Search""Prágai ősz 0""

Prágai ősz 09/08

Hát ez meg úgy elmaradt, mint az Ejtőernyősben a borravaló.

Ezt a plakátot séta közben találtuk. Engem egyből megállásra késztetett.

2017-10-10 09.47.45

Mi ez? A kibocsátó a pirati.cz. Lehet a cseheknél Kalózpárt? Már miért ne? Izlandon kis híján választást nyertek. Oké. Valószínűleg választási plakát. Vagy legalábbis híradás jellegű politikai plakát.

Mit mondhat? Ne Buzerovat. Hm. Akár homofób plakát is lehetne, de az előtte lévő mondat alapján van valószínűbb értelmezés is. Rakjuk össze, amit tudunk, vagy legalábbis tudni vélünk:
A technológia az én pampam. Ne buzerovat.
A fazon pedig olyan informatikusféleség. Azért sejtésünk már lehet.

Írjuk be a google fordítóba.
Azt mondja, hogy “A technológia segíteni akar, nem buzogni.

Hát, ez is egy értelmezés.

PS.
Álljanak itt a saját tippjeim is:
– A technológia segíteni akar, ne baszogasd.
– A technológia segíteni akar, nem hergelni.

Prágai ősz 08/08

Hazautazás
2017.10.14; szombat

Korán keltünk. A tervek szerint ma már tényleg meg kellett ennünk mindent, azt is, amit tegnap nem tudtunk. Utána pakolás. Majd el kellett mennünk az ajándékboltba. Ott újrapakolni mindent, mivel cserépkorsókat viszünk a kölyköknek, azokat meg jól bele kell tekerni a ruhákba.
Nagyjából így is történt minden.
Egy órával korábban értünk ki a buszpályaudvarra, de szerencsére ekkor már nem volt annyira cudar idő, mint érkezéskor, sőt.
Az utolsó koronáinkat mogyoróba fektettem.

A buszon semmi érdekes nem történt. Két bugyuta film között volt időm átgondolni ezt az egész hetet.

Jól indult. Aztán szerda délután elromlott és utána folyamatosan történtek olyan, látszólag apró dolgok, melyek emlékeztettek arra, hogy ez tulajdonképpen nem jó. Az a frusztráció, mely odakint volt bennem, mára elpárolgott. Egyszerűen csak nincs kedvem többször kimenni.

Ide még terveztem egy hosszú elemzést arról, hogy mekkora különbségek vannak turista és turista között és a helyiek milyen súlyos hibát követnek el, ha nem különböztetik meg őket és mindegyikőjükkel ugyanolyan érdesen bánnak. Ezzel ugyanis pont a normálisabb turistákat riasztják el, azaz már közepes távon is kizárólag az idióta turistákból álló hordák fogják ellepni a várost.
De aztán hagytam a fenébe. Mi közöm hozzá?

Este tíz körül értünk haza. Nem volt hideg, kiültem a teraszra, rendezni az elektronikus anyagokat. (Fényképek, videók, track-ek, feljegyzések.) Vittem ki bort és végre normális méretű szivart. Valamikor kettő körül jöttünk be.
Én és egy brutálisan erős nátha.

Link:
Fényképalbum

Prágai ősz 07/08

Leginkább Petrin
2017.10.13; péntek

Utolsó nap. Ma tömény esszenciaként a kedvenc helyeket terveztük megnézni, illetve bezsákolni két elmaradt kocsmát, ajándékok… és a legnagyobb vad: rendesen bejárni a Petrin hegyet.

Az indulást megterveztük. A Fekete Ökörbe 10.30-11.00 között kell érnünk. A Vízilóba 12.00-kor. Ehhez legkésőbb 9.00-kor el kell indulnunk, ha kényelmesen szeretnénk bejárni a hegyet.

