Search""Balaton Maszatolás 0""

Balaton Maszatolás 07/06

Ismét elindul a szokásos évelejei videósorozat. Habár erős decemberem volt, szakítottam rá némi időt, hogy legalább a kajakos videókat megvágjam a kajakos filmfesztiválra.

Pontosabban először meg kellett tanulnom a vágóprogramot, mert átváltottam a Sony Vegas-ra. Öt videó legyártása után már csak annyit tudok morogni, hogy miért nem léptem ezt meg korábban?

Terveim szerint vasárnap esténként fogom kirakni az aktuális anyagot. Jelenleg 4 kajakos videó és egy kajak/kerékpár hibrid van készen, ehhez jön még 8 kisebb-nagyobb lélegzetű darab, feltéve persze, hogy lesz rájuk időm a következő két hónapban. (Necces.)

Na de, sok a duma. Jöjjön az első.

Augusztus végén – szeptember elején eveztük körbe a Balatont. Ha akartuk volna se tudtunk volna rosszabb időt választani, előtte is kánikula, utána is kánikula, csak azon a héten tombolt egy soha nem látott viharsorozat. Pont a fejünk felett.
A társaim szerint ehhez képest szelíd lett a videó. Hát, ja. Igyekeztem én evezés közben elkapni a hang- és fényjelenségeket, de valahogy pont nem akkor csapott le mellénk a villám, pont nem akkor ordított ránk a mennydörgés, amikor be volt kapcsolva a kamera.

Balaton Maszatolás 06/06

Nedves befejezés
2018.09.04; kedd

A reggeli szokásos kupaktanács. Lehangoló eredménnyel. Valahogy azt hittük, hogy már vége. Innen Fonyód csak 30 kilométer. Nem nagy távolság. Tegnap délután meg már egy kicsit sütött is a nap. Lesz egy vidám hajrá és elmondhatjuk, hogy ezt is megcsináltuk.
Ehelyett itt van egy újabb napnyi kinlódás.
Egész napos, masszív eső. Bármikor, bárhol lehet zivatar, felhőszakadás. A radarképen valami akkora ronda felhőrendszer közeleg, hogy a teljes Balatont betakarja, plusz még a fél Dunántúlt is. És itt is marad fölötte. Déltől állítólag mérséklődik, de a radar, illetve a matematikai modell szerint amikor mérséklődik Keszthelyen, akkor erősödik Fonyódon.
Ja, és hajnal óta folyamatosan esik. Nem kicsit.

Rohadjon meg. Menjünk.

DSC01005

DSC01008

Kihasználtunk egy röpke esőszünetet. Lecuccoltunk, vízreszálltunk. Maga a víz tükörsima volt, de az eső hamarosan újrakezdte.
– Nem olyan rossz ez – mantráztam – ha ilyen maradna, nem is bánnám.

Szerinted?

A Zala torkolata környékén bevadult a szél. A centrifuga ugyan nem indult be, de a kifejezetten erős szél kifejezetten erős hullámokat generált. És tudtuk, hogy a tó geometriája miatt minden méternyi haladással csak nőni fognak a hullámok.
Ekkor volt hátra még 26 kilométer.
Ahogy fordultunk a sarokban, visszanéztünk Keszthelyre. Egy sűrű, fekete felhő szabályosan bekebelezte a várost. Cifra idő lehet ott most.
Hiába, indulni azt tudunk. Már megint időben iszkoltunk el a durva időjárás elől.

Azt tudtuk, hogy a hullámok folyamatosan erősödni fognak. De arra nem számítottunk, hogy a kezdetben csak csepergő esőből ekkora felhőszakadás lesz. De az lett.

Balatonberényig még rendben voltunk. Utána nem sokkal bementünk a titkos kikötőnkbe.

GOPR5144

Nos, a titkos kikötő megdöglött. Mint láthatod, benőtte a nád, meg úgy általában kiszáradt. A többiek azért még kiszálltak, már csak egy pisire is. Én inkább a kajakban maradtam. Nem szeretem a magas stégeket, odakint hideg van, a spricómat meg nehéz visszarakni.

IMG_4399

Csakhogy Etelka nálam is bejelentkezett.

Etelka egy általános alany. Valaki, akinek mindig pisilnie kell.

Megpróbáltam a szokásos módon kiforogni a stégre, de ahhoz magas volt. Aztán észre sem vettem, de felültem a kajak hátára, majd egy elegáns mozdulattal kiléptem. Megcsináltam azt, amit Nej napokig gyakorolt júliusban Keszthelyen.
Hja, nagy úr a szükség.
De hogyan fogok én itt visszaszállni?
A többiek már kajánul készítgették a kameráikat.
Aztán amikor beülésre került a sor, mire élesíthették volna a mobilokat, már bent is ültem. Beléptem a kajakba és leültem. Ennyire egyszerűen. Igaz, hogy tizensok évig képtelen voltam erre a mozdulatra, de most valahogy olyan magától értetődő volt.

