Search""Izland karika""

Izland Karika 11/09

Azt hiszem, az írások számozásával elkövettem minden gyalázatot, amit csak lehetett. Előfordul az ilyesmi, ha frissiben akarunk publikálni egy anyagot.
Idézet magamtól

Frissiben? Hiszen ez az utazás 2014-ben volt. Mit keres most, 2017 végén ismét a blogon?

Nagy változások jönnek. Megint. Mert a külvilág is változik.

Anno berágtam a Youtube-ra. Túltolták ezt a szerzői jogi aggódást. Nem kicsit. Ha akár 20 másodpercet is beazonosítottak egy problémás dalból, akkor levették a hangot a teljes videó alól. Nekem kellett rendszeresen monitorozgatnom a videóimat, hogy mikor némult el valamelyik.
Logikus lépés volt, hogy átköltöztem a Dailymotion weboldalra. Persze, nem vagyok naív, sejtettem, hogy egyszer őket is elkapja a gépszíj, de úgy gondoltam, hogy akkor majd megint megyek tovább.

Ne is beszéljünk arról, mennyire megalázó ez. Családi videókat csinálok, még csak nem is vloggerkedem, egyszerűen illusztrálni akarom mozgóképpel is az írásokat. (Mely mozgóképek zene nélkül nehezen fogyaszthatók.) Eszem ágában sincs ezzel pénzt keresni, mint ahogy a blogon sincs semmilyen reklám sem. Aztán mégis úgy kezelnek, mint egy elvetemült szerzőijog-kalózt.

Na mindegy, bekövetkezett. A Dailymotion is kivágott egy videót jogsértés miatt. Kereshettem a következő oldalt.
Mely a Youtube lett.

Vicces, nem? Valószínűleg az történt, hogy a Youtube-hoz véletlenül felvettek egy józan paraszti ésszel is rendelkező embert, aki észrevette, hogy ez így nem jó.

Két fontos változás történt:

  • Megkülönböztettek enyhe és erős jogsértést. (Ezt gondolom a jogtulajdonos állíthatta be.) Eszerint enyhe jogsértésnél a videó maradhat, de monetizálni nem lehet. Vedd észre, hogy pont erre vártam.
  • Erős jogsértésnél a teljes videó blokkolásra került mindazon országokban, melyek elismerték az adott tartalomra vonatkozó szerzői jogi beállítást. Csakhogy a Youtube végre kiírja, hogy melyik is volt pontosan az a tartalom, amely miatt szopóágra tettek.

Az első pont alapján szépen elkezdhetek visszacuccolni. El is kezdtem.

A második pont pedig segít. Például konkrétan az izlandi videónál.

Itt ugyanis az történt, hogy amikor 2014-ben felraktam a Youtube-ra, leblokkolták az egészet. Minden magyarázat nélkül. Oké, átraktam a Dailymotion-ra. Leblokkolták az egészet. Minden magyarázat nélkül. Végül kínomban felraktam az Indavideóra, mert bár ez az oldal nagyon gáz, de más nem maradt.

Nyilván az első nagy kísérlet az izlandi videó újrafelrakása volt. Felraktam. Letiltották. 245 országban. De most már kiírták, hogy a felhasznált tizensok zene közül konkrétan Adam Ant dala, a Prince Charming volt a bűnös. Na végre. Kerestem egy másik zenét, újravágtam a kritikus részt és itt van – először a blog történetében! – az izlandi videó, az, melyet akkoriban mérföldkőnek tekintettem, mert teljesen új technikákat vezettem be és majdnem egy hétig dolgoztam rajta – szóval ez a videó immár megtekinthető, innen a blogról. (Nem mellékesen az egyik nagy kedvencem. Imádom.)

Update: Természetesen ez sem vált be. Az IndaVideó ugyan tényleg barátságos, de külföldről nem érhető el. Tehát a végleges megoldás, ha máshogyan is, ha rohadts ok munkával és pénzzel, de az alábbi formában állt össze.

[Update1]
Időközben megtörténtek az átmozgatások. Hát, Árpád…
Az alapelv nem volt bonyolult:
– A jobbnak tartott videók átkerülnek a Youtube-ra.
– A mára már nehezen vállalhatók átkerülnek a Dailymotion-ra. (Melynek le is vettem a linkjét a főmenüből.)
Aztán ebbe rondított bele az a drága jó copyright. Időnként meglehetősen meredek módon. Volt egy 2,5 perces kis izé, benne egy darab Chopin etüd. Erre közölte a Youtube, hogy ez a másfél perc az egész világon blokkolt és már küldi is a Szerzői Jogi Kommandót. Hasonlóan jártam egy Ramones számmal. Szeretem a zenéjüket, sokszor merítek is tőlük, nem szokott probléma lenni belőle. De egy konkrét számnál megint világméretű botrány tört ki. Aztán az egyik, meglehetősen régi videóban volt egy Wakeman szám, na azt mindenhonnan kivágták, mehetett vissza a balettba ugrálni a Vimeo-ra, ahol még mindig él az a szerencsétlen heti max 500 MB feltöltés, szerencsére a fájl 488 MB volt.
Arra viszont készülj, hogy az egyes írásokba beágyazott videókat nem linkelgettem át. Lesz egy csomó törött link. Ha ilyesmivel találkozol, akkor kattints rá a fejlécből is elérhető Utazások oldalra, ott minden videó linkje jó. Azok, amelyek számítanak, azok pedig úgyis a Youtube csatornán vannak.
Egyelőre.

[Update2]
Nem lehet nem észrevenni, hogy a videó nem a Youtube-on van. Kapják be. Megint variálnom kellett egy csomót.

Izland Karika 10/09

Azt hiszem, az írások számozásával elkövettem minden gyalázatot, amit csak lehetett. Előfordul az ilyesmi, ha frissiben akarunk publikálni egy anyagot.

Valamikor azt igértem, hogy a blogon nem fogok saját videókat linkelni. Nos, a fogadalmak leginkább arra jók, hogy megszegjük őket. Nem akarok ebből rendszert csinálni, de ez a 25 perces izlandi videó szvsz annyira jól sikerült, hogy ezt mégis belinkelem. Teszem ezt azért is, mert hátha így be tudok lelkesíteni embereket, hogy nézzék meg a világnak ezen szegletét. Ma már repül fapados Izlandra (Easyjet), lutoni átszállással itthonról (Wizzair) is könnyen elérhető, akció nélkül is 80-90e körül kihozható egy jegy. Az élmény pedig egyedülálló.

És persze a szokásos: bátran csavard fel maximális felbontásra a projektorodat és ne sajnáld a hangerőt. Meghálálja.

Izland Karika 09/09

2014.06.11; szerda
Fürdés és mars az ágyba

Reggel viszonylag korán keltem. Nej még nem mutatott életjeleket, így egyedül sétáltam el a vízeséshez. Annyira közel volt hozzá a sátrunk, hogy eddig eszünkbe sem jutott közelebb sétálni és megnézni.

From Izland 2014

Remek hely. Elméletileg teljesen be lehet sétálni, akár a vízesés alá is.

From Izland 2014

De… Szóval, elindultam, aztán kezdett vicces lenni a dolog (kora reggel zuhanyzás kabátban), hirtelen ötlettel visszasiettem a kocsihoz és feltettem a fejemre a gopro kamerát, majd visszamentem. Ekkor már szép közönség gyűlt össze. Elindultam a vízesés alá. Gondoltam, megyek, amíg tudok. A szerelésem vízálló, nem lehet nagyobb bajom, mintha esőben megáztam volna. Természetesen nem tudtam bemenni a vízesés alá. De most már komolyan elhiszem, hogy a borában nem azért halnak meg a kajakosok, mert beborulnak, hanem azért, mert a szél annyi vízpermetet kavar a levegőbe, hogy az fojtja meg őket. Itt, a vízesésénél addig mentem, amíg kaptam levegőt. Utána viszont vissza kellett fordulnom. Reggeli zuhanyzásnak mondjuk így is bőven megtette. (Sajnos még csak drámai sem lett a felvétel, mert a gopro nagy látószögű, jóval távolibbnak mutatja a tárgyakat a valóságosnál.)