Kilenc előtt nem sokkal csöngött a telefonom. A rendőrség hívott.
– Petrényi József? – kérdezte egy női hang.
– Igen.
– Édes jó istenem, sikerült megtalálnom!
– Igen. De tudja, kedves, jelenleg külföldön tartózkodom.
– Huh, az baj.
– Miről van szó?
– Ugye nem szokott erdőben kajakot használni?
– Pardon?
– Vannak Önnek kajakjai?
– Igen.
– Az erdőőrség hívta a kollégáimat, hogy az Ön házától nem messze kajakokat találtak az erdőben.
– Jézusmária. Kajakokat?
– Várjon egy kicsit, megkérdezem… nem, csak egy kajakot.
– Narancssárga?
– Igen.
– Sejtettem. Mennyire lett összetörve?
– Ezt a kollégám nem tudja megállapítani. Ha Ön külföldön tartózkodik, nem tudna valakit ide küldeni?

Tovább nem részletezem. Őrült hosszú telefonálások jöttek, idegesítő kicsöngésekkel és fel nem vevésekkel. Végül sikerült összehoznunk, hogy a szembeszomszéd kiment megkeresni a járőrt, ahol képviselt engem. A kajakot becipelték a szomszédhoz. Barna ahogy ráért, hazaszaladt egy haverjával és átvitte a kajakot a nappalinkba. Meg a biztonság kedvéért a másik kettőt is berakták az udvarról. Sanszos, hogy a tolvajok éjszaka akarták lenyúlni a kajakot, de valaki megzavarhatta őket, így bedobták az erdőbe, hogy majd visszamennek érte. Csakhogy közben az erdőőrség megtalálta. Én pedig tartottam attól, hogy a frusztrált tolvajok az olcsóbb kajakok ellopásával próbálják vigasztalni magukat.
Ja, Barna alaposan átnézte a kajakot és nem talált rajta sérülést.

Az utolsó telefonbeszélgetés után lerogytam az étkezőasztalhoz és idegesen bontottam egy sört. Kurvára nem érdekelt már, hogy csúszik a programunk. Mit fogok csinálni a kajakokkal? Az M007-nek van biztos helye, de a két PE hajóval mi lesz? Vén, karcolásokkal teli szarok, már akkor azok voltak, amikor 7-8 évvel ezelőtt megvettük mindkettőt, de annyira összenőttünk velük, hogy el se tudnánk képzelni másik kajakban túrázni. Viszont sehogyan sem zárhatók, elvághatatlan lánc meg nincs. Hogyan fogunk ezután csavarogni járni? (Aztán meglett a megoldás, de érthető okból nem fogom részletezni. Már önmagában az is gyanús, hogy miután itt a blogon annyit lelkendeztem Pali kajakjáról, pont azt akarták ellopni.)

Vissza Prágába.

Úgy döntöttünk, megyünk a rendes menetrend szerint, nem húzunk meg semmit. Aztán lesz, ahogy lesz.

DSC_4185

IMG_1741

DSC_4187

A Petrin hegy gyönyörű. Ez nem is vitás. Különösen ősszel. Mászkáltam már sokszor rajta, de mindig áthaladtam valahová. Most viszont csak a hegyre koncentráltunk és elmászkáltunk mindenféle kerülőutakra. Megérte.
A kilátónál értünk fel a tetejére. Ezt viszont kihagytuk. Igyekeztünk tovább az Ökörbe.
Üres asztal már nem volt, de hely még igen.
– Mózsem? – kérdeztem meg a két öregurat. Bólintottak.
Jött a pincér. Kértem két korsó Kozelt és két rántott sajtot. Aztán beszélgetni kezdtünk Nejjel. Nekem már ekkor gyanúsak voltak az asztaltársaim.
– Sörkirándulás? – fordultam hozzájuk.
– Az, bizony – mosolyodott el az egyik – Csak tegnap túlzásba vittük és most gyógyítgatjuk magunkat.

Akaratlanul is belehallgattunk a beszélgetésekbe a többi asztalnál és szép lassan kiderült, hogy a közönségnek legalább a fele magyar volt. Péntek délelőtt. Érdekes adat.

