Search: “"Ismét Róma"”

We found 3 results for your search.

Ismét Róma 03/02

Lendületből megpróbálom utolérni magamat. Imhol a tavaly őszi római csavargásunk videója. Előre szólok, hogy nem a szokásos idegenforgalmi látványosságok felfűzése következik, azokon a helyeken ugyanis elfelejtettem kamerázni. Magam sem értem, máshol meg miért nyomtam meg a felvétel gombot. Ennek ellenére nem lett rossz. (De erősen megfogadtam, hogy a következő utazásoknál már tudatosan kamerázok. Hiába tanultam meg úgy-ahogy vágni, ha nincs miből.)


Rome 2014 by jozsef-petrenyi

Ismét Róma 02/02

2014.11.03; hétfő
Jórészt keresztények

Nagyon hiányzott már a bolt. Reggel hétkor kisétáltam a konyhából nyíló teraszra, onnan pont ráláttunk a bolt ajtajára. És igen, el volt húzva a vasrács. Összekaptuk magunkat Nejjel, leszaladtunk. Bementünk a boltba, ahol egy rakodószerű ember közölte, hogy csak nyolckor nyitnak. Oké. Vissza a lakásba. Bevettem magam a fürdőszobába. Nyolc után nem sokkal megint lementünk. Ugyanaz a pacák fogadott és közölte, hogy a bolt fél kilenckor nyit. Kiírva természetesen semmilyen nyitvatartási idő nem volt, elvégre Olaszországban vagyunk. Nekem ekkor ment fel az agyvizem, remélem, az átkokból semmi nem valósult meg, mert a fele is elég lett volna egy kisebb város elpusztításához.
Most lefelé indultunk el és igen, egy sarokra találtunk is egy nagyobb és jobban felszerelt boltot, mely ráadásul már nyitva is volt. Megvettünk mindent, sőt, volt zöld torpedó koktélparadicsom is, mely annyira levett a lábamról, hogy még az oliva verdét is hanyagoltam. A borok egy kicsit drágábbak voltak, de még belefért. És volt friss kenyér is, azaz nem kellett elmenni a világvégére a pékségbe. Határozottan kiegyenesedett a nap, bár igazán csak a reggeli utáni szivarnál csitultak el bennem a hullámok.

Eredeti terv szerint ma bérletes nap jött, azaz megnézzük a négy nagy bazilika közül az utolsó kettőt, aztán leugrunk Ostiába, megnézni a romvárost, meg a tengerpartot. Ezt közösen átvariáltuk: eddig ugye nem sikerült megnézni magát a várost nappal, az meg vonzóbb, mint a régi romok, még akkor is, ha a fényképek alapján egy kicsit olyan Pompei jellegű az élmény. Még feldobtam az ifjúságnak, hogy menjenek be ma a Colosseumba, Nejjel kint megvárjuk őket. (Mi már láttuk, nem egy nagy élmény, legalábbis nem ér meg újabb 24 eurót.) Nem éltek vele. (Már itthon találtam egy érdekes információt: állítólag akinek aznap van a születésnapja, ő és a társa ingyen is bemehetnek. Mit ád az ég, lányomnak pont aznap volt a születésnapja, szóval még csak pénzbe sem került volna. Ezt csak azért írom, hogy illusztráljam, még a leggondosabb tervezés során is sorra jönnek a meglepetések. Két évvel ezelőtt ugye az Annual Culture Week kavarta össze a jól megtervezett menetrendet.)

A Szent Pál bazilikában kezdtük. Ez eléggé kint van a pében. Mivel Ostia nélkül már nem vettünk bérletet, célszerű volt ezzel kezdeni, így a reggeli – 100 percig érvényes – metrójeggyel egyből ki is mentünk a város másik szélére. (Elképesztő, mekkora tömegek vannak a metrón. Rómában csak két vonal van, mivel az egész város régészeti terület, nem lehet fúrni a föld alatt. Így ezen a két vonalon mozog a város, plusz a kétszerannyi turista.)
Itt azért nosztalgiáztunk Nejjel, két évvel ezelőtt ennek az állomásnak a környékén laktunk.

From Róma 2014

A bazilika nem változott semmit, most is nagyon impozáns volt. Szerencsére immár elkerültük a misét, kényelmesen be tudtuk járni a templomot.

