Search""Murter bringával és kajakkal 0""

Murter bringával és kajakkal 06 / 05

Ezt sem gondoltam volna. Amikor az előző cikk végén összeírtam, hogy mennyi dolgom támadt hirtelen, biztos voltam benne, hogy ebben az évszázadban nem készül el a videó a nyaralásról. Oké, a koncepció fejben megvolt, a vizuális poénok is, de egyfelől időhiány, másfelől 40 GB nyersanyag… elég reménytelennek tűnt.
Az idő viszont nekem dolgozott. Mármint az időjárás. Az egész hetes forróságban még aludni is képtelenség volt éjjel, pakolászni, kertészkedni nyilván nem lehetett, így először csak nézegetni kezdtem a nyersanyagot, utána meg vágni is. Aztán egyszer csak elkészült a videó.
Kicsit nagyobb lett, mint az eddigiek. Úgy szoktam hozzáállni, hogy a hosszú hétvégés kiruccanások férjenek bele maximum 20 percbe, az egyhetes, élménydúsabb utazások pedig 30-ba. Ez most 31 perc lett, szóval határeset. Mentségemre szóljon, hogy nagyon nehéz erős kézzel vágni, ha az ember napokon keresztül gyönyörű tájakon evez és bringázik.


Murter Island, 2015.07 by jozsef-petrenyi

Murter bringával és kajakkal 05 / 05

Vrgada. Vagy valami. De minimum Vela Luka.
2015.07.15; szerda

Kurva kölykök. Kurva meleg. Este sem megy le a hőfok 30 alá. Akármit is mondanak a napszerelmesek, ilyenkor klimás lakásból ki, klimás autóval a klimás irodába be, aztán délután haza a még mindig klimás lakásba.

Kajak előtt ruhás úszás, aztán vizes spricó. Majd minden kiszálláskor újra.

Te szivaroznál, ha mellettetek egy náthás kisgyerek kegyetlenül köhögne? A tegnapi este óta én már igen. (Este 11-ig randalíroztak, labdáztak, visítoztak vagy tízen, közvetlenül a sátrunk mellett. Én meg már voltam annyira álmos, hogy nyolckor lefeküdtem aludni, persze félóra múlva felkeltettek és csak éjfél körül sikerült újra.)

Mára eredetileg otthon – mármint az asztal mellett – a legnagyobb kajaktúrát terveztük be: Vrgada körbe, hazafelé Vela Luka kocsma. Ez annyiból megszelidült, hogy kidugjuk az orrunkat a kitettebb szakaszra és ha nem tetszik, akkor Vrgadát kihagyjuk. A windguru megint szép időt jósolt, 2-es szél, 3-as pöff, délről.

Elindultunk. Ahogy kiértünk a védett öbölből, szóltam Nejnek, hogy engedje le a kormányát. Rossz előérzeteim voltak. Be is jöttek. Ahogy haladtunk északnak, úgy lettek egyre nagyobbak a hullámok és erősödött a szél. Közben falkástól jöttek a motoros yachtok is, csutak gázzal, közel. Betina előtt a kanyarban vált kezelhetetlenné a helyzet: olyan 3-4-es szél és nem túl nagy (30-40 cm), de teljesen kiszámíthatatlan hullámok. Mindenfelől jöttek, szinte egy időben. Egy pillanatra sem tudtam felnézni a vízből, annyira kellett koncentrálnom. Mondanom sem kell, Nejt sem tudtam figyelni, hogyan küzd, de még a motorcsónakokra is csak fül alapján készültem.
Aztán csak jöttek azok a kurva motorosok, volt olyan, hogy percekig csak körbejártam, hogy az egyébként is nehezen kezelhető hullámokra szuperponálódó hullámjaikat szemből vegyem, végül szégyen a futás, de hasznos, kimenekültem a betinai szabadstrandra. Csak reméltem, hogy Nej is jön utánam. Még ez sem volt egyszerű, a strand pont a szélcsatorna végében volt, a sekély vízben tarajos hullámok és fogalmatlan fürdőzők között éppenhogy sikerült talajt fognunk.
Miközben pihegtünk, láttuk, hogy Tisno felől jön egy 15 yachtból álló boly, egymással is versenyezve keresztbe-kasul cikázva egymás előtt. Ha ezt kint, ebben a vízben elkapjuk, a borulás tuti, a túlélés pedig kétesélyes.
A strandon kiértékeltük a helyzetet. A kanyar végéig még vagy 800 méter. Tekintve, hogy előtte olyan két kilométert már mentünk ezen a vacak terepen, ezt is le tudnánk küzdeni. A kérdés: mi jön utána? Itt is azért lett ennyire nehéz a terep, mert a szél pont a csatornában fúj és a végére már rendesen meg tudja mozgatni a vizet. Mi lesz a kanyar után? A motorcsónakok maradnak. Egy újabb csatorna, a mostanival párhuzamos, kicsit szélesebb, azaz több a víz. A szél iránya, erőssége meg marad, a csatorna pedig már korábban kezdődött. (Lásd Endomondo track lejjebb.) Azaz a kanyar után sokkal erősebben fognak elkapni a hullámok. És az egész napot ebben a csatornában terveztük eltölteni.
Végül elmentünk a boltba csokiért és sörért, aztán némi kinlódás után újra vízreszálltunk és a part mellett, távol a motorosoktól hazakocogtunk.

Útvonal: Tisno – Betina – Tisno (kajak)

7,5 km, távolságra nem sok, minőségre viszont épp elég. Délben már otthon voltunk. Miénk volt a délután. Bringatúrát szervezni már nem volt idő, így ezt a napot neveztük ki viharnapnak. Üldögéltünk, izzadtunk, úszkáltunk, izzadtunk, ebédeltünk a kemping éttermében és persze izzadtunk. Egy pillanatra találtam netet, örömmel olvastam, hogy egy újabb hőhullámra fogunk hazaérkezni. Már úgyis olyan régen izzadtam egy jót.

