Medve-tó, keresztelő és finálé
2012.07.27; péntek
Délután mise és keresztelő, este finálé búcsúbuli, így napközben nem terveztünk nagy megmozdulást. Sajnálatosan kimaradt a segesvári vár, ekkor derült ki, hogy az énlakai út Korond felől nem járható… végül maradt az, hogy mivel úgysem tudott mindenki fürdeni a Medve-tóban, így visszamegyünk, hazafelé Parajdon elmegyünk pacallevest enni és bőven visszaérünk még a mise előtt.
Reggelire egy vödör hagymás-szalonnás tojásrántotta, házikenyérrel. Edit inkább még az óbazmeg-vizet húzogatta. De jó hír, hogy szemmel láthatóan elvonult fölülünk a viharfelhő, mindenki kimászott a fertőzésből. (Utólagos hír, hogy a kisebb termetű(1) Józsefet vasárnap este, immár itthon, mégis elkapta.)
(1) Mármint a másik Józsefhez képest.
Szovátafürdőn semmi nem változott, rengeteg autó, tömeg. Köröztünk kettőt, parkolóhely nem volt, végül betekeregtünk valami eldugott, murvás fizetőparkolóba. Siettünk a strandra, mert egyig tartott a délelőtti fürdés, és már majdnem dél volt.
From Székelyföld 2012 |
A víz számomra nem volt akkora élmény, mint vártam. Valószínűleg azért, mert a többiek már annyira túldícsérték. Az előzetes infók alapján arra számítottam, hogy bemegyek a vízbe, az meg kilő a Holdba. Ehhez képest még ahhoz is pucsítanom kellett, hogy a hátsóm felszín fölé kerüljön. Azt is mondták, hogy képtelenség benne úszni, nekem meg minden további nélkül ment. Szóval semmi különös: mint a tengervíz, csak valamivel sósabb. És erdőben, hegyek között.
From Székelyföld 2012 |
Gondoltam, beúszok, amennyire lehet. Ekkor láttam meg, hogy a sarokban lehet dagonyázni is. Oké, nőgyógyászati problémákra javasolt, de talán a feminim énemre is hat. Odaúsztam. Közelről vettem észre, közvetlenül a feketére bemázolt emberek mellett, a táblát: iszapolás tilos! Körbenéztem, de még az úszómester sem foglalkozott a renitens sarokkal. Hoztam fel iszapot és módszeresen nekiálltam bekenni magamat. Mire Nej is odaért a sarokba, már nem ismert meg, csak miután többször is nevén neveztem. Aztán jöttek sorban a többiek, végül egész néger törzs alakult ki.
From Székelyföld 2012 |
A képen már éppen lemostam magamat, de előtte fekete voltam, tényleg. Viszont meglepődve tapasztaltam, hogy a fenti fényképek alapján határozottan piedonésodom, és ez nem biztos, hogy örömhír. (Bár kedvelem az öreget.)
Hamarosan visszaúsztam, majd – mivel már nem sok volt hátra a fürdési szünetig – felsétáltam a büfébe és egy citromos sör mellett átfutottam az emailjeimet. (Igen, szabad wifi.) Innen, a tervezettnek megfelelően, elautóztunk Parajdra és beültünk a Telegdy étterembe. Megint meleg, megint legyek… megint nem volt kedvem komoly ételhez, így maradt a csorbaleves. Viszont rendeltem hozzá keksztekercset (itt keksz szalámi), melyet meglátva hirtelen majd mindenki rendelt egyet. (Magos-diós tekercsek, bőven telenyomva tejszínhabbal.) Úgy látszik, a sok sós-zsíros étel után mindenki kívánta az édeset. (Ez egyébként tényleg így volt. Miután hazaértünk, nem győztem tolni a csokit, a kakaós és lekváros palacsintát.)
A többiek még elmentek vásárolgatni, mi is akartunk kerámiát vinni haza, de úgy voltunk vele, hogy ráér holnap: minek vigyük fel a rázós úton, utána meg hozzuk le a köcsögöt? Így mi értünk fel először és találtunk ott két alakot a ház mellett, ahogy zöldségeket szeleteltek a bográcsba.
László és komája, Antal(1) főzték a pörköltet, őzből és vaddisznóból.
(1) Ezt most nagyon nehezemre esett leírni, mert az illető olyan, de olyan tipikus Tóni volt, hogy szerintem a keresztelője óta senki nem hívta Antalnak. De a blog szabályai szerint itt mindenki a keresztnevén szerepel.
From Székelyföld 2012 |
Kiültem melléjük. Üldögéltünk. Én sem voltam beszédes kedvemben, ők sem. Figyeltem, mit csinálnak.
– Kíváncsi társaságunk van – jegyezte meg később Antal Lászlónak, amikor kicsit távolabb mentem.