Nej kérdezte, amikor hazaértem, hogy milyen volt.
– Kegyetlen – válaszoltam – De ha nem csináltam volna végig, akkor nem váltam volna azzá, aki most vagyok.

Viszont a kikötőből kijövet szószerint percről percre durvább lett a helyzet. Az eső folyamatosan erősödött, végül felhőszakadás lett belőle. Feltámadt a szél. A hullámok pedig zabolátlanul bevadultak. Márpedig ha van olyan sarka a Balatonnak, ahol ez a fajta időjárás kegyetlen tud lenni, akkor ez az alsó sarok ilyen. Minden irányból védtelen, szabadon tombolhat a szél, szabadon tornyozhatja a hullámokat. Nincs öböl, nincsenek hegyek, nincsenek nagy nádasok, tényleg nem véd a széltől semmi. És akkor még ott volt nekünk a felhőszakadás, meg a szél, ahogy arcunkba, ruhánkba vágta a vizet.

Fenyvesen kiszálltam, mert le kellett eresztenem a kondenzvizet, meg meg akartam nézni a Goprót, mivel nem tetszett, ahogyan működik. Illetve nem működik.

Ja, ez külön vicces. Két évvel ezelőtt enyhébb(!) körülmények között szálltam ki a túrából pont ezen a szakaszon. Most meg felraktam a fejkamerát és ki/bekapcsolgattam evezés közben.

A Goprónak viszont meg kell halnia. Eddig csak a képminősége nem tetszett, mostanra viszont teljesen tré lett. Rengetegszer csak úgy kikapcsolt felvétel közben. Állandóan figyelnem kellett a csipogásokra és a megállások után újraindítgatnom.

Bélatelep környékén szelídült meg az időjárás. Ekkor már elő tudtam venni a fényképezőgépet is.

DSC01010

DSC01009

Így néztek ki a tanúhegyek a felhőtakaró alá szorulva.

De ekkor már jó volt. Legalábbis jobb. Az eső még csepergett, de ezt már észre sem vettük. A hullámokkal nem foglalkoztunk. Bementünk a part mellé. Végülis kinyalás, nem?

A megérkezés, kicuccolás, bepakolás már rutinmunka volt. Én még zuhanyoztam egyet a kerti slagnál. Ennél már úgysem lehetek vizesebb, de legalább kibírom a szagomat a kocsiban.
Utána átmentünk a büfésorra. A vacak időjárás itt is tarolt, bezárt minden, ahol enni lehetett volna, de az egyik kocsmában közölték, hogy Béla nyitva van. Nem volt egyszerű, de megtaláltuk Bélát. Tényleg nyitva volt.

IMG_20180904_165105

Ez pedig a csúcspizza a csúcspalacsintákkal. Meg utána a csúcskávé. Jól esett elégedetten hátradőlni a székben, egy szivarkával. Minden ellenünk szólt. Mégis megcsináltuk.

Nem, nem volt kellemes élmény. De rengeteget tanultam, fejlődtem ebben az öt napban.
Bőven megérte.

Útvonal

Ugyanez 3D animációban: Relive Keszthely – Fonyód.

A teljes túra útvonala

Balaton Maszatolás 05/06

Sarokba szorítva
2018.09.03; hétfő

Hajnali kettőkor leszakadt az ég. Szószerint. Először azt hittem, hogy a tető omlott ránk. Dörgésből, villámlásból semmi extra nem volt, mondhatni a szokásos, de az eső olyan erővel, olyan mennyiségben jött lefelé, mintha vízesés alá kerültünk volna.
És ez kitartott reggel hétig.

Reggeli közben haditanács. Meteorológia nézegetése. Semmi jó. Valami szutyok esőfelhő szorult a Keszthelyi-medence fölé, egész nap itt fog kavarogni. Szinte végig esni fog, hol nagyon, hol özönvízszerűen. A jó hír viszont az, hogy bejelentett vihar – értem alatta, hogy a matematikai modell által megjósolt vihar – nem lesz. Ettől persze még bármikor születhet bárhová egy, láttunk épp elég ilyet az utóbbi napokban.
Pedig már egészen jól álltunk. A következő célpont Keszthely, 28 kilométer. Nincs semmilyen A,B,C terv, ezt meg kell ennünk.

– Figyeljetek – vonta meg a vállát Péter – beöltözünk. Ezek meg tengeri kajakok, bírják a hullámokat. Vihar nem lesz. Induljunk.

Úgy is lett.