Ma ravaszak voltunk. Oké, a büdös kölykök miatt nem lehet korán lefeküdni. Akkor elütjük valamivel (sör, szivar, könyv) az időt éjfélig. (Érdekes, de egyikünknek sincs kedve olvasni. Általában azért olvas az ember, hogy a megszokott környezetéből a könyv elvigye valahová máshová, egy gyönyörű tájra, egy vágyottabb életbe. Csakhogy mi most pont ilyen életben vagyunk. Hová mennénk?)
Aztán stratégia ide, vagy oda, már este nyolc és sehol senki. Üres a környék, mintha pestis pusztított volna. Már bóbiskoltam a székemben, amikor kilenckor beállított az egész haramiabanda. Megnyugodtam. A bóbiskolás ellen bedobtunk egy éjszakai fürdést fél tízkor. Sötét tenger, sejtelmes parti fények, az étterem színesben villog, szalonzene. Good by lonelyness, good bye happiness, I must die.

Megint Vela Luka
2015.07.16; csütörtök

Éjjel megint alakított a csürhe. Vagy négy kisgyerek ordibált a sátrunk mellett, egy nagymama felügyeletével, aki ugyanúgy kiabált és röhögcsélt, mint a kölykök. Fél tizenkettőkor idesétált egy szlovén hapi és elküldte az egész brigádot a faszba. Így éjfélre végre csend lett. Nem elég éjszaka a hőséggel küzdeni, de itt vannak körülöttünk ezek a taplók is.

Reggel nyolckor egy kétévesforma mutatta be, milyen az igazi merevhiszti, hamarosan csatlakozott hozzá még kettő. Pusztán csak azért nem zavart senkit, mert háromnegyed nyolckor két sátorral arrébb valaki nekiállt fúrni a lakókocsit.

A windguru 4-es északi szelet jósolt, ez ugyanúgy a szélcsatorna, csak a másik irányból. Inkább maradtunk a kerékpárnál. Kész szerencse, hogy a Vela Luka öbölben lévő kocsma elérhető a szárazföldről is.

Tíz körül vágtunk neki. Tikkasztó melegben. Elsőre megnéztük az elhanyagolt Jezerát, aztán az eddig nem ismert szenzációs tanösvényt Jezera és Tisno között. Innen mentünk tovább Pirovac-ra. Nem is volt addig baj, amíg a térkép szerint be nem akartam menni egy szűk utcás részbe a központban. Az utca ugyanis nem tetszett (nem volt elég szűk, meredeknek viszont pont eléggé az volt), így visszafordultunk. Az utca ezt nem bírta elviselni és bosszult. Kegyetlenül. Még be tudtam gurulni Pirovac központjába, de éreztem, hogy ráfon gurulok. Defekt.

Egy jó nagy tüske állt ki a gumiból.

Behúzódtam az árnyékba, Nejt elküldtem sörért, aztán hajrá. Egész szépen haladtam, amíg el nem jutottam a pumpálásig. Nálam ugyanis csak egy ilyen egyszer használatos Decatlon minipumpa volt. Egyszer használatos, mert ha egyszer használod, akkor úgy kivágod a francba, hogy még véletlenül se találja meg senki. Két évvel ezelőtt, amikor a bringát vettem, lekaptam egy ilyen kis pumpát, meg se néztem, milyen. Hiba volt. Most derült ki. (Igen, azóta nem kellett. Most leesett az állad, ugye?) Na szóval képzelj el egy pumpát, amelyiknek nincsen fékje, azaz ha túlságosan kihúzod, akkor dugattyústól, tömítésestől szétesik az egész. Ha pedig nem tökéletesen rakod össze, akkor nem pumpál, mert elmegy a dugattyú mellett a levegő. Ekkor küldtem el Nejt megint sörért. Addig erőlködtem, amíg 3 bar-ra fel nem szenvedtem. Többre nem lehetett, mert ekkor már a pumpán keresztül eresztett le a kerék. Csak hát… ez a 3 bar rohadt messze volt a javasolt 8-9-től. Érződött is: ahogy ráültem, megint olyan volt, mintha ráfon mennék. Éppen ezen törtem a fejemet, amikor Nej szólt, hogy nézzem már meg az ő bringáját is. Bingó. Neki is defekt. Kurva bosszúszomjas kis utca. Csak éppen Nej bringáján nincs gyorszár, és egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy van két darab megfelelő méretű csavarkulcsunk. Tartalék belső persze nincs, az ilyen 40/622-es, azaz 4 centi széles gumik kábé ötévente lyukadnak ki, akkor meg megragasztjuk. Ezt kellett volna tenni most is. Ha van pumpa.

A “Janikám, egy felest előtte” elv alapján hagytuk a bringákat a francba, kisétáltunk a múltkor már meglátogatott strandra és beültünk a kedvenc kocsmánkba.

A pincér némileg meglepődött, amikor a rendelés végére hozzátettem az autópumpát is, de el tudtam magyarázni a helyzetet. Sajnos nem tudott sehonnan sem szerezni. Közben viszont a hős Nokia Here megmutatta, hogy a város túlsó határában van benzinkút, alig három kilométer.

Kaja után kitoltuk a bringákat.