Utána egy újabb nagy kaland a metrón, a Vatikánnál szálltunk ki. Abban a pillanatban kiéhezett szúnyogokként repültek ránk a mindenfélét eladók, a gyanúsabbnál gyanúsabb idegenvezetők, az ügynökök, na meg a szelfigépeket áruló páriák.
– Nézdd már apa, azokat a szerencsétleneket! – mutatott néhány emberre Barna.
– Igen, mi van velük?
– Hát, tablettel fényképeznek. Azok hogyan fognak szelfizni ezekkel a mobiltelefonokra méretezett gépekkel?
– Nos, ez egy piaci rés. Gyártasd le, aztán hozzál be Afrikából egy hajórakomány rabszolgát és már el is tudod árasztani Rómát. Aki nem tud eladni napi tízet, azokat meg eladod a vágóhídon. Ezt muszáj, mert egyébként nem lesznek elég agresszívak.

Lassan átverekedtük magunkat a hiénákon. A Szent Péter téren kibukkantunk az oszlopok alól… és lehidaltunk. Onnan, ahol tavaly beálltunk a sor végére, most nem láttuk a végét. A biztonsági ember bátorítgatott, menjünk csak nyugodtan, meglesz az, de számítsunk rá, hogy legalább egy órát kell sorban állnunk. Derék.

Ráérünk, így gondolkodjunk el, miért is vannak ilyen messzire ezek a főbazilikák? A Szent János bazilika a legrégebbi, az történelmileg került oda az egykori Laterán villa helyére. A Maria Maggiore helyét maga Mária jelölte ki egy nyári hóeséssel. Néró idején durván mentek a keresztényüldözések, ezeknek lett áldozata Péter is és Pál is. Pál először igyekezett lelépni a városból, de kifelé menet megjelent neki Jézus (Quo vadis, Domine?), erre Pál elszégyellte magát és visszament. Az Ostia felé vezető úton kapták el és mivel római polgár volt, nem halhatott kínhalált, így egyszerűen csak lefejezték. Ezen a helyen van ma a Szent Pál bazilika. Péter nem élvezett ilyen bánásmódot, őt a többi kereszténnyel egyetemben keresztre feszítették. Persze Péter sem volt kispályás, lazán közölte, hogy őt inkább fejjel lefelé szögezzék fel (#yolo #swag). Így tudták később beazonosítani a maradványait a vatikáni domb alatti tömegsírban. (Mindenki másnak a keze hiányzott, mert annál fogva vágták le a keresztről. Péternek viszont a lába nem volt meg.) Ez alapján került Péter temploma a vatikáni dombra. Meg ugye kősziklára építem a váramat. (Én kérek elnézést.)

Meglepő módon kábé félóra alatt bejutottunk. A csajok elmentek vécére, mi meg leültünk a külső, azaz legszélső lépcsőre, közvetlenül a klotyi mellett. Na, ez nem tetszett az egyik őrnek, felállított minket.
– B@zdmeg, szerinted hányfelé rúgta volna szét a seggedet ennek a templomnak a névadója, ha felállítottad volna a megfáradt vándort a háza elől? – morogtam magamban, de nem balhéztam. Utána viszont már figyeltem a fiatal fekete hapit, miket rendezkedett. Sokat. Mindenkit felállított, még a kisgyerekét kezében tartó anyukát is. Megszabta, merre menjenek az emberek. Az anyukához tartozó apuka hozta volna a csomagmegőrzőből a babakocsit, de nem mehetett egyből az anyukához, csak nagy kerülővel, pedig ez egy szabadon bejárható lépcső volt. Tipikus saját hangyaf@sznyi hatalmától megrészegült helóta, az volt.

From Róma 2014
From Róma 2014

Bejártuk a templomot, még mindig impozáns. Nagy, meg túl pompás, de jól áll neki.

Utána Róma nappal. Elképesztő, mennyire higgadtak a sirályok, fotómodellként pózoltak az őket fényképező tömegeknek.

From Róma 2014
From Róma 2014

Visszasétáltunk az Angyalvárhoz, Navona tér, a Pantheon mellett meglepő találat: egy szupermarket. Meleg is volt, szomjasak is voltunk, így vettünk négy doboz sört. Megnéztük végre belülről is az ősöreg (több, mint kétezer éves) templomot, biccentettünk Raffaellónak, aztán az épület mellett leültünk egy elhagyatott sarokba, elkortyolni a söröket. Megtaláltuk az alkalomhoz illő helyet, csatornaszag, fel-alá rohangáló patkányok. Jó kis süllyedés volt, az első napon még Ebola elleni futóversenyt néztünk a Maria Maggiore mellett, most meg együtt sörözünk a patkányokkal.

Találtunk egy szimpatikus ajándékboltot is, mindenki megvette a szokásos marhaságokat. Barna a bólogató pápák között versenyt indított és a legtovább bólogatót vette meg. Volt egy irtó gagyi Colosseum makett, ezen elmutogattam a kölyköknek, mit is láttak volna, ha bejutnak a belsejébe. Nagyon gagyi volt.