Aztán… megint beborult az ég. Nekiálltam nézegetni a cetlit. Az étlap szerint a rántott sajt 62 korona. Akkor miért 107 került a cetlinkre? Az Ökör ért annyit, hogy rákérdezzek.
– Mert a sült krumpli – jött a válasz.
Gyors pillantás az étlapra. Sült krumpli: 37 korona. Még szemmel láthatóan 100 alatt vagyunk.
– És? – kérdeztem.
– Meg a majonéz – vont vállat a pincér.
Így már elfogadható. Nem mondom, hogy korrekt, de legalább nem terítési díjként, vagy valami hasonlóként számlázták ki. (Megint csak ne érts félre, az Ökör a világ egyik legjobb kocsmája, 1200 forint egy rántott sajtért teljesen rendben van. Nem azért hőbörgök. Hanem azért, hogy miért nem ezt írják ki?)

Innen egy újdonságot céloztunk be. Kávézó a Zöld Kályhához. Nyilván söröző ez is. Méghozzá záteci sört mérnek. Itt láttuk az Igazi Törzsvendéget. Háromfős társaság üldögélt, beszélgettek. Egyszer csak bejött a postás és csomagot hozott az egyik vendégnek. Érted? A pacák ide rendelte a csomagját, mert tudta, hogy úgyis itt lesz.
A söntés ránézésre egy nagy zöld cserépkályha. Ahol ültünk, onnan látszott, hogy csak egy sor zöld csempe, nincs mögötte semmilyen kályha, de ettől még igen hangulatos.

Bátortalan próbálkozás a Vízilóba. Igen, már délután egy óra, és igen, péntek, de talán. És igen. Itt is le tudtunk ülni egy pár mellé, akik hamarosan elmentek. Dőzs. Csapolt Prazdroj. Nekem meg megjött a kedvem egy utopenec-hez. Végülis ízlett, de kifejezetten mikroadag volt, mondjuk az ára is. A fizetéshez Hulk jött oda. Két sör (2*45), egy utopenec (30), kenyér (2). Minden ár messziről is jól láthatóan kiírva a pult mögött. Erre 140 a számla.
– B@sszátok meg, akkor miért nem ezt írjátok ki? – csúszott ki félhangosan Nejből, de a pincér úgy döntött, hogy nem hallja meg.
És megint nem arról a 15%-nyi 200 forintról van szó. Hanem arról, hogy úgy jössz ki egy egyébként jó helyről, hogy átvágtak. Mert nem annyit fizettél, amennyit kellett volna, és tehetetlen vagy.

Kitérő: A probléma egyáltalán nem mai eredetű. Amikor először voltam Prágában, 2000-ben egy szakmai konferencián, már akkor is előjött. Az egyik kollégám nem kedvelte a várost, pont ezek miatt az apró átcseszések miatt. A másik kollégám viszont imádta. Az volt a véleménye, hogy engedjük el a precizitást. Ne nézegessük a számlákat. Egyszerűen minden 10%-kal drágább, mint ahogy ki van írva. Így sem drága. Ha nagyon kukacoskodunk, akkor ne adjunk borravalót, mondván, hogy úgyis kicsalták tőlünk. És ha így állunk hozzá, felhőtlenül fogjuk tudni élvezni a várost.
A fura, hogy mindkettőjüknek igaza volt.

Ekkorra elteltünk sörrel. Jöhetett a szivar és a művészkedés. Nálam volt a fotós állványom és a Gopro. (Röhej, de az összes csodakamerám közül egyedül a Gopro tud beépítve timelapse fotókat gyártani.) Pofátlanul letettem a Károly híd közepére, majd a korlátnak támaszkodva rágyújtottam. Pénteki forgalom. Az emberek nem győzték a kamerát kerülgetni. De a timelapse felvételbe pont ez kell.
Fél óra után elfogyott a szivar, leállítottam a felvételt.
Utána besétáltam az Óváros térre és az Orloj előtt megismételtem ugyanezt. Úgy, hogy közben volt bábjáték is.
Borzasztó kíváncsi vagyok, milyen videó lesz belőle. De még nem volt időm foglalkozni vele.

