Search""Dél-Bohémia""

Dél-Bohémia #4/4

2011.11.01; kedd

Viszonylag korai ébredés, azaz 7.00. Nyolctól reggeli, tetvészkedés, bepakolás, kilenckor indultunk. Első megálló Rozmberk, 25 kilométer, nagyrészt a Moldva partján, élményautózás. Még ilyen szürke, ködös időben is.

Már csak 10 kilométerre voltunk a falutól, amikor egy kanyar után satufék. Teherautó állt keresztben, az út javítás miatt zárva. De nagyon. Kézzel firkantott tábla: Rozmberk jobbra. Csak éppen út nincs. Aztán beoldalazva a teherautó mögé, feltűnt egy szűk erdei út. Ezen? De nincs más. Elindultunk. Igo egyből benyögte, hogy újratervezés, aztán Rozmberk el is csúszott 36 kilométerre, Azt a betyár.

From Segédlet

A térképet érdemes nagyban is megnézni, úgy jobban fogod érteni, miért akadtam ki annyira, mint az órarugó. Valahol Zaton körül volt a lezárás (jobb felső piros gömb, északról jöttünk). Na most nézdd meg, mennyire hihetetlen vékonyan jelzett út vezet Sus felé. Nos, nem csak vékonyan jelzett volt, de fizikailag is inkább erdei ösvénynek tűnt, mint útnak. Azok közül is olyannak, amilyennek túrabakancs nélkül nem szívesen mennék neki. Mondanom sem kell, az útnak volt túrajele. Külön öröm volt, hogy Igo meg – egyébként teljesen logikusan – becsavarodott. Az első kereszteződésnél például felvitt Slubicébe, majd vissza akart kanyarintani a lezárás felé. Hátha másodikra át tudok menni rajta. Fojtott (itt még) káromkodás. Ipszilon forduló a szűk erdei úton. Svérazba magamtól mentem be, mert jó iránynak tűnt, terelőtáblák nem voltak, Igo meg éppen nem mondott semmit, azonkívül, hogy forduljak meg. De azt meg annak véltem, hogy megint vissza akar küldeni a lezáráshoz. Nos, ez meg zsákfalu volt. (Azaz kivételesen Igónak volt igaza.) Mentünk tovább nyugatra. Igo aztán Sus-ban rúgott igazán övönalul, mert addig legalább azt hittem, tudja az utat – de a faluban boldogan közölte, hogy itt már meg tudok fordulni és visszamehetek, hátha azóta megszűnt az útlezárás. Ott álltunk a semmi közepén, bokáig érő tejfehér ködben és elképzelésünk sem volt, hol vagyunk és hogyan fogunk visszakeveredni a civilizációba. Igóra szemmel láthatóan nem számíthattunk, csak a visszafelé utat favorizálta. (Tudom, valahogy el lehet magyarázni neki, hogy mindenképpen kerüljön el egy útszakaszt, de nem itt akartam kitalálni, hogyan kell.) Hozzánk hasonlóan gondolkodott egy cseh házaspár is, akik szintén ott dekkoltak elanyátlanodva és várták, hogy elmenjünk mellettük és kivezessük őket. Jobb híján elindultunk, közben szigorúan néztem Igóra: mondjon már valamit. Nem sokkal később újratervezett és ez már jónak tűnt. Újabb 30 kilométer plusz. Azaz a 10 kilométeres táv hirtelen ötvenre gyarapodott, de hol voltunk még attól, hogy Rozmberkben legyünk? Vagy egyáltalán valahol a XXI. században? Végül eljutottunk Svetlikbe, Igo közölte, hogy innen már menjünk délnek, ami a nyugathoz képest már legalább egy égtájjal közelebb volt a kelethez. Meglátva Frymburkot, a káromkodásközpontom végképp lerúgta az összes féket. Ezt a települést ugyanis tudtam, hol van és csak most realizáltam, mekkorát kerültünk. Aztán ahogy bementünk, Igo rögtön azt mondta, hogy hegyes szögben forduljunk északkeletnek, egy negyedrangú (1621-es) úton. Melyet alig vettünk észre a fűben.
– B+, ha azért visz erre, mert így 200 méterrel rövidebb, kibaszom az ablakon és addig ugrálok rajta, amíg egyetlen felismerhető vonása sem marad – vetettem oda Nejnek. Maradtam a biztonsági játéknál: leolvastam, mennyire van szerinte Rozmberk, aztán mentem arra, amerre jónak gondoltam. Ez utóbbi sokkal messzebb volt, ráadásul az út át is kanyarodott volna a víztározón, ami abszolút rossz írány volt. Újabb leállás. A cseh házaspárt ekkor vitte tovább a lendület mellettünk, de pánikszerűen befékeztek. Én már nem is vettem a fáradtságot, hogy érdemi információt szőjjek a káromkodásözönbe, hagytam, hadd folyjon. Lófaszt a nyomorult Rosenbergek seggébe. Aztán hirtelen mozdulattal töröltem Rozmberket és beírtam Linzet. Megyünk haza. Rohadjanak meg a nyomorult parasztjai. Ha nem képesek rendesen kitáblázni egy ekkora elterelést. Ha hagyják, hogy fogalmatlanul bolyongjunk útnak alig nevezhető ösvényeken egy ködös erdőben. Ha nem képesek arra, hogy egy forgalmasabb utat (mégiscsak Krumlov – Linz) egyszerre csak félpályásan zárjanak le javításra.
Na és, mit mondott erre Igo drága? Hogy Linzbe is ugyanazon a tetvarek úton tudok eljutni, mint Rozmberkbe. Feladtam. Újabb ipszilonforduló. Megint bementünk az erdei ösvények világába. Nem részletezem, félóra múlva Rozmberkben voltunk. Durván 50 kilométer kerülő, legalább másfél óra bolyongás.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

De ott voltunk, ledobtuk a kocsit a vár alatt és felsétáltunk a kastélyhoz. Zárva volt. Minden különösebb értesítés nélkül. Egy ideig vakartuk a fejünket. Körbejárni ugye nem lehetett, kérdezni nem tudtunk kitől (az egész faluban két embert láttunk magunkon kívül, azok is turisták voltak), végül visszasétáltunk a kocsihoz. Jó túra volt.

Oké, most már jöhet Linz. Igo. Erre azt mondta, hogy menjünk vissza ugyanazon az erdei úton, amelyiken jöttünk. Itt már hisztérikusan kacagtam. Emlékezz vissza, csak azért jöttünk be Rozmberkbe, mert Igo szerint erre visz az út Linz felé is. Most meg mehetünk vissza. Ugyanott. De nem volt jobb ötletem. Aztán az egyik kereszteződésben egy másik ösvényre terelt át, ekkor kezdtem el reménykedni, de végleg csak akkor nyugodtam meg, amikor megláttam a Vyssi Brod táblát. Ez már elég civilizáltnak tűnt és biztatóan közel az osztrák határhoz.