Igen, ez volt a benzinkút neve. Én kérek elnézést.
Először felpöffentettem a bringámat és ezzel a B terv már működött is: eltekerek a kempingig és kocsival visszajövök Nejért meg a bringájáért. De azért nekiugrottam a dúvadnak. Mármint a bringának. Sajnos ebben nem találtam tüskét és a lyuk sem volt túl nagy, csak a második vizsgálatra lett meg. Amíg ragasztgattam, megkértem Nejt, hogy taperolja végig a külső gumi belső felületét, talán meglesz a bűnös. Nem talált semmit, mint ahogy én sem, amikor a biztonság kedvéért én is végigtaperoltam. A gumit. Összeraktam a bringát, mondjuk lazán elfelejtettem, hogy a fékpofák miatt csak a végső berakás után fújjuk keményre a gumit, illetve az is okozott néhány kellemes percet, amíg azt vizsgálgattam, miért nem fut szabadon a kerék, és már szénné állítgattam a féket, amikor a Kedves megkérdezte, hogy a dinamónak ilyenkor is bekapcsolva kell-e lennie? De végül elindultunk. Haza. Enni már teleettük magunkat Pirovac-on (elképesztő, de finomabb volt a ‘cégneve’ salátájuk, mint Tonié), a sört sem kívántam már annyira, akkor meg minek tekerjünk még tíz sivár kilométert a vela luka-i kocsmáig? Meg egyébként is, ekkor már elegem volt a napból. Megegyeztünk, hogy mehetek szabadon, nem kell minden kereszteződésben megvárnom Nejt: ő is tudja az utat, én is, ha van valami, akkor hív. Olyan 7 kilométert mentem, amikor csörgött a telefon. Igen, defekt. Azon a vastag gumin, amelyen ötévente. Melyet ketten is átvizsgáltunk. Nyilván ki lehet számolni, mennyi az esélye, hogy egy 40-es gumin öt kilométeren belül legyen két, független defekt, úgy, hogy a kisérő bringa is bekap közben egyet, de ne számíts túl nagy számra. Az biztos, hogy annak a kis utcának még a környékét is el fogom kerülni a jövőben. Ekkor már nem volt értelme vacakolni az elhagyott benzinkúttal, eljöttem a kempingbe a kocsiért, majd visszamentem Nejért. A bringát meg majd otthon átnézem.

Útvonal: Tisno – Jezera – Pirovac – Tisno (kerékpár)

Túl sok minden már nem történt. Úszkáltunk, vacsoráztunk. Próbáltam megkeresni wifin a zadari getro koordinátáit (nehogy már dalmát bor nélkül menjünk haza), de… hát, szóval ennél elcseszettebb wifi hálózatot én még nem láttam. Publikus free wifi-ről van szó, mégis úgy rakták össze, mintha céges lenne. Mikrotik AP-k, Mikrotik webproxy. A webproxyn fut egy Form Based autentikációt végző weboldal is. Kezdődik ott, hogy habár a 10.0.0.0 privát hálózatot használják, de csak egy C tartományt belőle. Azaz sokszor már IP címet sem kapok. Pedig volna bőven, akár több millió is. De ha kapok, akkor jön az élmény: FBA. A webproxy annyira túlterhelt, hogy tízből egyszer kapom meg a formot, közben persze meg levág a netről, mivel nem forgalmazok adatot a proxyn keresztül, csak foglalom a session pool-t. Ha pedig valahogy kijutok, akkor csak vánszorognak a bitek, mert ugye a proxyzáshoz nincs erőforrás. És ezt valaki nagyon profi megoldásnak gondolta, valaki más pedig kifizette.

Szerencsére heppiend, az Igo ismerte a Getro koordinátáit.

Ezt a bejegyzést este fél tizenegykor írom. A szlovén kölykök ismét itt őrjöngenek pár méterre mellettünk, a szüleik pedig elégedetten nézegetik őket: istenem, micsoda jól sikerült gyerekek, pont olyan taplók, mint mi.
Aztán tizenegykor mokány férfikórus hangját hozza a szél a tengerpart felől, akik azt bizonygatják, hogy az a szép, ha miénk a Felvidék. A taplósági versenyben azért még nem kell minket sem leírni.

Hazautazás
2015.07.17; péntek

Komolyan mondom, már vágyom haza. A környék gyönyörű, a tengert nem lehet megunni, a fenyőillat, a tenger sós szaga, a kabócák… nagyon fognak hiányozni. De ez a rengeteg paraszt a kempingből, akik miatt lassan egy hete nem tudok aludni, azok egyáltalán nem. Eh, elszoktam már a főszezontól.

A legmelegebb éjszaka. Éjfélkor feküdtem le, de a sátorban így sem lehetett megmaradni. Fullra kinyitottam a mellettem lévő ajtót. Hajnalban egy szúnyog leharapta a fél hátamat, de szerencsére reggelre visszanőtt.

Pakolás, fürdés, pakolás, fürdés. Pakolás. Három óra kemény meló a tűző napon.

Az élet nem volt elég komplikált, ezért most máshogyan raktuk fel a bringákat és a kajakokat. Impozáns lett.

Á, alig ült le az autó hátulja. Pedig még várt rá egy nagy adag bor és sör a Getróból. Illetve… némi zadari tekergés és közlekedési szabálysértés után megtaláltuk ugyan az áruházat… de szét volt bombázva belülről. Fejvakarás. Szerencsére korábban láttunk egy Lidl-t, talán jó lesz az is. Talán. Sőr, az volt. De bor… majdnem sírtam. Rengeteg _külföldi_ bor volt, de horvát, az alig. És az is mind a maximum ezerforintos kategóriából. Nem arról van szó, ilyeneket is szoktam vásárolni, de a Getróba a drágább borok miatt érdemes járni. Azt a dingacsot, melyet egy mezei boltban megkapok 120 kunáért (5300 forint), itt általában 100 kuna (4400 forint) alatt vesztegetik. Ezen lehet fogni, nem a 20 kunás fröccsborokon.

Kifelé még Igo hisztizett egyet. Mindenáron egy másik útvonalon akart vezetni, amikor pedig elég határozottan volt kitáblázva a városban, merre kell menni a sztrádához. Aztán felmentünk egy kétszer kétsávos autóútra, ahol közölte, hogy majd 50 kilométer múlva forduljak meg és menjek vissza Zadarba, mert az ő javaslata jobb. Rohadtul kíváncsi voltam, mi lesz 50 kilométer múlva, tekintve, hogy 20 kilométer után már a sztrádán voltunk. Nos, a Sveti Rok előtti alagútrendszer egyik alagútja. Abban kellett volna megfordulnom, azaz átfúrnom magam valahogy a sziklán a szembejövő sávba. Kösz, Igo, nagy vagy.