Ahogy beültünk a kajakba, az első pár evezőcsapás után megint elkezdett cseperegni az eső. Kétszáz méter múlva már szakadt. És megjelent a viharos szél is. Hogy ne unatkozzunk.
Mentünk. Félóra múlva csontig eláztam. Pedig annyiszor megfogadtam, hogy újraimpregnálom a kajakos dzsekimet, csak mindig elfelejtem.
Hamarosan megjött a vihar is.
Erős villámlás. Péter, ahogy szokta, nekiállt számolni.
– Egy, kettő, há….
Bumm. Reccs. Ott is volt a dörgés.
– Bakker. Ez olyan 3-400 méterre lehetett.
– Ne menjünk ki? – kérdezte Orsolya.
– Megfontolandó.

A szigligeti strand volt a legközelebb, oda csúsztunk ki. Nem hittem volna, hogy lehet még rosszabb, de a jó meleg kajakból kiszállva, amikor belémharapott a szél, meg a szakadó eső, kiderült, hogy igen. Bementünk a strandbüfé fedele alá, berendeztük a menekülttábort.
Ültünk. Vártunk.
Bontottunk sört, nálam mindig volt műzlicsoki, szivarka. Múlattuk az időt.
Egyszer megjelent a tulaj. Pakolászott.
– Nyitva vagytok? – kérdezte Péter.
– Nem. Miért, ennétek valamit? – morrant a hapi.
– Kösz, nem – visszakozott Péter a goromba válaszra.
– Akkor meg miért kérded?

Ültünk. Vártunk.

DSC00982

DSC00984

Orsolya sztorizott valami helyről, ahol evezés közben megálltak palacsintázni.
– Te, ott nincs is palacsinta – ugrott be.
– Józsi – nézett rám jelentőségteljesen – Te nem tudod?
– Mit?
– A palacsinta csak elméleti palacsinta. A gyakorlatban lehet sült hekk is.
– Óh.

Végül jó egy órát vártunk, mire elállt az eső. Óvatosan körbenéztünk.
Csend. Gyanús csend.
Beültünk a kajakba. Óvatosan elindultunk. Mintha aknamezőn eveznénk. Még a lapátokat is csendben meregettük.
Ez volt felettünk.

DSC00994

DSC00993

DSC00987

Ez meg mellettünk. Vájtszeműek kivehetik a háttérben a szigligeti vár romjait is.

DSC00986

A Szigligeti-öböl nem hazudtolta meg magát, elég rendes szél fújt. Nyilván jöttek mellette a kellemetlen oldalhullámok is. Tempósan haladtunk, követtük a partot.

Györök előtt történt egy apró közjáték. Én ‘Ide nekem az oroszlánt!’ felkiáltással bementem a tó belseje felé. Gyakorolni. Jertek, böszme nagy hullámok, öleljetek a kebletekre. Legfeljebb sűrűbben riszálom a csípőmet. Nem is volt semmi baj, egy kicsit mintha kezdtem is volna élvezni a szituációt.
Kikötés előtt egyesítettük az erőinket.
Péter határozottan szigorúan nézett rám. Orsolya pedig zavarban volt.
– Józsi, nem szívesen mondok neked ilyeneket, de kifejezetten rosszul nyalsz.
– Orsi, igazad van. Bár én úgy pontosítanék, hogy a lehetőségekhez képest nyalhattam volna jobban is.
Ebben megegyeztünk.

DSC00999

DSC01000

A györöki strandon több meglepő dolog is történt. Például kisütött a nap. El is felejtettük, hogyan néz ki. A fenti képeken látható, hogy egészen jó idő lett.
Egy órán keresztül.

DSC00995

De azért a brutális esők nyoma rendesen látszott.

A másik meglepő dolog az volt, hogy az egyik strandbüfé éppen akkor nyitott ki. Sőt, nemhogy kinyitott, de a röpke miniatűr nyarat rögtön ki is használta egy csomó nyugdíjas német és beszivárogtak a strandra. Enni, inni, nézelődni. Azaz kihalt strand helyett élettel teli fogadott. Ahol várnunk kellett a kajánkra, mert sok volt a vendég.
Nagy viccmester az élet.

IMG_20180903_140814

Hamburger. Csapolt Bak sör. És folyamatos telefon bámulás. Igen, meteorológia.
Roppant gyanús volt, de sehol nem láttunk viharra utaló jeleket. Nem létezik, hogy egyszerűen csak így, majdhogynem kellemes időben suhanunk be Keszthelyre.
Márpedig az lett belőle. Igaz, a nap később elbújt, a medence mélyén feltámadt az északi szél, fel is jött az egyes viharjelzés, de a hullám ugye nem ellenfél.

Kikötöttünk. Igaz, először nem vettük észre.

DSC01007

Így nézett ki a kemping strandján a pázsit. Akár ki is evezhettünk volna.

Meglepő módon 18.00-ig volt recepció. Valószínűleg ez a kemping a Mészáros birodalom büntetőtábora. Itt dolgozni is kell.
Nyilván kőház. Nagyon lepukkant házak ezek, évtizedek óta mindenféle karbantartás nélkül, viszont fillérekért adják, még főszezonban is. Pontosan ilyen csavargóknak valók, mint mi. Akiknek csak estére kell valami fedél a fejük fölé, napközben meg úgyis eveznek, bringáznak, túráznak.