Hamarosan át is értünk és ekkor Igo újabb akcióba kezdett. Közölte, hogy menjek jobbra, majd amikor továbbmentem, lévén a jobb oldalon nem volt út, vad újratervezésbe kezdett. Oké, első földútnál lementem, ipszilon, vissza a határhoz. Hol van az az út? És tényleg ott volt. Igaz először járdának tűnt, de alaposabban megnézve, autóknak készült. Túl soknak nem, mi éppenhogy elfértünk volna rajta. Hátranéztem. A másik út forgalmas volt, legalább három kamionnyi széles, masszív, határozott út. Megnéztem, mennyire lenne a rövidebb úton Linz. Aztán újabb ipszilon és elindultunk a széles úton. Nos, a különbség nem lett volna egy kilométer. Párszáz méterért levitt volna a gyors főútvonalról istenhátamögötti mellékutakra. Mindezt úgy, hogy az – eddig – normális kompromisszumnak tűnő gazdaságos útvonaltervezés volt beállítva. Tényleg nem értem. A programtervezőknek nincs autójuk? Nem szoktak soha vezetni? Nem hiszem el, hogy olyan nehéz lenne definiálni a normális autós mentalitást. Például nyilván megadom a földutat a tervezéshez, mert van egy csomó hely, ahová csak azon lehet eljutni – de ha van más út is, akkor nem akarom használni, még akkor sem, ha így 1 kilométerrel többet megyek. Földút, egy sávos mellékút csak akkor legyen, ha nincs más lehetőség. Hasonlóképpen, nem ajánlok fel két nagyságrenddel alacsonyabb kategóriájú utat, ha 50 kilméteres távon párszáz méter a nyereség. Ezek nonszensz dolgok, függetlenül attól, hogy milyen útvonaltervezési beállításokat használok.

Egy biztos, hogy ekkor már teljesen ki voltam vetkőzve magamból. Nem dobott az se sokat a jókedvemen, hogy az utak tele voltak olyan kocavezetőkkel, akik max évente egyszer, ilyenkor, halottak napján veszik elő az autójukat és hosszú percekig töprengenek indulás előtt azon, melyik pedál lehet a fék és melyik a gáz. Ötvennel araszol, az út kanyargós, a köd közepesen tejföl. Menni lehetne simán kilencvennel, de előzni életveszélyes hazárdjáték. Habzó szájjal kétszer így is megtettem (visszakettő, padlógáz), de nem vagyok rá büszke.
Az viszont tény, hogy eddigre az összes türelmem szertefoszlott, a frusztrációtűrő képességem eloldalgott a balfenéken, olyan tipikusan “mindenkinekakurvaanyját” dühöngő stílusban vezettem. Idióta útterelés, Rozmberk, béna Igo, a hülye mazsolák, nyomasztó idő…eh. Az eredeti tervhez képest Linzben már nem is álltunk meg, közöltem, hogy nem vagyok hajlandó megint egy kiszámíthatatlan gépezet alapján ismeretlen utcákon araszolni, parkolóhelyet vadászni, mindezt néhány kib. épület kedvéért.

Elmondhatatlan öröm volt, amikor végre feltekeredtünk a sztrádára. Innentől már laza utunk volt. Igo persze minden felüljáró alatt beájult, természetesen ilyen felüljárók leginkább a nagyvárosok egyébként is bonyolult útjain voltak, de szerencsére az osztrákok jól tábláznak.

Fél ötre értünk haza. Úgy, hogy reggel kilenckor indultunk. 3 helyen álltunk meg, összesen fél órára. Az annyi, mint 7 óra tiszta menetidő. A Google Maps szerint az út 516 kilométer, a becsült idő 5 óra 22 perc. Ezt a két órát – és a nyugalmamat – vették el az idióta csehek az idióta útlezárásukkal.

Pedig Krumlov tetszett.

Dél-Bohémia #3/4

2011.10.31; hétfő

Hosszú-hosszú alvás, ébredés után még egy kis lustálkodás az ágyban.
– Otthon legalább két hétig nem eszek – szögezte le Nej.
– Lássuk csak, milyen cubákokat nem próbáltunk még ki itt? – kezdtem szórakozottan számolgatni az ujjaimon.

Kilenckor mentünk át reggelizni. Megint bőséges. Azt a ropogós magos zsemlét, azt nem lehet otthagyni. Utána vissza a szállásra. Tíz után kezdett felszállni a köd és erősen sütni a nap – elindultunk. Ha volt is kétségem, hogy jól döntöttünk-e, amikor egész napot szántunk Krumlovra, nos, az elrepült. Az óváros összes utcáját bejártuk. Élmény volt. Felmentünk a várba, de a torony zárva volt. A medvék még mindig aludtak. A gyümölcsök ugyanúgy hevertek, mint tegnapelőtt. Lehet, hogy műanyagok.

From Cesky Krumlov 2011

Vár. Budiár a várfalon. (Copyright by Lucia.) Úgy elképzelem, milyen élmény lehetett, amikor egy egész város vizsgálgathatta a levegőben potyogó naftát, majd kitárgyalták, milyen éppen a Rosenberg vagy Eggenberg család emésztése.

A vár főépülete mondjuk nem szép, cserébe durva vonásai vannak. Kíváncsi vagyok, milyen lehet belül. Ezzel szemben a kiszolgáló épületek sokkal csinosabbak. Az egész együtt ad izgalmas képet, kétoldalt a csícsás, kimunkált épületek, középen a nagydarab, duzzogó vár. Baloldalt egy pazar híd, tetején kétszintű zárt folyosóval: az egyiken a színészek jártak át, a másikon az úri közönség. Az alattuk lévő nyitott szinten meg a pórnép, beleértve immár a turistákat is.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

Itt remekül el tudtam magyarázni a fizikából nemrég érettségizett ifjúságnak, hogyan tudtak hídat építeni kötőanyag nélkül (Ördög hídja) és mi a kitüntetett szerepe a zárókőnek. (Vektorok felbontása, ugye.)

From Cesky Krumlov 2011

A lovardába már csak egy szint ment tovább, valószínűleg nem a színészek számára.

Színházmúzeum. A legközelebbi turnus másfél óra múlva indult, mi viszont ennyire nem voltunk időmilliomosok. Kastélypark. Kellemes meglepetés, nem számítottam rá. Szép.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

A parkban mókus. Egy, azaz 1 darab. Turista meg vagy egy tucatnyi vágtat utána, keresztül-kasul a parkban, beélesített fényképezőgéppel. Mi inkább a fényképezőket fényképeztük. Nem voltam népszerű, amikor megemlítettem, hogy a Yosemite parkban úgy kellett lesöpörni magunkról a mókusokat.
Egyébként a fényképezés tényleg kezd túlmenni az épeszű határokon. Mondom ezt én, az egyik fotóbolond. Tény, hogy Krumlov nagyon veszélyes hely. Nem csak nagy vonalakban elbűvölő a város, hanem részleteiben is. Akárhol megállva legalább 5-6 érdekes, megörökítendő témát lehet találni, aztán két méterrel arrébb megint. Értelemszerűen ember is bőven van – és mindenki fényképez. Mindent. Ha el akarsz jutni A pontból B-be egy téren, és nem akarsz belesétálni senki kompozíciójába, flippergolyóként pattoghatsz hosszú percekig.