Elképesztően pokoli meleg volt. A klímát maximumon toltuk. Nem is bírta végig. A Balatonnál egyszer csak elkezdett dőlni befelé az olajos vízgőz a szellőzőnyíláson keresztül. Oké, tudtuk, hogy ez csak a kondenzvíz, de elég büdös volt és legfőképpen hideg helyett meleg. Klíma kikapcs. Másfél óra izzadás hazáig. Nem lepődnék meg, ha a hipotalamuszom egyszercsak besztrájkolna.

Itthon a médiatartalmak rendezése. A GoPro három felvételt elcseszett. Digitális varázslások. Tekintve, hogy ezerféle eszközzel fényképeztünk, kameráztunk (a legkevesebbet a Nikon dslr géppel), ez meg is látszik a képek minőségén. Jó kis kézimunka volt, mire mindent elrendeztem.

És most itthon vagyok. Hirtelen ezek estek rám:

  • Barna usb diszkje tönkrement. Garanciális ügyintézés.
  • A médiacenterben tönkrement egy diszk. Szerencsére nem pótolhatatlan a tartalom, de legalább egy nap munka, mire újra átkonvertálom a virtuális gépeket.
  • A médiacenterben nem működik a hangkártya.
  • A médiacenter nem látja a szünetmentes tápegységet.
  • A HP szerver nem látja a szünetmentes tápegységet.
  • A HP szerveren nem működik a mentés.
  • A médiacenteren nem érhető el a megosztott nyomtató. Valószínűleg driver újratelepítés.
  • Az autó elektromos csatlakozója, mely az utánfutóhoz kell, elgörbült. A csavar mozdíthatatlan. (Valószínűleg nagyon leült a kocsi háta és valahová odaverhettük.) Szervíz.
  • Az autó hátsó ablaktörlője bekrepált. Szervíz.
  • Nej kerékpárja defektes.
  • A hálószobában sürgősen szúnyoghálót cserélni. Jelenleg nem nyitható ki az ablak.
  • A kert katasztrófa: a kultúrnövények a kipusztulás szélén, a gaz ellenben mindent eláraszt.
  • A héten kétszer is fogorvos. Remélhetőleg az utolsó nagy átalakítások.
  • És persze pakolás. Remélem, egy ideig nem néz be hozzánk Orbán Viktor, mert a nappali állapota alapján simán menekülttáborba zsuppolnak minket.

Ja, és még dolgozni is kell.

Murter bringával és kajakkal 04 / 05

Vodice bringával
2015.07.14; kedd

A hajnalra ígért 4-6-os szél elfelejtett megérkezni. Úgy éltük túl az éjszakát, hogy inkább a bogarakat választottuk és fullra kinyitottuk az ajtót. Hajnalban fogtam is magamon valamit, de nem is akarom tudni, mi volt az.
Reggel viszont még minden szép. Kellemes, 25 fokos hideg, még a sör is jobban esik úgy, hogy nem izzadom ki egyből. Ilyenkor még a rámdelegált legyek is alszanak, egyedül a kanos kabócák zsezsegnek rendületlenül.

Ma egy nagy bringázás vár ránk: Tribunj, Vodice, Sibenik. Jó lesz. Odasülünk az aszfalthoz.

Reggel pékség Tisno-ban, a reggeli után egészségügyi fürdés a jó hideg tengerben. (Van vagy 22 fok. Kilenckor.)

– Tudod mi a legjobb? – kérdeztem Nejt, amikor jöttünk ki a vízből.
– ?
– Amikor beállsz a parti zuhany alá, behunyod a szemedet, észrevétlenül bedugod az ujjad a fürdőnadrág és a hasad közé és csak vereted a zuhannyal.
– Aha.
– És tudod mi a legkínosabb?
– ?
– Amikor kinyitod a szemedet és látod, hogy egy hatéves forma kölyök áll előtted tágra nyílt szemmel, a zuhanyra várva.

Túra indul. Aztán megjött a jól ismert minta: kezdett felpuhulni az otthon, szék mellett eltervezett program. A mai táv 55 km, nem túl sok, nekem van egy hasonló napi edzőtávom is, 140 perc. Csak éppen a körülmények. Indultunk Tisnóból, dombok fel, dombok le.

Itt látható a tenger vége. Azt szeretem különösen ebben a környékben, hogy mind a tenger, mind a szárazföld labirintusként tekeredik egymásba. Tisno-ból alig két kilométert jöttünk, ez vízen tíz kilométer lenne, jó nagy vargabetűkkel. A tenger ugyanis mint egy folyó, úgy bújik be a szárazföldbe. A fenti képen látható a hosszú bebújás vége. Meglepő módon egy mocsárban ér véget.

Aztán tíz kilométer lélekgyilkos terep. Mindkét oldalon olajfa ültetvények, kabócák, de árnyék egy szem sem, dombok fel, le, továbbra is, és kegyetlenül tűző nap. 35 fok, délelőtt 11, árnyék ugye nulla.

Utána viszont a tribunji strand, kész felüdülés.

Árnyék,sör és egy kedves csapos csajszi. Innen tovább a faluba, ismét pár kilométer sivár, terméketlen vidék, de a falu már kitett magáért. Árnyékos tengerparti út, strandok, pici óváros a szigeten, templom és temető a hegytetőn.
Mentünk tovább Vodicébe. Elméletileg még több szűk utca, még több tengerpart, gyakorlatilag lenyúlás. Általában egy sör 15 kuna (660 forint), itt 20 kuna (880 forint), ami nálam már túl van az elfogadhatósági határon. (Érdekesség, hogy boltban sem sokkal olcsóbb, 10-12 között szórnak az árak.) Üldögéltünk és megbeszéltük, hogy nem is akarunk Sibenikbe menni. Egy újabb tíz kilométeres táv, gyakorlatilag sivatagon keresztül, mindez azért, hogy lássunk újabb szűk utcákat. Az éttermek, kocsmák tuti Vodicéhez lesznek közelebb, azaz drágák és lélektelenek. Közben Nej hátsó fertálya is levoksolt, miszerint idén még nem bringatúrázott és ez neki sok, szóval végül még tekeregtünk egy kicsit Vodicében és visszaindultunk. Külön vicces húzás a sorstól, hogy a GoPro csak egy felesleges üzenetet írt ki bekapcsoláskor a felvétel indítása helyett, így se kép, se videó nem született a városban. Pedig gyaláztuk rendesen az egyirányú, szűk utcákat. Szemből. Forgalomban. Dalmáciában élj úgy, mint a dalmátok.

