TLDR: RTFM.
Valamikor 2023-ban cseréltem le az országúti bicajt. A nagyon sok extra közül az egyik a SRAM AXS eTAP váltórendszer volt, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy nincs bowden, hanem rádiós vezérlés mozgatja a váltókat. Vagyok annyira oldschool, hogy szívjam a fogamat: oké, működik, de mi van, ha nem? Mi van, hogyha lemerül valamelyik aksi? Szerencsére lehetett külön is venni, vettem is egyet tartaléknak. Ez valamennyire megnyugtatott, de azért a háttérben maradt egy adag félelem: hogyan jövök haza, ha más elektronikus gond lesz?
A bringa fékjével akadtak problémák, többször volt szervizben, aztán meg én sérültem le és elég hosszú időnek kellett eltelnie, hogy újra elkezdjek sprintelgetésekre gyúrni. 2025 tavaszán vettem újra elő és kezdtem el vele körözgetni. (Be is állítottam életem rekordját, 45 kilométeres körön 30 feletti átlag.) Aztán jött a túraszezon és most, ősszel vettem elő megint a bicajt.
Rögtön az első utamon ottmaradtam vele, tíz kilométerre a lakástól. Éppen emelkedőn mentem felfelé, le akartam váltani elől a kisebb tárcsára, de az istennek sem ment le, ehelyett hátul mászott fel a legnagyobbra. Az emelkedőhöz ez is elég volt, fent viszont már nem tudtam lejjebb váltani. Se kép, se hang. Egyik váltóval, egyik váltókarral sem. Egy ideig nézegettem, majd beletörődtem, hogy valami katasztrofálisan ritka véletlen folytán egyszerre merülhetett le mind az első, mind a hátsó, mind a tartalék akkumulátor.
Végül hazakinlódtam magam. Az első váltó a nagy tárcsán, a hátsó is. Dögös keresztváltás, de nem ez volt vele a legnagyobb baj, hanem az, hogy hiába tekertem úgy a pedált, hogy sistergett a nadrágom, éppenhogy tízzel tudtam csak menni. Egy óra alatt értem haza, egész délután alig bírtam utána lábra állni.
Feltettem a kicsi állványra, aztán nézegettem.
Oké, a három aksit feltöltöttem. Visszaraktam kettőt, semmi. Ekkor kezdtem el használni az agyamat. Ugye, mi is történt? Mentem fel az emelkedőre, váltani szerettem volna elől. Ennél a bringánál ez úgy néz ki, hogy mindkét fékváltókart megnyomom egyszerre. Csakhogy az első váltás helyett annyi történt, hogy a hátsó váltón vándorolt fel a lánc, majd elérve a legnagyobb tárcsát, oda is ragadt. Ha lemerült volna a hátsó aksi, akkor semmit nem mozgott volna a lánc. Logikus, hogy a jobb első fékváltókarral van gond, amiatt nem történt elől váltás (mert ahhoz mindkét kar kellett volna), csak hátul, és azért ragadt fel a lánc, mert a lefelé irányba nem működik a váltókar.
Üldögéltem, nézegettem. Szép lassan kezdett beindulni a gondolkodásom. Utólag erősen ég a bőr a képemről, hiszen annyira, de annyira logikus… félelmetes, hogy ennyire be tudtam nézni. Hiszen nem vagyok hülye, sőt, incidenskezelésben állítólag meglehetősen jó vagyok, aztán mégis csak úgy csikorogtak a fogaskerekek. Na mindegy, előbb-utóbb beugrott, hogy ez egy adó-vevő rendszer. A váltó az akkumulátoraival csak a vevő, de mi van az adókkal? Mi van, ha ott fogyott el a delej? Meg egyáltalán, milyen delej van ott? Gombelem.
Jó. Gombelem. Hogyan férek hozzá? Felhajtottam a szoknyákat, nem láttam semmit. Youtube. Pont olyan váltót nem találtam, amilyen nekem van, de egy másikat igen, innen már láttam, mit kell keresnem, és igen, ha aláfeküdtem a bringának, akkor a fékváltókar alján meg is lett a vágat. De ami fontosabb, a videóban láttam valamit, ami alapjában változtatta meg a világomat. Mutattak egy nyomógombot, meg egy ledet. A fékváltókaron. Igaz, a mikrokapcsoló kisebb volt, mint bolha tökén a pörsenés, a led meg még ennél is kisebb, ráadásul úgy el voltak dugva, hogy csak bizonyos szögből látszottak, de a videó alapján megtaláltam mindkettőt. Ezzel lehetett – többek között – lekérdezni, mennyi delej van még az elemben. Megnéztem, a bal oldali váltókar pirosan villogott, azaz nagyon kevés volt már csak benne, a jobb oldali viszont se kép, se hang. Ez rögtön megmagyarázott mindent.
Szerencsére volt itthon megfelelő gombelemem, kicseréltem mindkettőt. Tesztled, igen, mindkettő szépen zölden világított. Oké. Akkor teszt. Se kép, se hang.
Üldögéltem, nézegettem. Közben megtaláltam a led/mikrokapcsoló párost mind a két váltón is, azok is szépen zölden világítottak a tesztnél. Azaz hardveresen minden eszköz, adó is, vevő is frankó. Mi lehet? Hát például a frekvencia. Mi van, ha az adók és a vevők elvesztették a közös frekvenciát és most nem találnak egymásra? Hogyan lehet ezeket párosítani?