From Cesky Krumlov 2011

Sok a magyar szó, ami nem baj, de elég sok a bunkó magyar szó is. Szerencsére csak a magyarok értik, de nem túl kellemes érzés. A park végében egy tó, tele vízinövényekkel. Szerintem szép. Erre jön egy csoport és egy fazon már messziről hőbörög, hogy ezért a szarért jöttek fel ilyen messzire?

Sétáltunk a hátsó parkban. Valahol a háttérben puskalövések. Sok.
– Most lövik ki az elkóborolt turistákat.
– Már miért?
– Valahonnan be kell szerezni a bőrt a méregdrága Art bőrműveseknek.

Az Orangerie mellett elindultunk egy erdei úton, a töltés és várfal között sétáltunk egy kellemeset, majd egy meredek kanyarral vissza az óvárosba. Innen lementünk egy belvárosi parkba. Egy csomó gyerek valami tanerővel kislabdadobást gyakorolt, de érdekes módon ettől csak még hangulatosabb lett a hely. Nem csak szép, de használják is. Visszasétáltunk a Moldva partján és közben tátott szájjal figyeltük a túlpartot.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

A part elég meredek, viszont a dombtetőn lévő házakhoz tartozik egy-egy pici vízpart is a mélyben. Az hagyján, hogy hangulatos horgászbódékat alakítottak ki, kajakkal és kajakos beszállóhelyekkel, de a képen látható csúszda már igencsak az extrák közé tartozott. Most nézdd meg: hosszú csúszda (locsolják?), a kimászó rész meg áramlással szemben. Márpedig itt a Moldva áramlik rendesen. De biztos jó buli lehet itt lakni.

Hazafelé még vettünk klotyipapírt, mert nagyon elfogytunk, aztán egy óra múlva jött az egyik klántag (családi panzió, aki él és mozog, az dolgozik), hogy cserélne. Megköszöntük, nem kértünk. Kukászacskót sem, megoldottuk teszkós szatyrokkal. Pihentünk a szálláson vagy két órát, aztán fél háromkor vissza. Ötkor már sötét van, nem értünk rá vakarózni. Most jöttek a kevésbé evidens útak.

From Cesky Krumlov 2011

Rögtön az elején lementünk egy meredek lépcsőn és bejártuk az eddig rejtőzködő részt a Moldva partján.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

Utána sörgyár (Eggenberg) hátsó kapuja, kolostor, isten háta mögötti várkapu, végül a sörgyár főépülete.

From Cesky Krumlov 2011

Megjegyeztük a helyet. Aztán vissza a városba. Sok utca volt még bejáratlan, de nem sokáig. Olyan apró lyukakon másztunk át, hogy csak akkor vettük csak észre az átjárót, amikor már közvetlenül előtte voltunk.
Ismét feltekeregtünk a várba, csak most máshogy. Barna némileg húzta a száját a sok kamu sgrafito (egyszerű festéssel imitált vakolatrétegek) láttán, szerinte ez olyan gagyi. Lehet. De szerintem még így is hangulatosabb, mint a puszta fal.

– Ez azért már túlzás – mutatott fel Nej a falra. Egy Bacchus érezte éppen magát nagyon jól, a pucér férfi illetlenül széttárta lábait. A festő is érezte, hogy ebből könnyen máglya lehet, ezért az illusztris rész helyére egy nagy vadvirágot festett.
– Hát, ez korrekt. Akkor ugyebár nem lehetett se lógó, se meredező faszt festeni – vontam vállat.
– Na de egy vadvirágot?
– Miért, elefántfej jobb lett volna?
– Még az is jobb, mint egy napraforgó!
– Ugyan már, ezt legalább lehet pörgetni.

Aztán nem sokkal később láttunk egy csomó elefántfejet is. Csak ott meg Bacchus nem volt. De azért vettük a festő üzenetét.

Végül még sötétedés előtt bejártunk mindent, amit terveztünk, Barna vett magának Krteket, Nej hűtőmágnest. Azaz mindent teljesítettünk. Jöhetett a vacsora. Megnéztünk néhány éttermet. Nej már a kaja szóra is rosszul lett. Az ő kedvéért külön kitárgyaltuk, hogyan is dolgozzák fel a disznót.
– Melyik az a része a disznónak, amelyet nem dolgozunk fel?
– A pacal – tippelt Barna.
– Na, azt tényleg nem. Az a marhában van.
– És mi van az agyával?
– Az a velő – világosított fel a női szakasz, bár Nej feje már egyre lilult. A válasz hallatán az enyém is kezdett színeződni. Amennyi velős pirítóst megettem már fiatalkoromban és fogalmam sem volt róla, hogy a disznó agyát csócsálom.
– A bőre?
– Az meg a velúr, amit elhordunk.
– Ez olyan megalázó.
– Nem, a megalázó az, hogy ledaráljuk a húsát és a beleibe töltjük. Mintha saját magát szarná ki.
Nej étvágyát elrendeztük.

Kerestük tovább a szimpatikus éttermet, de valami bibi mindegyikkel volt. Végül lementünk a sörgyárhoz – ha van autentikus hely, akkor ez biztosan az.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

Jó döntés volt. Tipikus cseh kajákat tömtünk, knédli barna mártással, főtt marhahússal, krumplis knédli főtt disznóhússal, köménymagos savanyúkáposztával, pirog savanyúkáposztával, almásrétes, és persze a jó öreg házi hermelin. Mindehhez csapolt barna sör (Eggenberg, naná). Nej teljesen kidőlt, Dóra hasonlóan, de még Barna is túlevésre panaszkodott, amire pedig az utóbbi 19 évben még nem volt példa. A dúvad étkezés számlája 650 korona volt, ami a 12,50-es rekordárfolyammal számolva is igen barátinak számított. Miközben a helynek határozottan hangulata volt.

Persze a vacsit le is kellett sétálni, de itt már kiütközött az, hogy jó-jó, de hová? Hiszen minden utcát ismerünk. Így egy olyan útvonalat választottam ki, amerre még csak egyszer jártunk, akkor is világosban.

Odafent már pangás, sebek nyalogatása. Olvasás: ülve, aztán fekve, végül már csak elméletben.

Dél-Bohémia #2/4

2011.10.30; vasárnap

Reggel hétre tervezett ébresztő. Óra (mobiltelefon) ravasz módon nyolcra húzva, mert ugye óraállítás lesz az éjjel. A mobiltelefon ellenben még ravaszabbul magától átállt, így tényleg nyolckor csörgött. Már az új időszámítás szerint. Kész szerencse, hogy felkeltünk magunktól.
Ja, hogy minek ilyen korán? Tegnap éjjel ugyanazt mondtam, mint Igo szokta: újratervezés. Tényleg igaz, hogy az írásnál csak a kihúzás nehezebb munka: itt is ki kellett választanom azt az 5 helyszínt, ahová végül tényleg elmegyünk. Biztosan belefért volna 6-7 is, de az már idegbeteg rohanás lett volna. Szívem szerint még ennél is korábban indultam volna, ahogy kezd világosodni – de reggeli csak nyolctól van, azt meg nem lehet kihagyni.