Wellcome drink.

IMG_20180903_175357

A fenti kép egyébként Nejnek készült. Mi ugyanis júliusban itt töltöttünk el egy hetet. Lássa, hogy gondolunk rá.

Berendezkedtünk. Átöltöztünk szárazba. Menjünk, igyunk egy sört. Meg együnk valamit.

A szokásos, kellemesen lepusztult ládagyári Yacht Club sajnos nem játszott. Ágit elkapta a gépszíj: filmsztár lett belőle. Ma is ruhapróbán volt Etyeken, nem tudott nekünk főzni.

Adta magát a házzal közvetlenül szemben lévő étterem. Átmentünk. Besétáltunk a pulthoz. Sehol senki.
Hangos köszönés.
Erre a teraszon felállt egy pacák és nagy morogva bejött.
– Szerettem volna megvacsorázni – közölte köszönés helyett.
Mi csak néztünk.
– Egész nap semmi vendég és amikor leülök vacsorázni, rögtön jönnek – nézett ránk szemrehányóan.
– Hát, az élet nem mindig fenékig tejfel – értett egyet Péter.
– Úgy egyébként nyitva vannak? – érdeklődtem.
– Persze. Csak hát a vacsora…
– Igen, tudjuk. Akkor kérek egy korsó csapolt sört.
Ételrendeléssel már nem tartottuk fel a hapsit. Még a végén túlságosan kihűlne a vacsorája.
Utána átsétáltunk a másik étterembe, de zárva volt. Elmehettünk volna még a Halászcsárdába, de abban maradtunk, hogy Péternek rengeteg kajája maradt meg, behiénázzuk. Nekem meg még volt egy csomó söröm. (A Kodiakba ugye fér bőven.) Elleszünk.

El is voltunk. Jóllaktunk. Okoztam némi döbbenetet, amikor megjegyeztem, mennyi a kalóriatartalma a kolbásznak, de itt mindenki aktívan mozog, hamar túltették magukat a sokkon. Higgadtan rágcsáltuk tovább a szálakat.
Aztán sör, beszélgetés. Hamarosan azt vettük észre, hogy Orsolya a széken ülve, fejét falhoz támasztva elaludt. Hát, ja. Harcos egy napjaink vannak.
Végül bement aludni. Maradtunk ketten. Beszélgettünk, füstölgettünk.
Aztán megjelent egy kisebb madár méretű lódarázs. Valahová a fejem fölötti sarokba szorult be. Én nagyon parázok ezektől, már a sima darázs csípésére is allergiás vagyok. Ültem, mint aki megbénult. Nem mozogni. Aztán majd elmegy.
Nem ment el.
– Te, Józsi, gyere el onnan. Ez beleakadt valami pókfonálba és egyre idegesebb.
Lassú higanymozgással felálltam, majd hirtelen léptem néhányat. Nagyokat.
Tisztes távolból néztük.
– Bezzeg ha lenne nálunk valami Chemotox! – sóhajtott Péter.
Bementem. Kihoztam egy nagy palack Raid-et.
– Kodiak, mi? – vigyorgott Péter – Belefér a fél lakás.
Lefújtam a darazsat. Vergődött egy ideig, majd hirtelen mozdulattal eltűnt. De hová?
Adta magát, hogy belepottyant Orsolya száradni kirakott lycra nadrágjába.
– Te, Orsi, lódarázs van a gatyádban! – kiabáltam be.
– Ne higgyél neki, most tapostam el! – kiabált be Péter.
– Tényleg? – néztem rá.
– Tényleg.
– Oké, Péter eltaposta! – kiabáltam be – De ha akarod, még belerakhatjuk!

Remélem, ezek után jól aludt.

Útvonal

Ugyanez 3D animációban: Relive Badacsonytomaj – Keszthely.

Balaton Maszatolás 04/06

Lendületes menekülés
2018.09.02; vasárnap

Itt volt az ideje, hogy alaposan átbeszéljük a helyzetünket.

Az előrejelzések szerint egész nap folyamatosan vihar lesz a Balaton fölött. Viszont jó hír, hogy a viharok közepén lesz egy lyuk, amely pont abba az irányba mozog, amerre megyünk. Meg kellene csípnünk ezt a lyukat és teperni vele lefelé.
Már ha a matematikai modell pontos. Ha nem, akkor jobbról-balról fogjuk kapni a pofonokat.
Komplikálta a helyzetet, hogy tegnap alaposan elmaradtunk a tervtől. Ma minimum be kellene hozni a lemaradást, de az igazi az lenne, ha tovább is tudnánk menni. Holnapra ugyanis teljesen reménytelen napot mutatott a meteorológia.

