Lipnói-tó
2020.08.09; vasárnap
Kora reggel morcos vaddisznóként igyekeztem a vécébe. Összefutottam a kibaszott másnapos tulajjal. Két morcos vaddisznó, amikor találkozik.
– Mrffrrrgrr!
– Mrggrrrffrr!
Egy nyelvész talán ki tudta volna elemezni a kommunikációból a klasszikus ‘Morgen!’ hangalakot, mi mindenesetre úgy tekintettük, hogy megvolt.
Pedig nem sok okom volt a morcosságra. A kocsi, mint alvóhely tökéletesen bevált. Otthonos volt, puha, a kezeimnek is egyből megvolt a helyük. A ventillátor viszont nagyon kellett. Meg nyilván az az ujjnyi ablakleengedés is, ahol a vezetéke bejött. Olyannyira jól működött a rendszer, hogy habár este még kánikulai melegben forgolódtunk, hajnali ötkor már le kellett állítani a ventillátort, mert a téli(!) hálózsákomban fáztam.
Állandóan lőnek. Tölgyfa alatt nem jó lakni.
Viccen kívül. Az egyik makk ráesett a vállamra. Majdnem letört.
Mintaszerű összecuccolás. Pedig nem volt egyszerű, az autót ugye át kellett szerelni alvóhelyből bringaszállító egységgé, de úgy, hogy a hátsó ülésen sem lehetett semmi, mindenesetre sikerült, 9.10-kor már indultunk.
A mai nap tétje: mennyi is az annyi? Mármint szintben. Igyekeztem felkészíteni a csapatot. Lehet, hogy 550m lesz a szint, lehet, hogy 1000m. Osszák be.
Fryburk. Kinéztem a térképen egy parkolót. Jót néztem ki. Tele volt olyan autósokkal, akik ahogy landoltak, már szedték is elő a bringát. Azaz jó helyen vagyunk. Lesz itt bringás kultúra.
Biztató kezdet, már a kisvároson belül is kocsmák kocsmák hátán. Nyilván itt még nincs szükségünk rájuk, de a sűrűségük igéretes.
Igaz, emelkedőkben sem volt hiány. Rögtön az elején belefutottunk egy szűk erdei útba, mely 90 fokos kanyar után majdnem ugyanilyen szögben kezdett el emelkedni. Lányom egyből fel is adta, én még birkóztam vele egy darabot és addig egyensúlyoztam egy helyben, pakoltam vissza a sebességeket, míg egyszer csak borzasztó lassan, de megindult a bringa és végül felmentem. Azért az apai tekintélyt meg kell őrizni.
Tűző nap. Kemény szintek. Szükség is volt a bringás kocsmákra és a hideg sörre.
Araszoltunk. Az élmény nem rossz, de más, mint vártuk. Ez végülis egy tókerülés. Mint a Balaton, vagy a Velencei-tó. Gondoltuk mi. Ehhez képest roppant kevés a tényleges tó melletti út. Sokkal inkább felvisz a bringaút a környékbeli hegyekbe, átvágja tövében a félszigeteket, olyan emelkedőkön szenvedjük fel magunkat, hogy kifingjuk a tüdőnket, pusztán csak azért, hogy utána egy eszeveszett száguldásban a kilógó nyelvünk a hajunkkal együtt lobogjon, aztán egy-egy pillantásra feltűnjön a tó is valahol a távolban.
Déltájban egy nagy szabadstrand a tó közepe felé, a kompnál. Ordenáré nagy tömeg a bringaút mnlletti kocsmánál. Mi inkább bementünk a strandra és kerestünk egy strandbüfét. Sör, sült kolbász. Tulajdonképpen a mennyország.
Kiírás: lángos. Kecsappal. Sajttal. Na ne.
Innen az volt az utasítás, hogy eleget kocsmáztunk, nyomjunk meg egy nagyobb távot. Ritka baromság volt. A fene sem gondolta volna.