Nem is. Svédasztalos. Barna még mindig nem érti, hogyan tudja őt egy cég kigazdálkodni. A kenyerek valami irgalmatlan finomak: frissek és ropogósak. Már csak a sima sajtos-sonkás magoszsemle is akkora gasztronómiai élmény, hogy csak az akaraterőm megfeszítésével tudtam felállni az asztaltól.

Utána még sorok rendezése a szobában, végül kilenckor indultunk el. Ez a tegnapi időszámítás szerint 10.00. Nagyon rossz idő, hiszen hét óra múlva sötét, és csak az autókázás elvisz vagy 4,5 órát. Elsőnek ráadásul benzinkutat kell keresnünk. Krumlovban 34,8-ért adják a 95-öst. (34,8*12,5=435) Sok. Nej javasolta, hogy tankoljunk inkább Budejovicében. Szerintem ott 35,8 (448) volt, de nem vitatkoztam. Nem nagyon vigasztalt, hogy nekem lett igazam. Viszont rémlett, hogy ahogy jöttünk be Hradec felől, egy városszéli kútnál láttam 33,x-ért is. Keressük meg. Mert nagyon ráérünk. Ahol emlékeztem, ott nem volt, tovább meg nem keresgéltünk, megtankoltunk az első kútnál 35,8-ért. Aztán ahogy mentünk kifelé Hluboká felé, egy városszéli kútnál 34,2. Úgy látszik még mindig szivatási engedély van a családunkra. (Délután Hradecben láttunk egy kútnál 32,4-et is, de úgy nézett ki a hely, hogy oda inkább nem mertünk bemenni.)

From Cesky Krumlov 2011

Hluboká. Első parkolási problémák. Még a legutolsó négyzetcenti is fizetősparkoló, emellett az összes utca egyirányú, így ha valahová bemész szétnézni, kilométereket tekereghetsz, mire visszajutsz a központba. Végül a periféria környékén tettük le a kocsit, itt csak 50 Kcs volt a parkolás, de azt se kérte senki.
A többiek a kastélyt nézegették kívülről, én viszont bevágtattam az udvarra, megkeresni a kasszát. Aztán nem győztem füstjelekkel jelezni a többieknek, hogy futás, mert éppen indul egy csoport. Igaz, cseh nyelvű, de legalább használjuk a gyerekkorban belénkvert oroszt. Ajtón tábla: fényképezni tilos. Hmm. Egy idősebb hölgy le sem tojta, sorra kattogtatott egy nagy dslr géppel. Ezen felbátorodva én is nekiálltam. Úgy az ötödik képnél odajött az idegenvezető és figyelmeztetett, hogy tilos. – Dehát nem vakuzok – próbálkoztam, de esélytelenül. Az idős nő közben nyomta tovább és még csak ki sem volt nála kapcsolva az exponálást jelző csipogás, mint nálam. Hirtelen ötlettel gépet cseréltünk Dórával, aztán bánatos géppel lóbáltam végig a D40-esét, az idegenvezető megnyugodott, Dóra meg nyomta a képeket az én gépemmel.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

A palota egyszerre gyönyörű és nyomasztó. Sötét és levegőtlen… de az utolsó négyzetcentiig tele van gyönyörű kő- és fafaragásokkal, pazar gobelinekkel. Meg Schwarzenbergekkel. Ők is nyomasztóak.
A csoportban volt egy kisgyerek is. Végigkiabálta a vezetést. Két év alatt ingyenes belépő? Szerintem az lenne a logikus, ha két év alatt minimum duplaannyit kellene fizetniük. (Volt vagy 40 fizető látogató. A kisgyerektől alig lehetett hallani valamit az idegenvezető beszédéből. A csöppség 40 ember élményét rontotta el.)

From Cesky Krumlov 2011

Következő megálló Zvikov. Közben kisütött a nap, és a csoroszkálásból élményautózás lett a dél-bohémiai lankákon. Elmentünk a temelini atomerőmű mellett (pár méterre), de Igo egyébként is bevitt olyan utakra, hogy ihaj. Viszont Nej élvezte. Szerencsére nem jött semmi szembe. Nem fért volna el.

From Cesky Krumlov 2011

Zvikov. Moldva és Otava. Lentről – kajakból – bizonyosan lélegzetelállító lehet a látvány, fent, a várban semmi izgalom. Sőt, hihetetlen béke és nyugalom mindenfelé. A várban hátul laknak is, kiteregetve a száradó ruha.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

Néhány ember bóklászott rajtunk kívül a köveken. A múzeumot kihagytuk, az előzetes tájékozódás alapján semmi érdekes, a belépő viszont annyi, mint Hlubokában, ráadásul időnk sincs sok. Olyannyira nincs, hogy habár az út keresztülvitt Táboron, de nem álltunk meg. Ha reggel korábban indultunk volna, akkor belefért volna. Így nem.

From Cesky Krumlov 2011

Innen Cervena Lhota. Igo szokás szerint nem használható első körben, amit kiadott erre a falunévre, az gyanúsan messze van. Aztán a kastély szomszédos faluját már megtalálta, onnan meg majd csak lesz valahogy. (Zvikov is így lett meg.) A kastély viszont éppenhogy, kitáblázva ugyanis nem volt, a parkolóőrtől kellett megkérdezni, hogy miért is van itt ez a parkoló.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

Pont fordított, mint Zvikov. Ide bemenni nem tudtunk, de körbesétáltuk a tavat, így minden oldaláról láttuk a kastélyt. A bútormúzeumot időhiány miatt kihagytuk. Nem gondoltam volna, hogy mégis fogunk ma erdőben császkálni. Még jó, hogy Dóra nem magassarkúban jött, bár így is sikerült valamit varázsolnia a lábával, mert innentől végig sántikált.

Jindrichuv Hradec. Hagytam, hogy Igo hadd jelölje be a város közepét. És be is vitt. Úttalan – de gyönyörű erdei – utakon, majd egyre szűkebb sikátorokon, aztán végül át a várkapun, be a főtérre. Ahol egy gramm parkolóhely sem volt. Köröztünk néhányat, egyre nagyobb sugárral, majd a város úgy járt, mint anno Grado: mivel a város összes legális parkolóhelye foglalt volt, a cirkálás közben meg láttuk – többször is – az összes nevezetességet, így végül meg sem álltunk, hanem mentünk tovább. Majd legközelebb nem rezerválják le a fél belvárost. De még így is bajban voltunk, mert még annyira sem tudtam megállni – a külvárosban sem! – hogy beüssem az új célpontot. El kellett hagynunk a várost, hogy egy városzéli logisztikai telep előtt le tudjak húzódni a fűbe. Nem hiszem el, hogy ennyire utálják az autókat errefelé. (Ettől függetlenül nem húztam le a várost a listáról. Egyszer úgyis visszajövünk még megnézni a kihagyott nevezetességeket, akkor majd sorrakerül.)

