Search""Alsóőrs 0""

Alsóőrs 05/05

2013.08.02; péntek

A kétéves kölyök kora reggeli hisztijénél csak egy kegyetlenebb dolog van: amikor lenyugtatásképpen odaadják neki a nyolc hangra képes műanyag szintetizátort, az úgynevezett prüntyögőt. Legszívesebben mind a kettőt betiltanám: a prüntyögőt is, meg a kisgyereket is.

Igen, korai ébresztőt kaptunk. Pedig ekkor lehetne egy kicsit aludni, mert éjjel nem nagyon. Mindegy, szokásos reggeli fürdés, kaja, kávé, szivar. Aztán punnyadás. Egyikünknek sem volt kedve megmozdulni. Ha túrázni kell menni, az oké. Ha bringázni, az is. De mára kajakos borulgatást és visszamászást terveztünk. Jó esetben mindkettőből ugyanannyit.
Végül az eszméletlen hőség(1) kergetett le a vízhez. Ennél minden jobb.

(1) A soron egyedül a mi mobilházunk előtt nincsen árnyékot adó nagy fa. A tönk látszik, ahol volt, de valamiért kivágták. Helyette valami cserjésedés nyomul belőle, de nem az én életemben lesz ebből fa. Szóval árnyék, az nuku. A flair bútorhoz tartozó napernyő, mintha nem is lenne. A tűző napon mind a ház előtt, mind odabent olyan, mintha nyárson sülnénk.

From Alsoors 2013

Na, itt indult be igazán a móka, a vízben. Borultunk (mindketten), sikoltoztunk (én nem annyira) és volt küzdés is, rengeteg.

From Alsoors 2013
From Alsoors 2013

Leginkább Nej részéről. Hogy is mondjam, khmm… geometriailag én sokkal konvexebb térforma vagyok, mint ő, sokkal simábban fel tudok kúszni a kajak madzagos fedélzetére a vízből. Neki beletellett egy kis időbe, mire megtalálta a mászásban az összhangot.

From Alsoors 2013
From Alsoors 2013

Majd miután kifáradt, átlapátoltunk az alsóőrsi strandra, utána meg vissza. A végén csináltunk egy páros borulást. Ismerve a formánkat, ezt kell a legjobban begyakorolnunk. De ez is ment. Nej még a kisvízben gyakorolta a beszállást, én meg eleveztem az egyik stéghez, csípőmozdulatot gyakorolni, utána pedig lapáttámaszoltam.

From Alsoors 2013

Szóval ahhoz képest, hogy mennyire kelletlenül szálltunk vízre, elég sokat tanultunk. Ráadásul a kánikulát is kicseleztük.

Persze, nem teljesen. Délután négyig aléltunk a napon, aztán elmentünk bringázni. Minden ellenkező híresztelés ellenére kánikulában a bringa kifejezetten jó cucc, mivel tekerés közben a menetszél hűt. (Mi van teve, megfagytál?) Betekertünk Füredig, meg vissza. Összességében felemás érzésekkel gondolok vissza erre a megmozdulásra. A kerékpárút meglepően jó minőségű. Én arra számítottam, hogy kapunk egy gödrös betoncsíkot az árnyéktalan út mellett, ehelyett egészen kellemes helyeken tekergett az utunk.

From Alsoors 2013

Ami viszont gyilkos volt – konkrétan emlékgyilkos – az a Kisfaludy strand. A nyolcvanas években ez még csak az arácsi szabadstrand volt. Meglehetősen elhagyatott strand, egy meglehetősen elhagyatott borozóval. Ez utóbbi egy nagy boroshordóból volt kialakítva, nem meglepő módon Hordónak hívtuk. Rengeteg vizsgára készültem fel ezen a strandon, a borozóban pedig már messziről tudtam, melyik lócát kell választani, ha kényelmesen szeretnék ülni. Később a jövendőbeli Nejjel jártunk ide, szintén tanulni, na meg közben ökörködni. A legtöbbször stoppal jöttünk, később bringával is. (Bár Nej makacsul tagadja, de én határozottan emlékszem közös bicajozásokra Felsőőrs felé.) Aztán amikor Úrkútra költöztünk és megszülettek a gyerekek, szintén erre a strandra jártunk. Gyakorlatilag tíz éven keresztül ez a strand képviselte számomra a Balatont. Aztán bekerítették, fizetős lett. A Hordót olyan szerencsétlenül kerítették le, hogy a strandról nem lehetett elérni, csak ha kimentünk, ekkor viszont érvényét vesztette a belépőjegy. Volt a Hordóval szemben egy ABC is, rengetegszer ebédeltünk a lépcsőjén. (Zsemle kettétépve, bele a kockasajt és a párizsi.) A kerítés után ez sem működött. A legdurvább az volt, hogy a strandra a kerékpárt sem lehetett bevinni, kint viszont őrzés, az nem volt. Le is szoktunk a strandról, na meg el is költöztünk a büdös Pestre.
Ilyen háttérrel mentünk most vissza, megnézni, mi lett a helyből. Háát… a régi, elhagyatott strandból egy felkapott, zsúfolt strand lett. Tömeg, tömeg, mindenfelé. A Hordóból kidobták a hordót, egy elegáns csárda található a helyén.