Hazafelé beugrottunk a Kampa melletti Kövér Egérbe. (Ezt már első naptól ígértem Nejnek, de csak most esett útba.) Utána pedig a Ferdinánd, már majdnem a Kisoldali téren. Mi ugyan csak sörért mentünk (saját sört mérnek, Ferdinand néven), de beszédbe elegyedtünk a mellettünk lévő asztalnál ülő népes magyar társasággal, akik állították, hogy ez a hely Magyarországon a konyhájáról híres. Lehet. De nekünk közel a szállás és mivel ez az utolsó napunk, így szárazra kell ennünk a hűtőt. Megtörtént. Kipukkadtunk.

Ja, ajándékok. Nem hiszed el. A tegnap este, a Ferdinand mellett kinézett ajándékbolt a biztonság kedvéért egész nap nem nyitott ki. Ugye, péntek. Tizenharmadika.

Link:
A csavargás útvonala

Prágai ősz 06/08

Vysehrad és Vynohrady
2017.10.12; csütörtök

Habár tegnap direkt nem írtam a helyszínen semmit, mert ilyen állapotban nem szabad írni, de ma, a mai nappal kapcsolatban már nem tudom megtenni ugyanezt. Aludni aludtam ugyan egy éjszakát, higgadtam is, de a város ma megint a barátságtalan arcát mutatta. Én pedig nem voltam toleráns kedvemben.

Ma egy jó nagy túrát terveztünk, jó sok sörrel. Konkrétan mára terveztem a legtöbb sört.
Kezdjünk a múltkor kihagyott Nováknál. Ők sajnos nincsenek benne a Sörkalauzban, így nem tudtam, mikor nyitnak. Tíz körül értünk oda, zárva voltak. Így jártunk. Szerencsére nincs messze az egyik csúcskocsmának számító Ejtőernyős és az a web szerint tízkor nyit.
Zárva volt.
Ráadásul a leginkább sutyerák módon: a nyitvatartás a bejárati ajtóra volt kiírva, arra viszont ráhúzták a rolót. Azaz még csak esélyed sem volt megtudni, mikor nyitnak. Bezörgetni a rolón? Kijön a csapos és letépi a fejed.
Tekintve, hogy innen egy hosszabb kocsmamentes szakasz jön, kockáztattunk.
Csak kinyit ez a hely 11-kor. Addig meg megnézzük a kocsmával szembeni emlékhelyet.

Nem akarom túlságosan részletezni, tavasszal már megtettem. A kocsmával szemben van az a templom, ahol Heydrich merénylői elrejtőztek és ahol végül tűzharc során meg is haltak. Az emlékmű erről a történelmi eseményről szól: a merénylet előkészítéséről, végrehajtásáról illetve a nácik bosszúhadjáratáról.

Az első tablón felsorolják a nácik bűneit, többek között azt is, hogy elvették Csehszlovákiától a Felvidéket. Hmm.

Jellemző a hangulatomra, hogy amikor a csendes teremben felharsant mögöttem egy érces cseh hang, rögtön arra gondoltam, hogy innen is kidobnak valamiért. (Egy idegenvezető trombitálta össze ilyen sötét módon a csoportját.)

11-kor tényleg kinyitott az Ejtőernyős. Remek. Szűretlen Gambrinust terveztünk inni és hozzá egy hermelint. Mert a kocsma után hegymenet lesz.

Mogorva csapos. Köszöntem csehül. Semmi válasz.
– Két korsó szűretlen Gambrinust kérünk.
– Nincs.
– De a táblán…
– Nincs.
– Oké, akkor két korsó Kozel. És két hermelin.
– Nincs.
– Hogyhogy?
– 11 és 15 között csak menü van.
– De ez nem főétel, ez sörkorcsolya!
– Nincs.

Ennyi. Nem kicsit fortyogtam, amikor kijöttünk. Kicsit túl sok volt az utóbbi időben a csaposterror, az a hozzáállás, hogy örüljek, ha beengednek, pofa kussba és fogadjam el, amit adnak, ne válogassak. Aztán csodálkoznak, ha az alapvetően jóindulatú sörturista is bunkóvá válik. Én mindenesetre itt határoztam el, hogy ha ennyire masszívan köcsög turistának néznek, akkor az is leszek. Szigorúan angolul kommunikálok, nem hagyok szó nélkül semmit és persze borravaló sincs. Miért igyekezzek elnyerni a jóindulatukat, amikor szemmel láthatóan a pokolba kívánnak? (Miután fizettem, persze.)