Felértünk a tó északi csücskéig. Elképesztően hangulatos hely. Átmész a hídon, mely alatt még a Moldva folyik át, de a túloldalon a víz már tóvá szélesedik, a Lipnói-tóvá, mely egy mesterséges, duzzasztott tó a folyóból. Ha jobbra nézel, akkor pedig már a Sumava Nemzeti Park erdői, dombjai magasodnak a táj felé, lógatják bele lábukat a Moldvába.
Sumava Nemzeti Park: Európa legnagyobb egybefüggő erdős területe. Emiatt Európa Zöld Szívének, vagy Európa Gyökerének is nevezik. Nagyrészt Csehországban terül el, de egy része átnyúlik a németekhez is, azt Bajor Erdőnek nevezik.
Részletesebben: link1, link2.
De nem csak a természet szép itt. A csücsökben lévő beszállóhely is: strand, rengeteg kocsmával, élettel. Istenbizony, kedvem lett volna mindegyikben meginni egy sört, de ugye az volt az ukáz, hogy megyünk. Mert haladni kell.
Az.
Ha hiszed, ha nem, a tó bal felső csücskétől egészen a jobb alsó csücskéig, azaz gyakorlatilag a kerülete feléig semmi nem volt. Nemhogy kocsma, de egy nyomorult vályogház sem. Semmi. Sokszor még út sem. A mai napig nem értem, hogyan vonszoltuk át magunkat ezen a szakaszon, megtébolyodás nélkül.
Kezdtünk egy überbrutál emelkedővel. De egyáltalán nem volt veszélyes. Összességében egy 8%-os emelkedő 5 kilométeren keresztül sokkal elviselhetőbb, mint egy kilométeren keresztül egy 12%-os.
De a lavinaszerű lezúdulás a túloldalon mindent kisöpört a fejből. Mentális reset. Lógó nyelvvel.
A lejtő alján a komp állomása. A túloldal az a bizonyos szabadstrand. Itt még úgy nézett ki, hogy kultúrkörnyezetben vagyunk. Kocsma ugyan nem volt, de vagy két ház igen. Menjünk tovább.
Na, ez a rész totális halál. Egy csomó tókerülő tracket néztem végig. Meg a gmapsot is. Ugyanis innen, a komptól egész egyszerűen nincs út a tó mellett. Ami van, az az ellenkező irányban először lemegy a térképről, utána visszajön, jó 20 kilométer kerülőt produkálva. Oké, akkor mi van helyette? Kerékpárút. Jól hangzik? Sajnos csak hangzik. A négy túránk után bátran mondhatom, hogy amit itt a kerékpárutak kijelölői elképzelnek, az egyáltalán nem kompatibilis az országúti bringákkal. (Néha meg semmilyen bringával sem.)
Szóval belefutottunk egy olyan rücsi helyzetbe, melynek nem volt jó megoldása. Mi pedig a legrücskösebb megoldást választottuk.
Fentről jöttünk. Az 1. pontnál hirtelen vége lett a kerékpárútnak. A szervezők is érezték, hogy ezt már arcpirító szélhámosság lenne bringaútnak nevezni, leszedték róla a táblát. Csak hát… a trackem erre vezetett. Az út? Mintha lett volna egy aszfaltozott út, melyet egy légkalapácsos fazon apróra tört volna. Járhatatlan, legalábbis outival. 100m után azt mondtam, hogy én ezt nem. Visszafordultunk. Balra ment egy aszfaltozott út. Megnéztem a térképemet. Egy kicsit tekereg. Egy kicsit több szintvonalat metsz. De ugyanoda visz.
Ez lett volna az 1-2-3 útvonal. Jó lesz.
Alaphiba. De eddig nem jött elő. Szégyenlem magam. Szóval. Mind a Garmin GPS64, mind a Locus alá túratérképek vannak letöltve. Mind a kettőnél alapdolog, hogy ha valamerre túraút vezet, azt vastagon jelzik, a túraút szinével. És ez a jelzés vastagabb, mint az aszfaltozott út jelölése.