From Alsoors 2013

Nyilván beültünk egy fröccsre, de semmi, abszolút semmi nosztalgia érzésünk sem volt. Egy újabb hely, mely már csak a fejemben létezik, mert a valóságban kicserélték másra.

A Tagore sétányon szintén tömeg, a kerékpárút lezárva borfesztivál miatt. Egye fene, ezt még elviselem. (Bár a balatonparti borfesztiválokról nincs túl jó véleményem, de láttam neves termelőtől is bódét, talán nem félédes fröccsökről fog szólni a mulatság.)

From Alsoors 2013

Természetesen ehhez az akcióhoz is tartozik videó. Némileg múltidézős, legalábbis itt-ott.

A kempingben pizza, bevásárlás, utána egy kis pihenő. Felvételek visszanézése. Káromkodás. Megint becsúszott egy teljesen fekete felvétel.
Hiába volt már este, a meleg nem tágított. Egy kis strandolás.

Fürdőfülke a mobilházban. Le lehet húzni a rolót, de egy öt centis sáv kilátszik. Derékmagasságban. Törölközés közben úgy érzed, hogy nem lát senki, és nagyjából igazad is van, hiszen csak öt centit látnak belőled kintről. Derékmagasságban.

Előpakolás. Kajakok összerakása, felszerelése a kocsira. Utánfutó. Bringák berakása, rögzítése.

Éjszakai fürdőzés. Ezt minden este terveztük, de csak ma este, az izzasztó pakolás után jött meg hozzá igazán a kedvünk. Lesétáltunk, bementünk.
– Látod, ez az igazi balatoni panoráma – mutattam körbe – balra, Siófokon villognak a fények, jobbra a tihanyi apátság fényei, felettünk a töméntelen csillag, nyugi van és csend.
– Eltekintve persze a parton óbégató rengeteg részegtől – tettem hozzá kicsit később.
Hát, igen: péntek este. A kemping részeg. Azért ez olyan igazi, magyaros virtus. Külföldön is van buli péntek este, ilyenkor a központi helyen megy valami hangoskodás, de a kemping többi részében nyugi van. Nálunk nem. A kemping teljes térfogatában ment az ordítozás, a részeg gajdolás. Annyiból végülis mindegy volt, hogy a nappal felforrósodott mobilházban úgysem lehetett aludni. Kiültem a teraszra egy üveg borral (majdnem jeges – a hűtő úgy dolgozik, mintha az élete múlna rajta) és irkálom a blogot, közben meg jókat vigyorgok az egyes csapatok akusztikai produkcióin. Mégis, milyen már, amikor elázott tizen-huszonévesek a “János legyen fent a Jánoshegyen” operettbetétet óbégatják teljes átéléssel? Látom magam előtt, hogy néhányan még fel is állnak hozzá és bonvivánként tárják szét a kezüket az utolsó akkordoknál. Ez zsigerileg bennünk van. Kár eldobni a szívem. Aha.

2013.08.03; szombat

Elméletileg mára csak a takarítás/pakolás/hazautazás klasszikus hármas lett volna hátra.