Végül Ceske Budejovice, de ide már erősen szürkületben érkeztünk. Pont kifogtunk egy üres parkolóhelyet, mentem volna az automatához, de egy öreg bácsika hevesen tiltakozott. Én nem értettem, amit ő mondott, ő nem értette, amit én mondtam, jól elvoltunk. Végül valószínűleg megsértődött, mert mégiscsak odamentem az automatához: pedig csak azt akartam megnézni, hogy tényleg ingyenes-e ma a parkolás. (Ha ugyanis mégsem az, valószínűleg nem sokat nyom a latban az a magyarázat, hogy azért nem vettem jegyet, mert egy öreg bácsika azt mondta, illetve úgy értettem, hogy azt mondta.)

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

A város nem túl szép, ellenben nagyon sötét. Aztán elkezdték felkapcsolni a világítást és kezdett szépülni a város is. A főtér tényleg óriási, de ez sötétben annyira nem látványos. Séta, séta, végül beléptünk vacsorázni. (Meglepően sok étterem volt zárva.) A csajok már visszafogták magukat tegnap óta, de azért szép lassan feléledt a kisérletező kedv. Úgy kezdődött, hogy habár nem volt házi hermelin, de Nej és Barna kiválasztottak valami ahhoz hasonló valamit. Erre kaptak egy nagy szelet remegő disznósajtot, egy csomó ecetes hagymával. Nej ugye még tegnap este megfogadta, hogy soha többet nem eszik húst, Barna meg szerencsére nem tudta mit eszik, és amíg volt a tányérján, addig nem is mondtuk el neki. Aztán Nej ennyivel be is fejezte, a pincér pedig nekiállt elpakolni előlünk mindent. Amikor kérdőn ránéztünk, közölte, hogy kell a hely a következő fogásnak. Nem hangzott rosszul, bár azért elborzadtunk, hogy vajon mit rendelhettünk. Aztán kijött: hatalmas tálakon marha oldalas. Rusztikus csontok, inas húsok. Nagy. Torma és mustár. Erős. Világos Budweiser sör. Híg. Már megint. Nem hiszem el: Csehországban nem tudunk jó sört inni? Köret természetesen nincs, errefelé elég a mustár meg a torma. Sőt, kaptunk egy kevés káposztát és erős paprikát is. A szálláson meg vár a wasabis mogyoró. Élni tudni kell.

Borravalónak ismét egy százas. Relative sok, ez a pincér sem érti. (A tegnapi is csak nézett bután.) Pedig egyszerű: százasnál kisebb címletben csak fémpénzek vannak, a cseh fémpénzek pedig a világ legbénább darabjai. Színben, méretben alig különböznek egymástól, a szám még napfénynél is éppenhogy olvasható, az ötvenesen pedig még hosszas szemrevételezés után sem találtam meg. Sötét étteremben, amikor előtted áll a pincér, egyszerűen reménytelen és felettébb kínos is percekig turkálni az aprópénzben. Akkor inkább kapjon többet és ne égessük magunkat.

From Segédlet

Imhol a túra útvonala.

Aztán Nagyarcz hazavezetett. A kocsiban közöltem, hogy innen nekem már nem kell, hogy Igo segítsen. Ki fogad? Senki nem mert. Szerencsére. Már a városban eltévedtem volna, ha az orrom után megyek, de a tragédia a sima hazaúton következett be: sötétben, kifejezetten erős forgalomban két útkereszteződést is beszoptunk, a másodiknál kész csoda, hogy visszajutottunk az eredeti útra. Minden összejött: túlzott önbizalom, elábrándozás, kereszteződés mögé rakott tábla, mely messziről olvashatatlan volt, elmélázó Igo, valami borzasztóan eszementen megtekert kereszteződés, meredeken hegyesszögű leágazókkal, észrevehetetlen kanyar, mely után bejön egy új sáv, azt szuggerálva, hogy majd ebből lesz a leágazás. Nappal nem volt semmi gond, látszott a tábla, látszott a lekanyarodó ív… de sötétben? Hát, volt minden. Töksötétben szántóföldön ipszilonozás, záróvonal átlépése szándékosan, kamionban alvó sofőr mellett centizgető tolatás és persze a közlekedésszervezők verbális abuzálása. A szálláson határozottan örültem, hogy letettem végre a kocsit. Pálinka.

De úgy egyébként is érzem, hogy sokkal feszültebb vagyok, mint általában a kirándulásainkon szoktam. Már a kávéspohár kivégzése sem volt szokványos, aztán a sok káromkodás, dühöngés vezetés közben, az sem. Ingerült vagyok, nincs ellazulás, nincsenek elszabadult gondolatfutamok, elenyésző a zrikálás is. Nem tudom, miért. (Illetve sejtem. Fáradt vagyok és gondterhelt. Mostanság különösen.)

ps:

Itthon meg is néztem, hogyan lehettem ennyire balfék. Így.

  
From Segédlet

Bal oldalon látható a terep, szürkével bejelölve a helyes út. Északról jöttünk, a főútról enyhe bal kanyarral kellett volna lejönnünk, hogy utána jobbra menjünk. Mondjuk, már önmagában ez is megérne egy misét: a jobb oldali sávból jobbra akarok menni, de balra kell lekanyarodnom. Igaz, olyan trükkösen oldották meg (a jobb oldali sáv kettéoszlik), hogy a bal kanyarnál végülis nem kell keresztezni a szembejövő sávot, de a sötétben ez nem látszik. Nem is kanyarodtam be, nem is láttam a lehajtó sávot, különösen azért sem, mert pár méterrel később a főút kétsávos lesz, én pedig úgy számítottam, hogy a bejövő új sáv lesz majd a lekanyarodó sáv. Nem lett az. (Az eltévedés pontját jelzi a jobb oldali ábrán az 1-es szám a piros körben.) Innentől mentünk a főúton, amíg nem találtam jobboldalt egy kamionparkolót. Gyorsan becsűrtünk, egy alvó kamionsör mellett forgolódtam egy kicsit, majd visszakanyarodtam a főútra, visszafelé. Igaz, záróvonal volt, de éjszaka is és éppen nem jött senki. (2. pont) Visszamentünk az első lehetőségig, ahol át lehetett menni a főút alatt. Igo szerint itt egy meredek balkanyar jött. Csakhogy valójában nem csak egy meredek kanyar volt, hanem volt mellette egy sokkal keskenyebb, a sötétben alig látható, még meredekebb bal kanyar. Naná, hogy a jobban látható útra fordultunk rá. (3. pont) Mentünk, mentünk, aztán amikor eltávolodtunk a főúttól, a sötét meg csak még sötétebb lett és farkasok kezdtek el vonyítani a néptelen út mellett, akkor kezdtem gyanút fogni. Ipszilonozgatás a szántóföldön. (4. pont) Itt az volt a legnagyobb bajom, hogy nem tudtam, ez egy felhajtó a hiperbonyolult kereszteződésben, vagy csak egy út? Az első esetben ugyanis egyirányú lesz az út és csúnya balesetbe futhatunk bele, ha visszafelé megyek. De jobb ötletem nem volt. Lépésben visszaaraszoltunk a meredek kanyarig, bevettem a most már eszetlenül meredek kanyart, és már fent is voltunk a főúton, a kereszteződés előtt. (5. pont). Kaptunk egy újabb esélyt, hogy átjussunk rajta. De most már nem hibáztam.