– Hát, igen – vigyorodtam el magamban. Igaza van. Kapcsolatépítésben nem vagyok túl jó, az olyan típusú beszélgetésekhez meg nincs kedvem, hogy “- Hagymát pucoltok? – Igen. – Most meg paprikát? – Igen.”
Azért csak megmaradt egy sztori a főzőcskéből.
– Honnan is jöttetek? – kérdezte Antal.
Nem bonyolítottam a dolgot, itt mindenki Egerből és környékéről jött, születésem és szívem szerint én is egrinek tartom magamat.
– Egerből.
– Az szép hely.
– Az bizony – hízott a májam.
– Utálom.
– Ööö…
– Bevágtak a rendőrségi fogdába és azt ordították rám, hogy román cigány.
– Ööö… – folytattam az előző mondatomat.
Hallgattunk.
– Dolgozni voltál ott? – próbálkoztam.
– Igen. De átvágtak. Hatvanezerrel maradtak lógva.
Megint hallgattunk.
– De aztán törlesztettem – emelte fel a kanalat Antal – Egyszer összefutottam itt a faluban azzal a rendőrnővel, aki lerománcigányozott. Nyaralni jöttek. Eléálltam és jól beolvastam neki. Az orrát nem merte ezután kidugni a házból, egész idő alatt.
Közben megjöttek a többiek, de túl sok pihenés nem volt. Egyrészt le kellett gyártani a köretet (sztrapacska, juhtúróval), másrészt pedig készülni kellett a keresztelőre. Végül Tamás tiszta fehérben (ugye, pólya), a többiek pedig fülig mosolyban, átsétáltunk a templomba.
– Fürdőruhát hoztál? – kérdeztük Tamástól.
– Minek?
– Pucéran fogsz úszkálni a keresztelő medencében?
– Azok a szakszervezetisek, akiknek akkora medencéje van!(2) – vágta rá a Pap bácsi.
(2) Pap bácsi szavajárásában a szakszervezetisek a Jehova Tanúi. Szokni kellett a terminológiát: az öreg a fiatal lányokat egyöntetűen ‘csámpás’-nak hívta, az idősebbeket meg ‘jámbor’-nak. Mindenféle sértő szándék nélkül, kedvességgel. Az utász sem tüzért jelent errefelé, hanem útkarbantartót.
Bevonultunk misére.
From Székelyföld 2012 |
From Székelyföld 2012 |
From Székelyföld 2012 |
Férfiak jobbra, nők balra. Az elkésők meg először ide, aztán meg oda. Szerencsére az ilyesmi nem befolyásolta a szertartás szigorúságát, mert az nem volt.
From Székelyföld 2012 |
From Székelyföld 2012 |
Az öreg mondta a kenetteljes szöveget, majd a szája széléből leszólt.
– Van valakinél öngyújtó?
– Nálam van – szóltam vissza a harmadik sorból.
– Akkor gyere fel és gyújtsd meg a gyertyát!
Felsétáltam az oltárhoz.
– Tényleg? – próbáltam pontosítani a helyzetet.
– Persze – bólintott.
Ekkor ért oda a ministráns a gyufával, de már nem tudta beelőzni a gyújtót. Valószínűleg a gyertyák sem számítottak oldalsó támadásra, de a fáklyalángos szivargyújtók már csak ilyenek.
From Székelyföld 2012 |
Ment tovább a mise, aztán szép lassan átfordultunk a keresztelőbe.
From Székelyföld 2012 |
From Székelyföld 2012 |
From Székelyföld 2012 |
Illetve videón is a keresztelő rész:
A fenti közvetlenség végig jelen volt, mind a misén, mind a keresztelőn. Ha Pap bácsi úgy gondolta, hogy valamire fel kell hívnia a figyelmünket, vagy csak instruálni kell a közönséget, szó nélkül kiesett a magasztos szerepből, tisztázta a tisztáznivalókat, majd visszaváltott.
– Ez egy igen családias szertartás volt – vontam le végül a következtetést kifelé menet.
– Ilyen – bólintott László – Nem a mennyekben él, hanem az emberek között.
From Székelyföld 2012 |
A csoportkép után visszasétáltunk a házhoz. A pörkölt már javában rotyogott.
From Székelyföld 2012 |
From Székelyföld 2012 |
Kiültünk mellé, beszélgettünk.
– Mit gondoltok, meddig marad még így?
– Hogy?
– Itt mindenki jórészt megtermeli magának, ami kell. Még a boltban is háztáji van. Mikor jönnek be a bevásárlóközpontok, a teszkók?
– Nem tudom, de be fognak. Jelek már vannak. A sajt oltóanyagát már egyre kevesebben termelik, inkább megveszik boltból a port.
– Azóta finomabb is.
– De egyforma.
– És mi a helyzet a boltokban a biotermékekkel?
– Eh! Átvágás! Ugyanazt adják bioként, mint mellette sima áruként, csak jóval drágábban.
– Ez a Góbé, nem?