From Alsoors 2013

Elméletileg. Csakhogy a gopro gondoskodott a programról. Három olyan bringás felvétel sült be, melyek nagyon kellettek volna a nyaralásról készült videóhoz. Mit csinál ilyenkor egy elkötelezett vidióta családfő? Miután kicsekkolt a kempingből, autóval szépen elment az inkriminált helyszínekre és újra felvette kerékpárral a snitteket. Végülis csak háromszor kellett leszerelni, majd visszaszerelni a kerékpárt, ennyit megért az a pár perc.
Nej monoton tűrte, illetve hozta utánam időnként a kocsit. (“Kitt, gyere ide” – gallér alatt karórába suttogva.)

Mindenesetre határozottan örültem neki, amikor a sikerült felvételek után végre már a klímás autóban izzadtunk(!) hazafelé az M7-esen. Eszméletlen melegben mentünk le, eszméletlen melegben jöttünk haza.

A parton annyi muslinca volt, hogy a pókok minden teret beszőttek, függetlenül attól, hogy napközben mondjuk arrébbraktam egy széket, vagy bedobtam valamit a kukába. Egy nagyon bátor pók hálót szőtt a visszapillantó tükör és az ablak közé. Hazafelé csak úgy lebegett a pókháló a levegőben, a tükörben meg láttam a pókot, ahogy feszített a lebegő hálón, gúvadt WTF szemekkel.

Aztán itthon. A macskák nyávogását már kilométerekről hallottuk.
– Éhesek?
– Raktam ki egy egész doboz szárazkaját – vont vállat Nej.
Mely szárazkaja úgy volt, ahogy hagyta. Egy szemet sem ettek belőle.
– Hja, macskák, nincs mindig kaviár – húztam a számat – A paprikás krumplit is meg kell enni néha.
– Mondjuk, az elgondolkodtató, hogy a kóbor macskák sem ették meg – töprengett Nej.
– Ez a szokásos kajájuk?
– Dehogyis. Megvettem a boltban a legolcsóbbat erre a hétre.
– Jól sikerült. Kész csoda, hogy nem köptek le, amikor hazaértünk.

Az udvar… az néz ki valahogyan. A gyepről már Darwin is csak hosszas vizsgálatok után merné kijelenteni, hogy fű. Talán. A szeder porrá száradt. Igaz, csak azok az ágai, amelyeken volt termés. Idén is konzervet eszünk. Az új füge teljesen összeszakadt. Nej meg is lepődött, mivel úgy vélte, nehogy már egy fügefa megijedjen a melegtől. Nos, ez össze is tojta magát. Ahogy állunk, ősszel kaktuszt kell ültetni, az kibírja nálunk. Talán.

Alsőőrs 04/05

2013.08.01; csütörtök

Szolíd ébredés. Estére már ki kellett nyitni minden ablakot, de meglepő módon nem jött be szúnyog. Nyolckor frissen leügettünk a partra, reggeli úszás. Utána bőséges reggeli, majd a kajakok felszerelése. A hét eleji viharos idő miatt csak egy kajaktúrára maradt időnk, azt viszont mára terveztük.

Néha úgy érzem, a technika kezd túlnőni rajtunk. Elméletileg csak be kellett volna dobni a két kajakot a vízbe és hajts – ehelyett majdnem egy órán keresztül szereltünk rájuk ezt, meg azt. Közben feltámadt a szél (hogy ez nem bír egyszer már lepihenni), fel is lőtték az 1-es viharjelzést. Szerencsére egyébként is strandról-strandra tipusú kajakozást terveztünk.

From Alsoors 2013
From Alsoors 2013

A beszállóhelyünkön ki volt kötve egy kétszemélyes Puch, a gazdái sehol. Valahogy beszenvedtük mellette a kajakokat, Nej el is startolt. Én még vacakoltam a kamerával meg a GPS-szel, amikor megérkezett a tulajdonos. Éppen intett valami bocsánatkérés-szerűséget, amikor felismertem.
– Hé! Szia!
– Nahát! Szia!
András volt, egykori egyetemi tankörtársam. Fűzfőről eveztek a lányával Tihanyba, egy mártózás erejéig kötöttek ki pont a mi kempingünk strandján, pont a mi stégünknél, pont abban az öt percben, amikor beszálltunk. Összekombináltuk a két expedíciót és mentünk velük. A strandközeli kajakozást egyből elfelejtettük, szerencsére Csopak környékén vissza is vonták a viharjelzést. Csakhogy a víz az nem olyan, hogy ha eláll a szél, akkor egyből le is nyugszik. Még ellötyög egy ideig a lavórban. Tihany felé elég barátságtalan hátsó-oldalsó hullámzást fogtunk ki, le is kellett ereszteni a kormányt. Aztán egy idő után kiszálltunk. Spricó nem volt nálunk, a tervezett Tihany-Szántód vonalon valószínűleg cifra lett volna a terep, így inkább kikötöttünk a tihanyi strandon.

