Search: “"Barcelona " "/3" "2012.03"”

We found 4 results for your search.

Barcelona 3/3

2012.03.11; vasárnap

Korán keltem, kihasználtam, hogy szabad a fürdőszoba, zuhanyzás után összedobtam egy reggelit (igen: sonka, bagett, vörösbor), majd míg a többiek éledeztek, megterveztem a mai csavargást. Ekkor vettem észre, hogy a Camp Nuo-tól az Espanyol tér csak 3 metróállomás… hát nehogymár ne gyalog menjünk. Végül ez lett az útiterv: metróval ki a Barca stadionhoz, körbejárni, amennyire csak lehet, besurranni, ahol csak lehet, aztán visszasétálunk az Espanyol térhez, onnan mozgólépcsővel a Nemzeti Múzeumhoz, majd – megnézve a helyi érdekességeket (valami park, olimpiai stadion, modell versenypálya) – felmegyünk a várba. A Montjuic túloldalán lévő parkban le, a kikötőből elmegyünk a strandig, onnan meg haza. Jó kis sétának tűnt: hosszú is volt, meg szint is volt benne.

A férfirészleg úgy döntött, hogy ma sört visz magával, úgyis rengeteg van még belőle. Nej megpróbálta késsel elvágni a nejlont a zsugoron, aztán a kés megszaladt, kiszúrta az egyik sörösdobozt, mely valósággal felrobbant, beterítve a kicsi konyhában mindenkit. Meg a padlót. Meg a falat.
Pont amikor nekiállt nyiszálni, megkérdeztem Barnát: – Iszunk sört?
Aztán amikor felrobbant a doboz, halkan megjegyeztem: – Hát, most már muszáj lesz.
Nej nekiállt feltörölni, mi pedig megpróbáltunk párhuzamot vonni a fürdőszoba tönkretétele, a lépcsőházi világítás tönkretétele és a konyha tönkretétele között.
– Te, Gabó, ha holnap felszállunk a repülőgépre, lehetőleg ne menjél be a pilótafülkébe, jó?
Csúnya pillantás a fóka mögül.
– De ha mégis arra jársz, figyelj arra, hogy vécépapír még véletlenül se legyen nálad!
A mai napig nem értem, miért nem kaptam meg akkor az arcomba a felmosórongyot.

Aztán már a metróállomásnál derült ki, hogy Dóra otthon hagyta a T10-es jegyét, persze visszamentünk érte, mert annyi eszünk nem volt, hogy más kölcsönad a saját jegyéről utazást, aztán legfeljebb holnap visszakapja. Hiába, a mi gondolkodásunk még ilyen pesties, ilyen békávés. Feljöttünk a Les Corts megállónál (ez a kerület neve is), gondoltuk, majd meglátjuk egyből a stadion világítótestjeit, de ádehogy. Mediterrán lakótelep, jó magas házakkal. Végül a házszámozás adta meg a kulcsot, hogy merre is kell elindulnunk.

From Barcelona 2012

A stadion… hát, olyan stadion formájú. Bemenni nem tudtunk, de igazából nem is jártuk körbe. Ahhoz azért baromira nagy. Elméletileg indultak valahonnan Barca-túrák, ezeken be lehet menni a pályáig, meg lehet nézni az öltözőket… csak éppen 22 euró/fő. Akkor már inkább a Sagrada Familia. Volt még egy tábla, hogy múzeum arra, de ez meg pont az igazi hardcore rajongókat nem érdekelte – így némi szemlélődés után elindultunk vissza a városba.

Hát, mit mondjak. Nem voltak rövid metrómegállók.
Viszont láttuk, milyen az, amikor alternatív értelmet kap a “felment a cukrom” kifejezés. Két teherautóról valamilyen szervezet aktivistái ugyanis két kézzel szórták a papírba csomagolt cukorkát a bámészkodók közé. Akik olykor életük kockáztatásával harcoltak az édességért – és most abszolút nem viccelek, ez egy elég forgalmas utca volt, az emberek pedig be-beugráltak a forgalomba, hogy felkapják azokat a szemeket, melyeken még nem ment át valamilyen jármű. Végül rendőrnek kellett kijönnie és lezárnia azokat a sávokat, ahová beszóródott a cukor. Hiába, a potya az a világ minden sarkában potya. Mi egy mellékutcában értük utól a karavánt, ahol éppen bedugultak, így kínjukban itt szórták ki a legtöbb cukrot. Anélkül, hogy különösebben megerőltették volna magukat, a kölykök összeszedtek egy kisebb reklámszatyornyi édességet. Annyi volt belőle, hogy az utcaseprők csinos kis kupacokba söprögették össze.
És még mondja azt valaki, hogy nincs ingyen kaja.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Így értünk le az Espanyol térre. (Itt is felfedeztük az úttesten a cukorosztogatás nyomait.) Azt kell mondjam, hogy ez a tér sokat változott a legutóbbi látogatásom (2007) óta. Akkor annyira ocsmány volt, hogy akárhogy is erőlködtem, nem találtam olyan fotós pozíciót, amelyikből kellemes képet lehetett volna készíteni róla. Ma viszont nem volt tömve turistabuszokkal, nem volt feltúrva és telerakva beton elemekkel, szóval egészen kellemes, jóképű tér lett belőle. Dóra kapott egy feladatot a barátnőjétől, hogy van valahol az Espanyol téren egy metróaluljáró, abban pedig egy napszemüveg-árus, attól hozzon neki egy napszemcsit. Mutattam a leánynak, hogy ezen a téren kábé tíz metrólejárat van, elég nehéz lesz ennyiből megtalálni azt az árust, de aztán hamar megoldódott a probléma, mert vasárnap lévén az összes árus zárva tartott. (Mondanom sem kell, hogy úgy egyébként a városban nem lehetett úgy eldobni egy követ, hogy ne találjon el egy napszemüveges bazárt vagy egy pokrócról áruló néger úriembert, de hát a kérés egy konkrét üzletre vonatkozott.)

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Áthaladtunk a két torony között, majd lehuppantunk egy árnyékos padra. Már korábban is áradoztam arról, milyen jól dolgoznak itt a várostervezők, de van valami, amiben különösen erősek: nagyon jól tudnak közösségi tereket készíteni. Ezek közül is az egyik legkellemesebb a múzeumhoz vezető lépcsősor. Órákig lehetne itt ücsörögni és elveszni az apró részletekben.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Órákig ugyan nem vártunk, de én itt végeztem ki a sörömet, megkímélve Nejt attól, hogy a hegyre felfelé is cipelje. A múzeumba nem mentünk be, éppen elég volt kívülről nézegetni a szép épületet. Aztán megkerültük, megkerestük a mögötte lévő park bejáratát. Ez egy kicsi park, kicsi kastéllyal, három tóval, szökőkutakkal, vízeséssel, antik oszlopokkal és csinos növényzettel. Tényleg nem túl nagy, de egyfajta ékszerdoboz.

From Barcelona 2012

Innen továbbmenve elsétáltunk az olimpiai stadion mellett. Nem tudom, hogyan csinálják a katalánok, de náluk minden épület újnak néz ki. Az olimpia 1992-ben volt, nálunk ennyi idő már bőven elég lett volna, hogy a stadion bontásig leamortizálódjon. Itt viszont a halványrózsaszín falak, a felettük magasló vakítóan fehér tűvel, a mögötte háttérként szétterülő világoskék égbolttal megkapó összhangot alkottak.

From Barcelona 2012

Már a parkban is hallottuk a berregést, nem is kellett sokat sétálnunk, hogy feljussunk a pici, de annál haragosabb autók versenypályájához. Ez megint egy olyan hely, ahol órákig tudnék ücsörögni, figyelni, hogyan repkednek az akadályokon a gépek. Közvetlenül mellette van egy modellrepülő pálya is, szóval akad minden a technikai sportok kedvelőinek.
Akad hegy is. Mi ez utóbbi mellett szavaztunk és elindultunk felfelé. Nem kicsit fura kijönni a zsúfolt városból, aztán egy kilométerrel arrébb már veteményeskertek között sétálni a csupasz utakon. Hamarosan elértük a kötélfelvonó útvonalát, ami meg a konyhakertek felől érkezve volt érdekes kontraszt. Innen viszont már nincs messze a vár.