Nos, itt az történt, hogy a kritikus ponton (1-es pont) elindult balra egy műút, _amelyiken ment egy túraút_ is. Vastag pirossal. Majd egy ponttól (2-es pont) a műút elvált a túraúttól. Én viszont a döntéskor azt hittem, hogy a jó út végig műút lesz. Nos, nem. Le kellett mennünk a túraútra, mely… hát brutális úttá változott. Egy ideig ment murvásan, aztán földút lett belőle, aztán sárdagonya, aztán hegyi legelő, tehenekkel, magas fűben elvesző utakkal, szóval csupa olyasmivel, amiket nehéz egy szövegkörnyezetbe helyezni azzal, hogy országúti kerékpár, végül kilyukadtunk egy tanyánál és azt hittük, hogy talán jobb lesz, de innentől meg egy roppant meredek lejtő jött, csúszkálós, poros-köves talajjal, komolyan, begörcsölt a kezem a féken, annyira kellett fognom a meredek, csúszós lejtőn a bringát. A 3-as pontnál érkeztünk vissza arra az útra, melyen eredetileg kellett volna jönnünk. Nem tudom, mennyire lehetett szar, de kiindulva a miénkből, csak jobb lehetett. Semmi dagonya, semmi tehén, semmi legelő. De még innentől sem volt béke, egészen a 4-es pontig kellett bringáznunk, hogy sima aszfaltozott útra jussunk.
És akkor nézd meg, mekkorát kellett volna kerülnünk, ha a 2-es pontban megyünk a műúton, majd valamivel a 4-es pont alatt jövünk vissza az útra. Jobb oldalt alul látod a mértéket, hogy mennyi az 1 km.
Szóval tragédia. Egyszerűen a tónak ebben a sarkában nincs, nem létezik megoldás. Oké, ha montival jössz, akkor veszed az akadályt. De országútival vagy szopsz… vagy szopsz.
Utána végigbeszéltük a napot és mindannyian egyetértettünk abban, hogy mindenkinél ez a szakasz szívta le az összes energiát. Mert mindannyian kimegyünk a világból országúton, de ez az öt kilométeres járhatatlan szenvedés mentálisan csinált ki mindenkit.
Idehaza azért csak megszállt az ördög. Gondoltam, megkérdezem, mi erről az útról a mapy.cz véleménye. Abban az alkamazásban ugyanis rá lehet bökni bárhol a térképre és megkérni, hogy keressen túraútvonalat, konkrétan bringaútvonalat is. Ezt a túrát dobta fel. Szakadtam a röhögéstől. Körtúra, ahol a kör jobb oldala az a szakasz, melyet a kezdeti nehézségek miatt feladtunk, a bal oldala pedig az, amelyre bementünk és annyira, de annyira szar volt, hogy a jobb oldal ennél már csak jobb lehetett. A csehek szerint ez egy teljesen normális bringaút.
Ja, azt el is felejtettem mondani, hogy a legnagyobb dagonyában jött velünk szembe egy korombéli házaspár. Monti bringával. Na, amit ők káromkodtak, azt se raknám ki a Cseh Kerékpártúra Szövetség ablakába.
Majd, nem is tudom, talán froclizásként jött 15 kilométernyi tökéletes bringaút. Szemem-szám kettéállt. Erdőben, fák alatt, tükörsima aszfaltozott úton, végig a tó partján. Miért nem tudtak ilyesmit oda tenni arra a 3-4 kilométernyi szopásra?
Mentünk, mint a golyó. Repült a bringa, semminek nem volt súlya, száguldottunk.