Dél-Bohémia #1/4

Előzmények

A kölykök már nyáron bejelentették, hogy nem lesz őszi szünetük, de ha lesz is, nem érnek rá. Így Nejjel kezdtünk programot szervezni. Úgy terveztük, hogy leutaznunk Bledbe, túrázgatunk is egy kicsit, meg bejárjuk a Bled – Gorica – Trieszt félkört. (Régóta készülök már rá, hogy egyszer megnézzem az I. világháború egyik magyar helyszínét, azt a helyszínt, ahol a háború második legnagyobb mészárszéke volt.)
Ehhez képest kiderült, hogy mind a két gyerek tud jönni, így viszont változott a program, előszedtem egy régóta dédelgetett kirándulás dossziéját: Dél-Csehország, lankák, Krumlov, várak, kastélyok.

Az egyik útleírás ajánlott szállást: Cesky Krumlov, Krumlovska Fontana, a főtéren. Hát, a helyszín nem vizsgázott túl jól. Írtam nekik emailt. Nem válaszoltak. Vártam egy hetet, aztán felhívtam őket telefonon. A csajszi csak németül értett valamennyire. Hosszas kinlódással sikerült elmagyaráznom, hogy szállás érdekelne, erre közölte, hogy a panzió megszűnt, már csak étterem van. Ehhez képest a helyszínen nagy betűkkel hirdették, hogy Pansion & Restaurant.
Szerencsére nagy a net, Krumlov pedig tele szállással, de tényleg. Hamarosan 5 megfelelő közül is válogathattam. Mindegyiknek volt valami baja, egy akadt csak, amelyik minden téren megfelelt, igaz, ez volt a legdrágább is. Panzió, egy komplett lakosztályt béreltünk (teljes tetőtér, zárható lépcsővel, 3 szoba, étkező, konyha, fürdőszoba), pazar svédasztalos reggeli, mindenhol wifi, az alagsorban pool biliárd, parkolás zárt udvarban ingyen, kilátás tökéletes, a belváros 3 percre, mindez 2284 korona/nap/4 fő.
Mivel több helyen is írták, hogy a Satlava utcai kocsmát a nyílt tüzön, a vendégek között sütött csülkökkel ki ne hagyjuk, így arra is rá kellett készülnünk. A hely ugyanis pici, az érdeklődők száma meg nagy, így napokkal előre kell foglalni. Szerencsére olvasnak emailt, így már első estére tudtam asztalt foglalni.

Még mindig az előkészületek közé tartozott, hogy több napon keresztül túrtam a netet, szedtem össze a látogatásra érdemes helyek listáját. Ezt az írás végén közlöm, hátha jó lesz másoknak is. Valójában a látnivalók felét sem sikerült felkeresnünk, de mindent a maga idejében.

Az eseményeknek öt főszereplője lesz: négyen a családból és Igo.
Indulás előtti este mindent feltöltöttem a netbookra, amit kellett kinyomtattam, már csak az hiányzott, hogy a tizensok helyszínt elmagyarázzam Igónak. Nem is egy olyan volt közöttük, ahol a vár, várrom egyedül áll, távol bármiféle településtől, az ilyet menet közben kikeresni, elég durva. (Arról nem is beszélve, hogy sok az azonos nevű falu, tehát nem elég, hogy Igo megtalálja a nevet, de mindig le is kell ellenőrizni, hogy tényleg ugyanarra gondoltunk-e.)
Nej elég későn érkezett haza, Igo ugye vele utazott. Addigra összepakoltam mindent, így tényleg csak a térképészkedés maradt hátra. Kicuccoltam a teraszra, rápöffentettem egy ünnepi szivarra (hiszen most négy napig nem lesz semmi), megböktem Igót… erre semmi. Teljesen le volt merülve. A szivar meg már égett, és volt annyira finom darab, hogy nem volt szívem eldobni. Így kint fagyoskodtam a teraszon két órát, amikor már rég aludnom kellett volna a korai kelés miatt, és persze a helyszíneket sem tudtam rögzíteni, ami majd már kint fog elvenni tőlem két órát. Nem örültem.

2011.10.29; szombat

Ez meg is látszott a hajnali ébredésen. Ha van olyan, hogy bal lábbal kelés, akkor ez maximálisan az volt. Egyszerűen semmi sem sikerült úgy, ahogy akartam és amikor a kávéfőző is teleköpte zaccal a poharamat, az egészet erőből belevágtam a mosogatóba.
Ehhez tudni kell, hogy ez az a bizonyos Martello kávéfőző, amelynek az utolsó pillanatban kegyelmeztünk meg tavasszal, mert pont akkor jelentek meg a Martello cuccok az Aldiban, köztük a tisztító tabletták is, melyekkel ténylegesen sikerült kipucolnom a kávéfőzőt. Innentől szépen beálltunk arra, hogy csak főzzük, főzzük a kávét aztán kéthavonta kipucolom a készüléket. Na, ez szakadt meg most, a múlt héten takarítottam ki, erre egy hét után megint széttépte a kapszulát. Kuka. Plusz a kávém is ugrott, meg a maradék életkedvem is.
A konyhában még a plafonról is kávé csöpögött (ha azt mondom, erőből, akkor azt tessék úgy is érteni), a porcelán csésze apró darabjai pedig a pultot és a padlót terítették be. Nem sokat dobott a jókedvemen a műsoron kívüli tízperces takarítás. Aztán autó, olajszint ellenőrzés, mert este a sötétben már nem sok értelme lett volna, végül elmentem zuhanyozni egyet. Na itt, a hideg víz után tértem magamhoz és kezdtem vidámabb színben látni a világot. Végülis csak csavarogni megyünk, csak szép helyeken fogunk járni, mi a francért idegeskedek?
Bepakoltunk a kocsiba, beültettem Igót is a helyére… és paff. Nem kap áramot. Az összes lenyugodott idegszálam égnek állt egyből. Kész szerencse, hogy egyik utód sem volt a közelben, így nem tapasztalták meg, hogy apjuk milyen rejtett mélységeit is ismeri a magyar nyelvnek. Felszaladtam a szobámba, a kütyüs fiókból felmarkoltam az összes autós töltőt, levittem, kipróbáltam, semmi. Ekkor már kezdett világosodni, hamar ki is derült, hogy az eredeti töltő vége letört, a többi töltő meg 500 mAh-s Nokia töltő volt, Igónak viszont 1500mAh kellett volna. Kész. Kardbadőlés. Ha csak annyi lett volna, hogy kimegyünk Krumlovba, aztán éljük a világunkat, nem lett volna gond. Linz-ig sztráda, utána meg 70 km, csak ki van táblázva. De mi napi 250-350 km csavargást terveztünk, úttalan utakon, szoros időbeosztással. Térképpel talán meg tudnánk oldani, de sok időt vesztünk, annak meg már nincs értelme, hogy sötétben nézzünk meg egy várromot.