From Alsoors 2013

Gyors sör, duma, kivel mi történt, aztán mi elindultunk vissza, ők meg mentek tovább Udvari felé. Viszont így visszafelé nyaltuk ki szép tisztára az öblöket, néztünk meg minden kikötőt, minden strandot. Nem kicsit lett hosszabb az út.

Füred környékén kalózokban gyakorolta a vitorlázás alapjait az ifjúság. Az egyik különösen szemtelen kölök odakiabált:
– Hahó, csinálj egy eszkimót!
– Csak utánad, öcsi! – kiabáltam vissza.

Kikötéskor még összefutottunk egy hülye, kövér német párral: hirtelen elkezdtek birkózni a stégen, miközben éppen Nej kajakját szedtük ki, aztán elcsúsztak és kis híján stéggel együtt sodortak vissza minket is a vízbe, kajakostól, aztán összeszedték magukat, a nő elkezdte lehúzni a hapsi fürdőnadrágját, teljesen nem sikerült, de a fehér hold azért kimutatta a mosolyát, szóval teljesen idióták voltak, szerencsére be volt kapcsolva a fejkamerám.

Pakolászás, technika kezelése. A tracking logot fellőttem, a felvételekbe belenéztem, egy lett tökfekete, de mivel nem is emlékeztem rá, minek kellett volna rajta lennie, így nem is lehetett fontos.

Ejtsünk pár szót a neoprén lábbelikről. Büdösek. És ez nem is igazán megfelelő kifejezés számukra: ordenáré büdösek. A neoprén ugyanis olyan, hogy mindig egyből meg kell szárítani. Ha egyszer is elfelejted, utána vége: garantáltan bebüdösödik. Különösen a zokni. Meg a cipő. Az enyém már eljutott oda, hogy a Pratchett regényekben megjelenő wow-wow szószéhoz hasonló biztonsági óvintézkedések mellett lehet csak tárolni, illetve szállítani. Jelenleg ezek a cuccok tartózkodnak kizárólagosan egyedül az utánfutóban, a ponyva pedig kegyetlenül le van szíjazva mindenhol. Amikor kiszállás után levettem, a pár másodperces érintkezés után is egyből le kellett sikálni a kezemet, mert nem mertem megfogni mást. Az első sört még megittam így a teraszon, de utána elmentem zuhanyozni. Gigászok harca: mi az erősebb, a neoprén zokni vagy Nej gyöngyvirágillatú tusfürdője? Nos, a tusfürdő elvérzett. Még be kellett fújnom magamat szúnyog elleni spray-vel, hogy teljesen eltűnjön a kellemetlen szag.

From Alsoors 2013

Pizza ugyanott, ahol tegnap. Kifejezetten finom pizzát adnak, ami azért is nagy szó, mert életem legrosszabb pizzáját pont ebben a kempingben ettem, jó tíz évvel ezelőtt. Vacsi után levezető úszás. Utána nagy punnyadás. Nekem mondjuk nem, ugyanis én ilyenkor írom le fejből a nap történetét, és ez nem kevés.

– Akkor most kicuccolok a szabadba, hozok egy pohár bort, egy szivart és úgy csinálok, mint egy blogger.
– Remek. És én mit csináljak?
– Csinálj úgy, mintha te lennél a blogger felesége.
– Oké. Látványosan fogok unatkozni melletted.
– Korrekt.

Nem tudom, lehet, hogy ma front van, de minden kisgyerekre ma jött rá a hiszti. Egész nap zengett a környék.
– Szerinted átmehetek disznót ölni? – kérdezte egy idő után elgyötörten Nej.

A sötétben még kisétáltunk éjszakai Balatont fényképezni, de a séta igazi értelme inkább az volt, hogy enni adtunk annak a tömérdek sanyarú sorsú, éhező szúnyognak.