From Barcelona 2012

Majdnem azt mondtam, hogy citadella, hiszen az egész környezet kísértetiesen hasonlít a Gellért-hegyhez és az azon lévő objektumhoz.

From Barcelona 2012

Eltekintve attól, hogy a Montjuic parkja sokkal rendezettebb, de nekem azért bejönnek a Gellért-hegy romantikus ösvényei is.
A vár önmagában nem egy nagy szám, sokkal érdekesebb a kilátás a városra. Meg akit érdekelnek a közlekedéstechnikai részletek, alaposan meg tudja figyelni, hogyan néz ki egy valóban nagy konténerkikötő. (Érdekes volt nézni, ahogy mászkálnak a konténerek között a fentről picinek tűnő rakodóautók, aztán amikor alaposabban megnéztük, akkor láttuk, hogy ezek az autók kábé háromszor magasabbak a kamionoknál.)

A büfében a lányok elmentek slanyálni, majd vettünk egy-egy nagydarab jégkrémet, a zacskóból mindenki beállította a vércukorszintjét – és lesétáltunk a kikötő felőli oldalon.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Nagyjából itt kezdtek mutatkozni a társaságon a lázadás jelei. Ugye az előző két napon végig arról beszéltem, hogy ezen a napon fogunk a legkevesebbet sétálni. Ezért is hagytunk annyi mindent erre az estére. (Ekkor még nem tudtuk, hogy nem lesz szőkőkút.) Aztán ehhez képest Nej már félórája egy Ady verset(1) motyogott, a többiek egyszerűen csak nyűgösek voltak.

(1) S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

Pedig ekkor még bőven volt hátra. A kikötőtől a strand légvonalban ugyan nincs messze, de ez egy ravasz földnyelv, ferdén lóg be a tengerbe, azaz jó nagyot kell gyalogolni, ha az emberfia nem tud repülni. (A drótkötélpálya nem működött.) A strandra viszont muszáj volt kimennünk, egyrészt Barna határozott céllal cipelte magával a fürdőnadrágot és a törölközőt, másrészt meg nehogymár ne is lássuk a homokos partot.
Elvonszoltuk magunkat. Habár a környezet mindent megtett azért, hogy feldobja a kedvünket – a földnyelven mindenfelé lelkes produkciók, zenészek, akrobaták mórikálták magukat, bódéhegyek sorakoztak, megtömve minden földi jóval, tömeg… szóval igazi vásári hangulat volt végig, de látszott a kis csapatunkon, hogy mindenki üveges szemmel várja már a strandot. Aztán persze meglett az is, a tenger hullámzott is, ahogy kell. Egy dolog nem lett meg, az a pavilon, közvetlenül a parton, amelyiknél én az elkövetkezendő egy órát szándékoztam üldögéléssel tölteni. Így állva nézegettük a neoprénbe öltözött szörfösöket a vízben. Barna térdig feltűrte a nadrágját és beóvatoskodott a húszcentis vízbe, majd kijött, hogy ez bizony csúnyán hideg. (Nem pont ezt a kifejezést használta.) Nekem vérzett a szívem, mert én hülye fejjel nem is csomagoltam fürdőnacit. A helyes stratégia az lett volna, hogy bemegyek, kipróbálom, aztán ha fürödhető, akkor hajrá. (Én már lubickoltam kora nyáron Warnemündében, tudom, milyen az, hideg vízben fürödni.) Így viszont inkább hanyagoltam a “meg tudod csinálni” tipusú szöveget, és csak rábólintottam, amikor Barna feladta.

From Barcelona 2012

Ücsörögtünk még egy kicsit, majd elindultunk haza. Még vettünk ezt-azt a vacsorához (sajt, olajbogyó, friss kenyér), aztán a szálláson ettünk, nagy-nagy lábpihentetések közben. Hamar kiderült, hogy szökőkút, az nem lesz, így tartottunk egy három órás csendespihenőt az esti séta előtt. Békés szunyókálás, netezés, a maradék borok pusztítása.
Bármilyen meglepő, időben mindenki összekapta magát és teljesítettük az egyetlen hátralévő feladatot: a gótikus városrész éjszakai bejárását, beleértve a Gracia sétányt és a Ramblát is. (Na meg a barátnő is kapott napszemüveget.)
Ahogy jöttünk lefelé a Ramblán, a felső, kevésbé frekventált részen hangulatosnál hangulatosabb kiülős helyek kísértek. Elszórtan emberek üldögéltek, beszélgettek, kortyolgatták a borukat. Úgy belegondoltam, hogy milyen jó is lenne egyszer Nejjel csak úgy kiülni ide, időtlenül csak üldögélni, inni egy pohár bort, néha rágyújtani egy szivarra és csak úgy beszélgetni, nézegetni az embereket, a sok nyüzsgő turistát. És a legfurcsább, hogy meg is tehetnénk, hiszen nem a pénz hiányzik. Oké, Barcelona drága város, de az egy pohár bor mellett üldögélés itt sem a milliomosok sportja. Az idő. És a mentalitás. Rohanunk, minél többet akarunk látni a városból, még ezt is meg kell nézni, még azt is.
Ezért vagyunk mi a turisták, ők pedig a helybéliek.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012
From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Aztán hazaértünk, felharaptuk az utolsó üveg bort, megkóstoltuk a 85%-os abszintot is, leültünk, beszélgettünk, miközben elindult a szokásos esti tisztálkodási program. Végülis, így is lehet. Megtaláltuk a hifibe bekészített kazettát, gondolom, Giovanni ajándéka. Bekapcsoltuk, úgy aludtunk el. Diszkózenével indult, a spanyolul éneklő Jézus Krisztus Szupersztárra még emlékszem, de sokkal többre már nem.

2012.03.12; hétfő

Ötkor ébresztő. Inkább legyünk korábban a repülőtéren. Gyors reggeli. Bor nélkül. Elvonási tüneteink lesznek otthon.
6.40-kor indultunk, tartva némileg a Passeig Gracia átszállástól. Elképesztő, mekkora labirintusokat voltak képesek a katalánok a föld alá vájni. Ahhoz, hogy a sárga metróról átkeveredjünk a városi szakaszán szintén föld alatt járó HÉV-re, át kell jutnunk a zöld metró vonalára, beleértve egy ránézésre 500 méter hosszú nyílegyenes alagutat, majd végigmenni a zöld állomás peronján, onnan úgy csinálni, mintha kimennénk, de trükkösen újra bejövünk, végül a sokadik barlang után már ott is állunk a peronon. Ahol persze vigyázni kell, mert vagy hat fajta HÉV jár errefelé.

Elmesélek egy hasonlatot: Van két család. Az egyik egy átlagos polgári család, apuka, anyuka jól fizető helyen dolgozik. Mindkettő távol a lakástól. Felmerül bennük, hogy jó lenne két kocsi, mert anélkül elég sok a probléma. Osztanak, szoroznak, majd vesznek két olcsó koreai autót. Nem egy menő járgány, nem is tud sokat, de a célra pont jó. A másik család máshogyan gondolkodik: apuka bele van golyózva az Audiba. Mivel apuka egyébként is meglehetősen idióta, a család – ha nem is nyomorban – de szegénységben él. Pedig nekik is szükségük lenne két autóra – de apuka határozottan dönt és jó nagy törlesztőrészletre vesz egy Audit. Így a két autó helyett van egy, a magas törlesztőrészletek miatt pedig a család nyomorba süllyed. Na, én így látom: New York és Barcelona az első család, Budapest a második. A barcelonai metró nem szép. A szerelvények kívülről inkább csúnyák, de tudnak mindent, amit kell. Az állomások hót rondák és a sok átszállási lehetőség miatt nem is egyszerűek. De az egész működik, képes kiszolgálni a várost és az agglomerizációt. Nem csak a föld alatt, de felette is. És ez sokkal fontosabb szempont kellene legyen, mint hogy márványból és gránitból gyártsunk gyönyörű állomásokat, ha kell 500 méterenként is, letojva, hogy a teljes tömegközlekedés belerokkan a beruházásba.