Csak ültem a kocsiban, mint egy rakás szerencsétlenség. Az összes kedvem elment az egésztől. Már egy órája el kellett volna indulnunk, erre itt ez a bilifüle letört hangulat. Ekkor jött ki Nej. Mint műszaki dolgokban jártas ember, szépen, aprólékosan elmagyaráztam neki, mi a baj.
– Látod, ezeknek kicsi a teljesítményük, nem jók. Egyedül ez jó, de ennek meg törött a vége. Nem lehet bedugni.
– Ez oké, de miért a fülhallgató aljzatába próbálod?
– Miva?
– Igónak mikroUSB töltője van.
– B+
MikroUSB autós töltőm ugyanis van, megmaradt az eláztatott mobiltelcsi után. De még erre sem volt szükség, megtaláltuk az igazi eredeti töltőt, szuperul működött. (Mentségemre szóljon, a műanyag tartó némileg eltakarta a jelöléseket.)

No, ekkor már csak tankolás, matrica, és elindultunk. Jó másfél óra késéssel.

Első megálló a mosonmagyaróvári Marche kútnál, ugye kávé, pisi és osztrák autópályamatrica. Hihetetlen tömeg. A matricáért vagy 6 ember állt a pult előtt, közvetlenül előttem egy hapi, karján hisztiző gyerekkel. Az idegsejtjeim műanyagbuborékként pukkantak ki, egyik a másik után. Ráadásul a hapi kártyával fizetett, úgy, hogy a gyereket nem tette le. Közben a család végzett a vécén, de a kuponok miatt meg kellett várniuk engem is. A vécé előtti jegyadó automatánál őrült hosszú sor. Legelől egy nő, szemmel láthatóan most látott ilyet először, aprólékosan elolvasott rajta minden szöveget. Hátulról, a lépcsőforduló tájáról hisztérikusan kiabáltak rá: – Dobja már be a pénzt és vegye el a cetlit!
A nő zavartan bedobta a százast. Az automata visszalökte. A nő megint elkezdte olvasni a feliratokat. Újabb kiabálás: – Dobja be mégegyszer! Harmadikra sikerült, az automata kiadta a jegyet. A nőnek beakadt a táskája a forgókarba. Se előre, se hátra. Végül amikor a mögötte lévő dobta be a pénzt, ekkor mozdult meg ismét a kar és indulhatott meg a sor.
Odabent nyilván nagy tömeg, szerencsére éppen felszabadult egy magánzárka, berongyoltam. Hátradőltem. A hangszóróból Vollenweider szólt, melyet vidáman cifráztak a vécékből kiszűrődő jellegzetes hangok. Itt kezdtem el megint vigyorogni.
Amikor mentem kifelé, akkor láttam, hogy a sor teljesen feltekeredett a lépcsőn és összeért a kávés/péksütis sorral. Mely sor vége viszont átlógott a shopba. Óriási tömeg volt, de ugye kávé nélkül sehová. Nej volt olyan hős, hogy végigállta a sort. Még kerestünk is két kupont, mert volt, aki inkább nem várta ki.

Hegyeshalom. Ismerősként üdvözöltem a vámépületet. Hajjaj. Amikor a C64-et hoztuk, gyalog, hóban. Amikor a gorenje-láz idején kilométeres dugókban araszoltunk az első marhahodályban berendezett műszaki diszkontig. Mit tudhatnak erről azok az elpuhult nyugatiak?

Aztán megint Igo percei következtek. Jött néhány áthajtó. Alagútnak nem nevezném egyiket sem, mert szélesebbek voltak, mint hosszabbak, de Igo mindegyikben elájult. Annyira nem zavart, mert ébredés után is emlékezett az útvonalra, én meg, ha láttam, hogy áthajtó jön, memorizáltam a következő pár perces szakaszt.
Egyedül Bécsben szívtuk meg, de ott nagyon. A 22-es út elég sokáig megy a föld alatt, na ott nem tudott rendesen újraindulni a dög, feldobott egy olvashatatlanul kicsi betűkkel teleírt ablakot, melyet nem lehetett leokézni. De a készüléket kikapcsolni sem. Mindezt úgy, hogy tudtuk, hamarosan északnak kell fordulnunk, valami alsóbbrendű úton. Az hagyján, hogy tartóstól leszedtem, de a tartót is le kellett feszegetni róla. Azt a tartót, melyet eddig nyugodt környezetben sem tudtam soha, úgy bepattant. De mindenképpen meg kellett csinálni, mert a reset gomb a tartó alatt volt. Ja, és mindezt úgy, hogy ez egy szigorúan ellenőrzött útszakasz, etapok vannak, ahol a be- illetve kilépésből átlagot számolnak a kamerák, és ha az jön ki, hogy többel mentem, mint 80 kmh, akkor küldik is a büntit. Na meg persze forgalom is volt rendesen. Őszültem, káromkodtam, de végül sikerült a művelet. Ehhez képest 100-as sprinteren futás közben vakbelet műteni, az smafu.
Szerencsére épp időben kaptuk meg az infót, hol kell lekanyarodnunk. Igo hálából levitt egy mellékútra, majd ahogy befordultunk, közölte, hogy újratervezés és forduljak meg, ahol tudok, majd menjek vissza a sztrádára. Anyád.

A meteorológia által beígért napsütésnek nyoma sem volt, gusztustalan szürke felhők takarták az eget egész úton.

Az osztrák rádióban ütötte meg a fülemet, hogy szent napok jönnek. Tényleg, bakker. Mi meg arra építettünk, hogy nem viszünk semmit, majd kint veszünk meg mindent a helyi boltban. Budejovice, az Intersparnál meredek kanyar. Bevásárlás 3 napra. Nincs barna sör. Ezt leírom még egyszer: Csehországban, Ceske Budejovicében, azaz Budweisben, egy bazi nagy bevásárlóközpontban, nincs barna sör. Hová kerültem?

Végül megérkeztünk. Őrült nagy késéssel. Mivel eredetileg úgy terveztük, hogy délben már itt vagyunk, és sötétedésig bejárjuk a teljes várost, a következő napokon pedig a környéken csavargunk, így megint kardbadőlés. Oké, nem pakoltunk ki, becsekkoltunk, és rohantunk is a belvárosba. De így is csak két óránk maradt, az meg szinte semmi.

From Cesky Krumlov 2011

A város persze szép. Méghozzá úgy szép, hogy fel voltam rá készülve, hogy szép lesz, de még ehhez képest is szívfájdítóan szép. Elsőre felrohantunk a várba.

From Cesky Krumlov 2011

Medve egy szál se. Ha van egy csöpp eszük, akkor már téli álmot alszanak, de legalábbis fűtött barlangban nézik fotelből a jégkorongot.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

Mindenfelé kis utcák. Ingerlően kicsik. Viszketett a lábam, hogy be kellene menni, mindegyikbe, de akkor ránk sötétedik és még sehol sem vagyunk. Túlmentünk a váron. Kis bisztró, csapolt Eggenberg sörrel.