From Róma 2014

A fenti kép egy rejtvény. Tessék megtalálni a hűtőmágnesek között a kakukktojást.

Aztán belefutottunk a parlament mellett valami tüntetésbe, utána pedig turistacsapásokon átharcoltuk magunkat a Trevi kútig – még mindig ocsmány, sőt, nappal még lehangolóbb – majd Spanyol lépcső.

From Róma 2014
From Róma 2014

Aztán Piazza del Popoló. Most már meg tudtuk nézni a St Maria templomot is.

From Róma 2014

A bejárattól balra igen látványos képek vannak, valami Raffaellótól meg Berninitől, arrébb meg Caravaggio-tól, meg hasonló alakoktól.

Innen dorbézolni mentünk. Tegnap este láttunk egy szimpatikus pizzázó helyet, hagyományos fatüzelésű kemencével, jóképű pizzákkal. Igyekeztünk elvonatkoztatni attól, hogy darabja 10€ volt, inkább az élményre koncentráltunk. Elücsörögtünk. Utána metróval haza, még beugrottunk abba a vacak boltba, zöld paradicsom, édesség rágcsálásra, ásványvíz, meg egy 1,1 kilós parmezántömb. Nej szerint 15 euróért szinte ingyen volt. Szuvenír. (Én már nem szóltam, ott lapult a táskámban 12 doboz Toscano duplaszivar.)
(Az utóbbi napokban itthon mindenki parmezánt eszik, még a pirítós kenyérhez is. De még mindig nem fér bele a sajttartóba.)

Útvonal: nappali séta (gyalog)

Este vacsora. Nekem valahogy nem volt étvágyam, elrágcsáltam egy kiló zöldparadicsomot, meg egy kevés Pringles-t, de a család nem fogta vissza magát. A borok is fogytak, ugye utolsó este, ki kellett pucolni a hűtőt. Az este hangulatát némileg elrontotta a szállásadót képviselő hölgy. Mivel a következő napon kora hajnalban indulunk, így abban maradtuk, hogy a letétet (158€) előző este adja vissza, miután átvizsgálta a lakást. Este nyolcra beszéltük meg a randevút, persze fél tízre érkezett. Közben nem mertük folytatni a borozást (mégiscsak tárgyalni kell majd vele), nem mertem szivarra gyújtani a teraszon (egy kevés füst mindig beszivárgott a lakásba), végül mindenki ledőlt az ágyába kütyüt nyomkodni. Persze a nő mentegetőzött, meg szégyellte magát, de nem tudtunk mosolyogni. Rendesen elrontotta az esténket, arról nem is beszélve, hogy nekem már azon járt az agyam, hogy és akkor mi van, ha nem is jön el? Ahogy elment, még elfogyasztottuk az utolsó üveg bort, én még kimentem a teraszra egy toszkán szivarral, aztán gyors alvás. Reggel 4.30-kor ébresztő.