Reggeli. Amíg a szereplők étkeznek, mesélek a helyről.

Innen, Skogarból indul a legszebb, legizgalmasabb, kocaturisták számára a legkihívásosabb gyalogtúra, a Fimmvorduhals. 25 kilométer távolság, 1300 méter szint felfelé, utána pedig 900 lefelé. Először egy kegyetlen hosszú kapaszkodó, megszámolhatatlan mennyiségű vízeséssel a Skoga folyón. Utána jön egy hágó, ahol mind a két oldalon egy-egy izgalmasabb vulkán figyeli a túrázókat. Bal oldalon a híres-nevezetes Eyjafjallajökull, jobb oldalon pedig a Myrdalsjökull. A hágó után van egy hegyi folyó, melyen meglehetősen izgalmas az átkelés. Utána ereszkedés Thorsmörkbe, színes, élénk növényzet (Bazár) közepette. Ha valaki esetleg nem bírná letolni egy nap alatt, a hágóban (Fimmvordulhals) van menedékház is. Ki az, akinek ezek után nem kezdene el csorogni a nyála?
Írták, hogy a jelölés nem túl acélos, szerezzünk be GPS track-et. Beszereztem. Minden készen állt.
És ekkor szólt bele a logisztika.

From Segédlet

Egyszerűbb volt lerajzolni, mint elmagyarázni. A túra Skogarból indul, Thorsmörk a vége. Csakhogy ezt a végpontot normál autóval nem lehet megközelíteni (F-es az út), de még terepjáróval sem nagyon, mivel két folyó is keresztezi és a gázlókban magas a víz. Szóval oké, hogy áttúrázunk, de mi lesz utána? Visszajönni gyalog? Durván fárasztó és felesleges. Érdekes módon a nehezebb útra elég hamar találtam fuvart. Thorsmörkből minden délután négykor indul speciális busz Reykjavikba, az ki tud vinni Seljalandsfossig. És vége. Az 1-es főúton, két kiemelt idegenforgalmi látványosság között, csak napi egy busz közlekedik. Balról jobbra délelőtt, jobbról balra késő délután. Nyilván megnéztem fordítva is. A Reykjavikból indult spéci busz délelőtt tízkor volt Seljalandsfossban és délre ért volna Thorsmörkbe, viszont Skokargból csatlakozó busz csak délután négykor volt. Az nem kifejezés, mennyire vertem a fejemet a falba. Két kiemelt idegenforgalmi központ. 1-es főút. Balra, jobbra kiemelt turistalátványosságok. Izland legszebb, legizgalmasabb túrája. És képtelenek arra, hogy összehangoljanak egy csatlakozást. Akármelyik irányban csináljuk a kört, Seljalandsfossban kellett volna várakoznunk a buszra délután öttől másnap délelőtt tízig. Ami egy plusz nap, emellett cipelhettem volna az egyébként is megterhelő túrán a sátrat, hálózsákokat. (Persze ez csak elméleti fejtegetés, hátizsák speciel nem is volt nálunk.)
Nem adtam fel. Oké, én megnéztem Izland két legnagyobb buszhálózatát. De lehet, hogy van valami helyi járat, valami cél shuttle. Írtam a skogari Hostel recepciósának, mit javasol. Egy szűkszavú emailben visszadobta a két legnagyobb busztársaság linkjét. Amikor eleve megírtam neki, hogy ezen már túl vagyok.
Nézegettem még a menetrendet. És igen, megtaláltam! Létezik egy busz, mely délután indul Thorsmörkből, és Skogar a végcélja! Itt van a hiányzó láncszem. Mikortól jár? Június 13. Mikor indul haza a repülőgépünk? Június 12. Remek.
Túra lehúzva a listáról. De még Skogar is. Rohadjanak meg.

Ehhez képest ma, 11-én itt reggelizünk Skogarban. Fura játékos az élet. A túrát persze kihagytuk, a helyi információs táblák szerint a hágó egyébként is járhatatan. Azt is látom, hogy a Hostel recepciósának annyit kellett volna csak csinálnia, hogy átsétál az utca túloldalára, ott van a buszmegálló, egyszerűen csak leolvassa, mikor vannak buszok. De nem hibáztatom. A kemping hirdetőtábláján is van egy menetrend és köze nincs ahhoz, ami a buszmegállóban van. Nehéz eset.

Reggeli után összecsomagoltunk. Pá sátor. Ma éjszaka már együtt alszunk Nejjel, akárhol legyen is az. (Nem volt még eldöntve: vagy kocsi, vagy már a repülőtér.)

Most jött elő az utolsó napok átvariálásának az előnye. Gyakorlatilag lyukon voltunk, mint a billiárdgolyó (Keflavik 220 kilométer), előttünk az egész nap és csupa relaxációs programunk van. Kényelmesen lesz időnk mindenre.

Első nagy fogás: Skogasafn. Volt egy család, amelyik a sokadik gleccserárvíz után úgy döntött, hogy visszatelepülnek ugyan, de hanyagolják a gyepet és a birkákat. Ehelyett nekiálltak a környéken begyűjteni a régi lomokat. Eleinte sík hülyéknek nézték őket, de ahogy gyarapodott a gyűjtemény, úgy kezdték egyre komolyabban venni a lelkesedésüket. Jelenleg ez Izland legnagyobb múzeumtelepe: van közlekedési múzeum, van postamúzeum (a távközlés fejlődése Izlandon), van fegyvergyűjtemény (komoly államfők adományozták nekik a kedvenc fegyvereiket), van szabadtéri skanzen, eredeti darabokkal berendezett XVIII, illetve XIX. századbéli lakóegyüttesekkel, tőzegtetejű házakkal, templommal, iskolával és van egy hatalmas épület, tele korabeli használati eszközökkel. Ha csak egy múzeumot akarsz meglátogatni Izlandon, ez legyen az. (Na jó, meg a falloszmúzeum Reykjavikban.) A belépő egy kicsit combos (kb. 10€), de egy fél napot simán el lehet itt tölteni és úgy már nem is annyira vészes.

Nekem, mint fotóőrültnek, ez egy kifejezetten fájdalmas délelőtt volt. Ugyanis elböktem. Nem kicsit, nagyon. Indulás előtt az Aliexpress-ről összeraktam egy kompakt, de minden célra megfelelő akksitöltő garnitúrát. Ennek a lelke egy akksitöltő fekete doboz volt, mely képes volt delejt felvenni konnektorból és szivargyújtóból. A felső része cserélhető, rá tudtam tenni a gopro akkumulátoraival kompatibilis aljzatot, illetve a Nikon akkumulátoraihoz illő aljzatot. Mindent tudott tölteni, minden forrásból. Persze, ahhoz, hogy ez összejöjjön, rendelnem kellett (bagóért) egy gopro és egy Nikon szettet is. És itt böktem el. Amikor pakoltam, nem figyeltem a töltő adatlapjára, így véletlenül a gopro központi töltőjét (4,2V, 600mA) raktam el, a Nikoné (8,2V, 600mA) helyett. Gopro-t az utolsó naptól eltekintve egyáltalán nem használtam, így kicsit túlméretezettnek is tűnt az a nyolc akksi, melyeket kicipeltem. A Nikon dslr-hez viszont csak öt akksit vittem és tekintve, hogy mindent ezzel vettem, nagyon hamar a készlet végére értem. És pont ezeket nem tudtam tölteni, sem a kocsiban, sem a mosdókban.
Magyarul, egy akksim maradt az utolsó két napra, mely elég is lehet ugyan, de nagyon óvatosan kellett vele bánnom, nagyon meg kellett fontolnom, mit veszek fel és mennyi időtartamban.
El tudod képzelni a kínt?