Ma este úgy döntöttem, hogy a változatosság kedvéért megpróbálom látni is a billentyűket, miközben nyomkodom. Felkapcsoltam a kinti villanyt. Azóta több tízezer muslincával osztozunk a boromon. Nem valami válogatósak.

A kockaház egyre melegebb, szél bezzeg most egy gramm sem. Kíváncsi leszek, hogyan lesz ebből alvás.

Végül az adekvát videó az evezős kirándulásról:


 

Alsóőrs 03/05

2013.07.30; szerda

Szerencsére nem volt meleg az éjszaka, így bezártunk minden ablakot, fújtunk néhányat a Raiddel, aztán aludtunk, mint a bunda, reggelig. Nem mondom, hogy nem esett jól. Ébredés után korai úszás a Balatonban. Rajtunk kívül nem sok nemnémet lehetett ekkor még a vízben.

Friss reggeli, kávé, szivarka, hozzá balatoni panoráma. Soha rosszabb reggelt.

Nem is volt sok kedvem elindulni bringázni, de ha már leszenvedtük idáig, akkor nehogy már használatlanul vigyük haza. Mondanom sem kell, mire felszerszámoztam (lánc visszarakása, GPS, kamera), pont akkorra támadt fel a szél. Nem az a tegnapi piros ász (mindent visz) tipusú, de azért elég erős. Északról. Mondtam már, hogy Veszprémig északnak terveztem menni, keresztül a Balaton-felvidéken?
Na, olyan is volt. A szél a nagy emelkedőknél nem játszik, de a kisebbeknél igen: ezekből is nagy emelkedőt csinál. Gyakorlatilag Veszprémig egy nagy kaptató volt az út. (Ha ránézel a térkép alatti diagrammra, láthatod is. A viharos szembeszelet meg képzeld hozzá.) Nem sokat lébecolt a lánc a legnagyobb első lánckeréken.

Érkezéskor csináltam egy flikkflakkot, az Almádi úton mentem be. Kíváncsi voltam a Lexire. (Aka Öregek Napköziotthona.) A mi időnkben Veszprém legeslegótvarabb kocsmája volt, de egyedül itt lehetett 10 forint alatt csapolt sört kapni. Plusz a grátisz szociológia esettanulmányok. Én szerettem a helyet. (Később valami felfuttatott egyiptomi étterem lett belőle, utána elveszítettem a fonalat.)

From Alsoors 2013
From Alsoors 2013

Nos, most Bakterház néven fut (valamelyest jogosan, eredetileg az épület a megszűntetett Veszprém-Balatonalmádi vasútvonal egyik állomása volt), és valahol középtájon helyezkedik el: már messze nem olyan ótvar kocsma, de nem is elit étterem. Ittam egy sört, ettem egy rétesnek nevezett izét, beszélgettem két szlovákiai magyar bringás sráccal (Somogy megyéből jöttek, mentek tovább Győr felé, tegnap fogták ki a szélvihart a Balcsinál, csikorgott a foguk rendesen), aztán csavarogtam tovább. Az egykori albérletem, az egykori munkahelyem, az egykori szolgálati lakásom, az egykori kollégiumom. Jó kör volt. (A gopro nem így gondolta, utólag visszanézve egy hosszabb szakaszon nemes egyszerűséggel csak üres feketeséget vett fel.) Hazafelé újabb flikkflakk: Nemesvámos, Veszprémfajsz. Ahogy leszegett fejjel araszoltam kifelé a vámosi úton, az egyik autós rámdudált és vadul mutogatta, hogy jobbra ott fut a kerékpárút. Általában rossz néven veszem az ilyesfajta célzásokat, de most abszolút igaza volt a pacáknak. Hiperszuper kerékpárút jött mellettünk, sima, széles, jól festett. A körgyűrű alatt alagútban vezették el, de még milyen formás alagútban! Egy tábla hirdette, hogy X millió forintot kaptunk erre az útra az EU-tól. És ezt a kerékpárutat ignoráltam. Így jár, aki megszokásból vezet.
Később, amint lehetett, azért rámentem. A tapolcai út elég rendesen hullámvasút terep, de számítottam rá. (A kilencvenes években meglehetősen bejártam bringával Veszprém környékét. Meg a Balaton-felvidéket.) Veszprémfajszig még inkább emelkedő, utána tömény élvezet. Elég, ha annyit mondok, hogy Nosztori. Szabadon engedtem a bringát, 58 káemhával vágtattam lefelé, a nyelvem úgy lobogott mellettem, mint a kutyáké a kocsikból. Csopaknál kiálltam, letörölni az arcomról az adrenalint. Huh, micsoda felvétel lesz ebből: se előttem nem volt kocsi (itt általában fel szoktak tartani), se mögöttem, tökéletes – és ritka – alkalom. Aztán otthon visszanéztem és tök fekete semmit vett fel a kamera. Á, nem dühöngtem. Pedig direkt megnéztem, amikor indítottam a kütyüt, hogy minden rendben van-e.

