Olvasom itt egy cikkben, hogy micsoda felfedezést tettek ezek a derék (brit?) tudósok. Azt mondják, hogy igen, tény, a hosszú életkort meghatározzák a gének is, de max 50%-ban. Ellenben azt tapasztalták, hogy az emberek annál tovább élnek, minél erősebb a marokszorításuk.

Itt azért elégedetten dőltem hátra. Akkor én örökké fogok élni.

  • Nyugodtan elbüszkélkedhetek vele, mert ajándékba kaptam: így születtem. Nekem az átlagosnál jóval, de jóval erősebb a szorításom.

    • Aztán amikor már kezdtem beleélni magam, eszembe jutott egy 48 évvel ezelőtti sztori. Elmesélem.

    Középiskola, rögtön az első félév, annak is az eleje. Egy csomó ismeretlen kölyök. Nyilván mindenki megpróbált valami pozíciót fogni. Az egyik srác, akinek később Bonifác lett a beceneve, arra ment rá, hogy ő a legerősebb. Rögtön az első óra előtt ki is hívott minden hapsit egy szkanderpartira, meg hát később is erősködött.

  • Én nem álltam ki. Határozott meggyőződésem, hogy a szkander nem az erőről szól, hanem a motiváltságról, az meg nekem nincs.

    • Még az első félévben át kellett vonulnunk az egészségügyi suliba, egy általános felmérésre. Súly, magasság, meg ilyenek. És volt köztük mindenféle erőfelmérés is, például adtak a markunkba egy szorítógépet, meg kellett szorítanunk, az pedig kiírta az erőt. Bonifác pont előttem volt a névsorban, megmarkolta és produkált egy 70 kiló körüli eredményt. Az eü-s csajok teljesen kiakadtak, hogy ilyet még nem láttak. Bonifác elégedetten mosolygott. Nem sokáig. Hamarosan jöttem én és odatettem egy 80 kiló feletti szorítást. A csajok egyszerűen elaléltak. Bonifác persze vadul nekiállt újra próbálkozni, de ez a szorítás biznisz úgy működik, hogy egyszer lehet nagyot szorítani, utána sokáig nem.

    Elismerem, nem egy nagy sztori, ráadásul önfényezés is. Viszont itt van a helye.
    Bonifác ugyanis 5-6 éve elhunyt. Rák.

    Nos, ennyit a szenzációs felfedezésről, az erős szorítás és a hosszú életkor összefüggéséről.
    Kacsa.