From Izland 2014
From Izland 2014

Ennek ellenére (vagy pont emiatt?) nagyon sok jó kép sikerült. Az albumban fent is vannak, ide, a blogba csak kettőt raktam ki. A felső egy istálló melletti raktárt mutat be egy XVIII. századbéli lakóegyüttesben, míg az alsó a konyhát, ugyanebben. Csak, hogy érzékelhető legyen, hol volt a nők helye a hierarchiában.

From Izland 2014

Ugyanez kívülről, tőzegtetővel.

Nagyjából dél körül hagytuk ott a múzeumot. Mentünk tovább.

From Izland 2014

Felismered? Pedig 2010-ben erről szólt minden Európában. Emiatt a vulkán miatt állt a repülőgépközlekedés a földrészen. Úgy van: Eyjafjallajökull.
És ha már itt járunk, hadd kérdezzem meg, amit az ajándékboltban kérdeznek a pólók is: ki tudod ejteni ezt a szót? Nem? Nahát.
Segítek. Már csak azért is, hogy legyen valami hasznos tartalom is ezen a blogon.
Az izlandiak névadási szokása meglehetősen logikus. Ha van egy templom, akkor nem azt mondják, hogy az a Szent Balázs templom, hanem azt mondják, hogy az a Fjoll Folyó Melletti Erdő Szélén lévő Templom. De ugyanez érvényes a természeti elnevezésekre is. A Skafta Hegy Melletti Gleccser. Hegy = Fell, Gleccser = Jökull, azaz a név már össze is állt: Skaftafelljökull. A Fjadra Folyó Kanyonja? Fjadrargljúfur. A Fjollum nevű gleccserfolyó? Jökulsa á Fjollum, ahol a Jökulsa = gleccservíz, á = folyó. Gyűlés Mező. Thing = Gyűlés, Vellir = Mező. Érthető, nem? Ismerni kell kábé 20 szót, majd szétbontani tagokra az izlandi neveket. És miután szétbontottad, meglepő módon ki is tudod mondani, mivel az agyad mindig csak a következő kifejezésre koncentrál, nem a szó egészére.
Nézzük a mumust. Eyja – ez a név. Fjall = Hegy. Ha megnézed, akkor létezik is ilyen földrajzi egység: EyjaFjall, azaz Eyja Hegy. Ezen a hegyen pedig van egy jégkupak (mely alatt vulkán is található), a jégkupak ugyanúgy Jökull, ahogy a gleccser, azaz már meg is van az Eyja Hegy Jégcsúcs, azaz EyjaFjallaJökull. Vagy ha már itt járunk, végezzünk ki egy másik nagyvadat: Kirkjubæjarklaustur. Kirkja = Templom, Bær, Bæjar = Farm, Klauster = Kolostor. Azaz Templom Farm Kolostor.

Egyszerű, nem? Na, akkor megbonyolítom. Nem elég, ha le tudod írni, ki is kell tudnod mondani. És itt villantja ki az izlandi nyelv a foga fehérjét. Tény, a legtöbbször úgy ejtjük a hangzóikat, ahogy logikus lenne. Van néhány spéci betűjük, de ezeket gond nélkül ki lehet mondani. Þ = th, ð = d, az æ pedig a klasszikus északi a és e egyben kiejtve (umlauttos “a”), magyarul leginkább “é”. De nagyon sokszor a kombinációk befolyásolják a kiejtést. A leggyakoribb az “ll” kombináció. Ezt “tl”-nek mondják. Jökull, kiejtve Jökutl. Fell kiejtve Fetl. Azaz a korábban említett SkaftaFellJökull az egész pontosan úgy hangzik, hogy SkaftaFetlJökutl. A mumus pedig így: Eyja Fjatla Jökutl. (A többi hasonulásba most nem mennék bele, rohadt sok van és nem is egyszerűek. Egy dolgot jegyezz még meg: Keflavik, ahol a nemzetközi repülőtér is van, kimondva Keblavik. Mert az “f” betű az “l” betű előtt “b” betűvé változik.)

Na jó, még egy apróság, mielőtt elengedem a témát. Van abban valami egészen perverz, amikor egy angol nyelvű könyvből tanulod, hogyan kell kiejteni izlandi betűket.
Például itt van az ártalmatlan “ö” betű. Hogyan kell kiejteni? Azt mondja az angol könyv, hogy ‘i’. Már néznél nagyokat, amikor tovább olvasol. “i”, mint “whirl”. Azaz “ö” = “ö”. Csak az angol ábécében nincs ilyen betű. És ha már itt járunk a Þ és a ð tulajdonképpen egyaránt “th”, csak éppen az első az angol “bath”, a második az angol “bathe”. Ja, és mit szólsz ahhoz, hogy az izlandi nyelvben a “g” az magánhangzó? Na, nem mindig, de előfordulhat. Meg az is, hogy “g”, de az is, hogy “ch”. Na de mindegy, ezek már azok a mélységek, amelyekkel egész biztosan nem találkozol odakint, lévén, hogy mindenki beszél angolul. És mindenki jobban.

Csorogtunk tovább Seljalandsfoss felé.
Ez egy újabb vízesés. Az egyik trükkje az, hogy annyira belóg a térbe, hogy simán be lehet sétálni a vízesés mögé. Én például jóval kevésbé lettem vizes, mint reggel a Skogafoss kalandnál. A másik trükkje az, hogy már annyira közel van Reykjavikhoz, pontosabban a Golden Ring-hez, hogy sokan – akik nem mennek keletebbre – ezt a vízesést is beleteszik az Arany Gyűrűbe. Azaz rohadt sok az ember.

From Izland 2014

És persze turistabuszok öntik a jónépet, megnézik az első vízesést, aztán vissza a buszba, megyünk tovább. Pedig van itt még 3 másik vízesés, köztük a Gljufurárfoss, a Kanyon Vízesés. (Ja, ha eddig nem esett le, Foss = Vízesés.) Ezt úgy kell elképzelni, hogy a patak eléri a szikla szélét, a víz le is bukik, ahogyan kell, csakhogy pont a vízeséssel szemben van egy böszme szikla, mely az egészet eltakarja. Vagy felmászol a sziklára és felülről bekukucskálsz, vagy bebújsz a patak mellett a szikla alá és a belső üregből csodálkozol rá a vízesésre. Naná, mind a kettőt megcsináltam.

From Izland 2014

Lentről jobb volt. Szerencsére ide már nem jött el senki, ráérősen mászhattam, ahová akartam.

