel küzdöttem, aztán amikor minden jó lett, megnyomtam az exponáló gombot – és abban a pillanatban ment el valaki a főépület előtt és kapcsolódott fel a mozgásérzékelős reflektor, megölve minden finombeállítást a képen.
Majd már odabent a faházban, amikor a laptopon néztem át a képeket, kiderült, hogy ez a kép lett a legjobb.

Otthoni hírek. Ez valahol már tényleg elképesztő. Valami spindoctor lefordította, hogy a republikánusok a Fidesz, a demokraták meg ugye a tudjuk, kik, és ahogy nézem, a kommentvilág csőcseléke most már az amerikai választások kapcsán is képes acsarogni a hazai ellenségre. Egyszerű egy-egy megfeleltetéssel. Hillary egy hataloméhes liba, tehát fúj MSzP, fúj Gyurcsány. Elképesztően gennyes színjáték, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ezeket a konstellációkat már régóta csak a Fidesz tartja életben, mint mozgósítási célú hívószavakat, illetve valódi ellenzék kialakulását meggátoló terepakadályokat.
Nekünk magyaroknak különleges tehetségünk van rendkívül aljas embereket kinevelni, akiket aztán megválasztunk vezetőinknek.

Mindenesetre az Orbán beszédre az egyik fórumon belinkelt vizilovas válaszvideó tökéletes riposzt volt. (Oké, az érvelés szofisztikáltsága hagy maga mögött némi kívánnivalót, dehát amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.)

2016.03.13; vasárnap

Itt, az űberkatolikus Lengyelországban, nincs kötelező vasárnapi zárvatartás. Rábízták a boltokra. Ahol fontosnak érzik, ott zárva tartanak. Nekem is majdnem két kilométert kellett gyalogolnom az első működő boltig, de megtaláltam. Aztán az emberek hétközben ide járnak, vasárnap meg máshová.

Vannak ezek a hegyi sajtok, melyekkel tele van a város sétálóutcája. Én szerettem, de alaposabban megvizsgálva, nem is tudom, mit szerettem rajta. Oké, olyan sajtforma, az állaga is sajt, de az íze… füst és só. Egyébként pedig csak fűrészpor. Erre akkor jöttem rá, amikor nem csak a sétálóutcán, hanem boltban is vettem hegyi sajtot. Ez utóbbinak ugyanis határozottan sajt íze van.

Orrvérzés. Nem az az elállíthatatlanul dőlő, nem, ez csak úgy van. Minden papírzsebkendőm vörös, amikor kidobom. Furcsa, hogy most ennyire nem bírom az 1000 méteres magasságot.

A fürdőszoba még mindig durva. Zuhanyzás után látod, ahogy gőzölög a tested. Meg a fogkeféd.

2016.03.14; hétfő

Hétfő. Mindenki hazautazott. A faháztelep csendes, újra csendes, elzúgtak… izé. Ez most pont nem jó.

Hasamra sütött a nap. Amiben az volt a legkülönösebb, hogy még létezik. Egy hete nem láttam.

Pont egy hete vagyok itt. Mi változott?
– Egyfelől itt figyel hét írás a laptopon és készül a nyolcadik.
– Másfelől teljesen átbillentem. Annyira unatkozok, hogy amikor tegnap késő délután eszembe jutott, hogy le kellene cserélnem a szövegelválasztó jelsorozatot az összes textfájlban, örömmel másztam ki az ágyból és ültem le a számítógép elé. Végre valami kihívás. Otthon ezzel szemben az volt, hogy szinte egész nap a gép előtt ültem, ezt még meg kell csinálni, na még ezt is… és csak vágyakozva néztem néha az olvasófotelemre.

De ez csak átmeneti állapot. Ma, hétfő délelőtt, már érezhető a visszatérés. Nyolcadik napja elérhetetlen a blog Lengyelországból és már kaptam visszajelzést más, külföldön élő olvasóktól is, hogy Houston, van egy kis problémánk. Nos, az van mögötte, hogy március elején a szolgáltató kapott egy támadást és védekezésként kitűzfalaztak egy csomó országot. Csakhogy ez már 8 napja így van. Na most, pánikreakciónak ez teljesen rendben van, de ennyi idő után már tudni kellene valamit kezdeni a helyzettel. Mert az ügyfél elkezd kételkedni a szolgáltató kompetenciájában. Vagy a szemléletében.
Na mindegy, elkezdtem nézegetni a magyarországi WP tárhely-szolgáltatókat. Persze így már nem megy az írás. És pontosan ez lesz, ha hazamegyek.

Visszajöttem a déli sétáról. A nap kifejezetten csibészes mosollyal dönti a sugarait. A meteorológia egész napra takony felhős-esős időt jósolt. Emiatt nem is dőltem be a kora reggeli napsütésnek. Oké, szórakozzál csak – gondoltam magamban – úgyis el fogsz tünni. Nos, nem tűnt el. Egyedül az vigasztal, hogy a Tátra csúcsai még mindig felhőben vannak, így nem mulasztottam el semmit.