Hoppá, van ehhez egy mobil alkalmazás. Nézzünk bele. Első körben közölte, hogy a jobb oldali fékváltókarban nincs semmi szufla. Ember, most cseréltem benne elemet! Aztán közölte azt is, hogy a hátsó váltóban firmware-t kell frissítenem. Hát Árpád, ha valaki nekem 15 évvel ezelőtt azt mondja, firmware-t fogok frissíteni a kerékpáromon, körberöhögöm. Na mindegy, megcsináltam. Érdekes módon, ezután már jól látta a fékváltókart is. Azaz mind a négy elem rendben, tökéletesen működnek. Csak éppen semmi nyoma sincs annak, hogy az alkalmazásból lehetne párosítgatni.
Nem is lehet. Megkérdeztem az internetet, elsőre egy elég nehezen kezelhető találathalmazt kaptam, másodikra a chatgpt-t kérdeztem meg, az pedig lökte is a választ. Ezt a méhecsketáncot kell eljárnom a különböző kapcsolókkal és ledekkel.
1 Kapcsold be a váltórendszert:
– Nyomd meg röviden bármelyik váltón (első vagy hátsó) az akkumulátor alatti AXS gombot → a LED felvillan, ezzel életre kel a rendszer.
2 Indítsd el a párosítási módot a hátsó váltón:
– Nyomd meg és tartsd nyomva a hátsó váltó AXS gombját addig, amíg a LED villogni kezd zölden.
Ezzel a rendszer pairing módba lép (kb. 30 másodpercig aktív).
3 Kapcsold párosítási módba a fékváltókarokat is:
– Menj a jobb oldali fékváltókarhoz, és nyomd meg és tartsd nyomva a kis AXS gombot rajta (ez általában a kar belső oldalán van, kis fekete gomb).
– A LED-nek itt is villognia kell.
– Ezt ismételd meg a bal oldali karral is, hogy mindkettő újra fel legyen tanítva (még ha az működik is, jó ha egyszerre párosítod őket).
4 Fejezd be a párosítást:
– Miután az eszközök megtalálták egymást, nyomd meg röviden a hátsó váltó AXS gombját még egyszer.
A LED-nek mindegyiken villogásról állandó fényre vagy egyszeri felvillanásra kell váltania — ez jelzi a sikeres párosítást.
Hát, azért elsőre gúvadt a szemem rendesen. Ezt nyomd meg, a led azt fogja csinálni, éjfélkor, keresztúton… és van rá 30 másodpercem. Memorizáltam az egészet (a valóságban nem olyan bonyolult, csak így leírva) és végigcsináltam. Tadamm. Működött a hátsó váltó, lefelé is, felfelé is. Az első váltót meg majd letesztelem útközben.
Vasárnap elugrottam a Rizmájerbe (ez nekem már hagyományos vasárnapi kör, 45 kilométer egy korsó porter sörért), odafelé minden rendben volt, sík a terep, mint egy biliárdasztal, visszafelé már van egy 10%-os mászás Soroksáron, na ott voltak gondok. Az első váltóval le tudtam váltani, utána még vissza is, a Közdűlőnél lévő 6%-os emelkedőnél viszont már csak sokat szenvedve ment lefelé, utána pedig felfelé már egyáltalán nem.
Bringa újra állványra. Üldögéltem, nézegettem. Mi a fészkes fene lehet már megint? Közben kiderült, hogy ezek a ledek és mikrokapcsolók meglepően hasznos dolgok, ha nem működik a rádiókapcsolat, akkor ezekkel kézzel is lehet váltani. Végignyomogattam mindent, ebből kiderült, hogy az áramellátás rendben és minden váltó jól működik. Akkor megint a rádiókapcsolat esett szét.
Most már egyből a chatgpt-t kérdeztem. Nem részletezem, írt rengeteg módszert, egyik sem működött, sőt, a végén már eljutottunk odáig, hogy egyik váltó sem működött, a ledek meg elkezdtek pirosan villogni. Remek. A végén még szervizbe kell vinnem egy ilyen hülyeség miatt. Ne felejtsük, az egész abból indult ki, hogy lemerült egy gombelem.
Aztán rákerestem a Youtube-on… és szembejött velem a SRAM hivatalos oldalán a hivatalos videó.
Nézd meg (55 másodperc). Hasonlítsd össze a chatgpt fenti módszerével. Az utóbbiból a 3. pontban fájóan hiányzik egy apró részlet: a jobb oldali és a bal oldali fékkar párosítása előtt még párosítani kell az első váltót is. Eljártam így is a méhecsketáncot… és egyből működni kezdett. Minden.
Két tanulság:
– Tudom tesztelni itthon is az első váltót. Nem kell tekernem ahhoz, hogy a váltó elmozduljon.
– A rendszerben a fő egység a hátsó váltó. Ehhez képest a másik három egység, beleértve az első váltót is, az periféria, melyeket egyformán kell kezelni.
Készen vagyunk? Ádehogy. Gondoltam, megnézem a mobil applikációval, mi a helyzet. Tragédia. Vagy nem is látta az egységeket, vagy hülyeségeket mutatott. Aztán vártam (konkrétan bambán bámultam a kijelzőt), amíg egyszer csak bevillant a képernyőn, hogy frissítsek firmware-t. Már megint? Igen. Korábban csak a hátsó váltón frissítettem, az ugye a központi egység, most meg a három periférián kellett, szépen le is ment, azóta minden működik. Mindenki boldog. József sír.
PS.
21 hónappal a combcsonttörés után ismét feltekertem az országútival a Kékestetőre. Igazából ez volt a lényeg, az egész hosszú, szőrözős írás csak az apropóját adta, hogy ezt közölhesem.

Recent Comments