Meglepően gyorsan kiértünk a repülőtérre. Most először tapasztaltunk némi szervezetlenséget, a kapun kívül nem volt kiírva, melyik épület melyik kapujához menjünk, aztán bementünk saccra az egyik általános Departure kapun. A szekuritisek meglehetősen köcsögök voltak, Dórát konkrétan szétszivatta az egyik banya, a végén már én mentem oda hozzá, hogy mi a fene baja van, de egy kukkot sem volt hajlandó mondani angolul, csak katalánul dőlt belőle a szó. Végül még a fülbevalókat is kiszedette a gyerek füléből. Hát, ha neki ilyen egy jó nap, akkor ez legyen a legnagyobb öröme az életben. A szervezetlenség tovább folytatódott, odabent már kaptunk kapuszámot, de csak úgy nagyjából, azaz kaput nem írtak ki, csak csápelosztófejet. Az óránkat nézve álltunk be saccra végül az egyik sorba, aztán szerencsénk lett, tényleg ott engedték be a budapesti utasokat. De a kiírás már csak akkor jelent meg, amikor a látóhatárig ért a sor vége. Aztán jöttek a bőröndméregető kartondobozzal, később meg a fémkosárral, de én már otthon lemértem mindent colostokkal, így nem kellett semmitől sem tartanunk. Ja, előtte kiügettem a duty free-be, venni némi riójai bort hazára, de lógó orral ügettem vissza. Vám nem volt ugyan a borokon, de árrés annál inkább: 15€ körül voltak a palackok. Végül csak elindultunk. A szembeszél menetrendszerűen jött, így a pattogás és a félóra késés is. Fél egykor landolt a gép.

Összességében nagyon jól sikerült kirándulás volt. Szinte mindent teljesítettünk, amit beterveztünk. Egy, csak egy küldetés maradt bevégzetlen: elfelejtettünk papírzsepit pakolni, és mindegyik csavargás, mindegyik vásárlás során elfelejtettünk venni is. A végén már kínunkban röhögtünk magunkon, de aztán megint elfelejtettünk venni. Teljesen nosztalgikus érzés volt, mint a nyolcvanas években, amikor csak Győrben lehetett papírzsebkendőhöz jutni.

Linkek:
Az összes fénykép (slideshow)

Barcelona 2/3

2012.03.10; szombat

Előző este a szokásos vetélkedő: ki lesz az a szerencsés balek, aki kora reggel lemegy a boltba?. Az eredmény viszont egyáltalán nem volt szokásosnak nevezhető, tekintve, hogy a bolt ma piac, nem is akármilyen, hanem telistele tengeri bizbaszokkal, így végül egyedül Dóra maradt otthon őrizni a bútort. (És biztos vagyok benne, hogy utólag már ő is bánja. De vasárnap reggel már nem lehetett ismételni, zárva volt egész nap a piac.)
Nyolckor már lent voltunk, a piac félórája nyitott, volt élet rendesen. Mármint nem a pultokon, mert ott pont fordítva. Pucolt nyulak. Fóliázott koponyák. Kimért agyak. Hal, minden formában és mennyiségben. Ami biztos: egyik életemben sem akarok halpiacon halszeletelő férfi lenni, mégha akkora naagy késük is van, mint egy török jatagán. Alaposan bejártuk a piacot, vettünk kenyeret (fel is szeleteltettük, “mostmutasdmeg” technikával), péksütit, mindenféle sonkát (érdekes, itt nem dekagrammoznak, hanem grammban számolnak, mondjuk amilyen drága a sonka, ez valahol érthető is) meg sajtokat. Mindezt nagyon szomorúan, hiszen ha valahol igaz az “all of them” mondás, akkor itt mindenképpen. Közben nézegettük a vicces installációkat: a halpiacon a mindenféle halakból, garnélákból egész érdekes jeleneteket raktak össze. Aztán még át akartunk menni a boltba, de az meg kilenckor nyitott, így ráértünk újból csavarogni a piacon. Leültünk egy kávéra. Méregerős eszpresszó, a pohár is sistergett, amikor belemérték. Amíg kortyoltuk, néztük, hogyan bontja közvetlenül mellettünk egy pacák a nagy darab halat, a vevő mamóka instrukciói alapján. (Ott nyúljon bele kedves, de könyékig, mert az a belsőség kell, aztán legyen kedves fordítsa ki, vágja át az izmait és csapja le a fejét, de azért húzza ki előtte a kezét, si, si, csak vicceltem.)

Tegnap este sangria. Hogy majd jó lesz. Aztán megjelent a konkurrencia: egy csomó bor. Amikor először megláttam a borospultot, nem bírtam magammal és csak szórtam, szórtam befelé a borokat. Ember, 2,5-6 euró között olyan borok, hogy ihaj. A felső sávban Raimat-okat gyűjtöttünk be, az alsó sávban meg riójákat. Mindegyik maximálisan korrekt volt, mit korrekt, kifejezetten finom. Tehát, hogy érthetőbb legyek: 800-1800 forint között vettünk olyan csoda borokat, melyeket itthon 4-5e forintért tudnánk csak beszerezni. És akkor is lutri, hogy megéri-e. Mármint nálunk. Kint… még csak nem is gondolkodtam. Ez tökéletesen meg is látszott, amikor kipakoltuk a bevásárlótáskát és ott volt benne 10 üveg bor. Két estére. Repülőgépen ezt ugyanis haza nem visszük, az tuti. Sangria balfenéken el, a család pedig annyira rákapott a borra (reggelire spanyol sonka, spanyol sajt, vörösborral), hogy a végén még venni kellett két üveggel. Aztán otthagytunk a pulton 12 boros üveget meg egy kétliteres narancslés üveget. Azért érzed az arányokat.
(És ha már itt járunk. Hazaérkeztünk, elővettem a borhűtőből egy ostorosi cabernet sauvignont (olyan 1000 huf körüli kategória), belekóstoltam, ahogy a napokban megszoktam – és kiköptem. Mi ez a szar? Aztán az egész üveg bor a mosogatóban végezte. Én pedig el vagyok kettyenve, hogy akkor most vissza kell butítanom az ízlelőbimbóimat, ha nem akarok vagyonokat költeni a borokra?)

Visszafelé belefutottunk egy üzletbe, ahol tusfürdőket árultak. Vagy 150 fajtát. Ez különösen azért volt vicces, mivel előző nap bőröndökkel felcuccolva jártuk sorra a boltokat és sehol sem találtunk értelmes – értsd, fiúk/lányok számára egyaránt használható semleges, kis kiszerelésű – flakkont. Végül valahol kezünkbe akadt az az eredeti citromos FA tusfürdő, literes kiszerelésben, bagóért. Legfeljebb marad belőle Giovanninak is. Reméltük, nem veszi célzásnak.
Volt is egyből nosztalgia zuhanyzáskor. Már azt hittem, elfelejtettem ezt az illatot, de visszajött. Az emlékekkel együtt. 1981 1979 körül volt középiskolás almaszüret valahol Zemplénagárd környékén. Ez olyan kitelepülős volt, valami nagy tanyaféleségen laktunk, közös szobák, közös zuhanyzókkal. Volt fiúturnus, meg lányturnus. Ott csapta meg először ez az illat az orromat és sokáig nem is tudtam hová tenni az élményt. Suttogós pletykaként jött, hogy valakinek az iskolában FA SZAPPANJA van, annak érezzük a szagát. (Mondanom sem kell, soha nem hallottam addig róla és csóváltam is erősen a fejemet, mert egyben értettem a két szót.) Aztán addig helyezkedtem, míg sikerült a szappan közelébe kerülnöm és megcsodáltam a sárgával erezett zöld csodaszappant, majd lubickoltam egy kicsit az illatában. Nem mondom, hogy ezen bukott el a szocializmus, de egész biztosan döntő szerepe volt benne. Pár év múlva már lehetett kapni a szappant magyar boltokban is, mi meg sorra cseréltük le a zöldalma csodákat.

