Ez az írás is már évek óta porosodott a piszkozatok között.
“A kezdeti időkben az ügyfél gyakorlatilag szóba sem állt a műholdas szolgáltatóval, amíg az nem garantálta, hogy képes összehangolni az ügyféloldali alkalmazásokat a műholdas technológiával. Egy-egy bevezetést így többnyire egy pilot előzött meg, és ennek tapasztalatai alapján lehetett finomhangolni az egyes paramétereket. Volt azonban példa kudarcra is: a novelles fájltranszfer az istennek sem akart összeállni – mivel LAN-ra volt kifejlesztve, a lehető legtermészetesebb környezetként azt tekintette, hogy ott van mellette a másik gép, elküldött egy aprócska csomagot, és csak várt-várt a válaszra… A műholdas kommunikáció szempontjából ez egy meglehetősen zűrös alapértelmezésnek bizonyult. Ezért nagyon jó – mondja Zsakó János –, hogy a TCP/IP-t már eleve ezekre a lehetséges problémákra is gondolva tervezték meg; arra, hogy különböző átviteli környezetekben más és más késleltetési idők fordulhatnak elő, és ehhez a protokoll automatikusan tud alkalmazkodni.”
– 20 éves a magyarországi internet –
A fenti könyv nemrég került a kezembe és fülig érő vigyorral olvastam végig. Ugyan név szerint nem szerepelek benne, de egy csomó dologban azért benne voltam, meg persze a korom miatt át is éltem az egészet.
De most nem történelemkönyvet szeretnék írni.
Egy apró sztori a fenti idézethez. Avagy hogyan változtattam egy ilyen protokollhiba miatt munkahelyet.
A cég neve tulajdonképpen mindegy is, ha jól tudom, már megszüntek. A történet idején próbaidős voltam. Nagyjából ekkor folyt egy projekt, amely során egy vidéki központi irodát kellett nagy teljesítményű wifin közvetlenül összekötni egy másik telephellyel. A cégnek voltak már ilyen projektjei, gond nélkül lementek.
Itt nem.
Az architektúra úgy nézett ki, hogy mind a központban, mind pedig az isten háta mögötti telephelyen Windows klienseket használtak, azokon pedig a cég lelke, egy Clipper alkalmazás futott. Az adatbázis természetesen a központban figyelt egy Novell szerveren. Nos, a központban hasított a program, a külső telephelyen pedig… timeout-tal dőlt a kardjába. A kollégák hiába mutogatták, hogy hálózati teszten, fájlmásolásnál hasít a hálózat, az ügyfélnek csak az számított, hogy a riska.exe (kösz Peka a nevet) fut, vagy sem. Nyilván elmérgesedett a helyzet, különösen úgy, hogy a projekt már eleve feszültséggel indult. Az alkalmazást helyi informatikus vállalkozó fejlesztette, aki szivesen megcsinálta volna az összeköttetést is, a cégvezetés viszont inkább a pesti profikat választotta. Ja. A küzdés, a kudarcszag éreztén nyilván beindult a helyi hangulatkeltés is, a végén már arra is gyanakodtunk, hogy a helyi informatikus szabotál, hiszen semmibe nem került volna beleírnia az alkalmazásba, hogy a telephelyről ne kapcsolódjon.
Ebbe a projektbe kerültem bele, nagyjából abban a fázisban, amikor már mindenkinek a zsebében kinyílt bicskák lapultak. Volt egy szuperképességem: a kilencvenes években hat évig dolgoztam alapvetően Clipper fejlesztőként. Át is bogarásztam a forrásprogramot, de minden hálózatos része rendben volt: lockolt, amikor lockolnia kellett, nyitott, amikor meg már nem. Közben a kollégák sniffelték a forgalmat. Végül összegyűltünk az irodánkban és elkezdtünk átvizsgálni minden begyűjtött cuccot. Sikertelenül. Egyszerűen nem találtunk semmit.
A nap végén bejött a csoport vezetője. Amikor megtudta, hogy nem találtunk semmit, kitört. Hogy mennyire kutyaütők vagyunk. Hogy még ezt sem tudjuk megoldani. Majd közölte, hogy mindenki, aki benne volt a projektben, elbukta a havi zsebbe-pénzt.
Ez még abban az időben történt, amikor teljesen természetes volt, hogy a kicsi/közepes cégek minimálbérre jelentették be az alkamazottakat, a többit meg borítékban csúsztatták a zsebükbe.
Nekem itt azért elkerekedett a szemem. Ez a borítékos rendszer ugyanis cefettül erősen azon áll, hogy lemondok bizonyos jogaimról, azért, hogy a cég megfizethető bért tudjon fizetni. A cég viszont soha, hangsúlyozom sohasem rúghatja fel ezt a szóbeli egyezséget, hiszen a borítékban lévő összeg nem prémium, nem bónusz, hanem a fizetés. Ha ezt megvonják, akkor az gyakorlatilag kirúgás.
Így is álltam hozzá. Másnap közöltem a csoportvezetővel, hogy kösz, részemről vége. És ennyi.
A cég végül elbukta a projektet. Hogy mi lett a történet vége, azt nem tudom. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de valószínűleg el sem lett volna szabad vállalni a munkát, csak hát az a tapasztalat, hogy mit csinál a Clipper/Novell páros vezetéknélküli hálózaton, az nem volt meg a cégnél. Meg úgy általában az informatikusi közbeszédben sem.
Recent Comments