És vége. A hosszú listán kipipálhattam mindent, az utolsó látványosság kivételével. Ez az úgynevezett Blue Lagoon. Egy szabadtéri fürdő, nagyjából 30 fok körüli vízhőmérséklettel. A halványkék víz érdekes kontrasztot alkot a medencét körbeágyazó fekete lávakövekkel. A fürdő helyzete ideális, nagyjából tíz kilométerre van Keflaviktól, azaz a fürdőzők fele a hosszú repülőutat piheni itt ki, a másik fele meg az izlandi fáradtságokat. Mi az utóbbiak közé tartoztunk. És ez most nem csak egy üres szófordulat. Valójában mind a ketten itt lazultunk el annyira, itt engedtük el annyira az utóbbi napok kellemetlenségeit, hogy egy óra után már gondtalanul tudtunk nagyokat nevetni egymáson, a közönségen, Izlandon.
– Várjál már, ez most wellness? – érdeklődött Nej.
– Utálok ilyeneket mondani, de nagyjából igen.
– Akkor te most wellnessezel?
– Hát, ja. De már nagyon elegem van belőle.
És ez is igaz volt. Délután négykor érkeztünk meg, a fürdő este kilenckor zárt. A gépünk reggel tízkor indult, ergo záróráig terveztük, hogy maradunk. Csakhogy nekem egy óra után már nagyon elegem volt a lazításból. Fizikai fájdalmat éreztem, ha belegondoltam, hogy még négy óra semmittevés. Jó, kimentem a gopro kameráért és csináltam egy csomó sunyi felvételt a vízből. Később kimentem a Nikon kameráért és csináltam egy csomó felvételt a partról is. Aztán kimentem a vízből. Aztán bementem a vízbe. Aztán kimentem a vízből. Rohadtul untam magamat. Jó volt, mindenképpen jó volt, de ezt nem nekem találták ki. Max. két óra, amit el tudok tölteni ilyen helyen, aztán már viszket a mehetnékem. (Ehhez képest ráadásul elképesztően drágán is mérték a jegyet, de ez most nem volt pénzkérdés. Ki kellett pihenni a tíz napot.)

From Izland 2014
From Izland 2014
From Izland 2014

Maradt még a szállás problémája. Útközben láttunk szimpatikus autós parkolókat, éjszakázhattunk volna ott is, de Nejnek határozott érvei voltak valami közeli vécével kapcsolatban. Akkor meg maradt a repülőtér.

Útközben érdekes terep mellett mentünk el. Látszott, hogy valamikor lávamezők, kőhegyek lehettek, de valami nagyon gusztustalan halványzöld moha borított mindent.
– Ez olyan, mintha le lenne hányva – jegyezte meg Nej.
– Pont ezt akartam mondani, csak nem mertem ennyire vulgáris lenni. Vajon mi lehet ez? Most vagyunk a szemtanúi annak, hogy a moha megeszi a követ és földet tojik?
– Ööö…
Aztán itthon utánanéztem. (Kicsit szégyenlem is magamat, mert anno vizsgáztam kőtanból. De ezt inkább hagyjuk.) Szóval az van, hogy a sziklákon megtapad a moha és elkezdi fellazítani, tördelni. Nincs egyedül, segít neki a szél, a víz és a többi kő. A moha persze közben éli a ciklusait, elpusztul, születik, az elpusztult mohából pedig szépen lassan valami humuszféle lesz, mely már segít megtelepedni a komolyabb növényeknek is. Így alakul ki a föld és porlik a szikla.

Repülőtér. A problémát az autó leadása jelentette. Az információink némileg zavarosak voltak. Hivatalosan az iroda 18.00 – 8.00 között zárva van. Az apró betűs részben viszont az állt, hogy extra költség fizetése mellett kinyitnak. A kocsi leadást meg én úgy képzeltem, hogy letesszük a kocsit – ezt akár a nyitvatartási időn kívül is – majd reggel nyolckor elintézem a papírmunkát. A közeli benzinkútnál tankoltunk, majd becsorogtunk a repülőtérre… és nagyon el voltunk anyátlanodva. Nem találtunk semmit. Egyszer csak mellénk jött egy srác, megkérdezte wtf, aztán kiderült, hogy pont annál a kölcsönzőnél dolgozik, ahol le szeretnénk adni a gépet, innentől bevezetett minket a placcra, ledobtuk a kocsit, rögtön jöttek is átvenni, de integettem, hogy sorry, még nem jó, a kocsi púposan tele van cuccal, ezt most még be kellene hajtogatni két retikülbe. Ezt nem igazán hitték el, mindenesetre kiálltak és nézték a mutatványt. Egy órával később már csak a két Wizzair övtáska maradt a placcon. Meg a kukájukat pakoltuk tele. (Ne is kérdezd, mennyire vérzett a szívem. Amennyi használható/ehető/iható dolgot ki kellett dobnunk… de a repülőgép nem viccel.) A fiúknak annyira tetszett a produkció, hogy minden extra költség nélkül átvették a kocsit, sőt, a végén, minden tiltakozásunk ellenére, még egy shuttle mikrobusszal át is szállítottak a terminálhoz. (300 méter. Nekem pont jól is esett volna pakolás után a séta.)
Éjfél volt. És túlvoltunk a két legfélelmetesebb akadályon: az összecsomagoláson és a kocsi leadásán. (Az utóbbitól tartottam egy kicsit. Mind Fjadrárgljufurban, mint a Dyrhólaey sziklán meg lett hajtva rendesen a jószág, murvás-sziklás úton, meredek hegynek fel, padlógázzal.) Hátradőltem a padon, előtúrtam az utolsó sörömet és egy szivart. Az élet szép. (Mondjuk meglepően sokan érkeztek még ilyen későn is a reptérre és mindenki pont előttünk állt neki pakolászni. Engem meg baromira zavar, ha másokra kell fújnom a füstöt. Más pad viszont nem volt környéken.)

2014.06.12; csütörtök
Hazautazás

A szivar után bementünk a terminálba. Meg sem próbáltunk átmenni a szekuritin, kerestünk egy szimpatikus padot és letáboroztunk. Nej megpróbált ülve aludni, nekem volt egy izgalmas könyvem, elvoltam. Egészen addig, amíg meg nem szomjaztam. Lementem a mosdóba – és káromkodtam. Csak meleg víz volt. Majd megvesztem, olyan szomjas voltam. A kocsi leadásánál hülye fejjel kidobtunk vagy hat liter hideg ásványvizet. Azt már nem lehet kikukázni. Egy ideig azt játszottam, hogy lementem a mosdóba és mindegyik csapból kiittam annyit, amennyi a csőben volt és egy kicsit kihűlt. Időbe tellett, mire rájöttem a megoldásra. Elsétáltam a szeku bejáratáig és ahogy sejtettem, kupacokban álltak a kidobott palackok. Vízek, üdítők, amit akartam. Felmarkoltam egy kétliteres ásványvizet és visszasétáltam a padunkhoz. Meg voltunk mentve.
Aztán elfogyott a könyv, meg el is álmosodtam. Ahogy néztem, ekkor már mindenki szemérmetlenül aludt, ahogy tudott, néhány társaság konkrétan sátoros alaptábort is rögtönzött a lépcső alatt. Innentől én sem zavartattam magamat, ledobtam a földre a kabátomat és aludtam egy jót a kövön.
Fél öt körül ébresztett a biztonsági ember. Nem csak engemet, hanem mindenkit. Ez elsőre elég durva dolog volt a részükről, nekem is csak egy óra múlva esett le, mi történt. Öt és hat között meglepően sok gép indult a repülőtérről, beindult az élet. Az igazgatóság meg nyilván nem akarta, hogy az első utazók egy csövestáborba fussanak bele, miközben beszállnak.
Kimentem, kerestem egy dohányzókalitkát (egy szivarral pont egy kalitkát lehetett megsemmisíteni) aztán pöfékeltem egy kicsit. Később odajött egy negyvenes izlandi férfi, először azt hittem, hogy csak jókedvű, de később kiderült, hogy seggrészeg. Reggel hatkor. Aki akar, az mindenhol tud. Bármikor.

A beszállás teljesen akadálymentes volt. Nej táskájából rutinszerűen dobták ki a kaviárt (a kölyköknek rakta el, de tubusos volt, fúj, micsoda veszélyes már), más attrocitás nem ért egyikünket sem.