2014.11.04; kedd
Hazautazás

A Terravision busz 6.30-kor indul a Terminitől, az első metró 5.30-kor a külvárosból. A metró 20 perc alatt van ugyan a pályaudvarnál, mégis azzal kellett menni, mert… olasz tömegközlekedés. Egyszerűen nem lehet a káoszban kiszámolni, mennyi időbe telik megtalálni a buszt, elintézni a formaságokat és feljutni a buszra.
6.00-kor ott álltunk a Termini mellett, a busznál. Nagyjából a sor közepén. Azaz ekkor még ránézésre minden rendben volt. Aztán kijött egy köpcös faszi és kiabált két mondatot olaszul. Erre a sor fele átvándorolt egy másik helyre. A maradék magyarok nem értettek semmit, de utánuk mentünk. Így kerültünk a sor végére. Aztán egyszer csak beállt egy busz, a tömeg megrohamozta, emiatt persze nem tudtak leszállni róla, jó kis tömegverekedés alakult ki az elején, nem is bántuk, hogy kimaradtunk belőle. Aztán valahogy a tömeg felkapta, hogy ez a busz a Fiumicino reptérre megy. Kiírva persze semmi nem volt, sem a busz elejére, sem a megállóba. Pont elment mellettem a köpcös, elkaptam.
– Fiumicino or Ciampino? – kérdeztem élesen.
– Si. Fiumcino. Ciampino – válaszolt, majd elment. Hülyén néztem utána.
Beverekedtem magamat a tömegbe, megkerestem a sofőrt.
– Fiumcino? – mutattam rá a buszra.
– Si.
– Ciampino?
– Si.
Ezek teljesen hülyék.
Ekkor jött oda a köpcös és nekiállt követelni a jegyemet. Mutattam neki a kinyomtatott jegyet. (Online rendelés, befelé jövet elég is volt ennyi.)
– Há, ez nem elég! – harsogta – Menjek, kérjek boarding card-ot!
Anyátok. Kiálltunk a sorból. Elmentem a közeli irodába, leadtam a papírt, letépték a felét, majd kaptam négy darab zöld boarding card-ot. Visszamentem.
A busz közben elment. A köpcös sajnos nem. Álldogáltunk. Jött egy újabb busz és ravaszul a sor végére állt. Így teljesen váratlanul pole pozícióba kerültünk. De jött megint a köpcös. Kirángatta Nej kezéből a boarding pass-t, majd meglengette és nekiállt hadarni olaszul. Nej meg kapkodott a jegye után. Végül visszakapta. Én közben levettem, hogy most végre jó helyen vagyunk, valszeg erre a buszra csak a zöld kártyával lehet felszállni. Némi közelharc, nehéztüzérségű ordibálás (egy csomó feljutni vágyó embernek nem volt zöld kártyája, akadt pl. akinek bérlete volt, de kártyája nem, ezeket mind arrébbpofozták az ajtóból), mindegy, egyszer csak fent voltunk. És még szerencsések is voltunk, mert láttuk, hogy a tömegben vagy tucatnyi embernek már csak szürke kártya jutott, azaz csak a következő buszra fértek fel. Ha ezt annak fényében értékelem, hogy a hosszú és hasonló tömegjelenetekben bővelkedő security check után a reptéren ezzel a busszal pont félórával a boarding megkezdése előtt értünk a kapuhoz, akkor igencsak szerencsénk volt, tekintve, hogy a következő busz fél órával később indult. Ha éppen nem robbant le valahol.
Végül a buszunk 6.40-kor mozdult meg, azaz ez a tipikus olasz cirkusz 40 percig tartott. Itt tényleg nem lehet biztosra menni.

A reptéren elképesztő tömeg volt. Ez egyben meg is oldotta a dilemmánkat. Ryanair esetében ugyanis helyjegyek vannak, tehát nincs értelme korán sorban állni. Nem jutunk vele jobb helyekhez. Csakhogy a gépre csak az első 90 ember viheti fel a csomagját, utána már hajlamosak elszedni és a csomagtérbe rakni. Az én táskámban például ott lapult két drága mobiltelefon, egy Kindle, egy Samsung tablet, meg párszázezer forintnyi fotós felszerelés. A szóbeszéd szerint csak a gurulós bőröndöket veszik el, nekem meg hátizsákom volt, de a fene sem meri ezzel a felszereléssel megrizikózni a vaddisznó rakodómunkásokat, meg a reptéri szarkákat. Szóval mégiscsak be kell birkulni a sorba. Ezt a problémát oldotta meg a reptér, ugyanis akkora tömeg volt, hogy nem akadt egyetlen szabad ülőhely sem. Ha meg már úgyis állni kell, akkor miért ne a sorba álljak be?

Útvonal: Róma – Budapest (repülőgép)

És ennyi. A gép időben indult, időben érkezett. Fanfár. Haza is taxi, a két gyerek délután zéházik, nem értünk rá buszon zötykölődni egy órát.
A macskák még nem bírtak alagutat ásni a lakásba, bár az elhatározásuk már szemmel láthatóan megérett rá.

Linkek:

ps.

Mai újsághír:

A legmagasabb fokú meteorológiai riasztást rendelték el Rómában és a közép-olaszországi Lazio tartományban a monszunszerű esőzések miatt.
Csütörtökön nem nyitottak ki a felsőoktatási intézmények, és sokan a munkahelyükre sem tudtak eljutni. Az olasz fővárosban a rossz idő megbénította a közlekedést, több metróállomást lezártak. A főpolgármester arra kérte a lakosokat, csak szükség esetén hagyják el otthonaikat.
mno

Na most két dolog lehetséges: vagy nem figyeltek odafent és elnézték pár nappal a felhőszakadás időzítését, vagy a családban valakinek sokkal jobb karmája van nálam. De mindegy is, ezt most megúsztuk.

Ismét Róma 01/02

Előkészületek

Megint Róma. Csak most már a teljes családdal.
A korábbi leírásokba belezsúfoltam mindent, amit Róma történelméről tudni kell, így most ezzel már nem kell foglalkoznom.
Maradnak az élmények, benyomások.

Kezdjük rögtön a Ryanair viccével. Online checkin.