Na de vissza Barcelonába.

Reggeli közben kiléptem az erkélyre. A borzalmasan szűk utcában valami filmforgatás folyt, egy színész mamóka és egy színész bácsika sétáltak karonfogva, körülöttük bámész tömeg, meg a slepp. Előttük, utánuk rokkant kocsiban egy-egy operatőr. Gondolom, valami helyi szappanopera lehetett. Álltam a picike erkélyen, egyik kezemben sajt, a másikban vörösbor. Reggeli. Feltételezem, a bámészkodók számára én lehettem a tipikus mediterrán férfi.

From Barcelona 2012

Aztán csak összekaptuk magunkat és olyan 11 körül elindultunk. Nej megnyomta a lépcsőházban a villanykapcsolót, kattanás, sistergés – és az egész lépcsőházban elment a világítás. Ekkor már inkább elhúzódtunk a közeléből. Először a szennyvíz, aztán az áram… nem lesz ennek jó vége. Még a végén hozzáér a falhoz is.

A tegnap délután kihagyott parkkal kezdtük, de előtte még benéztünk a Francia pályaudvarra is. Habár Barna már nem akkora VB, mint régen volt, de ez a pályaudvar megért egy pillantást. Nem túl nagy, de olyan tiptop. Az előcsarnoka ódon és hangulatos, a sínek csarnoka pedig világos és modern. Mind a kettő szép.

Utána beestünk a Ciutadella parkba. Ez az a park, melyet 2007-ben elböktem, rossz metróállomásnál szálltam le és amikor körbementem a bejárathoz, már letelt az időm és rohannom kellett ki a reptérre. Csúnya hiba volt, mivel a park nagyon kellemes hely. Valamikor itt volt az a világkiállítás, mely meghozta Barcelonának a modernkori ismertséget. Még korábban egy vár állt itt. Most kőhalom. Illetve, izé, rossz vicc. Szóval itt van a Katalán Parlament, valami öreg épületben egy múzeum, illetve az ifjú Gaudi álltal tervezett szökőkút komplexum. Plusz fura hangulatú fasorok, pálmák és csónakázótó.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Innen egy ferde úton terveztük elérni a nevében is ferde Diagonalt, hogy majd onnan sétálunk át a parttal párhuzamos úton a Sagrada Familiához, de Dóra kiszúrta, hogy az egyik merőleges úton látszik a templom tornya és ha lehet, ne kerüljünk már akkorát. Így kihagytuk a tamponházat (uborkaház, ahogy Barna némileg eufemisztikusabban nevezte), de legalább Dóra lába túlélte a napot. A cipője, az nem. Ilyen az, amikor valaki elhozza megmutatni a kedvenc cipőjét a kedvenc városának.

Az épülő katedrálist alaposan körbejártuk, megszemléltük minden apró részletét. A bejárat feletti rész még nem volt készen a múltkor, most csodáltam csak meg, milyen fura koncepcióban gondolkodott Gaudi. Az egész templom, minden egyes része aprólékosan kidolgozott természetes motívumokból áll, ezzel szemben a főbejárat feletti emberi(?) figurák teljesen elnagyoltak, mondhatni kockafejűek. Nem tehetek róla, de a Mária mögött álló katonákról elsőre a Júdea Népfront öngyilkos alakulata jutott eszembe. Másodikra meg a stormtrooperek.
Bemenni viszont nem mentünk be. Egyrészt több órás sor kígyózott a környező utcákban, másrészt meg a belépődíj is igencsak borsosra lett belőve. (13 euró/fő, azaz négyünknek… ki sem merem számolni.)

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Sétáltunk tovább. Gondoltuk, bedobunk valahol egy fagyit, de az árak ettől is elvették a kedvünket. Még a legolcsóbb helyen is 2,20€ körül volt egy gombóc, akkor már inkább boltokban vettünk apró fánkot, üdítőt meg kicsi sört.

Passeig Gracia. Itt levadásztuk a két híres Gaudi házat: Casa Milá és Casa Batllo.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Az előbbinél kifogtunk egy ingyenes idegenvezetést is, egy privát cicerone magyarázta néhány turistának angolul(!), hogy mi is ez a ház és hogyan épült. Mondjuk semmi olyat nem mondott, amit a wikipédiából ne lehetett volna megtudni, de jó volt úgy hallani a történetet, hogy a főszereplő ott ácsorgott előttünk.

Utána némi bámészkodás a Catalunya téren, majd irány a kikötő, a Ramblán keresztül. Lányom lába – és a cipője – itt mondta fel végképp a szolgálatot, be kellett mennie egy H&M-be újat venni. Mármint cipőt. (A férfiak gonoszkodva jegyezték meg, hogy ezt szándékosan sem lehetett volna ügyesebben elrendezni. De a férfiak már csak ilyenek.) Sodródtunk a tömeggel, a piacot kihagytuk (van nekünk jobb házipiacunk), a kis utcákba sem nagyon néztünk be. Majd este.

From Barcelona 2012

A Kolombusz szobrot körbejártuk és megnéztük végre közelről is a tengert. A strandot direkt nem, mert Barna a szálláson felejtette a fürdőnadrágját, márpedig nagyon elhatározta magát, hogy fürdeni fog.

– Majd holnap, úgyis kevesebbet fogunk gyalogolni, akkor hazafelé kerülünk egyet a strand felé – vigasztaltam.

From Barcelona 2012

A móló bejárása után végigsétáltunk a parti sétányon, onnan meg már csak egy ugrás volt az otthon. Mivel farkaséhesek voltunk, kerestünk egy pizzázót a közelben. Meg is találtuk. Biztosan volt rendes neve is, de nálunk a “Vicces Fiúk Mosogatnak” nevet kapta.
Úgy kezdődött, hogy leültünk a közeli térre kirakott asztalhoz. Sikerült szemkontaktot létesítenem a pincérrel, intett, hogy mindjárt jön. Hamarosan kaptunk is étlapot – és aztán sokáig semmi mást sem. Időközben kezdett lehűlni a levegő. (Ahogy megy le a nap, azért itt is gyorsan hűvös tud lenni, nem beszélve a tenger felől fújó erős szélről.) Testületileg felálltunk és bevonultunk a belső helyiségbe. Nos, a belső tér úgy nézett ki, mintha egy jókedvű osztály éppen túl lett volna egy parázs hangulatú érettségi találkozón. Minden asztalon magas kupacokban álltak a mosatlan tányérok, evőeszközök, üres üvegek. Kinéztük a még legkevésbé veszélyes asztalt, az előzékeny pincér gyorsan átlapátolt mindent egy másik asztalra, majd felvette a rendelést. Mi pedig ültünk a feketemosói hangulat közepén. Aztán megjelent két lassúmozgású indiai figura és elkezdték betermelni a terítéket a pult mögötti mosogatógépbe. Ez nem ment gond nélkül, egy részét a pulton tornyozták fel, mely persze így átfedett a gyors mozgású pizzasütő figura felségterületével. Aztán egy idő múlva a szakács kirohant hozzánk egy már ránézésre is halálosan erősnek tűnő pizzával (Pizza India? No!!) és csak hosszas győzködésre vitte el tőlünk azt a mérget. Szerencsére berohant a pincér, elkapta tőle a tálcát és kirohant vele a teraszra. Addigra már az indiai srácok is rohantak, de valahogy nem volt jó az összhang, mert a pincér akárhányszor bejött, a fejét fogta és mindenkivel ordított. Mindez a hatalmas adag mosatlan közepén.
– Mint amikor mi voltunk kocsmárosok az egyetemi klubban – csóváltam meg elégedetten a fejemet.
– Nekem is pont ez az érzésem – vigyorgott Nej – Néhány faszi összeállt, hogy mekkora buli lesz nyitni egy pizzázót, de szemmel láthatóan senki nem ért hozzá, mit is kellene csinálni.
Aztán kaptunk a négy helyett három pizzát, majd amikor odamentem a pulthoz, az addigra teljesen zaklatott pincér hevesen elmagyarázta – katalánul, naná – hogy értsem már meg, nem tudnak egyszerre kettő tonhalas pizzát sütni, majd hozza a negyediket is hamarosan. Meg sem próbáltam elképzelni, mi is lehet a technológiai megkötés mögött. A mosogatógépek folyamatosan dohogtak mellettünk, az állandó ki-bepakolás csörgése andalító kortárs zenévé állt össze, mi meg vigyorogtunk, mint a vett malac.