Nagyon korán leültünk a boarding elé. A pult mögött tett-vett egy szép szál férfi. Na jó, hasáb.

Lutonban megkerestük a kedvenc helyünket. Érdekesség, hogy működik a szimbiózis, a Starbucks asztalától nem hajtottak el minket, pedig a szomszédos M&S-ben vett szendvicseket és süteményeket rágcsáltuk a Starbucks kávé mellé. Nyilván itt is belefért egy szivar. (Olyan meleg volt, hogy egy szál pólóban is tocsogtam az izzadságtól. Anglia, mi volt ez?)
A pesti gépen tisztán magyar volt mindenki, Izland után teljesen szokatlan. (Kint csak a Kék Lagúnában hallottunk magyar beszédet.) Nem akarok undok lenni, de teljesen lehangoló volt hallgatni a negatív hullámokkal teli locsogásokat.

Aztán ennyi. Éjfél körül léptünk ki Ferihegyen a terminálból, Barna már várt, hamar otthon is voltunk, én még hajnalig terelgettem az összes digitális anyagot, mire minden egy helyre, a laptopomra került. És tényleg ennyi.

Linkek

Ráadás meglepetés

Sigur Rós: Heima
A zenekar izlandi turnéjáról készült dokumentumfilm. Jó zenék, szép izlandi tájak.


 

Izland Karika 08/09

2014.06.19; kedd
Gleccser, kanyon és szirtfok

Még nem is írtam a szállásról. Késő este érkeztünk, találtunk üres asztalt, gyorsan feldobtam a sátrat. A föld itt sem volt túl vastag, de elhoztam Egilstadírból a követ, a ferdén leverős technika meg már megvolt, tényleg gyorsan állt a sátor. Vacsora, mosdás, alvás. Illetve én még kiültem egy órára a recepció elé. Egyrészt ugye a szivar, másrészt le a kalappal a kemping üzemeltetői előtt: a szabadtéren remek információs központot hoztak létre. Három reggelizős faasztal, körben pedig – már csak a szél ellen is – rengeteg tábla: térképek, légifelvételek, szöveges ismertetők. Aki szereti alaposan megtervezni a túráit (én!), annak ez maga a mennyország.

Igen, ez egy túrázós hely, gyakorlatilag szintén a Vatnajökull nemzeti park része. Az eredeti tervek szerint itt kettőt aludtunk volna, ebből egy nap tisztán bolyongás a hegyekben. Ezt voltam kénytelen megvágni, egyszerűen annyi látnivaló maradt volna az utolsó napra, hogy nem fértünk volna bele. Így lett a 16 kilométeres gyalogtúrából csak nyolc, és költöztünk át utána – egy csomó látnivaló megtekintése közben – kétszáz kilométerrel odébb.

Reggeli tisztálkodás. Na most az egy dolog, hogy tegnap a szájvízzel mentem el tusolni. De egész úton attól paráztam, nehogy egyszer Nej tubusos kaviárjával menjek el fogat mosni.

A túraútvonal kijelölése nehéz döntés volt. A helyszínt nem úgy kell elképzelni, hogy van egy nagy hegy, az oldalában gleccserekkel. Nem. Valójában van egy nagy polipszerű gleccserfolyam, időnként némi sziklával, földdel. Ezt a nagyobb darab sziklás terepet nevezik Skaftafellsheidi-nek, nekünk pedig el kellett döntenünk, hogy a bal oldali gleccsert választjuk, vagy középen, a hegyen túrázunk, esetleg a jobb oldali gleccsert célozzuk be. Eredetileg középen mentünk volna fel a látványosságokig, aztán bal oldalt egy marha nagy hegyig (Kristinartindar), utána pedig a jobb oldalon jöttünk volna le. Ebből az lett, hogy középen felmentünk a Svartibartfast Svartifoss vízesésig, majd innen mentünk ki jobbra, a Skaftafelljökull gleccserig. A bal oldalt, beleértve az öreg farmot, Sel-t is, kihagytuk. (És milyen jól tettük – állapítottuk meg később, amikor immár távozóban benéztünk a völgybe. A gleccser nem jött el.) Sel helyett pedig megnéztük egy nappal később Skogarban a skanzent.

Még valami, mielőtt nekiindulunk. Habár csorgott a nyálam, de a híres gleccserbarlangot nem olyan egyszerű megközelíteni, ráadásul csak télen biztonságos. Kár érte.

Akkor a túra. Nem vacakolt, egyből meredek úttal kezdett be. A növényzet valamennyire hasonlított az Asbyrgi túrán látotthoz, egy kicsivel több volt a fa és kevesebb a rugószerű aljnövényzet. Bemelegítésképpen elmentünk három apróbb vízesés mellett, aztán jött a Svartifoss. Ennek az a trükkje, hogy egy teljesen fekete, oszlopszerűen megszilárdult lávakötegekből álló falon bukik le a víz.

From Izland 2014

Nem csúnya.
Pont egyszerre értünk oda egy fiatal párral… és nekiálltunk gyáva nyulat játszani. Ez az, amikor egyszerre ketten értek oda egy természeti látványossághoz és beindul a játszma. Mindketten azt várjátok, mikor megy el a másik és hagy pár percre magatokra az élménnyel, mielőtt megérkezik az újabb csoport. Érdekes, hogy a legtöbbször az a vége, hogy mind a két csapat egyszerre indul el.
Még egy észrevétel. Itt, Izlandon tűnt fel (naná, minden napra jutott legalább egy óriási vízesés), hogy ha sokáig nézem a zuhatagot, majd átváltok a mellette lévő sziklára, akkor becsap a szemem: olyan lesz, mintha a szikla gumiból lenne és zseléként rugózna.

Innen, egy kicsit megint a semmin keresztül vezetett az út. Távolban láttuk az eredeti célpontot.

From Izland 2014

Kristinartindar. Melyet otthon, fotelban ülve úgy gondoltam, hogy megmászunk. Durván ezer méter szint lett volna a túrában. (Jobb oldalt elől a Svartifoss vízesés.)

From Izland 2014

Ez pedig a szomszédos jéghegy, az Oraefajökull.

Végül kikeveredtünk a megcélzott gleccserünkhöz. Jöjjön egy kis gleccserológia.

From Izland 2014

Ez egy gleccser, a Skaftafelljökull. Ránézésre talán járható is, de ne higyjünk a szemünknek. Minimum hágóvas és jégcsákány kell hozzá.

From Izland 2014

Ez pedig a gleccser nyelve.

From Izland 2014

A gleccser alján az adekvát gleccsertó. Még jégdarabok is úszkálnak benne.

Lefelé némileg kellemetlenebb volt. Szűk erdei ösvényen mentünk, elég sokan is jöttek felfelé, ráadásul egy apró vízesés fényképezésénél kibillent alattam egy kő és háttal beleestem a patak medrébe. Nem lett komolyabb bajom, viszont a ruhám derekasan besározódott. Ami nem zavart volna túlzottan, ha hamarosan nem ugyanebben a ruhában kellene majd utaznom a repülőgépen.

Volt középiskolás tanárom, Zoli bácsi jutott eszembe. Szeretett barlangászni az öreg és racionális ember lévén nem bonyolította túl a dolgot. Kiment a csapathoz a hegyekbe, szürke szövetnadrág, fehér ing, barna szvetter, fekete félcipő, ugyanaz a szerelés, amelyben órákra is járt, végigtolta velük ebben a cuccban a csúszás-mászást a sárban, majd ahogy kijöttek a zsombolyból, elköszönt, felszállt a buszra és hazazötyögött. Úgy, ahogy volt.
Na, valahogy így járjuk be mi is Izlandot. Tegnap sirályszar, ma patak és sár. Utána pedig felszállunk a repülőgépre.