A kempingben a technika átnézése, dühöngés az elveszett felvételek miatt, hűtési célzattal bójakerülgetések a vízben. Azután el is repült az idő. Ma azt terveztük, hogy Nejjel még bebringázunk Füredre, de egyikünk sem volt rá készen, így péntekre halasztottuk. Vacsi egy pizzázóban, esti úszás, szivar, bor, blog.

Ja. A hűtőben megfagyott a szóda. Szerintem a hűtőn kitört a megfelelési kényszer és némileg túlspilázza a dolgát.

Végül a videófelvétel a kerékpáros megmozdulásról. Nekem határozottan tetszik, de túldicsérni sem merem, mivel olyan helyeken jártam, melyekhez érzelmileg kötődöm. Az viszont biztos, hogy bekerült a kedvenceim közé.
(Spoiler: a videóban már benne van minden felvétel, nyilván a Nosztori is. Később visszamentem és újravettem a nem sikerülteket.)


 

Alsóőrs 02/05

2013.07.30; kedd

Hááát. Volt már jobban induló nyaralásunk is. A meteorológia szerinti szélviharból hajnal fél egykor felhőszakadás lett, alig bírtam előtte mindent becuccolni a mobilházba. Aztán alvás… lett volna, ha nem kapott volna el megint ugyanaz a foggyulladás, mint a Bükkben. Remek. Megint egy kiszámíthatatlan nomád környezet, semmi gyógyszer. De még a Kindle sem volt nálam, mellyel a múltkor sikerült álomba olvasnom magamat. Igazából könyvet is csak az utolsó pillanatban dobtam be, hiszen sportos nyaralást terveztünk, nem punnyadósat. Ja, a könyv… egy vaskos Pratchett-Baxter, angolul. Nem éppen álomba altató fajta. Különösen úgy, hogy olvasószemüveget már nem hoztam.
Valamikor négy óra körül szánt meg az álommanó. A konyhai kanapén dőltem oldalra, fejlámpával a fejemen.
A telefon ébresztett hajnali fél tizenegykor.
– Halló, ööö… izé… én vagyok – nyögtem bele.
– Jézusom, te most keltél fel!
Meg sem próbáltam tagadni.
– Akkor bocs! Szia!
– A-hem.

Az időjárás… nem lett jobb. A szélvihar ugyanúgy tombolt, az ég borult volt. A meteorológia szerint ekkor már csak időnként fel-feltámadó szél lett volna, ehelyett a viharos szél időnként el-elállt. A másodfokú viharjelzés maradt, szóval se kajak, se bringa.
De legalább a hűtő végre kikeveredett a csapdából, elkezdett hűteni. A reggelihez jólesett a hideg sör.
Utána kiültem a ház elé, szivar+kávé+laptop. Ekkor kezdett el esni az eső. Kínomban már röhögtem, hogy mi jöhet még? Jött. Ezerrel kisütött a nap. A szél viszont nem állt el, így a napernyőt sem tudtam felhúzni. Csak ültem a perzselő napon, mondjuk az eső és a szél hűtött, de a laptop monitorán már nem láttam semmit. Még az időjárás-előrejelzést sem. Igaz, az eddigiek alapján nem sok jelentősége volt.

Nem messze tőlünk sátrat állítanak a szélviharban. Szimpatikus, kövér fiatalemberek. (Informatikusok?) Jó bonyolult cucc, amit felállítanak estvére, ledőlik reggelre, hogy klasszikusokat idézzek. Kíváncsi vagyok, melyiküket fogják befalazni, hogy álljon a sátor.

Nej elment gázszerelőt keresni, mert nincs láng a boylerben. Lélekben vele vagyok, de ez az ő harca, engem túlzottan nem érdekel. Melegvízben fürödni? Fürödni?