Viszont a sok üldögélés lelohasztotta a harci kedvet. Az addig használatban lévő lábak hirtelen ráébredtek, hogy mennyire is fáradtak. Végül abban maradtunk, hogy mivel holnap úgyis kevesebbet fogunk gyalogolni, akkor inkább halasszuk holnapra az éjjeli csavargást. (Ezzel frankón el is buktuk a múzeum előtti színes-szagos zenés szökőkút produkcióját, mert előszezonban csak péntek/szombaton van. Persze, hogy csak vasárnap reggel tudtuk meg az információt.)
Mivel vasárnap zárva a piac, így inkább azt választottuk, hogy iszunk valamit otthon, majd kimetrózunk az Alcampo-ba (helyi Auchan), bevásárolunk holnapra, meg otthonra, aztán este pihenés.
De még ez sem ment simán. Ahogy ballagtunk hazafelé, Barna felvetette, hogy ismeri már a családot, tutira az lesz, hogy lepihenünk a szálláson, aztán elpunnyadunk, majd nem megyünk sehová. Emiatt beletettünk egy biztonsági kört, a legszükségesebb dolgokat megvettük egy helyi kis boltban. Felmentünk a szállásra, a töksötét lépcsőházban. (Gabi, nem nyúlsz semmihez, értem?) Ittunk egy üveg bort – ez már nagyon ment – majd mindenki meglepetésére mégiscsak elindultunk.
Szerencsére nem volt nagy menet, a sárga metróvonal mellett laktunk, emlékeim szerint az Alcampo is ugyanezen a vonalon feküdt, csak éppen kint a Sant Marti negyedben, a szállodák mellett. Úgy is volt, és ugyan egy kicsit eltévedtünk, de végül meglett. Az mondjuk a családot is ledöbbentette – hasonlóképpen ahhoz, mint amikor én mentem be először ebbe a mallba – hogy ez egy sima, egyszintes, lapos, jellegtelen épület egy lakótelep közepén, csak éppen odabent hirtelen egy hatalmas, négyszintes, se vége, se hossza üvegpalota lesz belőle, akkora, hogy simán eltörpül benne egy Auchan meg egy Media Markt. Az előbbiről annyit, hogy miután bejártuk a hatalmas üzletet és csodálkoztunk, hogy ugyan minden van, de ehető dolog egy sem, akkor derült ki, hogy el van dugva hátul egy mozgólépcső és azon lemenve jutunk egy ugyanolyan hatalmas üzletbe, ahol viszont csak az ehető dolgok vannak. Megtaláltuk a külön szobát a sonkáknak, az impozáns boros sarkot (de itt már csak két üveggel vettem), sajnos azt a csokis pultot már nem találtuk, amelyikre emlékeztem, így be kellett érnünk egy kisebb választékkal.

Pénztár. Az előttünk fizető óriási adag vécépapírt pakolt ki a futószalagra.
– Basszus, hány vécét lehetne ennyi papírral tönkretenni! – jegyeztem meg.
Puff. Egy rúgás jött hátulról.
– Akkor ezennel vissza is vonok mindent! – fenyegett meg Nej.
– Miért, mondtál valamit? – csodálkoztam el.
– Akartam!
– Aha.

Hazafelé még beléptem egy kis boltba. Már régen kinéztem egy ilyen decis kiszerelésű abszintes üveget. Még soha nem kóstoltam, pedig lassan ötvenéves leszek. Valamikor már ezen is túl kell esni.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Otthon pakolászás, az új zsákmányok szemlézése. Zsírízű chips. Kóstolás. Köpés. A kukába. Utána rögtön rá is borultam az abszintre, mert éreztem, ezt az ízt kispályás versenyző nem fogja eltávolítani a memóriámból. Nem mintha az általam választott sósnak tűnő rudak sokkal jobbak lettek volna. Szárazak voltak, mint az atom és semmi ízük sem volt. Még csak só sem került beléjük. De legalább tovább tartottak. Pedigree Pal, ahogy a lányom aposztrofálta. Sok borral végül elment. De sok borral minden elmegy.

Este mindenki nyomkodta a telefonját. Nej, velünk szemben ült és mivel neki van egyedül kőkorszai telefonja, így ő nem nyomkodott semmit.
– Beszélgessen már velem valaki! – jött egy bátortalan felszólítás.
– Kérlek – tettem le a telefonomat. Nálam a mások lelkibékéjének pátyolgatása mindent felülíró feladat.
– Jól ülsz? – kérdeztem meg.
– Hát, nem! – háborodott fel Nej – Ez az egyik bajom! Mindenki beleült a jó székekbe, nekem meg maradt ez a borzalmas kanapé!
– Miért nem ülsz a vécére? – emelte fel fejét Barna a mobiltelefonból – Közelben is van, meg kényelmes is.
– Oké, de akkor előre el kell dugnunk a vécépapírt! – mutattam rá.

Bár már kezdett egy kicsit elcsépelt lenni a poén, de azért mindenki felröhögött. Nej kinyújtotta a nyelvét.

– Ezt most miért? – kérdeztem vissza felháborodva – Nem te akartad, hogy beszélgessünk veled?

Aztán a lányok eldőltek, Barnával még késő éjjelig beszélgettünk bor mellett a történelemről, aztán mi is. Holnap nincs piac, így nem is kell korán leszaladnunk sehová.

Barcelona 1/3

2012.03.09; péntek

Őrült hajnali kelés. Persze a fekvés sem volt korai, de majd alszunk a repülőgépen. Taxi időben megjött, bár a hapi elgyötört hangon kérte, hogy vezessük ki innen, mert gőze sincs, hogy hol van. Hja kérem, a világ végén lakni, az jár némi kényelmetlenséggel.
Aztán Ferihegyen beindultak a folyamatok. Nej még időben rászólt Barnára, hogy semmi viccelődés. Így Barna teljesen komoly fapovával súgta Nej fülébe az ökörségeket, aki persze nem bírta visszatartani magát, röhögött, mint a fakutya. Bíztunk is benne erősen, hátha lekapcsolják és ott marad mosogatni, de csak egy durcás motozást kapott azzal a világító jedi karddal. Még jó, hogy ő hívta fel mindenkinek a figyelmét az illő komolyságra.

Nej bőröndje támad. Én se hittem el, de tényleg. Ha csak úgy letesszük, pár másodperc után becserkészi valakinek a lábát, addig forgolódik, amíg valami éles, hegyes oldalával nem fordul a lábikra felé és már vetődik is.

Méricskéltük a bőröndöket, hogy beleférnek-e a szabványdobozba.
– Akkor ha teszem azt, utcai gitározásból akarnék megélni Barcelonában, akkor nem tudnám kihozni a dobgitáromat? – vakarta meg a fejét Barna.
– De. Külön spéci csomagjegyet kellene rá venni.
– Aha. És mi van az utcai zongoristákkal?