Oké, hegymenet. Pontosabban, közvetlenül az emelkedő előtt még ott van az Arany Horgony. Ez is jó kocsma, remélhetőleg tudunk valami egyszerűt harapni is a sör mellé. Plusz a vécé.
Zárva volt.
A táblája szerint délben nyit. 12.05-kor értünk oda. Jó, hát várunk. Belestünk az üvegezett ajtón. Odabent semmi mozgás. Negyed egy. Mintha mozogna valaki. Rátapadtam az ablakra, hátha meglát. Meglátott. Kijött és közölte, hogy gondjai vannak, majd egykor nyit, bocs.

Mi meg bámultunk lógó orral. Amikor terveztem a mai napot, direkt beraktam plusz kanyarokat, hogy kisétáljuk magunkból azt a sok sört. Azt a sok sört.

Odafent szerencsére volt nyilvános vécé. A vysehrad-i vár egyébként is teljesen rendben volt. Szeretem ezt a helyet.

Nem rossz persze a közismertebb vár sem, csak éppen túl mohók lettek az idegenforgalmiak: régebben csak az Arany utcácska volt fizetős, ma már az egész vár az. Ahhoz, hogy bejussál, be kell állnod a pénztárnál egy 50-100 méteres sorba. (Ami persze azt mutatja, hogy igazuk van, hiszen így is van rá kereslet.) Mi viszont már láttuk korábban többször is a várat, ennyit nem ér meg.

DSC_4152

A vysehrad-i várban jobban érződik a történelem. Nem csak a híres temetője miatt. Szeretek csalingázni a sétányain, az eldugott ösvényein.

Aztán irány az ismeretlen. Errefelé valamikor az ezredforduló környékén jártam, még ha nem is pont erre, ráadásul akkor vezettek. Térkép nem igazán van, mert a Folimanka ösvényein akarunk valahogyan feltekeregni Vynohrady-ba. Azaz fel kell jutnunk a völgyből a viadukt mellé.
Egészen jól sikerült. Igaz, háromszor kerítésen másztunk át, de ezek valami ideiglenes építkezési szarok voltak, nem szerepeltek a tervben.

Gömbvillám. Ez egy kocsma. Hangulatos, de már az új stílust követi. Fiatalos, romos, kézműves sörös.

DSC_4156

Klasszikus sörkorcsolya itt sem volt. Kínunkban kértünk egy menüt, leves nélkül. Azt mondták, hogy prejt. Jó. Végül kiderült, hogy ez olyan laposra sütött darált hús. A sör meg semmi extra, a szokásos agyonkomlózott vacak, piszok drágán.

Annál nagyobb marhaság, mint Prágában drága kézműves sört inni, nem sok van. Hagyományos sört is óriási választékból ihatunk, olcsón, és olyan minőségben, amilyenről itthon csak álmodhatunk. Drága kézműves sör meg nálunk is van.

Mondjuk már a leülés sem volt egyszerű. Ahogy haladtunk befelé, szobáról szobára, úgy rakosgatta ki egy hapsi a “foglalt” táblákat az asztalokra. Helyünk is csak úgy lett, hogy az egyiknél mi voltunk a gyorsabbak. Viszont amikor kijöttünk, a mi asztalunk is megkapta a tábláját.