Időben értünk vissza a kempingbe. Nagyon időben. Tegnap este pusztítottuk el az összes majonézes kaját és ennek bizony következményei lettek. Például egy nagy rohanás a mosdóba.
– Huh, most gondold el, ha ez útközben kap el – csóváltam a fejemet, amint kijöttem.
– Nyomot hagytál volna a gleccseren. Human footprint.
– Foot…?

Kocsi. Indulás. Még rengeteg látnivaló várt ránk ma.

From Izland 2014

Egy utolsó pillantás a Vatnajökull-ra. Pá, kicsim.

Csúnya, kietlen terepen vezetett tovább az út. Ez a Sandur, magyarul Homokmező.

From Izland 2014

Nem volt ez mindig így. Valamikor errefelé virágzó mezőgazdasági terület (értsd: fű és birkák) terült el.

From Segédlet

Az ismerős kép. Jelenleg délen vagyunk, azon a keskeny parti sávon, mely a törésvonal és az óceán között húzódik. A piros háromszögek pedig a működő vulkánokat jelzik. Melyek egyáltalán nem vicces kedvű vulkánok. Különösen a ma is igen aktív Grimsvötn keseríti meg a helyiek életét.
Elöször a fentebb is említett Oraefajökull mutatkozott be, 1362-ben. Gyakorlatilag leradírozta a tájat, emberekkel, növényzettel, birkákkal egyetemben. Az Oaerefi szó maga is azt jelenti, hogy művelhetetlen pusztaság. Utána jött a Grimsvötn, mely rendszeresen gleccserárvizekkel tarolta le, amit az emberek időközben visszaépítettek. Végül jött a piros ász, ami mindent vitt. 1783-ban a Laki hegy környékén elkezdtek kitörni a kráterek. Rövid időn belül 130 vulkán indult be egyszerre és nyolc hónapon keresztül tolták a kontentet. Hamarosan a Grimsvötn is csatlakozott a bulihoz. A hatás elképesztő volt. 14 köbkilométer láva tört ki. A mérgező gázoktól és az utána bekövetkező éhinség következtében az élőlények 50%-a pusztult el Izlandon, az embereknek az egynegyede. A gázok és a hamu beborították az eget, eljutottak Európába, mérgezéseket, éhínséget okozva Angliában, Franciaországban és Csehországban. Történészek szerint az így kialakuló éhínségnek döntő szerepe volt a Francia Forradalom kitörésében. A vulkánok kitörése következtében áradások történtek Indiában. Összességében hatmillió emberi életet írnak az 1783-85-ös vulkáni akció rovására, szerte a világban. Az izlandiak viszont nem adták fel, újra visszatelepültek a környékre. A Grimsvötn sem hagyta magát, rendszeresen leradírozta a vidéket. Végül 1988-ban hagytak fel végleg az izlandiak a terület művelésével. A legutóbbi nagy gleccserárvíz 1996-ban volt, erről már felvételek is készültek, a Youtube-on megtalálhatók. Elég durva, ahogy a nehézkes ár visz mindent, házakat, hidakat, utakat. (Illetve azóta volt egy újabb Grimsvötn kitörés 2011-ben, de gleccserárvíz nélkül. Játszott még valamivel arrébb az Eyjafjallajökull is 2010-ben, volt áradás is, de azokat a károkat mára helyrehozták.)

A vége az lett, ami a fenti képen is látható: reménytelen, fekete homokmező, melyet a lecsorgó patakok szabdalnak ezerfelé.

Körülbelül 70 kilométer autózás után értük el Kirkjubæjarklaustur városát, melynek nevét már az izlandiak sem tudják kiejteni, ezért egyszerűen csak Klausturnak nevezik. Magában a “városban” túl sok látnivaló nincs. Van ugyan egy kettős vízesése (Systrafoss), de ennél sokkal izgalmasabb a pár kilométerrel arrébb található kanyon, a Fjadrárgljúfur. Kitáblázva nincs, ha konkrétan nem keresed, soha nem is találod meg. Vidám dolog, hogy az útjelző tábla szerint a Laki hegyre visz az út, ráadásul F-es, azaz minimum terepjáró kell hozzá. Ez mind hazugság és csak a turisták megtévesztésére szolgál. Elindulsz az úton, majd 3-4 kilométer után lekanyarodsz róla balra. Hagyod, hogy az innen F-es út hadd menjen a Laki-ra, a te utad a kanyon felé vezet. Nem mondom, hogy a továbbiakban már tükörsima lesz, de járható. (Visszafelé Nej kamerázta, de még így belecsúszott némi sikkantgatás.)
Kanyonológiából gondolom már ki vagytok művelve, a nevéből egyből vágtátok, hogy ez a Fjadra folyó kanyonja. Ez minden tekintetben egy békés kanyon. Nem durva, gyors áradások hozták létre, hanem lassú erózió. Olyan is: kedves, sima, bársonyos. Nejnek ez lett a kedvence. A parkolóból olyan két kilométert kell sétálni a kanyon végéig, enyhe emelkedővel. Egy csomó kitett része le van zárva, de a kutya sem ellenőrzi. Én elég szabadon mászkáltam a sziklákon és még Nejt is sikerült egy helyen bűnbe csábítanom. Tényleg nem értem, miért ennyire titkos a látványosság, pont kocaturistáknak való és tényleg impozáns.

From Izland 2014
From Izland 2014
From Izland 2014

A következő célpont Vik. Ez egy kisebb városka az óceán partján. Tulajdonképpen semmi érdekes. Van egy nagy ajándékboltja, ahol vidéki áron lehet megvenni minden vicket-vackot, melyeket máshol is kínálgattak. (Vannak fővárosi árak és vidéki árak. Az utóbbiak mindenhol egyformák.) Beszereztük a létfontosságú hűtőmágneseket, feliratos poharakat és kulcstartókat. Szívem szerint mindenkinek vicces pólókat vettem volna, mert azt csak egyszerűbb csomagolni, de horror áron mérték. (3-4e korona darabja.)

From Izland 2014

Az igazi látványosság Vik után jött. A Diarrhea szikla.
– Diarrhea – értetlenkedett Nej – Az nem valami olyasmi, mint a Gonorrhea?
– Ööö, annyira azért nem durva. Ez csak hasmenés.
– De tényleg így hívják?
– Nem. De a rendes nevét mindig elfelejtem.

Szerencsére a net okosabb, mint én, szóval már írom is a pontos nevet: Dyrhólaey szikla.
Amikor terveztem az utat, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ki tudunk rá jutni. Az LP ugyanis azt írta, hogy május végétől június végéig a szikla le van zárva, mert ekkor dugnak a puffinok. De ha már erre jártunk, gondoltam benézünk, aztán megyünk addig, amíg lehet. Végig lehetett.
– Ezt most hogyan? – érdeklődött Nej.
– Valószínűleg ezen a sziklán laknak az exhibicionista puffinok – vontam vállat.
Amikor kiszálltunk, találtunk is egy táblát, miszerint most tényleg nem lehet mindenhová kimászni, de később már sehol nem láttunk semmilyen tiltást sem.

From Izland 2014
From Izland 2014
From Izland 2014
From Izland 2014

Mit mondjak, szép. Igaz, olyan viharos volt a szél, hogy inkább fel sem vettem a sapkámat, de a látvány mindent megért. Közben persze skubiztuk a sziklafalakat. Nem azért, mert olyan voyeur-ök lennénk, de eddig egyetlenegy puffint sem láttunk Izlandon, ami azért elég gáz, ahhoz képest, hogy mekkora kultusza van ennek a madárnak errefelé. Szabadban élő fókát már láttunk kettőt is, márpedig én otthon a puffinban sokkal biztosabb voltam, mint a fókában. És nem. Sem eddig bárhol, sem itt, ahol elméletileg khmm… közösségi életet kellett volna élniük.