Aztán két eseménytelen óra és már Barcelonában is voltunk. Giovanni megkért, hogy csörögjek rá, amikor lejöttünk a repülőgépról – de arról nem volt szó, hogy nem veszi fel a telefont. Már a vonaton ültünk, amikor a sokadik sikertelen hívás után küldtem neki egy sms-t, miszerint wtf? Na, erre végre válaszolt, megírta, hogy délben vár minket a szálláson. Apró probléma, hogy ekkor még csak 10.00 volt, a szállás pedig félórára volt tőlünk, a lepakolás után pedig rohanni akartunk a Güell parkba, mielőtt a péntek délutáni tömeg odaér. Sóhaj. Végülis jó helyen lakunk, bent a legsűrűbb, legsötétebb barcelonai óvárosban, legfeljebb sétálgatunk egyet. Megnéztük kívülről a katedrálist, bejártuk a piacot, vettünk is némi péksüteményt. Miközben ettük, odajött egy néni és felhívta a figyelmünket arra a tényre, hogy testtartásunk hagy maga után kívánnivalókat. Én például úgy ültem, hogy sem a hátizsákomat, sem a fényképezőgépemet nem kötöztem celluxszal magamra, márpedig így bárki – a nő el is mutogatta – huss, felkapja a táskáimat és elszalad vélük. Megköszöntem neki, látványosan kétszeresen is magamra csavartam minden csomagomat és mósztattam tovább a kroászont. Izgalmas helyen lakunk, már megint. Foglalni tudni kell – én pedig immár sokadjára nyúlok bele a tutiba.
Megtaláltuk a házszámot, bár korán érkeztünk, így körbesétáltuk a tömböket – és egyre inkább éreztük, hogy ez bizony jó lesz. Hihetetlen szűk utcák. Nem, hidd el, még annál is szűkebbek. Ha itt a harmadikon kiállok az erkélyre és kihajolok, meg tudom érinteni az utca túloldalán lévő erkélyt. Tisztán hallani, ahogy az utca túloldalán lakók kapargatják a pirítóskenyerüket. Vagy a falat.

From Barcelona 2012

Aztán pár perc késéssel Giovanni megjelent a találkozóhelyen. Nem okozott csalódást, egy kukkot sem beszélt angolul. Mint ebben a városban szinte minden helybéli. (Külön jó, hogy miután tisztázódik, hogy ők csak katalánul beszélnek, mi meg minden más nyelven, de katalánul sajnos egy kummantásnyit sem, simán ránkzúdítanak többperces monológokat. Nyilván katalánul.)

A hely buli. Van egy kétszemélyes galériaágy, meg egy szófa. Az utóbbi alvásra alkalmatlan, de találtunk egy dupla matracot, így Nejjel azt lőttük ki magunknak. Az emeleten a kölykök aludtak, egy dupla takaróval. Mind a kettő harcos típus, majd megoldják.
Egyébként pici lakás, de minden van. Tévé, hifi, wifi, hajszárító, mosógép. Konyha, fürdőszoba. A lépcsőház félelmetes: csigalépcső, de a szögletes fajtából – és fél méter széles. Én csak úgy tudok feljönni, ha összehúzom a vállaimat. Csomaggal esélyem sem lett volna, kész szerencse, hogy nekem jutott a hátizsák.
Eszméletlenül más, mint amit otthon megszoktunk – és eszméletlenül élvezzük.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Nej elment vécére, mi a konyhában ácsorogtunk.
– Ja, hallottatok már arról, hogy ilyen öreg, mediterrán házakban van olyan, hogy nem szabad egy pici darabka vécépapírt sem beledobni a kagylóba? – kérdeztem okító céllal az ifjúságot.
– A kiskésit neki!(1) – hallatszott ekkor a fürdőszobából.

(1) A valóságban nem pont ezek a szavak hangzottak el.

– Mi történt, kedves? – kiabáltam be a budiba.
– Beleejtettem a vécépapírt a vécébe!
– Mármint az egész gurigával?
– Persze!
A kölykök felé fordultam, elhúztam a kezemet a torkom előtt: – Nekünk végünk!

Mondnom sem kell, a téma kitartott az egész hétvégére. A kemény és kitartó Nej, aki szembeszáll minden akadállyal, és ha kell, páros lábbal ugrálva tapossa meg az apartman összes vécépapírját (tényleg nem volt több, csak az az egy guriga), hogy belepréselődjön az öreg ház elaggott szenyvízrendszerébe.

Csak érdeklődésképpen benéztem néhány tabakboltba. A Dannemann maffia Barcelonát is megszállta: mindenhol leginkább csak a Moods volt.

Güell park. Metróval fel, nagy séta, aztán a park. Még nagyobb séta. Növények. Épületek, melyek úgy néztek ki, mint a növények. Fel, fel, ameddig csak lehetett.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012
From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Aztán végül vissza az iguánához, Dóra nyomott neki egy puszit, onnan megint fel, most a park másik végében lévő kereszthez.

From Barcelona 2012

A kereszttől a kilátás sem volt rossz, de itt kaptuk telibe a hétvége legbizarabb produkcióját: egy hippi kinézetű fazon, leopárdmintás cicanadrágban és hasonlóan szűk felsőben gitározott és énekelt. Azt mondtam, énekelt? Nem, nem jól fejeztem ki magamat: nyögött, hörgött, sikított. Dőlt belőle a világfájdalom. Nekünk is fájt.
De tény, hogy hatalmas egyéniség volt a hapsi.

Hazafelé sétálva beültünk egy pizzázóba. Olyan kellemesen szolíd árak voltak a táblán. (Pizzák 6-9 euró között, odakint ez szolíd ár.) Aztán fizetéskor esett le az állam. A pizza mellé ugyanis mindenki kért egy korsó sört (ember, piszok meleg volt, mi meg tettük bele a kilométereket a lábunkba rendesen), melyeknek ugyan nem volt kiírva sehol az ára (se a fali táblán, se az étlapon), de nem számítottunk nagy vérengzésre. Aztán mégis az lett. Egy korsó Estrella (a legegyszerűbb mezei sör) 5 euró volt, korsónként. Ezt úgy csócsálgassuk: egy külvárosi, szakadt pizzázóban (tényleg az volt, olyan magyar önkiszolgáló színvonal) egy korsó sör 1500 forint. Az a sör, mely a boltban 0,99 euró. Van árrés, mi? Tudomásul vettük a trükköt, tanulópénz. Akárhol is kajáltunk később a hétvégén, mindenhol ugyanez volt a helyzet: az italárakat sehol sem írták ki. Mi viszont már tudtuk, amit tudtunk, általában a szállás közelében kajáltunk és otthon ittunk rá. (Vagy az utcán kortyolgattunk a magunkkal hordott vízből.)

Aztán jó nagyot sétáltunk a Joan nevezetű úton: tulajdonképpen a Güell parktól majdnem a tengerpartig. Szinte az egész hétvégénk ilyen nagy mászkálásból állt, és azt kell mondjam, Barcelonában vétek nem sétálni. A városban járnak ugyan autók, de az egész utcahálózatról ordít, hogy gyalogosoknak készült. Ha van egy széles utca, akkor nem autósávokat tettek még rá, hanem jó széles sétálórészeket alakítottak ki középen. Fákkal, padokkal. Sokat mászkáltunk, bejártunk forgalmas helyeket, voltunk elhagyatottabb részeken, császkáltunk a külvárosban és a belvárosban is, de mindenhol maximálisan kényelmesen lehetett sétálni. Nem csak arról volt szó, hogy gyalog el lehetett jutni A-ból B-be, hanem élveztük is a sétát. És igen, lehet úgy is kerékpárutat kialakítani, hogy felfestjük a járdára: ha a járda 10 méter széles. És persze ott van még a hagyományos járda az épületek mellett. Ilyenkor mindig csak azt tudom mondani, mint amit akkor, amikor hazajövök külföldről és eszembe jut a Rákóczi út, meg a véres acsarkodások a közlekedési fórumokon: istenem, de messze állunk még szemléletben ettől! (Meg persze a tömegközlekedéstől is: nyolc tizenegy metróvonal, buszhálózat, befüvesített villamosvonalak. Mindez egy 1,6 millió lakosú városban. Bár ha hozzávesszük az agglomerizációt, akkor azért jóval több emberről beszélünk.)