Útvonal: Tisno – Tribunj – Vodice – Tisno (kerékpár). Végül csak 35 kilométer lett.

Tisno-ban vacakoltunk a kajával. Pedig már többet voltunk itt, mint Komáromban, de csak most esett le, hogy a város egyik végében csak teraszos presszók vannak – kaja nélkül – míg az összes étterem a városka másik végében gyűlt össze. Biztonsági játék: ötödik Toni saláta. Minden murteri kiránduláson egy. Pedig most már nem kívántam annyira, hogy külön ezért bemenjek Tisno-ba, de egyrészt most pont itt voltunk, másrészt egyik nap Nej áldozta fel magát (pizzériában vacsoráztunk, ahol nem volt halétel) most én jöttem. Toninál volt polip, ellenben nem volt pizza, viszont a bringázás után pont jól esett a saláta. A varázslat még mindig működik, nagyon jó mixet tudnak összedobni salátából, káposztából, uborkából, paradicsomból, főtt tojásból, olívabogyóból, feta sajtból és apróhalból. Plusz jócskán meg van locsolva olívaolajjal és balzsamecettel.

Innen még bolt pintes ozujskóért, ciderért, végül meglepően korán, fél háromkor már visszaértünk. (A döbbenet: az eddig vadul ignorált kempingbolt olcsóbb lett, mint a városi.)

Délután három és az összes szomszéd, pontosabban az egész szektorban mindenki a lakókocsi/sátor mellett üldögél. Miért? Azért jöttek a tengerhez, egy ilyen remek strandhoz, hogy utána csak üldögéljenek az árnyékban? Oké, hogy most mi is csak üldögélünk, de nekünk van okunk: most raktuk le a bringát, ki vagyunk melegedve, hűlni kell. De utána úgy kell majd valami csalétekkel kiimádkozni a vízből.

– Huh, megnyomta a fejemet a cider – dőlt hátra Nej a székben.
– Ne bolondozz már, az csak citromos-almás üdítő volt.
– Papíron ugyanolyan erős, mint a sör.
– Hát, ja. Akkor csak az lehet a baj hogy antialkoholista polipot ettél ebédre, az meg cseszik felszívni az alkoholt.
– Ez az! Biztos, hogy az a kurva polip a hibás!

Hülye emberek vannak. Ez egy olyan tény, amellyel nem lehet túl sokat kezdeni. De amikor azt látod, hogy a hülye ember szülő is, és a gyerek szív, az már dühítő. A strandon az összes 2-3 év közötti tökmag pucéran lébecol. Kivéve az óvatos szülők gyerekét. Arra a szerencsétlen kölyökre ráadtak egy neoprén longjohnt. Nehogy megfázzon a vízben. 35 fok van, a víz olyan 25 fokos lehet. Szerencsére a gyereket nem zavarja, együtt ugrál a többiekkel, de lennének ötleteim, mit csinálnék a szülőkkel.

Vacsora.
– Ez egy jól sikerült vacsora volt, csak egyszer esett ki közben az alsó fogsorom. Szerencsére sikerült még odabent visszaraknom a nyelvemmel – dőltem hátra elégedetten a székemben.
Ránéztem Nej kigúvadó szemeire.
– Oké, lehet, hogy ez túl sok információ volt.

Murter bringával és kajakkal 03 / 05

Murter sziget körbe, kajakkal
2015.07.13; hétfő

Szokásos reggeli bringázás Tisno-ba burekért. Sikerült meggyőznöm Nejt, hogy az aktív nyaralás nem fogyókúra, a teljesítményhez üzemanyag is kell. Így már kettőnk állán csorgott a zsír reggel.

Ma volt az első komoly túránk. A windguru olyan szép időt jósolt, hogy el se hittem. Nem is kellett volna. Betináig (3 km) tükörsima is volt a víz, nyoma sem volt a tegnapelőtti kapaszkodós hullámoknak. Mentünk is, mint a golyó. Aztán ráfordultunk a belső csatornára és megjelent a szél, a hullám haverokkal együtt, na meg a népes motorcsónakos kretén társaság. A murteri célegyenesben valami elképesztő mennyiségű motorcsónakos próbálta ki, milyen közel tudnak elmenni mellettünk, a gázkar persze bináris: nulla vagy csutka.
A strandon a kocsma túl elegáns (rajtam fehér páncélként feszült az eredetileg sötétkék póló), szerencsére van bolt. Nekem sör, Nejnek cider, meg hogy ne szóljanak meg, mindkettőnknek egy-egy szelet csoki.

Érdekes szakasz jött, a következő pihenő egy kilométer sincs. Légvonalban. De Murter ilyen cseles város, a sziget mindkét oldalán van része. Mi pedig közben átfordultunk az északi csúcson. A motorcsónakosok, ha lehet, még veszélyesebbek voltak, az egyik után – hivatalos járgány, Kornati Nemzeti Park – utána is kiabáltam. Nem idézem. De bevettük a kanyart és egyből kisimult a víz. Tükörsimává. Örültem neki. Innentől tíz kilométer út várt ránk ezen a kitett szakaszon, nem hátrány, ha nem kell akrobatizálnunk. (Sok tengerikajakos mondja, hogy hullám nélkül unalmas az egész. Valahol igazuk van, mivel szórakozásra vágynak. Én viszont természetjáró vagyok, tájat akarok nézni, az pedig nehezen megy, ha közben a hullámokra kell koncentrálnom.)

Következő pihenő Stanecli Slanica. Elég híres hely, ennek megfelelően zsúfolt. Valahogy kievickéltünk a partra: a víz tele, a part tele, ráadásul a strand elképesztően hosszan elképesztően sekély (gondolom valami feltöltés, mert természetellenesen világoskék volt az alja), a lényeg, hogy tömeg és nehezen manőverezhető víz.