Elmentünk úszni. Utána, ha már magunkat összevizeztük, legyenek vizesek a kajakok is: becuccoltunk a tóba. Nem is tudom, mit írjak: tragikus volt vagy komikus? Elég magasan állt a víz, így a magasvízben való ki-beszállást kezdtük gyakorolni. Ennek fontos eleme, hogy leszúrom az evezőlapátot, majd később erre támaszkodom. Igenám, de amilyen erős volt a szél, meg a hullámzás, amikorra támaszkodhattam volna, addigra már régen nem volt mire: az evezőlapát már csak lebegett mellettem. A legszebb az volt, amikor betettem az egyik lábamat, a szél meg közben keresztbefordította a hajót. A lépcső melletti kocsma közönsége határozottan csak a komikus jelleget érzékelte, magyarul harsányan röhögtek. Már nem is voltak annyira szimpatikusak azok a kövér legények.
Nem kínoztuk sokáig magunkat. Elméletileg pont jó idő lett volna páros mentést gyakorolni viharos időben, de nekünk egyelőre az kell, hogy sima vizen gyakoroljuk be, a cifrázás majd utána jöhet.

Téblábolás, majd hirtelen ötlet. Menjünk be ebédelni Veszprémbe, a Malom borozóba. Tócsnifölde. (Bár hozzáteszem, elég diétásan csinálják, konkrétan még csak a tányért sem marja fel a lepény.) Bementünk. A kocsiban legalább nem fúj ez az idióta szél. Én még ettem velős pirítóst is. Szintén diétás. (Szerencsére kaptunk hozzá Pistát. Erőset.) Most először fordult elő, hogy nem ittam bort a tócsnihoz. A következő lépés a guminő lesz.

Ja, kultúrember. Nem terveztünk ilyesmit, meg sem fordult a fejemben, hogy elhagyjuk a kempinget. Nem is volt nálam normális ruha, csak egy elnyűtt, koszos melegítő és egy pamutpóló. És persze zuhanyozni is kellett előtte.
– Te – kiabáltam ki a zuhany alól – Csak ezt a gyöngyvirágillatú női tusfürdőt hoztuk?
– Igen. De ne idegeskedj, gyorsan elmúlik az illata.
Aha. A Malom borozóban még simán elnyomta a tócsni szagát.

Vissza Alsóőrsre. Literes teáskannában kevertem fröccsöt, egy szimpatikus szivar és kiültünk a mobilhome elé. És végre nem volt szél, sőt a nap is takarékra tette magát. Idilli állapot volt. Egészen addig, amíg meg nem jelentek a szúnyogok.
Nekem már tegnap volt egy megjegyzésem (‘vissza fogjuk mi még sírni ezt a szelet’), ezt most kezdjük átérezni. A mobilhome összes ablaka kifelé nyílik, azaz szúnyogháló egy szál se. Az ablakot nem lehet becsukni, mert az szauna. Minden túlzás nélkül. (Árnyék nincs, tűző nap és doboz faépület van.) Az Autan spray pár órára elég. Megoldás lehetett volna egy elektromos szúnyogriasztó (az a párologtatós), de se otthonról nem hoztuk le, se Veszprémben nem vettünk. Meglátjuk. Végülis tök kispolgári dolog minden éjszaka aludni.

Alsóőrs 01/05

2013.07.29; hétfő

Szombatról vasárnapra Cegléden szolid alkoholizálás, vasárnap elméletileg pakolás lett volna a program, de az ügyfélnél péntek délután átadott rendszert leterítette egy áramszünet, szünetmentes, az maximum a felhőben. Így pakolás helyett Active Directory-t, Exchange clustert gyógyítgattam.
Ennek hétfőn meg is lett a böjtje. Eleve megütött a hosszú ideje tartó kevés alvás, későn keltem, aztán eszembe jutott néhány dolog, amit vasárnap még be kellett volna állítanom az ügyfélnél, majd a pakolás mizéria: felkészülni kajaktúrákra (két kis bőrönd) bringatúrákra (egy kis bőrönd), kitalálni, hogyan fér el a két bringa az utánfutóban (mert a kocsiban már sehogy)(1), biciklipumpával felpumpálni az utánfutó kerekét, mert a benzinkútra már nincs idő, szó, mi szó, fél háromkor ültünk be végre a kocsiba, aztán az M5-ről visszafordultunk a gyógyszereimért, utána vettem észre, hogy otthonmaradt a patron, a sebtapasz, a kézkenőcs, de végre elindultunk, igaz, még mindig nem a Balcsira, mert az utolsó pillanatban olvastam el a kemping weblapján, hogy 100€ kauciót kérnek becsekkoláskor(2), azaz Erste automata, aztán fél négykor végre már célra tartottunk. Mondanom sem kell, hogy az első napra már programot terveztünk. Na, annak lőttek.