Ebédelni a Kunyhócskába mentem, és jelentem, megoldottam a rejtvényt. Sokat morogtam itt az árakról, de most, hogy végigkóstoltam Krakkóban is, és Zakopánéban is sok helyen ugyanazokat az ételeket, megszületett a megoldás. Zakopane nem drága, legalábbis nem nagyon. (Azért mégis csak kiemelt üdülőhely.) A jelenség ugye az, hogy amíg egy tejbárban a kolbászos krumplileves (zsurek) 7 zloty, addig étteremben 16. Tejbárban a húsos pirog 12 zloty, étteremben 18. Csakhogy. Tejbárban ahhoz, hogy jóllakjak, kell egy leves és kell egy pirog. Azaz zóna méretűek az adagok. Étteremben, ha levest is, másodikat is ennék, kidurrannék. Vagy leves, vagy pirog. És ha így nézzük, pont ugyanott vannak az árak. Azaz ha minél több ételt meg akarsz kóstolni, akkor menj tejbárba. Ha már tudod, mit szeretsz és egy nagy adagot szeretnél belőle, akkor menjél étterembe.

Éppen a pirogomat eszegettem, amikor beült mögém egy négyfős, hangos társaság. Harmincöt körüli magyarok. Felvették az étlapot, nézegették. Nem értették.
– Nézd már, mit eszik az a bácsi – szólalt meg az egyik.
– Báácsi? – akadt fel a szemem. Szépen vagyunk.
De még mindig nem tudtak választani.
– Azon a tésztán, amit a bácsi eszik, van szalonna is. Nekem kifejezetten tetszik.
Rezzenéstelen arccal ettem tovább. Mint Clint Eastwood. Mint Bud Spencer.
Aztán nekiálltak morogni, miért nem jön a pincérnő. Ekkor feladtam az inkognitómat és közöltem velük, hogy le kell menni a pulthoz rendelni. Csak egy kicsit volt kínos, aztán elröhögtük.

2016.03.12; szombat

A boltból kisüvegben levadásztam a teljes Zsubrowka családot. A tiszta vodka borzalmas, a két, Magyarországon még nem kapható fajta pedig mézes-citromos, illetve valami ánizsos. Közszolgálati híreinket hallották.

Most döbbentem rá, hogy jó hat napja alig beszéltem. Magyarul semmit, a helyiekkel meg inkább csak mutogatunk. És ez még napokig így lesz. Az írásnak jót tesz.

A teljes kiőrlésűnek vásárolt kenyérről kiderült, hogy fügedarabok vannak benne. Egy barna kenyérben. Érted? Egy ilyen fűrészporszerű, feketelyuk sűrűségű barna kenyérben. Na most, erre megy a vaj, a füstölt sajt, a füstölt sonka és a kígyóuborka. Tiszta Május 35.

Magyarországon négynapos ünnep. A sétálóutcán rengeteg magyar beszéd.

Majdhogynem ünnepi ebéd. Jól választottam. A tejbárban kértem zsureket és ez olyan volt, hogy megszólalt. Pontosabban, énekelt. A zsurek elméletileg krumplileves, de ebben annyi kolbász és erdei gomba volt, hogy megállt benne a kanál. Volt benne főtt tojás is. Krumpli nem annyira, de nem is hiányzott. Másodiknak pedig tócsit kaptam, vastag erdeigomba-szósszal. Tökéletes volt.
Ráadásként találtam egy szivarboltot, ahol normális áron volt normális szivar, ami azért is meglepő, mert errefelé még csak nem is hallottak olyan eszközről, hogy humidor. A többezer forintos szivarok is csak úgy hevernek a pulton.

A tökéletes ebéd után a hóesésben kiültem a patak partjára és élvezettel elpöfékeltem egy egyórás szivart. Időnként leráztam magamról a havat.

Azért a remetéskedésnek is van némi hátulütője. Ma délután már együtt énekeltem Cohen-nel a Take This Waltz-ot. Igaz, van előnye is: senki nem hallotta.

Kicsit furcsán játszik a véletlen. Nemrég olvastam Luciánál a “Call me Ishmael” mondatot, még meg is lepődtem, hogy nocsak, én is pont ezt olvasom, de aztán leesett, hogy nem, hiszen az egyik bálna, a másik meg gorilla, erre ma este a Trendvadászban a csajszi ugyanezzel a dumával próbálta lekoptatni azt a lengyel Vojcseket(*). Kicsit sok lett az Izmaelből, és akkor a Bibliáról még nem is beszéltem.

(*) “Vojcsek itt van baszni pingvint.” Elég hatásos belépő.