From Segédlet

Lehet, hogy ők már tudnak valamit? Érdeklődtem Nej hosszabb távú terveiről, de ügyesen tagadott.

A tervezés most is komoly erőpróba volt. Mi mikor van nyitva, mikor, hogyan használjuk a tömegközlekedést és persze az örök dilemma: vegyünk-e Roma Pass-t, vagy sem? A helyzet az, hogy megint nem érte meg venni. Nézzük a matekot:
Róma Pass:
– 36€, 3 napos bérlet, térkép, az első két múzeum ingyenes, a többinél kisebb-nagyobb kedvezmények, nem kell sorbaállni. (De a vatikáni múzeumokra nem érvényes.)
– 28€, 2 napos bérlet, egyébként minden ugyanaz. Az egy napos bérlet, mint különbözet, 6€. (De ekkor csak két napunk van a múzeumokra.)
– A legtöbben a két legdrágább múzeumot szokták megnézni a Roma Pass-sszal, azaz a Forum/Colosseum kombót és az Angyalvárat.

Egyedi kombináció:
– 3 napos bérlet 16,5€
– Fórum belépő: 12€ a felnőtteknek, 24 év alatt 7€.
– Angyalvár belépő: 10,5€ a felnőtteknek, 24 év alatt 7€.
– Ingyen térképet lehet szerezni a turistainformációnál.
– A Palatinus portán elhanyagolható a sor és ott is meg lehet venni a kombinált jegyet.

Azaz négyfős család, a két gyerek 24 év alatti, ekkor
– Roma Pass: 144€.
– Egyedi megoldás: 139€.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mi van akkor, ha nem az Angyalvárba akarunk másodiknak bemenni. (A többi belépő olcsóbb, azaz romlik a Roma Pass hatékonysága.) Illetve arról sem, hogy nem is kellett bérlet, hiszen minden napot meg tudtunk oldani két-három metrójeggyel, az pedig csak 3-4,5€ fejenként. Mi konkrétan Ostia Antika-t terveztük be az Angyalvár helyett, ezzel a közlekedés/belépő költségünk csak 112€ lett volna, Roma Pass-sszal meg 164. Lett volna, mert mondanom sem kell, megint nem úgy történtek az események, ahogyan elterveztem.

Szerencsére Olaszország térképem már volt, fel is töltöttem a Garminra, a googlemaps-ról leszedtem az összes fontos koordinátát, bepötyögtem. A biztonság kedvéért offline Lazio térkép ment a Lumiára is. Nyugodtan dőltem hátra: a navigációval minden rendben.

Szállás. A szokásos Only-Apartments. Nos, megint belenyúltunk. Illetve, annyira mégsem, csak a szám íze lett egy kicsit keserű. Ez egy kellemesen tágas apartman volt a külvárosban, zárt udvarú lakópark, rendezett, pálmafás, murvafürtös belső kertekkel, 20 méterre a metróállomástól, 50 méterre a bolttól, ráadásul meglepően olcsón is. Aztán ez az olcsóság szép lassan elfogyott, bejött néhány váratlan tétel az elszámolásban. (A weblapon semmi nem utalt extra költségre, az előleg kifizetése után küldött visszaigazolásban már szerepelt 5€/fő ágyneműköltség, 5€/nap rezsi, 3,5€/fő/éj(!) City tax, aztán amikor fizettünk, akkor mutattak be egy ártáblát, ahol külön szerepelt a hétvégi checkin/checkout 19 eurós tétellel.) Így azért már nem volt annyira olcsó, igaz, kiemelkedően drága sem. Csak éppen a módszer volt az, amit nehezen vett be a gyomrom.

2014.11.01; szombat
Megérkezés, Róma by night

Most kivételesen nem jött közbe semmilyen váratlan munka sem. Most egy hasmenős nyavalya kapott el két nappal az indulás előtt és bár csitult valamit, de azért még akadtak kint váratlan rohanások. Cserébe viszont olyan helyeken üldögélhettem, amelyekre egyáltalán nem számítottam. (Pl. a Szent Péter bazilika alagsora.)

Ébresztő irgalmatlan korán. A gép 6.30-kor indult, ekkor célszerű két órával korábban kimenni, mert ebben az időtartományban sok gép indul, a szeku meg nem bírja az iramot, szóval 3.30-as ébresztő, pakolás, taxi. (Ez a kirándulás egyébként sem az alvásról szólt.)