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Ja, nem is írtam arról, merrefelé laktunk. A szállás a Ciutat Vella városrészben volt, ez Barcelona legősibb belvárosa. Az utcáknak gyakorlatilag csak hosszúsága volt, szélessége nem nagyon. Ezeket az utcákat akkor tervezték, amikor még szekerek sem léteztek: elfér rajtuk két ember egymás mellett? Igen? Akkor az már főutca. Olykor már úgy tűnt, hogy utcák egyáltalán csak azért vannak, hogy legyen a házak tömegében valami lichthof is.
Itt volt a dzsumbujban egy piac, a Santa Catarina nevű, ettől laktunk olyan 50 méternyire. A lokáció tökéletes volt, 5 perc sétán belül érhettük el vagy a nagy katedrálist (Szent Kereszt és Szent Eulália katedrális), vagy a Santa Maria del Mar katedrálist vagy a Ciutadella parkot. A Sant Sebastia strandig, vagy a Rambláig már 15 percet is kellett gyalogolnunk. (Mondanom sem kell, metrót alig láttunk.)

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Eredetileg úgy terveztük, hogy a hosszú séta után bejárjuk még a Ciutadella parkot is, de ekkorra már hulla fáradtak voltunk. Inkább hazasétáltunk, gondoltuk pihehünk egy kicsit, aztán éjszakai séta a gótikus negyedben, meg benézünk a Ramblára is. Hát, ebből csak egy nagy kipukkadás lett. Megegyeztünk, lesz még este, lesz még új nap, legyen mára elég ennyi.

Bár amíg készülődtünk, az merő röhögőgörcs volt. Ilyenkor tényleg sajnálom, hogy nem jut eszembe időben bekapcsolni a diktafont, aztán kiesnek a részletek és csak az marad meg, hogy mekkorákat vigyorogtunk. A szenvedő alany természetesen Nej volt, kapta ezerrel az ívet a vécé eldugítására tett kísérletével kapcsolatban, de senki nem kímélt senkit. Tipikusan az az állapot volt, amikor mindenki már annyira elfáradt, hogy kontrollálatlanul dőlt belőle a hülyeség. Szóba került a nagy cipőfűzővadászat. (Dóra mindkét cipőfűzője kábé öt percen belül szakadt el. Aki próbált már cipőfűzőre vadászni egy olyan városban, ahol semmit nem beszélnek angolul és ahol teljesen természetes az, hogy a cipőboltok nem tartanak cipőfűzőt, az sejtheti, mennyi mulatság forrása egy ilyen kaland.) Aztán ott volt a közvetlenül a szállás mellett található baklavabolt is. Előjött az összes isztambuli poén arról, hogyan is veszítettük el a kontrollt és tértünk át a napi két baklaváról a napi nyolcra. Mármint fejenként. Ekkor derült ki egy apró becsapás: a boltban vásárolt vörösboron volt egy kis aranyháló és annak a szára pont úgy ment el a cimke felett, hogy csak a kicsomagoláskor derült ki, hogy az nem is rioja, hanem csak roja. Aztán amikor megkóstoltuk, akkor nyugodtunk meg, ezzel az ismeretlen borral sem volt semmi probléma. Be is dobtuk mind a két üveggel.

Majd zuhanyzás, vita a fogmosásról, végül korai alvás.

Utazások

Már nekem is kezdett kellemetlen lenni. Oké, hogy egy egyhetes utazásról szóló beszámolót nem lehet egy írásba kitenni, mert senki sem olvasná végig, de a többrészes írásokra meg nagyon nehéz linkelni. Gyakorlatilag el kell találni a keresőben a megfelelő kifejezést, hogy csak az érintett írások jöjjenek fel. Nem könnyű, én is perceket szoktam eltötyörészni vele.
Hogy ezt ne kelljen minden egyes alkalommal elvégezni – se nekem, se nektek – erre az oldalra összeszedtem a nagyobb, azaz többrészes utazási beszámolók elérhetőségeit.
Fontos, hogy ne keverjük össze ezt az oldalt az Odakint ebook sorozattal. Abban már a lentebb linkelt – sokszor dagályos, felesleges részletekkel tűzdelt – írások feldolgozása található, átszerkesztett, némileg újragondolt formában. Ennyiből az Odakint írásai jobbak a frissiben született, nem elégszer átolvasott írásoknál… viszont hiányoznak belőlük az illusztrációk: a fotók, a térképek, a track-ek, a linkek. Tehát ha azért keresed ezeket az írásokat, mert te is arrafelé szeretnél utazni, a blogról hasznosabb információkat kapsz.
És ha már itt vannak az írások, úgy gondoltam, praktikus, ha megtalálhatók mellettük a videók linkjei is.

   
ÍRÁSOK:

2024

  • Alpesi völgyek, olasz lankák
  • Nyírség bringatúra
  • 2023

  • Északi-középhegység
  • Balatonfelvidék bringával
  • Balatonkarika Döluksz
  • Parenzana
  • Ceské Budejovice és környéke
  • Salzkammergut és Alpok
  • Az Elba völgyében
  • Eger és Bükk
  • Alföld kör
  • 2022

  • Balaton-felvidék bringával
  • Jubileumi Balatonkarika
  • Alsó-Ausztia bringával
  • Kazincbarcika bringával
  • Somogyország
  • Ultimate Csepel track
  • Budapest, Balaton, körbe, turbó
  • Biatorbágy másképp
  • Tápió dzsuva
  • Menjünk Egerbe!
  • Tata-Velence körtúra
  • Márciusi gravelteszt
  • 2021

  • Tisza-tó
  • Alföld Kiskör
  • Viharmentes Balaton-karika
  • Passau-Bécs családdal
  • Csepel Karika
  • Balatonakali
  • Murter
  • Északi hegyi bringatúra
  • Szarvas, Élővíz csatorna
  • Tour dö Dunántúl
  • Majdnem Csóványos
  • Kis-Kevély, Nagy-Kevély
  • Észak-Börzsöny
  • 2020

  • Prédikálószék
  • Csóványos
  • Bükk
  • Tisza-tavi évadzáró
  • RSD oda-vissza
  • Dél-cseh bringatúrák
  • Mazuri tóvidék
  • RSD, majdnem végig
  • Dunakanyar
  • Csepeli strandkocsmák
  • Szarvas, Élővíz csatorna
  • Tiszafüredi kalimpálás
  • 2019

  • Szlovák Paradicsom
  • Tiszafüred ősszel
  • Balatonkarika, evezés nélkül
  • Bringával a Fekete-erdőből
  • Balaton111
  • Belgium
  • Lisszabon
  • Budapest – Balaton bringatúra
  • Tiszafüred, április
  • Arizona
  • 2018

  • Balaton-felvidék
  • Nápoly
  • Őszi kajakozások
  • Passau – Bécs, bringával
  • Balaton Maszatolás
  • Délegyháza, Csepel
  • Nagy evezés az RSD-n
  • Gallarate
  • Keszthely
  • Gent
  • Jón szigetek
  • Esztergom-Velence kör bringával
  • Tiszafüred
  • Bükk
  • Zakopane
  • 2017

  • Bakony
  • Toszkána
  • Prága
  • Albánia
  • RSD ősszel
  • Balatonakali
  • Tiszafüred
  • Korai RSD
  • Pisa és Firenze
  • Prága
  • Catania, Siracusa
  • 2016

  • Bükki túra
  • Cseh Paradicsom
  • Bari
  • Tisza-tó
  • Balaton Végtelen
  • Suwalki kajaktúra
  • Posedarje
  • Bari megint
  • Kőrösök vidéke
  • Grúzia
  • Zakopane
  • Krakkó
  • Bari
  • 2015