Jó. Akkor igyunk egy igazi csapolt szűretlen Staroprament. Szerencsére itt van nem messze a híres Staropramen Parlament.
Hát egy lóalkatrészt.
Bementünk. Az előtér tisztán ipari hangulatú. Lehet, hogy valakinek bejön sörözés közben a sörtartályok bámulása, nekem nem. Mentünk tovább. A folyosó végén lehetett balra menni és jobbra. Még eszmélni sem jutott időnk, de már ránk akaszkodott egy csajszi és folyamatosan hadarva szerette volna kiszedni belőlünk, mit akarunk. – Azt, hogy befogd végre a szádat és eldöntsem végre, mit akarok – morogtam magamban. De a leányzó nem lanyhult, hiába jeleztem neki mindenféle módon, hogy várjon már egy kicsit. Végül hátat fordítottam neki és elindultam jobbra. Ekkor utánam kiáltott, hogy arrafelé le van zárva minden. Visszafordultam, de a csaj mögött meg éttermet láttam. Mondtam neki, hogy egyszerűen csak sört szeretnénk inni. Erre kiküldött az ipari előtérbe. Kijöttünk. Pár perc múlva újra bementem, ekkor már nem állt az ajtóban a csajszi, körbenéztem a teremben, de kiderült, hogy azok az asztalok, melyek elsőre üresnek látszódtak, mind le voltak foglalva. – Hát, örüljetek neki – jöttem ki. Minimálisan sem volt szimpatikus a hely.

“Körbejártunk, és megpróbáltuk összeszámolni, pontosan hány helyiség is van itt, de végül nem sikerült, mert féltünk, hogy az idő múlásával szép lassan elapad az asztalon hagyott sörünk habja. Egy dolog biztos: hely van, bőven!”
Prágai Sörözők

Ez alapján úgy gondoltam, hogy végre egy többszintes, tágas, de azért ólmeleg sörözöt kapunk. Erre kiraktak abba a kellemetlen, kicsi előtérbe. Hétköznap, délután kettőkor.

Mondjuk, itt már erősen NDK érzésem volt. Ott éreztem utoljára, hogy ennyire erős a pincérmaffia. (Aki nem tudná, akkoriban nem mehettél csak úgy be egy étterembe, kizárólag a pincér kísérhetett be. Ha nem tetszettél neki, akkor elküldött.) Itt is ez van: ha nem tetszel a csaposnak, vagy a pincérnek, akkor kidob. Azaz nem enged leülni. Meg nem ad sört. Megteheti? Meg. Hiszen már délután kettőre le van foglalva az összes asztala. Miért pont téged szeressen?

Nejnek nem is mondtam semmit, csak füstölgő fejjel mentünk a következő helyre.
Deminka.
Egy kicsit meglepett, olyan… túl elegáns volt. De az árak is és a választék is rendben volt. Beültünk. Kaptunk étlapot. Végül rendeltem két korsó sört és két vízihullát.

Utopenec: hagymás lében pácolt szafaládé.

Megérte. Ilyen finom utopenec-et még nem ettem. A lé már eleve paradicsomszószos volt, a hagyma mellett volt benne erőspaprika is, nagyon egyben volt. Aztán a végén a szokásos cseh megoldás. Megnéztem előtte az étlapon: Kozel 32 korona, utopenec 70, az két személyre, szolíd borravalóval együtt 210 korona. Zsebrevágtam a pénzt, elmentem slozira és visszafelé akartam fizetni a pultnál. A pincér szemrebbenés – és részletezés – nélkül beütött a gépbe 230 koronát. Annyi meg nem volt nálam. Mondanom sem kell, ma nem voltam éppen csehbarát hangulatban, elmentem a pénztárcámért és 1-2 koronásokban kiszámoltam neki a 200 feletti részt. (Összegyűlt, na.)
Vedd észre, nem az a 310 forint bosszant. Hanem a pitiáner cigánykodás. Hogy még egy ilyen kicsi összegnél sem bírja megállni és átvágja a vendéget. (És nem, nem érdekel, hogy a kenyeret számította még fel hozzá, vagy a terítési díjat, vagy valami hasonlóan kreatív tételt.) Hiába volt kellemes a hely, finom a sör és a kaja: egy ilyen piti sunyiság után egyből megkeseredik a szám íze. Előtte beszéltük Nejjel, hogy pénteken visszajövünk, megnézni, mit tudnak kihozni a hermelinből. Ezek után szó sem lehetett róla.

Innen már séta, bolt, séta haza. Nejben azért már dolgozni kezdett a sör. Megérkeztünk a házunkhoz. Ilyenkor még az utcán rendezni kell a kütyüjeimet, mert a házban már nincs GPS jel.
– Menjünk már! – toporgott Nej.
– Nyugalom, előbb ezek, aztán elő kell szednem a kulcsomat.
– Igyekezhetnél!
– Türelem rózsát terem! – emeltem fel tanárbácsisan az ujjamat.
– Nem.
– Nem terem?
– Nem rózsát.