Akkora volt a zsúfoltság, hogy a felszerelést nem is mertem a kajakban hagyni, eljött velünk sörözni. A hely nemcsak zsúfolt, drága is. Nem szerettük meg.

Aztán az elindulás. Tragédia. A víz teljesen bevadult: kintről csak úgy dőltek befelé a hullámok, persze a sekély vízben egyből tarajosak lettek. Nej beült, elindult, én beültem és egy ravasz hullám egyből kiborított a bokáig érő vízben. Normális esetben nem gond, de itt elképesztő tömeg volt, egy kajakot mozgatni, forgatni, majdhogynem lehetetlen volt. Valahogy sikerült megfordítanom, a hullámok persze mindenfelé dobálták közben, kiborítottam a vizet, majd kerestem a szivacsot, de nem találtam, utána eszembe jutott, hogy Nej a borulásteszteknél lenyúlta, igaz, még maradnia kellett volna egynek, de nem volt, ehhez a vízmennyiséghez meg a pumpa már nem jó. Olyan 10-15 liter víz lehetett a beülőben, gondoltam ezzel azért már lehet menni. Hogy néha mekkora barom tudok lenni, arra nincs kifejezés.
Amíg mi söröztünk, valaki közben átrendezte a színpadot. Tükörsima víz kihúz, helyette vadul, kiszámíthatatlanul hullámzó víz betol. Ráadásul a legrosszabb fajta hullámokkal: oldalról, illetve féloldalról-hátulról jöttek. Nem voltak nagyok (40-50 centi), de punkok voltak (tarajt viseltek) és tényleg összevissza jöttek. Az Égei tengeren jóval nagyobb, hasonlóan kellemetlen irányú hullámokban is eveztünk, de azok a hullámok azt mondták, hogy “most emelgetünk, öcsi”, ezek itt az Adrián meg azt, hogy “beborítunk, b@zdmeg”. Gondoltam is, hogy amint lehet, kimegyünk és kivarázsolom a vizet a kajakból, de sokáig nem lehetett, utána meg azt mondtam, ha eddig jöttem, menni fog az tovább is.
Mondtam már, hogy időnként tudok címeres ökör is lenni?
Vagy négyszer volt olyan szituáció, amikor azt mondtam, kész, vége, innen már nem lehet visszajönni, beborultam. Aztán valami kétségbeesett lapáttámasszal, kalimpálással csak sikerült egyenesbe állítanom a kajakot. Így mentünk le kilenc kilométert, jó két óra alatt.

Jogos lehet a kérdés, hogy miért lepődtem meg? 4-es szelet igértek, megkaptuk. Nos, nem éppen. Egyfelől a reggel frissen megnézett jelentésben már csak 2-es szél volt. Örültünk is neki. Másfelől… tényleg nem volt szél. Csak hullám. Olyan, melyet a 4-es szél csinál. Az, amely most nem volt sehol. Elképzelésem sem volt, honnan jöttek a hullámok, hiszen szél olyannyira nem volt, hogy még a napszemüveget is le kellett vennem, mert a rácsorgó izzadságtól nem láttam.

Ahogy kezdett egy kicsit csitulni a hullámzás, bevártam Nejt.
– Hogy vagy? – kérdeztem és nem tudtam nem észrevenni a hisztérikus felhangokat a sikoltozásából.
Szerencsére hamarosan jött egy öböl, melyre a múltkori túráról emlékeztem: látszólag durva part, de a mélyén van egy kétméteres szakasz, ahol ki lehet kötni. Ki is mentünk, mindenki lehiggadt, betoltuk a műzlicsokit, kimeregettem a vizet (szégyenszemre megtaláltam a szivacsomat, azt, melynek ellopásával Nejt vádoltam) és máris jobb lett mindenkinek a kedve. Az öböl mélyén pucérkodó családnak nem, de minden nem lehet tökéletes.
Mit mondjak? Lötyögő víz nélkül már teljesen más volt. – Gyertek hullámok! – kiáltottam nekik, ahogy kiértünk az öbölből. Mondjuk, jöttek is, de vigyorogva aláztam vérbe az összeset. Egyedül a rendszeres alvázmosás hiányzott.

Aztán befordultunk a déli sarkon, innentöl védve voltunk a hullámoktól. Érdekes módon itt a szél volt erős, de nem sokra ment vele, mert kevés volt a vízfelület, hogy kifussa magát. Odakint volt kettes szél négyes hullámokkal, a védett részen meg négyes szél kettes hullámokkal. A fene tudja, hogyan osztották ezt be.
Kényelmesen hazakocogtunk. Felvételek nyilván nem készültek. Valójában azt sem tudtam, merre járunk: annyira nem voltam képes, hogy a gps-en megnyomjam a ‘zoom out’ gombot.

Útvonal: Murter sziget körbe (kajak)

A GPS szerint 29.5 kilométer, 5,5-ös átlaggal. (Mozgás közbeni átlag. Az Endomondó beszámolja a kikötéseket is.) Elképesztő. Amilyen nehéz terep volt, Nej pedig egy éve nem kajakozott, és korábban sem volt túl gyors, ez egy durván jó érték. Úgy látszik, mégis van értelme a konditeremnek.

Kikötöttünk, felcipeltük a kajakokat, úsztunk egyet ruhástól (hogy kimossuk az izzadtságot), majd zuhanyoztunk egyet, szintén ruhástól (hogy kimossuk a sót) aztán vizes ruhában ücsörögtünk és élveztük az életet. Pontosabban azt, hogy élünk.
Egyébként nagyon jó lecke volt. Nejnek maga a a terep, ő még nem evezett ilyen csúnya vizen. Nekem pedig az, hogy hátrányos helyzetben (ugye az a tízegynéhány liter víz a kajakban) milyen evezni nehéz körülmények között.

Mondanom sem kell,a kempingben semmi szél nem volt. Ott ültem este tízkor, a tökömről is csorgott a víz, ha kifújtam a füstöt, megállt körülöttem és beburkolt. A sátorban szauna, de hogy is lehetne más, amikor idekint is az volt. Egy újabb izzadtságban tocskolós éjszaka, az jön.