From Cesky Krumlov 2011

Cefet hideg van, de nehogymár ne kóstoljuk meg a helyi izéket ízeket. Aztán vissza a szálláshoz, becuccoltunk, kicsi relaxálás, aztán irány a vacsora a középkori kocsmában.

From Cesky Krumlov 2011

Ahogy benyitottunk, rögtön visszautaztunk az időben párszáz évet. Füst, akolmeleg, vidám zsivaj, középen sercegő disznódarabok. Sajnos a foglalt asztal egy másik teremben volt, némi középkori hangulat oda is átszivárgott, de messze nem annyi, amennyi az első terembe jutott. A kölykök menüt kértek, mi Nejjel csülköt. Az étlap szerint 1 kiló. Nej először nem hitte. Aztán amikor meglátta, akkor már igen. A menü első fogása egy feles slivovica. A két felnőtt nagyokat nyelve nézte, ahogy az ifjúság leküzdötte a feladatot. Aztán megjöttek a kaják és mindenki az előtte tornyosuló kupacokkal foglalkozott. Nos, a csülökről csak annyit mondhatok, hogy ha arra jársz, feltétlenül kóstold meg. A trükkje ugyanis az, hogy először előfőzik, majd nyárson nyílt tűz fölött forgatják addig, amíg a külső héja teljesen ropogósra sül. Én nem vagyok oda a zsíros részekért, de a pörcre sütött külső miatt ettem abból is rendesen. Mindehhez barna Budweisert ittunk. (Akarom mondani Budvart, de a rosseb sem lesz píszí a hülye amerikaiak miatt.) A sör egyébként csalódás volt, elég hígnak tűnt. Pusztán csak ezért nem foglaltunk asztalt hétfőre is.
Aztán, ahogy terveztük, éjszakai séta. Egyrészt legyalogolni ezt a tömérdek kalóriát, meg ha máskor nem is, de legalább sötétben járjuk már be ezt a hangulatos várost. Találtunk egy forgó malomkereket. Huh, de jó vágókép lesz belőle. De a Moldva szivatott: amikor kamerázni akartam, megállt a kerék, amikor fényképezni, akkor megindult. Mindezt hosszú perceken keresztül. Szerintem megkapta a drótot, hogy azok a Petrényiék jönnek, akiket ma szabadon lehet szivatni. Sőt, kell is.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

Késő este visszaértünk a szálláshoz. Hirtelen ötlettel lementünk a pincébe biliárdozni. Az asztal több volt, mint vicces, össze-vissza lejtett. Egy-egy lökés után egy csomót vártunk, hol áll meg a golyó. Barna így vesztette el az első partit, pedig már négy golyóval vezetett és csak a fekete golyót kellett volna eltennie: az egyik lökés után a fekete elindult, egy ideig tekergett, majd hanyagul bement egy lyukba. Rosszba. Nyomtunk még egy kört, ezt a srác már tisztán nyerte. Ennyi elég is volt.
Odafent még mindenki ráborult a wasabis mogyoróra, pedig azt hittem, egy ideig senkinek nem lesz kedve akármit is enni. Szegény Nejnek nincs egyedül wifi-képes eszköze, így rá maradt a konyha. Ilyen az, amikor helyükre kerülnek a dolgok.

Ami látszik, az az, hogy ez a város többet érdemel. Az eredeti terv szerint vasárnap és hétfőn már nem foglalkoznánk Krumlovval, de ez nonszensz. Simán kibírna még egy napot. De ekkor a két napnyi kirándulást össze kell sűríteni egy napba. Kemény feladat.

Végül, ahogy igértem, pusztán csak a rögzítés kedvéért, leírom az eredeti programot. Ha valakinek több ideje van a környékre, hasznát veheti.

~(O******O)~

Vasárnap – Nyugati túra (300 km, 5 óra utazás)

1.
Lipnói víztározó
Vyšší Brod – Volary
Autóval a felduzzasztott Moldva-tó mellett. (Kicsit olyan, mint a Tisza-tó.)
http://www.ckrumlov.cz/uk/region/soucas/t_lipre.htm

2.
Vimperk
Kis megállás, pár fénykép. A kastély belülről nem igazán érdekes.
http://en.wikipedia.org/wiki/Vimperk

3.
Rabi
Romvár, de szép. Kicsit hasonlít a Szepesi várhoz.
http://en.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1b%C3%AD

4,
Strakonice
Várkastély, két folyó találkozásánál. A vár bejárható, a múzeumot kihagyjuk.
http://en.wikipedia.org/wiki/Strakonice

5.
Zvikov
A Moldva és az Otava folyók találkozásánál magasodó hegyen épült vár.
http://en.wikipedia.org/wiki/Zv%C3%ADkov_Castle

6.
Hluboká nad Vltavou
Kastély, 45 perces vezetett túrák indulnak kb. óránként. A kastély berendezése egészen eredeti. Különösen a fafaragványok pompásak.
http://en.wikipedia.org/wiki/Hlubok%C3%A1_nad_Vltavou

From Segédlet

Hétfő – Keleti túra (250 km, 4 óra 40 perc utazás)

1.
Ceske Budejovice
A Budweiser sör szülővárosa. A főtere különösen nagy és szép. (Budvar bringásmez a sörgyár boltjából?)
http://en.wikipedia.org/wiki/Ceske_Budejovice

2.
Tabor
Huszita történelmi városközpont. A főtérről lehet bemenni a földalatti labirintusokba. A városra minimum 1 órát kell rászánni.
http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1bor_(Csehorsz%C3%A1g)

3.
Cervena Lhota
Tó közepén álló kis vörös kastély, bútormúzeummal. Nagyon szép hely.
http://en.wikipedia.org/wiki/%C4%8Cerven%C3%A1_Lhota_Castle

4.
Jindrichuv Hradec
Cseh kisváros tipikus óvárosi főtér, méretes kastélymúzeummal, körülötte tóval. Maximum séta.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Jind%C5%99ich%C5%AFv_Hradec

5.
Landstejn
Rabihoz hasonló romvár. Hangulatos. Ha későn érnénk ide, kihagyható.
http://en.wikipedia.org/wiki/Landstejn

From Segédlet

Kedd – Déli túra (Már hazafelé menet)

1.
Rozmberk nad Vltavou
Fehér várkastély a hegytetőn. Nagyon régi reneszánsz/barokk kastély, múzeális bútorokkal. A vezetett túra 45 perc.
http://en.wikipedia.org/wiki/Ro%C5%BEmberk_Castle

2.
Linz
Fő tér (Hauptplatz)
– Szentháromság-szobor (1717)
– Városháza
– Weissenwolff-palota (1660)
– Városi plébániatemplom (Stadtpfarrkirche)
Régi dóm (Alter Dom)
Felső-Ausztriai Tartományi Múzeum (Oberösterreichisches Landesmuseum)
Várkastély (15-17.sz.)
Martinskirche
Promenade
– Tartományi Színház (Landestheater)
– Tartományi székház (Landhaus)
– Erzsébet királyné szobra
http://hu.wikipedia.org/wiki/Linz

Hasznos linkek:

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