Ez nyilván felvetette, hogy elengedjük-e a kinyalás koncepciót? Igaz, tegnap már voltak szépségfoltok, de az még belefért volna. Ma viszont mennünk kellett a lyukkal, olyan eszeveszett tempóban, ahogyan az halad. Ebbe nem fért bele a part menti szuttyogás.
Szóval elengedtük. Nem kicsit. Nagyon. Ha ránézel ott lent a track-re, egyből látni is fogod.
Igen, ehhez jócskán át kellett lépnünk a szabályos 1500 méteres határt. De ha már úgyis kettes viharjelzésben megyünk, akkor oly mindegy. Úgyis csak egyvalamiért lőhetnek egyszer fejbe.

Megjegyzem, nem volt kockázat nélküli, amit csináltunk. Messze bent a tóban, úgy, hogy viharok között szlalomoztunk. Elég, ha csak egyszer rontjuk el, vagy egyszer dob be egy testcselt az aktuális vihar és máris csapágyasra rongyoljuk a csípőnket. Már ha megússzuk.
Gyakorlatilag már a vízen is bújtuk mobiltelcsin az előrejelzéseket. Minden átvágás előtt. Meg persze figyeltük az eget, hallgattuk a zörejeket, apró szimatolásokkal mértük a levegőt.

Indulás előtt még elszaladtam a kempingboltba valami hideg ebédnekvalóért, aztán 9-kor hajrá.
Ave Caesar.

DSC00968

Az A terv: Révfülöp. B terv: Balatonakali. (C terv: ha valami csoda folytán jól haladunk, akkor Badacsonytomaj.)

Az első meredek átvágást szerencsésen megúsztuk. Tíz kilométer, jócskán 6 km/h fölötti átlaggal. Toltuk, ahogy bírtuk. Mentünk a lyukban.

DSC00971

Tihany.

DSC00972

Elment mellettünk egy hajó.

– Evezzünk mellé. Az összes utas át fog jönni erre az oldalra és befordulnak a vízbe.

Aztán közelebb ért és láttuk, hogy csak két utas volt rajta.

Ez egy sunyi hátrafénykép a fejem fölül. Naná, hogy a mögöttem lévőket nem tudtam meglepni.

DSC00969

Vagy kamera nélkül is ilyen debilek.

Tihanyban elbúcsúztunk Attilától és gangoltunk tovább. Megint egy nagy levágással. Valahol szerencsénk volt, az összes vízirendőr a tegnapi vihar utáni károk felmérésén dolgozott, gyakorlatilag a kutya sem foglalkozott velünk. A viharjelző ugyan pörgött, mint a motolla, de mi ugye a lyukban eveztünk.

Újabb 10 kilométer, újabb brutális átlag, olyan 7 km/h körüli. Akaliban már kiszálltunk ebédelni. Ez végülis már a B terv. Végre jó sör, lángos, velős pirítós. Kellett is az energia.

Akali kemping előtti strand. Ilyen vacak időben kirajzanak a horgászok, hiszen lehet a strandon is lógatni a botot. Itt, Akaliban valahogy mindig összegyűlik a horgásztársadalom alja. Az egyik Karikában is volt valami ordibálós német faszi, aki egészen addig verte magát, amíg ki nem szálltunk mellé. Öten. (Nem balhézni mentünk, oda volt tervezve a szállás.) Utána valahogy sokkal szerényebb lett.
Ez a mostani klasszisokkal kreténebb volt. Jócskán a bólyán túl mentünk el a strand mellett, olyan 60-70 méterre lehettünk a horgásztól. Ja, és közöttünk volt egy vízben úszkáló pacák is. Erre a hülyéje velünk kezdett el ordibálni. Hogy elvisszük a madzagját. Mondom, 60-70 méter.
Péter meg nekiállt vele vitatkozni. Csak csóváltam a fejemet.
Határozott meggyőződésem, hogy – a vágyak/lehetőségek összeegyeztetési képességének hiánya mellett – a túlfejlett egó az egyéni boldogság legnagyobb akadálya. Miért érdekli az embereket, hogy azt a szemmel láthatóan idióta barmot meggyőzzék? Úgysem fog sikerülni. Ha meg lemennek a szintjére, egyből vesztenek. A méltóságukból. Az önértékelésükből. A partról ordibáló seggfej horgász pont ugyanaz, mint az internetes fórumokon, komment rovatokban ordibáló barom troll. Azért nagy az arcuk, mert sérthetetlennek tartják magukat. Nem kell foglalkozni velük. Nem szabad hagyni, hogy akár csak meg is karcoljanak. Hülye vagy, bazdmeg és hülyén is döglesz meg. Aztán ennyi. Semmi dolgunk velük.

Délután folytattuk a levágásokat. A zánkai öböl eleve egy becsapós dolog: annyira elnyújtott, hogy nem látszik rajta, mennyire hatalmas. Csak utólag, a térképen.