Nej korábban egy városban, amikor jött ki a cukrászdából.
– Volt bent egy hatalmas puffin.
– Eh, maximum muffin.
– Plüss.
– Ja.

De tényleg. Nekem ez a dolog egyre büdösebb. Az egész sziget tele van puffinokkal, legalábbis merchandise szinten. Matricák, kulcstartók, hűtőmágnesek, plüss állatok, képeslapok, kávésbögrék. Még pulóvert is láttunk norvégminta helyett puffin sormintával. Eszméletlen kultusza van a madárnak – csak éppen nem létezik. Ez a nagy puffin összeesküvés.
Országmarketingesek ülhettek egy szobában.
– Milyen jól eladható dolgot kellene kitalálni?
– Kombináljuk össze a pingvint és a papagájt.
– Remek!
És megcsinálták. Az összes fénykép, meg film, meg videó pedig beöltözött miniatűr színész, vagy marionett bábu. Csak így lehet.

Dyrhólaey után már csak a szállást kellett elfoglalnunk. A módosított terv szerint Skogarban alszunk, hogy reggel egyből a skanzennel tudjunk kezdeni. Ez egy hihetetlenül fapados kemping, viszont nagyon jó helyen, közvetlenül a Skogafoss vízesés tövében. Hulla fáradtak voltunk, és ez meg is látszott mindkettőnkön. Sátorállítás után összerúgtuk a port valami f@szságon, én elmentem sétálni a pusztába, nem is igazán rendeződött a helyzet, zord, mogorva alvás jött.

Linkek:

 

Izland Karika 07/09

2014.06.09; hétfő
Fekete Tejföl

Az ébredés sem volt sokkal jobb. A sűrű, átláthatatlan köd nem ment arrébb. A trágya idő miatt a levegő annyira lehűlt, hogy aláment Nej hálózsákjának alsó komfortértéke (+5 fok) alá, így a csajszi végigvacogta az éjszakát. Fel is adta az idegenkedését a kocsitól, megegyeztünk, hogy ma éjszaka már cserélünk.
Tegnap estéről megspóroltuk a melegvízkártyáinkat, gyors meleg zuhany, hasonlóan gyors sátorbontás, reggeli helyett valami száraz cucc elrágcsálása – és már távoztunk is a kempingből. Egilstadir nem lett a kedvencünk.

A meleg zuhanyzó meleg előterében elég nagy társasági élet folyt, mobiltelefonokkal, tabletekkel. Ebből leszűrtük, hogy van wifi. Volt is, de csak fizetős. Recepció. Egész napra adták, nagyon drága volt, de az időjárást itt is megnézte nekünk a leányzó ingyért. Részlegesen felhős, ezt írta a weblap.
– Ez? – mutattam ki döbbenten – Hát szobrot lehetne faragni a ködből!
– Ez – bólintott a csajszi.
– Részlegesen? – értetlenkedtem – Mutassa már meg, melyik irányban van a nap?
Bizonytalanul körbemutatott.
– Valahol biztosan süt errefelé – tette hozzá.
Írigyeltem az optimizmusát. De nem volt igaza. 450 kilométert kellett autóznunk, hogy újra napot lássunk.

Azt írtam volna, hogy gyorsan távoztunk? Nos, nem.
A városban volt Bonus diszkont, a legolcsóbb nagy választékú bevásárlólánc áruháza. Gondoltuk, feltöltjük a készleteket, illetve megvesszük az otthoniaknak szánt csokikat. Odaértünk fél tízre, üzlet zárva, nyitás 10.00-kor. Oké, tankolunk, kávézunk. Visszaértünk tíz után pár perccel. Üzlet zárva. Kiderült, hogy hétfőn speciel 11-kor nyitnak. Ezzel el is dőlt a vita. Korábban tanakodtunk, hogy ilyen időben is kiránduljunk-e Seydisfjördur-ba. 25 kilométer oda, ugyanannyi vissza. Állítólag gyönyörű hely, de ilyen ködben mit lehet belőle látni? Mivel várnunk kellett egy órát, pont belefért a kirándulás. A boltba meg majd bemegyünk, ha visszajöttünk.

Ekkorra a városban már javult valamelyest a helyzet, a látótávolság felszökött ötven méterre. Elkezdtünk reménykedni.

Szóval Seydisfjördur. Eredetileg ott terveztünk aludni és a mai program egy négyórás gyalogtúrával indult volna. A település ugyanis egy fjord mélyén fekszik, körben magas hegyek veszik körül, melyekről tucatnyi hegyi patak zúdul bele az óceánba. Az egyik ilyen patak (Vestdalsá) mellett terveztük, hogy felmegyünk a hegyre (16 vízesés kaszkádban), majd utána elsétálunk a Vestdalur völgyben a Vestdalflatn tóhoz. Fentről gyönyörű a kilátás a partra, illetve meg lehet keresni a Mountain Maid barlangját.
Nos, ez mind ment a levesbe. A kisvároshoz vezető hágón is alig tudtunk átvergődni, az összes hegy teteje ködbe merült, ahol rá-ráláttunk egyre, ott pedig még havas tetőket találtunk. Az út mellett konkrétan 3-4 méter magas hófalakat. Korán és rosszkor jöttünk.

From Izland 2014

A falu előtt viszont váratlanul kitisztult a kép. Na, nem teljesen, de a korábbi állapothoz képest rettentően messzire láttunk el. Például láttuk az autós pihenőből a települést.

– Megnézzük a kempinget, ahol tegnap aludtunk volna, ha át tudunk jönni? – érdeklődött Nej.
– Ja. Ez egy érdekes kemping egyébként. Bent van a település közepén, a templom mellett.
– Az nem a temető?
– Hülye.

From Izland 2014

Seydisfjördurt tartják Izland bohém városának. Itt tobzódnak a komoly és komolytalan művészlelkek. És tényleg: volt valami nehezen megfogható, majdhogynem vidám könnyedség a falu hangulatában, mely még a szürke ködön is átérződött.

From Izland 2014

Például tengeri kajakok. Izlandon két helyen lehet kajakot bérelni, illetve szerveznek tengeri kajakos túrát, ezek egyike Seydisfjördur. (A másik az általunk kihagyott észak-nyugati félszigeten van.) A weblapon sajnos pont a lényeges infók nem érhetők el: milyen túrákat szerveznek és mennyiért. Kiindulva az izlandi árakból nem lehetnek valami olcsók, a sűrű ködben meg értelme sem volt görcsölni rajta.

Egy ideig még csavarogtunk a városkában, majd visszaindultunk Egilstadirba. Jól elment az idő, olyan 11.40 körül értünk vissza a Bonushoz. Kézzel írt tábla fogadott: “Kedves Vásárlók! Ma kivételesen délben nyitunk.” Azaz mindjárt dél, és még mindig ebben a retkes városban vagyunk, úgy, hogy még be sem jutottunk a bevásárlóközpontba. Jó kis nap. Kész szerencse, hogy a gyalogtúra elhagyásával időmilliomosok lettünk. Mára egész konkrétan nincs is más, mint egy élményautózás a fjordok cikkcakkos partján, gyönyörködni egyik oldalon az óceánban, a másikon a meredek hegyekben, időnként rámosolyogni a hangulatos fjordparti településekre. Kiemelt látványosság lesz majd Jökulsárlon, este pedig a Skaftafell melletti kempingben alszunk.

