Lomnic, Kőpataki tó
2025.05.27; kedd

Ahogy vártuk, vacak szürke idő fogadott reggel, a Tátrát alig láttuk. De bíztunk Barnában, mint a vezércikkben, összepakoltunk és mentünk Lomnicra.
Tízkor már látszott lentről a Kőpataki tó, ami jó, mert azt jelentette, hogy a tótól is látszunk mi, azaz lesz kilátás. A lomnici csúcs még vastagon felhőben volt, de annak déltájban kellett kitisztulnia. Megvettük a lanovkára a jegyet.
Jól felkészült gyerekeink vannak. Barna a Bécs/Pozsony bázisról repül és fogalmam sincs, hogyan, de beújított magának egy szlovák Tesco kártyát. Dórának meg – szintén fogalmam sincs, honnan – volt gopass a mobilján. Mint kiderült, ezzel gyorsabban is és olcsóbban is sikerült jegyet vennünk. Mely jegyek úgy egyébként elég szépen megdrágultak: felnőtt retúr jegy 32€, aggastyán jegy 28€. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor Dóra felvett minket a gopass alkalmazásba, be kellett írni a születési dátumunkat, majd nekem, a 61 évemre, csak 28 eurót számolt fel a gép.
– De miért? – kérdezte Dóra.
– Lehet, hogy arra számítanak, a retúr jegyre már nem lesz szükségem.
Barna még vett mindenkinek egy lanovkasört.
– Ezt miért? – érdeklődtem.
– Mert a lanovka piszok lassú és sokáig megy. Meg hát annak is van hangulata, hogy lógsz a levegőben, a szél kellemesen himbálja a kabint, lefelé látod az egész tájat, mozizol és közben sört kortyolgatsz.
– De nem tilos?
– Csak a göngyöleget kidobni az ablakon, az tilos.
Arra mondjuk tényleg kiváncsi lettem volna, ezt hogyan gondolták, mivel a lanovka ajtaja központilag vezérelt, fent nem lehet kinyitni (nyemacerovaty tábla), az ablak meg elég törhetetlennek tűnt, de tényleg volt a kabinban egy ‘ablakon üveget kidobni tilos’ piktogram.


Odafent viszont valóban kellett a vastag kabát. Lomnicon 15 fok volt, a Kőpataki tónál 5, a lomnici csúcson meg -1. Szerencsére oda már nem mentünk fel, de az 5 fok is elég durva volt a feltámadó, meglehetősen erős szélben. (Igen, megjött az is. Alakult a helyzet.) Hárman elindultunk mászni a Nagy-Morgás felé, a többiek inkább csak sétáltak egy kört a tó körül.

  • Érdekesség: a Nagy-Morgás nem egy Nagy-Hasmenés kezdő tünete, hanem egy mormotás terület neve. A morga szepesi tájszólásban ugyanis mormotát jelent.
  • Aztán a csillagvizsgáló mellett pofára estünk, mert le volt zárva a túraútvonal. Még 4 napig. Osztottunk, szoroztunk, majd átléptük a kordont. A lezárás valószínűleg a mormoták zavartalan szexuális élete miatt volt, mi meg nem terveztünk olyan magasra mászni, hogy elérjük az (m)orgiák területét. Tulajdonképpen olyan 500 métert terveztünk, addig, ahol a túraút meredekséget vált. Meg már csak 4 nap a lezárás. Annak a mormotának, akinek eddig nem jutott nő, ennyi idő alatt már nem is fog. (Egyébként nem csak mi gondoltuk így, elég sok túrázó indult neki az útnak, kimondottan végigjárási céllal.)

    Felsétáltunk, gyönyörködtünk a kilátásban, füttyögést nem hallottunk, azaz mormoták még nem voltak, majd visszaereszkedtünk, utána mi is körbesétáltuk a tavat.
    Elment mellettünk túraruhában egy hapsi, hatalmas illatfelhőt húzva maga után.
    – Ki az, aki ennyire beillatosítva jár túrázni? – néztem a hapsi után.
    – Például aki már egy hete nem zuhanyzott – jegyezte meg Nej.
    – Ott a pont.
    Ennyi gyaloglás nagyjából elég is volt a cudar időben. Lelibegtünk, majd jött a gasztronómia. Lomnicon nem is kérdés, egyértelműen a Stara Mama étteremben szoktunk ebédelni, most sem történt máshogy. Én a klasszik betyártáskámat kértem (tócsiba csomagolt pörkölt), a többiek kétfogásosra vették a figurát, szörnyülködtem is rajta, hogy ezek ki akarnak pukkadni, de aztán kiderült, hogy az étteremben igencsak lecsökkentették a mennyiséget, senki nem halt bele.
    Hazafelé Tesco, majd a szálláson pihengetés. A Windy alapján a időjárás nem lesz egyszerű, illetve látszott az is, hogy az újoncoknak nem jött be a láncoskurvaanyja terep (Nej kifejezése abból az időből, amikor még neki sem jött be), Pali a létrákat, Réka pedig a hátralévő túrákat passzolta. Terv szerint a Sucha Bela, illetve a Sólyom víznyelő lett volna még hátra, hát, egyik sem kispálya, érthető volt a döntésük. Leültem a térkép mellé és terveztem két másik túrát. És igen, itt csillant fel a lehetőség, hogy be tudjuk járni azokat a részeket is, melyeket eddig az alacsony káromkodásfaktor miatt hagytunk ki.