Nos, idáig tartott a szerencsénk. Itt már elkapott minket egy meglehetősen erős északi-észak-nyugati szél. Vihar még mindig nem volt, de a szél jelezte, hogy nincs az sem messze. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szélnek volt egy jelentős előretoló komponense, szóval billegtünk, táncoltunk, de közben rohantunk is.

Én pedig itt nőttem fel a feladathoz.
Ha emlékszel, a két évvel ezelőtti Karikát nem zártam be, az utolsó 16 kilométer már túl erős volt. Annyira zűrös volt a terep, hogy betojtam. Kikötöttem, Péter pedig értem jött Fonyódról az autómmal.
Nos, azóta eltelt két év. A betojás egyenes következménye az lett, hogy megembereltem magamat. Megvettem az M07 kajakot. Hogy egy lényegesen instabilabb kajakkal gyakoroljak. Két éve gyűrjük egymást. Számtalan zűrös helyzetben voltam vele, számtalanszor volt halálfélelmem. De egyszer sem borultam. És a sok gyakorlás meghozta a gyümölcsét. Ugyan Kenesénél még kényelmetlenül éreztem magamat a hullámokban, de itt, Zánkánál minden elmúlt. Mentem, mintha nem lenne semmi zavaró tényező. Pedig a szél cifrázta rendesen. Percről-percre változott az iránya, kipróbált minden égtájat. A víz igyekezett lekövetni a szelet, de teljesen kiszámíthatatlan csapongás lett belőle. Nem érdekelt. Egyedül annak szurkoltam, hogy ne szemből jöjjenek a hullámok, mert akkor lelassulunk. Az ma nagyon rosszul jött volna.

Nem győzök mosolyogni az akkori magamon. Hogy én mennyi baromságot irkáltam össze. Letagadni nem tudom, mert az internet mindenre emlékszik. Inkább csak vigyorgok rajta. Hogy a Kodiaknak van egy bizonytalankodó mozgása, azért parázok a hullámokban. Hogy túl alacsony a kormánya, azért irányíthatatlan nagy hullámokban. Hogy valójában szkeg kellene rá.
Mennyi marhaság. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nem voltam eléggé jó. Soha nem léptem át a komfortzónám határát, emiatt persze, hogy nem ment jól az evezés, ha a zóna határait kellett feszegetnem.
És ennyi.

A lyuk kezdett összeszűkülni a fejünk fölött. Már nem engedhettünk meg magunknak több kiszállást. A maradék 22 kilométert egy seggel toltuk végig. A vége felé azért csak kaptunk egy jó adag szembehullámot, de azon is 6 km/h felett száguldottunk végig.
Őrült rohanás volt.

DSC00976

Aztán feltűnt Badacsony, végül meglett Badacsonytomaj is. 42 kilométer. 6.2 km/h mozgásátlag.
Ilyen időben. Ilyen terepen.

– Józsi, rengeteget fejlődtél – nyugtázta Péter – és ha kell, ezt írásba is adom.
– Ja, érzem – bólintottam – de még van hová. Most már rendesen jöttem, nem zavartak a hullámok. De még nem élveztem őket.
– A kilométerek meghozzák azt is.

A badacsonytomaji kemping szerencsére nem Mészáros kemping, itt a portás ad ki faházat is. Mivel este nyolcra újabb armageddont jósoltak ide, nem is töprengtünk. Különösen, mert ez egy jó kemping, színvonalas faházakkal, már három ember számára is sátor árfekvésben.

Persze ehhez le kellett küzdenünk a vicces kedvében lévő idős pacákot.
– Jó napot kívánok!
– Jó napot! Mit akarnak?
– Faházat. Olcsón.
– Az nincs.
– Telefonon foglaltunk.
– Nekem nem szóltak.
– Az már a maguk baja.
– Inkább a maguké.
– Szóval nincs?
– Van. Csak azt akartam, hogy lássák, itt rend van.
– Már kezdtünk megijedni. Tudja, estére elég csúnya vihar jön.
– Nem jön itt semmi.
– Honnan tudja? Leszóltak fentről?
– Méghozzá egészen magasról. Tudják, az a pacák, aki valamikor még járt is a vízen.
– Hát, mi még nem szeretnénk találkozni vele.

Aztán megkaptuk a faházat. Felcuccoltunk. Berendezkedtünk. Zuhany, átöltözés. Mindjárt embernek éreztem magamat. Nem rossz a vizes cucc sem, de azért az olyan fókás.
Este nyolcig volt kemping étterem, fél nyolckor estünk be. Féltünk, hogy már nem lesz semmi, de a pultos felvette a rendelést három pizzára, szépen szervírozta is, majd bezárta a kocsmát. A tányérokat csak ott kellett hagynunk a teraszon.
Sokáig ücsörögtünk a sötétben. Kellemes este volt.