– De, az.
– Nem is sejtitek, mennyi jó van ebben a fenti életben. Aki itt szalonnát eszik, lehet, hogy még simogatta is a disznót. Amit bevásárlóközpontban veszel…
– Ahogy mondod. Tejgyári ismerősöm mondta, hogy felejtsük el, hogy a bolti joghurt tejtermék. Köze nincs a tejhez.
– Na, meg a tej…
– Ja. A tejet, ahogy beérkezik, elemeire szedik, aztán kicentizve összeraknak belőle ezt-azt, adalékanyagokkal. De az olyan is.
– Mint a sültkrumpli. Ledarálják, pépesítik, belerakják a tartósítót, aztán hasábformára nyomják és elősütik. Meg nem mondod, hogy nem rendes krumpli. Csak éppen fosol tőle.
– Próbálj meg teszkós húst sütni rácson. Egyből felére ugrik össze, mert a többi víz, állományjavító meg stabilizátor.
– Kóstoltál már Magyarországon ehető virslit?
– Viszont hatékony a gyártás.
– Pont ez a baj. Ha a profit a cél, akkor a hatékonyság gondoskodik róla, hogy még a szarból is étel legyen. Ha magadnak csinálod, akkor azért odafigyelsz, mit eszel.
– Na, kész a pörkölt – szólalt meg László.
A lányok közben megterítettek. Bevonultunk. Jó sokan lettünk, be kellett fogni a nappaliban az összes asztalt. Antal meg is lepődött: a szakácsok általában túlbiztosítják a mennyiséget, ő is így tette, aztán éppenhogy elég lett. De jó volt körbenézni a nappaliban, látni a sok, jókedvű embert. Az új ismerősöket.
From Székelyföld 2012 |
From Székelyföld 2012 |
Vacsora után borozgatás, beszélgetés. Később Pap bácsi és kompániája hazasétált, a csajok meg kitalálták, nehogymár ők ne traktorozzanak a sötét erdőben. (Pontosabban, az ötlet a fiúké volt, azzal a kiegészítéssel, hogy megoldható-e, hogy egy bizonyos ponton kiessen a kerék?)
István fülig érő szájjal konstatálta, hogy nekünk szórakozás az, ami neki a munkája. Azért megmutatta, mit tud, behajtott az udvarra, majd a zsebkendőnyi területen lendületesen odatett egy Y fordulót. Az ötméteres utánfutóval. Sötétben.
Felszálltak a lányok, felszállt az immár bűntelen ember, Sándor is, József is utánuk ugrott, na meg vittek egy rekesz sört, szóval szemmel láthatóan nem bízták a véletlenre az élményt.
From Székelyföld 2012 |
Ottmaradóként vettük észre, hogy a vaddisznó ajándékba kapott szűzpecsenyéje még mindig ott figyel a fagyasztóban. Valahogy minden este elfeledkeztünk róla. Na, az udvaron még égett a tűz, László megsütötte. Mit mondjak? Finom volt. Egy fél szelet kenyérrel ettem pár harapást… aztán éreztem, hogy nem szabad lehajolnom, mert túlfolyóig ért a kaja.
Kimentem, sétáltam. Bejöttem, hallgattam a beszélgetést. Aztán összeszedtem a fejlámpát, meg a fényképezőgépet, gondoltam, felviszem, amíg még tudom, hol vannak. Odafent leültem az ágy szélére… aztán, mint egy zsák, oldalra dőltem. Reggel ébredtem fel.
Hazautazás
2012.07.28; szombat
Reggelire még maradt két adag pörkölt, rögtön le is csaptam az egyikre. Annyira finom volt, hogy hetekig el bírtam volna lenni rajta.
Aztán már a rutinmunka: pakolás, takarítás. Megérkezett László is, elbúcsúzni.
Szállásköltség. Ez egy érdekes dolog. Alapvetően baráti kapcsolatról van szó, azaz a szállás ingyenes. A gyakorlatban viszont úgy nézett ki, hogy két markos ember lefogta az otthon vezetőjét, a harmadik pedig annyi pénzt tömött a zsebeibe, amennyi legalább a velünk kapcsolatos kiadásait fedezte. Másképpen nem megy… és még így sincs megfizetve mindazon kedvesség, mellyel vártak és kezeltek minket.
Aztán búcsú, indulás. Sóvidék nehezen enged, a három autós konvojból hol ez állt meg valamiért, hol az, mi is elmentünk még köcsögöt venni, aztán elvertük csokira a maradék pénzünket a boltban (román nyelvű Túró Rudi, pikáns), tankolások… de aztán kora délután csak elszakadtunk. Tíz óra dribli. Vonatozás az utakon, lovaskocsik, teherautók, éles előzések. Aszfaltolvasztó kánikula.
Este értünk haza. Bontottam egy sört, meg egy zacskó kekszet. Egy hétig megint nem eszek.
Recent Comments