Na, ezt mind keresztülhúzta a sűrű, fekete köd. Volt útközben egy fjordot levágó alagút, de azt is csak a benti mesterséges világításból vettük észre, egyébként nagyjából ugyanannyit láttunk kint a tájból, mint az alagút belsejében. Könnyen lehet, hogy a világ egyik legszebb táján autóztunk keresztül. Könnyen lehet. Látni mindenesetre nem láttuk. Részlegesen felhős. Ja. Ezek után kiváncsi vagyok, hogyan néz ki errefelé az erős borulás.

From Izland 2014

Mivel túl sokat nem tudok írni az útról, beszéljünk az izlandi névadásról. Az egy dolog, hogy a férjezett nők soha nem veszik fel a férjük nevét. Ami már durvább, hogy a gyerekek sem veszik fel a család nevét, ugyanis Izlandon nem létezik olyan, hogy családnév. Csak keresztnév van. Hogy magyarul érzékeltessem, így nézne ki egy magyar név izlandi stílusban: Sándorfia Béla. Vagy másik oldalról megközelítve: az apám neve Jozsef Vendelson lenne, az enyém Jozsef Jozsefson, a fiamé pedig Barna Jozsefson és ha az ő fiát mondjuk Ödönnek nevezné, akkor az már Ödön Barnason lenne. Látható, hogy az utóbbi névben már semmi nem utalna sem az én, sem az apám nevére. Lányoknál ugyanez, csak a -son (fia) utótag helyett a -dottir (lánya) játszik, azaz anyámat például Anna Sandordottirnak, Nejt Gabriella Lajosdottirnak, a lányomat pedig Dora Jozsefdottirnak neveznék. Nem túl ideális hely egy családfakutatónak.

Vissza az utazáshoz. Természetesen a semmiben lebegő vezetés az állandó koncentrálással még jobban fárasztott, így elég sokszor álltunk ki autós pihenőkbe, mozogni egy kicsit.

From Izland 2014

Ebéd közben kaptunk el egy életképet. Üldögéltünk, törtük a kenyeret a párizsihoz és a sajthoz, amikor hangos kiabálást hallottunk magunk fölül, a ködből. Már maga a kiabálás is sokkoló meglepetés volt, hiszen még csak lakott település sem volt húsz kilométeres körzeten belül. De az, hogy fentről, a felhőből jött, az csak fokozta a döbbenetet. Aztán egy kicsit tisztult a levegő és megláttuk, mi folyik éppen. Farmgazdaság. A pásztor terelte volna a birkákat, de néhányuk nem a meredek hegyoldal tövében lévő ösvényt választotta, hanem felkapaszkodott a hegyoldalba. A jóember meg rohant utánuk, hogy visszaterelje őket, de a birkák egyre jobban megijedtek, egyre magasabbra merészkedtek, a pásztor meg egyre dühösebben kiabált, végül már mind a birkák, mind a pásztor sziklákról sziklákra szökdécseltek, egyre hangosabb anyázások közepette, a pásztor neje meg lentről kiabált fel jótanácsokat, emiatt persze jutott neki is az anyázásból.

Vigyorogva néztük az életképet.
– Nem könnyű élet. Szegény pásztor – jegyezte meg Nej.
– Szegény birkák! Belegondoltál már?
– Mibe?
– Most képzeld magad a birka helyébe. Az egész domboldal csupa hagymás rostélyos és neked csak feküdni kellene benne, meg enni. Aztán ha megkívánsz valami édességet, akkor meg fel kell menned a domb tetejére, mert ott van az Eszterházy torta. És akkor jön egy bugris pásztor, aki vissza akar zavarni a domb aljára.
– Hm. Birka akarok lenni.

Autóztunk még egy ideig a ködös fjordokban. Elértük Höfn (Hafen, kikötő) városát, bementünk, megnéztük. Tankoltunk.

From Izland 2014

Őszintén szólva, ekkor már eléggé untuk a napot. Pontosabban, a ködöt. (De jó is lett volna egyáltalán látni a napot.) Épp időben pillantottuk meg az Erzsébet híd kicsinyített mását, azaz Jökulsárlont.

Mi is ez? Nos, megint a Vatnajökull, pontosabban a róla lecsorgó Breidamerkurjökull gleccser. A gleccserek olyan jeges-köves hordalékok, melyek a hegy völgyeiben csúsznak lefelé. A hegy lábánál a jég egy része elolvad, apró tavakat hozva létre. Ebben a tóban úszkálnak a lehordott jéghegyekből megmaradt jégtömbök. Jökulsárlon is ilyen gleccsertó, de van két trükkje:
– Egyrészt a jég valami valószerűtlen kék árnyalatot tud felvenni.
– Másrészt a tónak van egy rövid kijárata az óceán felé. Azaz a jéghegyek egy ideig keringőznek a tóban, majd amikor megunják, akkor elindulnak kifelé a keskeny járaton.
Ha ehhez hozzáveszed, hogy a tó kifejezetten nagy (18 négyzetkilométer) és jó időben látszik mögötte a Vatnajökull, akkor fogalmad lehet arról, milyen szép látvány is lehet.
Nekünk ehhez nem volt szerencsénk, az a szutyok köd ide is elkísért.

From Izland 2014
From Izland 2014
From Izland 2014

Nem csak a hozzánk hasonló turistákat vonzza a tó, több filmben is szerepet kapott: James Bond, Batman, Beowulf és Lara Croft is kalandoztak errefelé. (Csak nem bírom megállni: nagyjából ilyen látványra lehet számítani jó időben.)

Amikor a parti dombokon kalandoztunk, motorzúgást hallottunk a víz felől. Azt tudtam, hogy szerveznek hajótúrákat a tavon (50e Ft/fő), viszont kíváncsi voltam, hogyan kötnek ki ezen a homokos parton. Sehogy. A hajó kijött a partra és kerekeken folytatta tovább az útját.

From Izland 2014

Gondoltuk, kisétálunk még az óceán partjára. Elkísérjük a magukat elszánó jégtömböket. Nos, itt találkoztunk minden idők leghülyébb madaraival. Minden túlzás nélkül mondhatom, ez a tó egyike Izland leglátogatottabb természeti csodáinak, még a fővárosból is belefér egy egynapos túrába. Erre fel egy nem is kicsi madárkolónia pont mellette, az autóparkolónál jelölte ki a fészekrakási helyét. Ebből kifolyólag mindenkit, aki el akar sétálni a tó melletti murvás autóúton a hídhoz, vadul megtámadnak. Nekem ugyan minden tengeri madár sirály, de ha valaki azt mondja, hogy skua volt, azzal sem vitatkozom. Először hanggal és zuhanórepüléssel próbáltak mindenkit megfélemlíteni, majd amikor látták, hogy szarok rá, akkor ők is ezt a technikát vetették be. A séta után szegény Nej pucolta le papírzsepivel a kabátomról lassan csorgó guánót.

Beszálltunk. Mentünk tovább. És… nem hiszed el… egyszer csak ez történt.

From Izland 2014

Annyira megörültem, hogy megálltam az út szélén (nem kis akrobatamutatvány ez Izlandon) és lefényképeztem a jó öreg Napot.

From Izland 2014

Ezt láttuk hátrafelé fordulva. Innen jöttünk. 550 kilométert, sűrű fekete ködben.

Éppen a legjobbkor sütött ki a nap. Már azon paráztunk, hogy az egész napunk ködben telik, ködben verjük fel a sátrat és megint hűvös, ködös éjszakánk lesz. Izland legnaposabb részén, a Skaftafell környékén.

Link:

 

« Older posts

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