– Tök fura lehet leszbikusnak lenni – morfondirozott Orsolya.
– Semmi gond nincs azzal – jegyeztem meg – én is az vagyok.
– Te!?
– Ja. A nőket szeretem.
– Ó, akkor én meg buzi vagyok?
– Na, szép kis társaság gyűlt itt össze – dörmögött Péter.

Utána még kiültünk a házunk teraszára. Néztük a vihart. Éppen Fonyódot és Keszthelyt rombolta le, Badacsonyba még nem ért el.
Ekkor ballagott el mellettünk a biztonsági őr.
– Jó estét! Mit szól ehhez a frankó viharhoz?
– Ööö. Igen. Vihar.
– Mégiscsak lesz.
– Hát, lesz.

Nem gyötörtük tovább. Végülis jó arc volt, egy kicsit furcsa stílussal.

Tisztálkodás, alvás. Meglepő módon megint nem sátorban.

Útvonal

Ugyanez 3D animációban: Relive Alsóőrs – Badacsonytomaj.

Balaton Maszatolás 03/06

Egyensúlyozás a vihar szélén
2018.09.01; szombat

Hajnalban mennydörgésre és villámlásra ébredtem. Gyorsan kimásztam, valahogy beljebb tapostam a cövekeket. Csak utána néztem körbe. Viharnak semmi jele sem volt. A mennydörgést valami konténerpakolás okozta, a villámlás pedig egy, a sátramra villanó fejlámpa volt.
Remek. Á, alig vagyok feszült.

Kora reggeli ébredés. Fejvakarás. Kettes viharjelzés. Mi legyen? Tablet, mobiltelefonok. Előrejelzések, radarképek. Vihar lesz. Aztán vagy eltalálja Siófokot, vagy nem. Vagy felmegy északra, vagy nem.
Vagy elindulunk, vagy nem.
Végül úgy gondoltuk, hogy gyáva népnek nincs hazája. 9.00-kor elindultunk.
Félóra múlva hallottuk, hogy Szabadit elkaszálta a vihar. Hátranéztünk és akkora fekete felhő borította a térséget, hogy semmi sem látszott. Előttünk viszont tiszta volt az ég.
Mentünk, mint a golyó.

Szinte végig a vihar szélén eveztünk.

DSC00959

40495158_10160635960525543_7478525797439897600_n

DSC00960

Péter minden villámcsapásnál számolta a távolságokat. A vihar 3-4 kilométerrel mögöttünk lihegett. Aztán egyszer csak becsapott a ménkű, párszáz méterre mellettünk. Majdnem kifordultam a kajakból. Bakker. Meg sem próbáltunk eltávolodni a parttól. Nyaltunk, rendesen.

Közben forgolódtunk hátra, mint a ringlispil. Szerencsére a vihar inkább északra haladva kebelezte be a Balatont, mi viszont az észak-keleti sarokba igyekeztünk. Persze ez csak időnyerés, mert a sarokban fordulunk és van esélyünk megcsípni a vihart a fűzfői öbölben, de az még arrébb van, addig bármi történhet. Mindenesetre abban a kicsi karéjban haladva éppen csak a vihar széle kapott el minket. Eső, az volt, mennydörgés és villámcsapkodás szinte végig, de “biztonságos” távolban. Értsd, 4 kilométerre mellettünk. A viharjelző pörgött, mint egy elszabadult búgócsiga, de mindenre nem figyelhettünk.

Kenesén, a kedvenc Honvéd üdülőnkben szálltunk ki ebédelni. Ez egy kicsike ittmaradt szocializmus, elképesztően hülyén szervezett kiszolgálással, de elképesztően jó árakkal. És a népek is kedvesek, szívesen látják a betérő vándorokat.
Most porszem került a fogaskerekek közé. Az összes pavilon, a teljes büfésor zárva volt.

– Mi történt? – kérdezte Péter egy idősebb úrtól. Ránézésre valami nyugdíjas tábornok lehetett.
– A rossz idő miatt bezártak.
– Bezártak? Itt? – akadt fel Péter – És a Zrínyi 2026 program? A hadsereg rossz időben már nem is háborúzik?

Na, itt voltunk a legközelebb ahhoz, hogy kajakostól kidobjanak minket.
De aztán egyszerűen csak hagytak éhezni.
Nekem ez elég szerencsétlenül jött ki, mert reggelire, vacsorára vittem hideg kaját, de meg sem fordult a fejemben, hogy augusztusban nem lesz strandbüfé. Betoltam a holnapi reggelit, egy 80 grammos mogyoróadagot, de mint utólag kiderült, szánalmasan kevés kalóriát adott. Estére hullára fáradtam, de a nagyobb gond az volt, hogy sietnünk kellett volna, én viszont nem bírtam a tempót. Természetesen a viharba is beleszaladtunk, na nem a sűrűjébe, csak a szelébe, de az is úgy rángatta a vízet, mint takarítónő a lepedőt.
Nem éreztem komfortosan magamat.