Megvacsoráztunk. Utána esti séta. Hogy lássuk Prágát akkor is, amikor nincs tömeg.
Háát… ehhez nem kilenckor kellett volna elindulnunk, hanem ahogy tíz évvel ezelőtt csináltam, éjfélkor. Kilenckor… csak a tömeg összetétele változott, a mérete nem. Turisták helyett fiatalok, még csak azt sem mondanám, hogy döntően józanul. Az este a szórakozásé. Ez látszott is, mert egy kocsmába sem fértünk be.
Annyira már nem zavart, otthon tele a hűtő. Az emberekből meg úgyis elegem volt.

Linkek:
A napközbeni csavargás útvonala.
Az esti csavargás útvonala.

Prágai ősz 05/08

Smichov
2017.10.11; szerda

Reggelre a laptop kikapcsolva figyelt. Éjszaka MS patch kapta el. Mint utánaolvasva megtudtam, örülhetek, hogy egyáltalán elindult. Az, hogy teljesen hülyén viselkedik, éppen csak bolhaköhögés.

Nekem a feleségem gyanús. Reggelire a második sörnél már húzta a száját.

Egyvalamire viszont jó volt a kötelező olvasmány. Nej megemlítette, hogy Hrabalék mindenhol stockot ittak a sör mellé. Mi lehet ez? Kinyomoztuk. Megvettük. Nos, ez valami gyomorkeserű, színében az unikumhoz hasonló, de messze nincs meg benne az a komplexitás. Mondjuk úgy, hogy eléggé faék egyszerűségű.

Mára Smichov bejárása volt tervben. Tavasszal ez egy kellemes túra volt.

Először a Staropramen gyárba mentünk be. Pontosabban, a gyári kocsmába. Csapolt gránátért. Gazdagabbak lettünk egy jópofa hűtőmágnessel is.

Déltájban értünk a vasútállomáshoz. És a vasúti restihez. (Oasa, azaz Oázis.) Megint nem kellett csalódnunk. Alig volt hely, de aztán megláttunk egy eldugott kétszemélyes asztalt. Még le sem ültünk, de már kérdezés nélkül megkaptuk a levest. (Szerencsére nem pacalleves jött.) Aztán csapolt szűretlen Staropramen (nyam) és a menüválasztékból sörfőzők pörköltje. (Hagymás-tormás pörkölt.) Minden tökéletes volt. És ez csak egy vasúti resti.

Nej közölte, hogy a hátralévő életében nem szeretne enni, és köszöni szépen, de sört inni sem. Pedig még csak a nap felénél jártunk.

Sétáltunk egy nagyot. A párhuzamos úton mentünk haza, így láttuk hátulról is a Staropramen gyárat. Pont nyitva volt egy kapu, bekukucskáltunk. Kifejezetten kiábrándító volt, de őszintén, melyik élelmiszervegyészeti gyár néz ki ma már romantikusan?

DSC_4150

A függőfolyosó viszont a gyár két telephelye között zseniális. (Vedd észre. a sör látszólag lentről folyik felfelé. Ez csak úgy lehet, ha az ivó erősen szomjas és nagy lendülettel iszik.)

Vén Oroszlán. A múltkor kajáltam is itt, meg a sörük is érdekes. (Svijany.) De most jól voltunk lakva annyira, hogy csak egy sört kortyolgattunk el. Lassan. A kocsma ijesztően döglött volt. Majdnem egy órát üldögéltünk bent, vendég egy szál sem jött. Meg rajtunk kívül nem is volt más. Életet csak az jelentett, hogy sorra érkeztek a beszállítók (söröshordók, piás rekeszek) és mindegyik hapsi imponálni akart a pincércsajnak.

Hazafelé még bolt, majd természetesen Koutku.

———– Vágás ——————-

Az alábbi részt kábé egy hónappal később írtam. Annyira megalázó volt, ami történt, hogy szándékosan húztam az időt. Nem akartam folyamatosan dühöngeni.