Induláskor 50 perces késés. Elbóbiskoltam, aztán megébredtem és hirtelen nem tudtam, hol vagyok: Budapest, extra késéssel, vagy Róma extra korán? Aztán a pilóta belehúzott, nyomta a pedált, de 20 perc késés így is maradt. Fanfár nuku. A buszjegyet megint megvettem előre online (6€ helyett csak 4), ez általában jó ötlet, feltéve, hogy az aktuális Terravision busz nem robban le kifelé jövet. De ez lerobbant, várhattunk rá pluszban 35 percet, miközben a konkurrens SIT buszból elment kettő. A szállást csak kettőkor vehettük át, szóval annyira nem idegeskedtünk, de azért jobban szerettünk volna a városban csavarogni, mint a rák farkán kint ácsorogni. Aztán végül busz meg, mi fel, városba be. A Termininél vettünk egy marék metrójegyet. A bankkártyát az automata nem fogadta el, pedig megvolt a helye, a 20 euróst szintén nem, pedig fel volt tüntetve, végül hívtunk egy BKV ATAC alkalmazottat, aki nemzetközi gesztusokkal jelezte, hogy a bankkártya felejtős, a huszas szintén. Így viszont még az aznapi jegyadagot sem tudtuk megvenni, de miért pont Rómában akarnánk kiszámíthatóan, stresszmentesen közlekedni?

Elsétáltunk a St Maria Maggiore bazilikához. Ez egyike a négy basilica maior-nak, azaz a római katolikus egyház négy legmagasabb rangú bazilikájának. Túl sokat nem láthattunk belőle, mert pont mise volt. Éppen az oltárt nézegettem, amikor Barna odasúgta:
– Nézdd már, egy szelfigép!
– Hol, a papnál? – ragadtam le magamnál.
Innen kijöttünk, lesétáltunk a Lateráni Szent János bazilikához. Ez nem csak hogy a négy nagy egyike, hanem ez a legmagasabb rangú róm.kat. bazilika.
Azon az ajtón, amelyiken két évvel ezelőtt bementünk, most nem tudtunk, mert zárva volt. Tanácstalanul nézegettük a vaskaput.
– Lehet, hogy mise van? – kérdezte Barna.
– Huh – vettem egy nagy levegőt – Úgy látszik, még mindig nem vagytok tisztában azzal, hogy hol vagyunk. Már a Szent Péter bazilikában is csak a pápa misézhet, pedig az csak a második a sorban.
Megkerültük a templomot és a másik oldalon találtunk egy másik bejáratot. A főbejáratot. (Két évvel ezelőtt zárva volt.) Bementünk.
Mise volt.
Néztem meredten a papot, messze volt, de az már innen is látszott, hogy nem a pápa. Hallhatóan szivárgott elfelé az atyai tekintélyem.

From Róma 2014

Na mindegy, itt is mise, ezt a templomot sem tudtuk bejárni.

Útvonal: délutáni séta (gyalog)

Metró, külváros, szállás. A csajszi még takarított, lepakoltunk, fizettünk (ekkor ugrottak ki a plusz költségek), lementünk a boltba bevásárolni. Volt nagy nyálcsorgás. Kedvencem, az oliva verde. Nej kedvence, a parmezán sajt, nagyjából féláron. 2014-es újborok, frizzanték filléres áron, meg persze chiantik. Felcuccoltunk, de a csajszi még mindig takarított. Én még elszaladtam pékséget keríteni, az is lett. (A tipikus római külvárosi kombó: pékség, de egyben péksüteményes kávézó is.) Ekkor már tényleg magunkra maradtunk, csak úgy hemzsegtek a kalóriák a konyhában.
Két óra délutáni alvás, majd irány az éjszakai Róma.

Pontosabban előtte a döbbenet: frankón otthonhagytam a Garmint. A nyolc Enelope elemet becsületesen feltöltöttem, elemtöltőt elpakoltam, térkép, tájékozódási pontok rendben… és pont a lényeg maradt otthon. Annyira zavarba jöttem, hogy az esti sétára a papíralapú térképet is elfelejtettem berakni. Frankó, megyünk emlékezetből, a Lumia meg majd besegít.

Mit mondjak? Eredetileg rövid, ismerkedő jellegű sétát terveztem, erre rögtön levadásztuk a turistamágnesek jelentős részét: Trevi kút (szárazon, csúnyán beállványozva), Pantheon, Navona-tér, Angyalvár, Szent Péter bazilika, Argentina-tér, Venezia tér, Vittorio monument, Traianus oszlopa, Colosseum, Traianus fórum (piac?), Spanyol lépcső. Meg szándékolt tévelygések a szűk utcákban, hol tömegben, hol magányosan. Még becéloztam a Piazza del Popolót, de a család a Spanyol lépcsőnél besztrájkolt.