Éjszaka állítólag megint érkezik egy négyes szél hatos pöffökkel. Alig várom. Minden vágyam, hogy fázni szeretnék éjszaka. Mindenesetre a szárítókötélen megint lecsipeszeltem mindent.

Ránéztem az időjárásra. Este tizenegykor 31 fok. A sátorban a duplája.

Sötétben kiveszed a szúnyog elleni spray-t és csak az utolsó pillanatban veszed észre, hogy az az öngyújtótöltő gáz.

Hogy ne csak szidjam a kölyköket. Ma már mindenhol szériafelszerelés a csappal ellátott marmonkanna. Hogy ne kelljen minden csepp vízért elmenni a mosdóba. Ennek a töltése tipikus férfimunka: a teremtés csúcsa felmegy a dombra a vizesblokkhoz, megtölti a kannát, majd valahogy hazavonszolja a sátorhoz. A szomszédban egy vézna, hatéves forma kölyök végzi ezt a munkát. Az üres kannával és a gördeszkájával felmegy a dombra, megtölti a kannát, ráteszi a gördeszkára és visszagurul a sátorhoz. Zseniális.

Murter bringával és kajakkal 02 / 05

Pirovac
2015.07.11; szombat

Így néztünk ki nappal.

Persze az a büdös kölyök egyből eljátszotta a szomszédban a reggelinél, hogy fuldoklik, miközben én szivarozok. Sajnos csak ilyen kisebb darabokat hoztam.

Egy pacák nem messze üvegtisztító sprével pucolta a bérelt(!) lakókocsi ablakát.
– Úgy látszik, vannak, akik nem bírnak megszabadulni a hétköznapi rutinoktól – jegyeztem meg.
Amikor megláttam, hogy több helyen is úgy indul a reggel, hogy a család ura elgereblyézi a murvát, már csak legyintettem. Megannyi Velma Melmac.

Ébresztő után gyors mosdás, aztán bringával be Tisno-ba burekért. Végig a tengerparton. El bírnám viselni, akár az életem végéig is.

Reggeli után.
– Ennyi morzsa után elmész mosogatni? – kérdeztem Nejt.
– Szó sem lehet róla.
Aztán később.
– Tudod mit, mégiscsak elmegyek mosogatni.
– Úgy látszik, te sem tudsz megszabadulni a hétköznapi rutinoktól.

A sátorállítás remekül sikerült. Fél tízkor még mindig árnyékban van. A sörsátor annyira nem, oda pont bevág az emelkedő nap. Eredetileg pont fordítva terveztük, de szerencsére időben változtattunk. Persze ez nem védi meg a sátrat, a déli nap halálra perzseli, de legalább reggel nem hajt ki minket a meleg.

Rögtön az elején a kötelező kellemetlen program. Borulástesztek. Amilyen ritkán kajakozunk együtt mostanában, nem árt végigskálázni a repertoárt. Először csak úgy magában, aztán hullámköténnyel, végül hullámkötény és mentőmellény együttesen. Ez utóbbi most elmaradt, mert elfelejtettük kivinni a pumpát, anélkül meg nem igazán lehet a kötény alóli pumpálást gyakorolni. Nem bántam volna, ha kapunk egy kis hullámzást is, elvégre borulni sem sima vízben szoktunk, de az az álnok szél hallgatott.

A parton felszereltük immár rendesen a kajakokat, aztán irány Pirovac. Közben még egy kis evezéstechnika.
– Lenne még mit javítani az evezési stílusodon – vetettem oda Nejnek.
– Péter szerint tök jó!
– Péter udvarias. Én meg a férjed vagyok.
Megmutattam. Aztán ettől, vagy a tömérdek edzőtermi gyúrástól, nem tudom, de olyan szépen jött mellettem, szinte végig együtt haladtunk. (Általában az szokott történni, hogy megyek egy gyengébb utazótempót, Nej pedig lemarad, majd valahol bevárom és az egész kezdődik előlről. Most simán jött velem ebben a tempóban, ami a bedurvult viszonyok között kifejezetten szerencsés volt.)

Szóval Pirovac. Bevezető, félnapos túrának szántuk, nem az lett. A betinai forduló után BF3-as szél, 4-es pöffökkel, 30-40 centis, alattomosan bökdösős, olykor tarajos hullámok és persze rengeteg motorcsónak, kicsi yacht. Ezerrel döngetve, olykor 3-4 is egymás mellett. Amikor a hullámokkal is küzdeni kellett.

Útvonal: Tisno – Pirovac – Tisno (kajak)

Viszont ilyet sem sokszor látni: négyzetrácsos hullámok. Jön pl szemből a hullám, makacsul, kitartóan, erre elzúg melletted egy yacht ezerrel, a hullámai pedig oldalba találnak. Na, ilyenkor lesznek négyzetrácsos hullámok. Lehet gyakorolni a csípőrázást.

Viszont a kocsma továbbra is ott van, továbbra is jó. Hülye fejjel csak egy százast vittem magammal, de pont kijött belőle fejenként egy korsó sör, egy pizza és egy fagyi.

Azt hiszem, a szállással nagyobb a baj. Ez a tömérdek kölyök mellettünk csak a mag. Itt alakult ki a szlovén gyerekek játszótere. A környékről az összes bikfic – vannak jó páran – mind ide jár át. Most éppen a 4-6 évesek vagányságait skálázzák: az egyik nekiáll torkaszakadtából ordítani, a többi pedig először röhög, aztán csatlakozik. Persze erre is igaz, hogy nagy ordítozásnak sírás a vége, az egyik előbb-utóbb rossz hangnemben lép be, a többiek kigúnyolják és már indul is a bömbi.

A kocsiba behajolva pakolásztam, amikor a fényképes táskából kiesett a bébi beöntőpumpa. Ahogy végiggurult az úttesten, vagy tíz szlovén kisklapec nézte érdeklődve. Meg egy anyuka.