Röviden? Kidobtak a kedvenc kocsmámból. Délután háromkor, azaz messze nem csúcsidőben. Mert turisták voltunk.

Hosszabban.
Bementünk. Bólintottam a csaposnak. (Két naponta cserélték a csaposokat, az előző kettővel jóba lettünk a négy nap alatt. Gondoltam, majd ezzel is kialakul valami.) Leültünk egy asztalhoz. Odajött a csapos. Mondtam neki, hogy két Staropramen. Erre közölte, hogy rossz asztalhoz ültünk, ez VIP asztal. Mivel ekkor már tíznél többször voltam a kocsmában, pontosan tudtam, hogy nem az. (Általában minden cseh kocsmában van egy törzsasztal, oda nem illik nem törzsvendégnek leülnie.) De nem kötekedtem. Átmentünk a vécé előterébe, ahol szintén volt két asztal. Leültünk. Erre jött a csapos és közölte, hogy az is VIP. Ez akkora pofátlan hazugság volt, hogy csoda, hogy nem szakadt le a fazon arca. Nekem is elakadt a szavam. Ránéztem a faszi arcára és azt láttam, hogy nem csak egyszerűen utál, hanem gyűlöl. Szép nagydarab ember volt, fenyegetően magasodott fölénk.
Kijöttünk.

  • A Koutu egy olyan kocsma, melynek kialakult közönsége van. Ők egymásért járnak le. Ebből következik, hogy a külön helyiségben lévő vécéelőtérbe senki nem ül szívesen. Hiszen aki ott ül, gyakorlatilag kizárja magát a közösségi életből. A fenti asztal minden alkalommal üres volt. Ez a két asztal olyan alkalmi betévedők számára van, mint amilyenek mi is voltunk.
  • Ez volt az ötödik napunk. Négy napon keresztül minden este beültünk ide hosszabb-rövidebb időtartamra. Igen, a klotyi előtti asztalhoz. Tetszett a hely hangulata. Hiszen fiatalkorunkban hasonló helyeken nőttünk fel, nálunk meg már nincsenek ilyen füstös késdobálók.
  • Előző este éreztem magam annyira jól, hogy meglehetősen nagy borravalót adtam. (120 koronás számlához 50 korona jatt.) Mondjuk úgy, hogy nem ilyen folytatásra számítottam.
  • Amiért megérte egy hónapot várni, az az, hogy már nem haragszom arra a szerencsétlen hülyére.
    Sokkal inkább sajnálom.
    Meg akarja állítani az időt. Azt szeretné, hogy minden maradjon úgy, ahogy valamikor volt. Amikor jó volt.
    A Koutu-nak kialakult egy közönsége. Ha valaki egy nap nem jelenik meg, már összesúgnak, hogy mi történhetett vele. Ebbe a zárt közösségbe nem hiányoznak a turisták.
    Csak hát a turisták sehová sem hiányoznak, mégis ott vannak. A Koutu nincs olyan messze a belvárostól, hogy ne találják meg mondjuk a belvárosból kiszorult sörturisták. (A sáskaturistákra szvsz nem kell számítaniuk.)
    A turistának látszó emberek kidobása hosszú távon nem fog működni. Nyilván van a cseheknél is valami fogyasztóvédelem, vásárlók könyve, előbb-utóbb belefutnak. Ugyanúgy, ahogy jelenleg – ahogy láttam, egyedül – dacolnak a dohányzási tilalommal. Csak idő kérdése, hogy megbukjanak.

    Talán, ha angol mintájú zárt klubbá alakulnának, ahová csak tagságival lehetne belépni. Talán. De ez a kidobósdi meglehetősen amatőr és bicskanyitogató.

    ——————————

    Mindenesetre hazafelé menet nem szóltam egy szót sem, csak magamban puffogtam. Hirtelen nagyon elegem lett Prágából, meg a seggfej csehekből. Hazamentünk és aznap már ki sem dugtuk az orrunkat a lakásból.

    Link:
    A smichov-i csavargás útvonala.

    « Older posts

    © 2020 MiVanVelem

    Theme by Anders NorénUp ↑