Komp. Hosszú-hosszú szünet után végre kocsma. A csajok el sem hitték. Tekintve, hogy a túloldalon már Fryburk városa van, ahol az autónk is parkol, talán nem kellene sört innom. A pultnál azért még kértem 3 sört (mert talán egy sörike még belefér, különösen úgy, hogy minimum egy kompot deklaráltan elengedünk), meg egy malinát, jelentsen ez bármit is. Aztán lányom megkóstolta és ott helyben lefolyt a székről. Félretolta a sörét, lenyúlta a málna limonádét, majd utána kért még egyet, aztán Nej is, és itták a málnaszőrt, mint az élet vizét, én meg kénytelen voltam meginni a csajszi sörét is. De amilyen szikkadt állapotban voltam, ennyi is belefért.
Átkompoltunk. Feltekertünk a kocsihoz, bepakoltunk. Budejovicében még bevásároltunk a Globusban, majd otthon, édes otthon.
Mivel kezdjünk? Tömérdek dolog van, mind egyes prioritasú.
És az egészben az a legszarabb, hogy a prioritási sorrendben eléggé elől vannak a pakolási dolgok. Oké, szúnyogvédelem, meg pisi, de utána rögtön jön a körletrend. Azaz pakolás. Az a kurva pakolás. Mert megérkeztünk a mobil kerékpározós állapotból és ebből át kellett állnunk a helyben sátorozós, helyben alvós állapotba. Azaz hátulról bringák ki, matracok, alvós cuccok be, a sok törmelék cucc meg ide, meg oda. Pakolás.
A csajok ki is pukkantak, elmentek aludni. Nekem még dolgom van. Ja, persze, a blog. Hát, felkarcolok ezt-azt, aztán meglátjuk, mi lesz belőle használható.
De sokkal fontosabb validálni a mai szinteket.
Az eredeti track szintje: 550m.
Ugyanez a track betöltve akár a Locusba, akár a Garmin Basecamp-be: 1080m.
A Garmin Fenix5 órám mérése: 729m.
A Polar Vantage M mérése: 847m.
Az Apple iClock mérése: 849m.
Háát…
Mérnökként azt mondom, hogy mindenki menjen el a kurva anyjába. Ez nem mérés. Ha ekkora eltérések vannak méterre pontosan ugyanazon az útvonalon, akkor azok az eszközök alkalmatlanok szintmérésre. Oké, mondhatnád, hogy két óra elég közeli értéket mért. De sajnos az egyik a Vantage M, amelyről már többször bebizonyosodott, hogy a szintmérés csak dekorációs célból van rajta, köze sincs a valósághoz. Azaz a két közeli mérés két egyformán rossz mérés.
De persze, a dühöngéstől eltekintve, nekem ma este döntenem kellett. Csináljuk a kiszemelt túrákat és nem foglalkozunk az ellentmondó szintadatokkal, vagy beszarunk és keresünk valami mást?
Beszartunk és kerestünk valami mást. Amit biztosan meg akartam tartani, az a Budejovice – Krumlov – Budejovice túra. (Kb 80km, kb 800m szint.) Ami egyre jobban tetszett, az a tinglitangli nap, amikor ráérősen elmegyünk 4 kilométerre Hlubokára, esetleg megnézzük az állatkertet, de a kastélyt mindenképpen, a Moldva után lecsorgunk Budejovicébe, sör, meg sör, meg kaja, de leginkább sör, végülis, a Budweiser hazájában vagyunk, nehogy már ne vegyünk tudomást a helyzetünkről. Aztán kényelmes bicózás vissza Bezdrevbe. Mondjuk legyen ez holnap. Pihenésképpen. Utána legyen a Krumlov kör. Szerdára meg majd csak kitalálok valamit.
Mellékesen átszereltem Paks2-t. Új blokkot kapott. Paks3.
A megtett út 3D Relive animáción.
Illetve a Mapy.cz oldalon.
Az már külön vicc, hogy a Garmin Fenix5 trackjét töltöttem fel. Azt, amelyiken 729 méter volt a szint. A Mapy.cz oldal viszont, igen, ugyanezen track alapján, már 819 métert ír.
Ez már majdnem annyira egzakt, mint a közgáz.
Recent Comments