Nejjel alaposan kitárgyaltuk, mennyire macsó dolog az, hogy a szomszéd hapsi – harmincas, kopasz, nagy kerek has – egy szál rózsaszín rövidnadrágban mossa a BMW-jét. Mit mossa… olyan Homer Simpson – Peter Griffin keverékként rámászik, érzékien simogatja, még a motorteret is megciceréli.


Family Guy Simpsons Crossover Carwash Scene… by asoy888

Aztán elmentem zuhanyozni, mit ád az ég, a hapsi is pont akkor, egymás melletti fülkébe álltunk be, és csak ekkor vettem észre, Nej milyen tusfürdőt csomagolt: citrom- és mandarinillatú női tusfürdő. Ennyit a macsóságról.

Éjszaka múmiazsák-gyakorlat. (Attila magyarázta, hogy ha igazán hidegben sátorozok, akkor be lehet húzni úgy a múmiahálózsák elejét, hogy még az orrom sem látszódik ki. Ha ekkor megfordulunk a zsákban, akkor abszolút nem érintkezünk a hideg levegővel, igaz, az anyagon keresztül kell levegőt venni. Ehhez le kell küzdeni a klausztrofóbiát, ugyanis az így nyert levegő mennyisége csak teljes nyugalomban heverés esetén elegendő. A Bükkben egyszer ki is próbáltam, működik. De kellemetlen.)
Nos, a mai forró éjszakán éreztem úgy magam a sátorban, mint akkor a Bükkben: olyan kevés levegő volt, mintha egy libatoll takarón keresztül lélegezném be. A kispárnámból meg csavarni lehetett a vizet.

Murter sziget körbe bringával
2015.07.12; vasárnap

Reggel egy nő söpörte körbe partvissal a lakókocsijukat. El tudom képzelni, a dús szlovén gyűrű mennyire barbárként tekinthet ránk, magyarokra, akik nem gondozzuk a murvánkat, reggelire sört iszunk (meg tízóraira, meg ebédre, meg uzsonnára, meg vacsorára, meg a második vacsorára), szivart szívunk hozzá és még az autót sem ápoljuk naponta. Ja, meg reggelire úgy esszük a bureket, hogy a szánk szélén csorog le a zsír. (Ez a burek egyébként tényleg félelmetes. Amilyen zsíros, egy szelettel kábé háromszor meg lehet kerülni a szigetet.)

Gondoltam, a bringázáshoz elég lesz a GoPro. Aztán az összes kilátási pontnál megtéptem a szakállamat. Az ugyanis már kiment a fejemből, hogy az autóút felmegy az összes domb tetejére. De micsoda dombokra! Az egyik lejtőn mértem a murteri sebességrekordot: 56 km/h. Rátekerés nélkül.

Útvonal: Tisno – Murter – Betina – Tisno (kerékpár)

Murter városába élvezet volt bezúgni a domb tetejéről, kár, hogy a forgalom miatt fékezni kellett. Betinának van a leghangulatosabb óvárosa, nyilván betekeregtünk bringával. Addig forgolódtunk, míg végül a dombtetőn lévő templomnál találtuk magunkat. A lépcsőket kikerülve, végig nyeregben.
Majd az utolsó 7 kilométer végig a tengerparton. Pazar.

Nos, megvolt az első két bemelegítő nap. Eveztünk egy kicsit (bár meglepően erős viszonyok között) és bringáztunk is egy kicsit (bár meglepően meredek emelkedőkkel). De igazán holnap fognak komolyra fordulni a dolgok: szigetkerülés, beígért BF4-es széllel.

De egyelőre laza délután. 13.00 körül értünk vissza a kempingbe és szabadnap. Lubickolás a tengerben, sör-szivar az árnyékban és kósza netezgetés. Hamutartót nem hoztam, valahogy túlzásnak éreztem. Gondoltam, nyugodtan hamuzhatok a földre – én ugye az a barbár vagyok, aki nem gondozza a murváját – a csutkát meg bedobom az éppen elfogyasztott sör dobozába. Ez persze kemény összerendelést is okozott: nincsen szivar sör nélkül és pazarlás lenne a sör szivar nélkül.

– Láttam egy matt fekete autót Murterben – vetette fel Nej – Azzal mi történhetett?
– Valaki jó sok pénzt szórhatott ki rá.
– ?
– Divat. Ma az igazi cool a matt fekete autó.
– Hát, nem. Az igazi cool dolog az rózsaszín rövidnadrágban mosni a fekete BMW-t.

Rohadt sok az aprólégy, mely nálunk faluhelyen, disznók környékén szokott lenni. De vajon melyik vendég tarthat a kempingben disznót? Korábban komolytalannak tartottam volna a felvetést, de látva, hogyan gondozzák a környezetüket, akár elő is fordulhat.

Éjszaka buli a szomszédban, vagy tíz gyerek és két felnőtt kacarászik hangosan, olyan fél kettőig. Én meg reggel hétkor nem figyelek oda, milyen hangosan csukódik a kocsiajtó. Barátkozunk.

Hajnalra 6-os szelet igért a windguru levelibékája. Gondosan lecsipeszeltem mindent és bebújtam a sátorba. Az első randimon nem várakoztam olyan türelmetlenül, mint most este. Persze a szél sem jött el.

Ehelyett tsegi indiánokról álmodtam.

Fa vázra tapasztottak rá – naná, vörös – agyagot. A nagyobbik a lakás, a kisebbik a fürdőszoba. Ez utóbbi úgy müködött, hogy beraktak középre egy nagy, izzásig hevített követ, majd a harcos köré kucorodott, az asszonya meg egy takaróval letakarta a nyílást. Az ember bent elmeditálgatott egy ideig, közben csuromvizesre izzadt. Aztán kijött, meghempergett a homokban, majd lesöpörte magáról a csatakot.
A Nagy Gödör, a Félkarú Rabló és a Gyilkos Bálna

Végül úgy éltem túl, hogy bevállaltam a szúnyogokat és kidugtam a fejemet a sátorból. Szerencsére jó bemelegítés volt otthon az egyhetes kánikula.

« Older posts

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