From Róma 2014
From Róma 2014
From Róma 2014

Itt is láttunk borkereskedés előtt az utcán borozgató tömeget. Üvegpohárral. Jobb híján kocsik tetejére letéve.

From Róma 2014
From Róma 2014

A Spanyol lépcsőnél vicces metró: a Lumia szerint a metróállomás a lépcső tetején van, fel is másztunk, ott is volt… egy lift. Mely levitt a lépcső aljához. Most már ezt is tudjuk.

A hajnali metrón furcsa pár. Beszálltak, az eszelős kinézetű hapsi leültette a majdhogynem gyereklányt a székre, majd eléállt. Utaztak. A csajszi szemmel láthatóan nem élvezte a dolgot, a hapi pedig előrehajolva, meredten figyelte, mint kigyóbűvölő a kobrát. Aztán a csajszi felállt, de akármerre akart elmenni, a hapsi mindenhol eléállt, nem hagyta. Végül leszálltak, a csajszi egyből falnak fordult és bőgni kezdett. A hapi szorosan mögéállt, nehogy el tudjon menekülni. Kíváncsi lettem volna a háttérben húzódó sztorira.

A Lumia meg nem bírta a nagy lelki megterhelést. Induláskor elindítottam rajta az Endomondo-t, de az mindannyiszor lefagyott, akárhányszor ráindítottam a Nokia Here-t is. Telefon restart, ekkor már ment. Gondoltam én. Aztán este 11-kor megint elszállt, így az utolsó másfél óra már nem került rögzítésre.

Útvonal: éjszakai séta (gyalog)

Hazaérkezéskor nagyon jól esett a chianti, meg a rágcsa. Megegyeztünk, hogy nem rohanunk sehová, nem kelünk korán. Fél háromig még firkáltam a teraszon (simán ki lehetett ülni, nem volt hideg), aztán szunya. Ez is jó hosszú nap lett.

2014.11.02, vasárnap
Vissza az ókorba

Kilenckor keltünk Nejjel. Gondoltuk, elmegyünk boltba, pékségbe, hogy a tíz órára megbeszélt ébresztőkor már meg legyen terítve az étkezőasztal. Aha. Bolt bezárva. A kávézós pékség szintén. Elindultunk az egyik irányba, de egy metróállomással arrébb már kecskék legeltek a szántóföld szélén. Kávézót találtunk ugyan, de pékség már nem volt benne. Vettünk négy kroaszont, meg próbáltam kávét:
– Espresso e latte.
Erre kaptunk egy eszpresszó kávét és egy pohár tejet.
– Scusi, coffee latte.
A csajszi bólintott, majd a színültig teli tejes pohárra ráborított egy eszpresszót. A kávé fele rögtön lefolyt a kistányérra, a másik fele meg ott egyensúlyozott púposan a tejhab tetején. Ennyi. Az, hogy leöntsön egy kicsit a tejből, meg sem fordult a fejében.
– Nem ez lesz a kedvenc helyünk – súgtam oda Nejnek, aki döbbenten meredt a poharára.

Aztán a lakás felé sétálva leesett, hogy Halottak Napja van. Mindenesetre szarban voltunk. Igaz, tegnap kicsivel többet vásároltunk a boltban, mint amennyit elfogyasztottunk, de nem eleget ahhoz, hogy a vasárnapot is kihúzzuk. Különösen a frizzante hiányzott, arra már mindenki rágerjedt a reggeli mellé. (Meg az olajbogyó, meg a parmezán sajt, meg a friss, ropogós kenyér.)
Végül reggelire komótosan felfaltunk mindent, egyedül vaj és vacak szeletelt kenyér maradt, meg esti nassolásra szánt betonszáraz grissini. (Abból még most is van, pedig már napok óta itthon vagyunk.)
A készülődést nem kapkodtuk el, kíméletlenül végigmondtam a császárokat, végül délután egykor indultunk el. (Meg is lett a böjtje.)

Úgy terveztük, hogy elsőnek Colosseum/Palatinus/Forum, aztán Caracalla termái, egy kis Trastevere, majd a tegnapi séta megismétlése világosban. Volt egy tuti tippem, miszerint a Colosseumtól nem messze van turistainformációs iroda, ott sorbanállás nélkül lehet jegyet kapni, ami a kilométeres sornál nem mindegy. Nos, ez az infó hamis volt, csak Roma Pass-t árultak. B terv. A Palatinus bejáratot is kevesen ismerik, pedig a jegy kombinált jegy, azaz jó a Colosseumra is. Így is történt. Illetve majdnem. Kezdtük mondani, hogy akkor két felnőtt jegy… erre kaptunk két jegyet. Mondtam volna, hogy …és két gyerek, de erre intett a pacák, hogy ma nincs gyerekjegy. Pardon? Aztán kiderült, hogy hónap első vasárnapja, ilyenkor ingyenes a belépés. Mindenkinek. Wow. 38€ maradt a zsebünkben.