(1) Eszméletlen, ahogy két bringa reagál egymásra. Akár egymás mellé, akár egymásra pakolom, valamelyik egészen biztosan letépi a másik láncát, de a legtöbbször mindegyik leszedi a másikét. Ez valami olyasmi lehet, mint hegylakóéknál a fejlevágás.

(2) Nem kértek.

De csak megérkeztünk. Alsóőrs, Európa kemping. Igen, ahol ősszel az a vicces esetünk volt a horgászokkal.

Hőmérséklet viszonyok. A levegő 41 fokos. Álló kocsiban 55 fok. Viszont a mobilház után a kocsi üdítően hűsnek érzik. És mi ebben fogunk aludni. Én lehet, hogy a kocsiban. Ha csak bemegyek valamiért, úgy jövök ki, mint vasgyári munkás a Martin kemence mellől. (Ma olvastam, poén: Nem tudom, hány fok lehet nálunk, de az előbb bejött két hobbit és hozzánkvágott egy gyűrűt.)
Viszont vízpart. Hűsítő víz. Úsztam benne húsz métert és már izzadtam.

A nagy hohohoó. Pacák úszógumiban ülve horgászik. Aztán amikor elsodorja a hullámzás, két kézzel evez vissza. A botja zászlórúdként meredezik a lábai között.

Azért mondhat bárki bármit, a Tihanyi-félsziget az apátsággal mindenképpen meghatározó látvány a Balatonnál. Nappal is, este is jó leülni és csak nézegetni.

A hűtőszekrény beleesett a termodinamika kettő csapdájába. Eredetileg kettesre volt állítva, nem hűtött. Felcsavartam a maximumra, most ugyan hűt, de mivel be van építve a konyhaszekrénybe, így nem tud eltávozni mögüle a kitermelt hőmennyiség, azaz a hűtő olyan extrém forró helyen van, hogy végeredményben mégsem hűt. Csak forgatja reménytelenül a hőmennyiséget.

Pakolás befejezése. Bicikliláncok visszarakása. Kajakok szíjának meglazítása. Aztán az esti szélviharban a visszahúzása.

Szürkületben elmentünk úszni egyet Nejjel. Kis híján lefejeltem a rendőrségi kizavarós gumicsónakot. Mire kiértünk, hopp, jött egy szélroham és pár napig nem is ment el. Igyekeztünk vissza a mobilházhoz. Volt is miért. A szomszéd műanyag ülőgarnituráját átfújta a szél a miénkre, műanyag lábak, karfák tekeregtek össze egy átláthatatlan orgiába. Szerencsére nem hagytunk semmi fontosat az asztalon, a hamutartó darabjait pedig viszonylag gyorsan összesöprögettem. (Innentől automata önürítő hamutartóm lett: teáscsésze alja. Én belehamuztam, az első széllökés meg kifújta a hamut a fűre.)

From Alsoors 2013
From Alsoors 2013

– Tudtam, mit felejtettünk otthon! Kártyát! – csapott a fejére Nej.
– Kártyát?
– Igen. Emlékszel, a csavargásaink során mennyit snapszeroztunk?

Este. Én a laptopomon olvasgattam, blogolgattam, Nej a tabletjén netezett. Csendben ültünk egymás mellett.

– Megvan! – csaptam a fejemre.
– Mi van meg?! – riadt fel Nej.
– Keressünk egy online snapszeroldalt, regisztáljunk be és már tudunk is kártyázni!
– Hülye.
Hihetetlen, mennyire nem halad a korral.

Az első áldozat. Mindenképpen hozni akartam fotóállványt, hogy elkapjam az éjszakai Balaton hangulatát. Otthon maradt.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