Neki is álltunk öblöket vágni. Kihagytuk a fűzfői öblöt, lenyestük az almádi benyúlást. Mindenképpen szerettünk volna elérni az estére ígért brutális vihar előtt vagy Alsóőrsre (B terv) vagy Balatonfüredre (A terv).
Kiharcoltam, hogy ne álljunk meg pihenni az alsóőrsi strandon (bár mindenkinek rendesen kellett már vécére mennie), hanem ráhúztunk még egy félórát a kempingig. Az mégiscsak olyan hely, ahol akár ott is lehet ragadni, ha váratlanul megjön a vihar. Igaz, este nyolcra volt jelezve, de mit lehet tudni.
Nagyon jó döntés volt.
A jelzett armageddon ugyan még nem érkezett meg, de váratlanul keletkezett melletünk egy közepes vihar. Pont akkora, hogy már ne menjünk tovább. Amikor elment, akkor meg már majdnem nyolc óra volt.

Nyilván nem vártunk addig, fél hétkor eldöntöttük, hogy maradunk.
Szerezzünk szállást. Az előrejelzések extrém dühöngő vihart jeleztek, semmi kedvünk sem volt sátorban átvészelni. Különösen Péter aggódott, a 800 forintos teszkós sátorával.

Komoly. Ez egy legendás sátor, már évek óta ezt hordja mindenhová és a sátor remekül bírja.

Mire partra kászálódtunk, megjött az eső. Jobb híján bebújtunk egy pavilon alá.
Nem akármilyen pavilon volt.

DSC00964

DSC00961

Elképesztő, mik teremnek a Balaton partján.
(Mondhatod, hogy miért nem itt húztuk meg magunkat? Mert ennek az izének nem voltak falai. A ponyvákat nem lehetett rögzíteni, szabadon lebegtek a szélben. A vihar pedig oldalról támadt.)

Amíg Péter és Orsolya migráncsosdit játszottak, Attilával nekiindultunk biztonságos szállást vadászni. A nehézséget az okozta, hogy az egykori Balatontourist (ma Mészáros és Tsa) kempingekben a recepció bezár délután négykor, a portásként üzemelő biztonsági őr meg nem adhat ki semmilyen épületet.
Itt is ez történt. Magyaráztuk persze, hogy meg vagyunk szorulva, a vihar meg mindent le fog tarolni, de a pacák csak vonogatta a vállát. Aztán addig sírtunk, amíg megszánt és közölte, hogy van egy cég, aki bérel tőlük faházakat, esetleg próbálkozzunk náluk.
A kapitalizmus betette a lábát.
Lepuskáztuk a reklámtábláról a telefonszámot, rájuk csörögtünk. Hamarosan találkoztunk is a hapival, aki közölte, hogy szó sem lehet róla. Itt is sírtunk egy sort. Végül sikerült meghatnunk. Közölte, hogy ugyan abszolút szabályellenes, de nesztek, itt van egy kulcs.
Utólag azt mondhatom, valószínűleg az életünket mentette meg. De a felszerelésünket mindenképpen.

Ballagtunk vissza Attilával.
– Megmondjuk nekik? – kérdeztem.
– Ja – bólintott – de ne egyből.

Így egy ideig eljátszottuk, hogy nincs megoldás és sátorban fogunk meghalni.
Utána viszont nagyon gyorsan felcuccoltunk és bepakoltunk, mert megláttuk a tó fölött, hogy mi közeledik. Annyira jól sikerült, hogy még át is tudtunk sietni a kedvenc pizzériámba. Pizza ugyan nem volt (“Nincs vendég, nem éri meg felfűteni a kemencét.”), de ettünk valami meleg kaját, ittunk sört.
A pincér éppen csak felvette a rendelést, amikor lecsapott a vihar. Gyorsan leengedtek minden ponyvát, erősen lekötözték mindet, és reménykedtünk. Ördögök hada sivított, visított odakint, a réseken láttuk, hogy az eső porlasztva és vízszintesen esik, néhányszor elment a világítás, szóval a vihar teljesen rendben volt.
Késő estére állt el. Hazasétáltunk. Az út, a parcella, mind-mind tóvá változott.

– Jobban jártunk volna, ha most hoztuk volna fel a kajakokat.
– Miért?
– Mert nem kellett volna cipelni. Egyszerűen felevezünk.

Én egy kicsit aggódtam, mert se le nem takartam, se le nem fordítottam a kajakomat, de valami eszelős véletlen folytán csak 1-2 liter víz volt benne. A mai napig nem értem. Oké, volt fölötte egy gesztenyefa, de nem ehhez szoktam hozzá.

Persze kiülésről szó sem lehetett. Maximum kiúszásról. Elektronika töltögetés. Zuhany, alvás.

DSC00966

Útvonal

Ugyanez 3D animációban: Relive Szabadi Sóstó – Alsóőrs.

« Older posts

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