From Róma 2014

Kényelmesen, ráérősen bejártuk először a Palatinust, utána a Fórumot. Közben magyaráztam, melyik rom melyik történethez tartozik, azaz élőben illusztráltam a reggeli előadást. Mindez gyönyörű, napos időben. Azért más volt, mint két évvel ezelőtt a szakadó esőben. Aztán a felső kapun kijöttünk, megnéztük a Capitoleumot, majd a római imperializmus sugárútján visszasétáltunk a Colosseumhoz.

From Róma 2014

Már messziről kezdtem rosszat sejteni: korábban, amikor a Palatinusról átnéztünk, fürtökben lógtak az emberek a kerengőkön, most meg nem láttam senkit. De még csak negyed öt volt, tegnap meg még este is nyitva volt a komplexum, nem lesz itt baj. De lett. A vasajtó zárva volt. Nyitvatartás, jó olasz szokás szerint, nem volt kirakva sehol, illetve jó mélyen bent egy táblán igen, de oda meg már sasszem kellett. Megoldottuk. Tegnap még 18.30-ig volt nyitva, mától viszont már csak 16.30-ig. Karóra. 16:15. Akkor mi van? Újabb sasszem. Nos, az van, hogy 15.30-kor bezárták a kapukat, a 16:30 az már az épületelhagyás végső időpontja.
Á, nem káromkodtunk. Végül lányom találta meg a vigasztaló szavakat: Mennyire dühöngenénk, ha még ki is fizettük volna azt a rakat pénzt? Persze ez olcsó vigasz volt, a kölykök azért beleélték magukat az élménybe.

From Róma 2014
From Róma 2014
From Róma 2014

Nyilván a termákat már meg sem próbáltuk. Lesétáltunk a Circus Maximushoz, onnan át a Tiberis túloldalára, mentünk egy kört, csak azért, hogy megérezzük a Trastevere hangulatát, benéztünk a Tiberis szigetre (elvégre itt kezdődött minden).

From Róma 2014
From Róma 2014

Aztán jött volna a város bejárása világosban, csak éppen eddigre a világosság is bezárt. Sötétben meg már bejártuk tegnap. Így végül abszolváltuk a tegnap kihagyott zsidónegyedet, a Fiori piacot (még majdnem nyitva volt, de már pakoltak, takarítottak), majd a Piazza del Popolo-t.

From Róma 2014

Itt megnéztük ismét a Navona téren tegnap este látott tűztáncosokat, bekukkantottunk a St Maria del Popolo templomba, de persze megint mise volt, ráadásul pont akkor léptünk be, amikor a “mindenki fogja meg egy idegen ember kezét” jelenet ment, a két gyerek pánikszerűen pattant is vissza a térre.
Aztán metróval hazazötyögtünk.
Ja, meg próbáltunk bort venni, mert az esti beszélgetésekhez jó is az.
Vasárnap este. Halottak Napján. Róma belvárosában. Elég esélytelen volt, de aztán találtunk egy nyitva tartó borboltot, természetesen iszonyú árakkal. 12€ alatt nem volt semmi a polcokon, de 20 alatt is alig. Végül a pénztárgép mellé voltak kiszórva egy kosárba leértékelt borok, ott vettem 5 euróért valami szardíniai fehéret, végülis megtette.
Ellenben amit nem kellett keresgélni, több mázsát is be tudtunk volna szerezni belőle, az a szelfigép. Eleinte még röhögtünk rajtuk egy csomót, de aztán megcondolodtunk. Ezt ugyanis vették a népek. Ellentétben a neonszínű csúzlis pörgőforgóval, a neonszínű takonnyal (melyet továbbfejlesztettek és most már macskasíráshoz hasonló hangot adott, ha odab@szták a fatányérhoz), ellentétben a rózsaárus gengszterek rózsáival, a szelfigépet kifejezetten vették az emberek. Mit vették? Használták is. Lépten-nyomon. Ha minden szelfi után kaptam volna egy eurót, hétfőre meg tudtam volna venni Rómát.

Útvonal: ókori séta (gyalog)

Na, mindegy. Korai hazaérkezés, vajaskenyér a borral, ismét elfogyott vagy két szál a kábé száz darab grissiniből, aztán korai alvás. Holnap már jó lenne korábban kelni.