  • Isztambul
  • Salzburg
  • Ráckevei-Soroksári Duna
  • Keleti-medence Karika
  • Murter sziget
  • Csepel Karika
  • Számosz
  • Bükk
  • Podlesok
  • Bakony
  • 2014

  • Catania
  • Róma
  • Tbiliszi
  • Balatonkarika III
  • Izland
  • Murter
  • Pisa, Firenze
  • Barcelona
  • 2013

  • Isztambul
  • Podlesok
  • Balatonkarika II
  • Alsóőrs
  • Tisza-tó
  • Bükk
  • Bodrogköz
  • Kijev
  • 2012

  • Odessza
  • Balatonkarika I
  • Erdély
  • Murter
  • Róma
  • Párizs
  • London
  • Barcelona
  • 2011

  • Bükk
  • Cesky Krumlov
  • Zakopane
  • Börzsöny
  • Thasszosz
  • Tisza-tó
  • Podlesok
  • 2010

  • Isztambul
  • Zakopane
  • Tisza-tó
  • Podlesok
  • Losinj
  • Podlesok
  • Pozsony
  • New-York, Seattle
  • Aggtelek
  • 2009

  • Bükk
  • Berlin
  • Drezda
  • Tisza-tó
  • Tátra
  • Győr
  • Poroszló
  • Nápoly
  • Grand Canyon, Las Vegas, Seattle
  • 2008

  • Tátra
  • Veszprém
  • Orebic
  • Balatongyörök
  • Seattle, San Francisco, Yosemite
  • 2007

  • Barcelona
  • Velem
  • Cavtat
  • Murter
  • Prága
  • New York, Seattle
  • 2006

  • Kőszeg
  • Podlesok
  • Moszkva, Szentpétervár
  • Mokalo (Orebic)
  • Plitvice, Murter
  • Sopron, Bécs
  • Podlesok, Tátra
  • 2005

  • Podlesok, Tátra
  • Bükk
  • Porec
  • Omis
  • Prága
  • 2004

  • Rabac, Cavallino
  • 1994

  • Monfalcone
  •  

       
    VIDEÓK:

    2024

  • Alpesi völgyek, olasz lankák
  • Dunántúl kör
  • Nyírség túra
  • 2023

  • Balatonkarika Dölux
  • Bringával a Halomi erdőben
  • Tata felszerelésteszt
  • Északi-Középhegység
  • Balatonfelvidék II
  • Isztria, Parenzana
  • Dél-cseh sörtúra
  • Alpok-Adria extrákkal
  • Az Elba mentén
  • Egri kör
  • Alföld kör
  • Börzsöny kör
  • Biatorbágy kör
  • Kékestető
  • Péceli havasok
  • 2022

  • Balaton-felvidék bringával
  • Alsó-Ausztria bringával
  • Csepel Izé
  • Kazincbarcika bringával
  • Somogyország
  • Csepel másképp
  • Almádi – Koloska-völgy
  • Balaton oda, körbe, vissza
  • Tápiódzsuva
  • Tata-Velence bringatúra
  • Márciusi graveltesztek (1-8)
  • 2021

  • Alföldi bringatúra
  • Északi hegyek
  • Tisza-tavi kajakozások
  • VII. Balatonkarika
  • Balatonakali
  • Csepel-sziget kerülése kajakkal
  • Szarvasi szezonnyitó kajaktúra
  • Passau-Bécs bringatúra családdal
  • Tour dö Dunántúl
  • Majdnem Csóványos
  • Bikepacking
  • 2020

  • Börzsöny, Csóványos
  • Bükki csavargás
  • Tisza-tavi évadzáró
  • RSD karika
  • Dél-cseh bringatúra
  • Mazuri tavak kajaktúra
  • Élővíz-csatorna, Szarvasi Holt-Tisza
  • Egri nosztalgia bringával
  • 2019

  • Szlovák Paradicsom
  • Bringával a Fekete-erdőből (1-5)
  • Balaton 111
  • Belga kirándulás
  • Lisszaboni kirándulás
  • Balaton-Budapest bringatúra
  • Tiszafüred, tavasz és ősz
  • Arizona (1-5)
  • 2018

  • Dunántúli csavargás
  • Nápoly és az Istenek Ösvénye
  • A Szentendrei-sziget megkerülése
  • Tiszafüred ősszel
  • Balaton Maszatolás
  • Passau-Bécs, bringával
  • Gallarate
  • Egy hét Keszthely
  • Jón-szigetek
  • Esztergom-Tata-Velence bringával
  • Tiszafüred tavasszal
  • Zakopane
  • 2017

  • Toszkána
  • Albánia
  • Theth Valley Roads
  • RSD szeptemberben
  • Prága
  • Balatonakali
  • Tiszafüred
  • Váci kerékpártúra
  • Korai RSD
  • Pisa, Firenze
  • Prága
  • Catania
  • 2016

  • Tisza-tó
  • Balaton Végtelen
  • Suwalki kajaktúra
  • Inetpub a Balatonon
  • Grúzia
  • Krakkó és Zakopáne
  • Kőrösök vidéke
  • Posedarje
  • Pyrus Kupa, Esztergom
  • Bari
  • 2015

  • Isztambul
  • Salzburg
  • Ráckeve-Soroksári Duna
  • Keleti-medence Karika
  • Murter bringával, kajakkal
  • Számosz
  • 2014

  • Szicília
  • Róma
  • Tbiliszi
  • Balatonkarika III
  • Izland
  • Murter
  • Pisa, Firenze
  • Barcelona
  • 2013

  • Isztambul
  • Podlesok, Sólyom-völgy
  • Podlesok, Sucha Bela
  • Bükk
  • Balatonkarika II
  • Kerékpárral a Péterhalmi erdőben
  • Alsóőrs (Bringával Veszprém)
  • Alsóőrs (Kajakkal Tihany)
  • Alsóőrs (Kajakkal borulgatás)
  • Alsóőrs (Bringával Balatonfüred)
  • Budapest-Vác-Budapest (kerékpár)
  • Tisza-tó
  • Bodrogköz
  • Kijev
  • 2012

  • Erdély
  • Odessza (slideshow)
  • Balatonkarika I (slideshow)
  • Róma (slideshow)
  • Párizs (slideshow)
  • London (slideshow)
  • Barcelona (slideshow)
  • 2011

  • Cesky Krumlov (slideshow)
  • Berlin (slideshow)
  • Zakopane (slideshow)
  • Podlesok jégbefagyva (slideshow)
  • Thasszosz (slideshow)
  • 2010

  • Isztambul (slideshow)
  • Losinj (slideshow)
  • New York (slideshow)
  • 2009

  • Berlin (slideshow)
  • Drezda (slideshow)
  • Győr (slideshow)
  • Poroszló (slideshow)
  • Grand Canyon (slideshow)
  • Las Vegas (slideshow)
  • Arizona (slideshow)
  • Amerika vegyes (slideshow)
  • San Diego Seaworld, orkák (slideshow)
  • San Diego Seaworld, delfinek (slideshow)
  • San Diego Seaworld, fókák (slideshow)
  • Seaworld, vegyes (slideshow)
  • Nápoly (slideshow)
  • Pompei (slideshow)
  • 2008

  • San Francisco (slideshow)
  • Yosemite völgy (slideshow)
  • Yosemite vízesés (slideshow)
  • Yosemite Vernal és Nevada vízesések (slideshow)
  • Orebic (slideshow)
  • Yosemite Wawona óriásfenyők (slideshow)
  • Seattle (slideshow)
  • 2007

  • New York helikopterről
  • New York (slideshow)
  • Cavtat (slideshow)
  • 2006

  • Mokalo
  • Plitvice, Murter
  • Krka (slideshow)
  • Podlesok
  • Fertőrákos (slideshow)
  • Moszkva
  • Kőszeg (slideshow)
  •