Előrehozott családi nyaralás. Fiamnak nagyon nem egyszerű konkrét időpontra eljönnie, így hozzá igazodtunk. Emiatt lett belőle május vége. Ez pedig ideális időpont a Szlovák Paradicsomhoz. Igaz, ketten még nem voltak itt, mutattunk nekik videókat, hümmögtek, de azt mondták, jó lesz.
Háát…
Előljáróban annyit, hogy rövidre tervezett írás lesz.
– Morgan Freeman –
Se időm, se kedvem bő lére ereszteni. Írni is azért írok, mert videó nem készült, valami meg kell, hogy emlékezzünk rá később is. Másfelől meg csak tisztán a Szlovák Paradicsomról van 8 piszok hosszú túraleírás és 4 videó a blogon, nem is beszélve azokról a Tátra/Zakopane túrákról, amikor egy-egy napra beugrottunk Podlesokba, szóval igazából nem is tudnék olyan nagyon újat mondani.
Illetve, de. Olvasd el még egyszer a címet. Itt bizony valami befejeződött. Aminek oka van.
Megérkezés
2025.05.24; szombat
Szombaton kora reggel indultunk. Benéztünk Egerbe, a tornaljai teszkóban feltöltöttük a készleteket (sör, brindza, fidorka), aztán már Podlesokban (Erdőalján) is voltunk. Sokat változott a hely. A régi pusztulat, de olcsó faházakból már csak mutatóban maradt vagy négy, a többit ‘Komfort’ házként árulták. Brutál áron. 150€/éjszaka. (Csak szólok, hogy tavaly főszezonban közvetlen tengerparti, kacsalábon forgó horvát apartman volt 165€.) És hát ehhez képest… a földszinti kihúzhatós kanapéról kihúzás után derült ki, hogy törött, teljesen szét van esve, végül lábtól fejig tudtunk csak aludni Nejjel, az ágy végében húzódó, emeletre felvezető lépcsőhöz meg kikapcsolhatatlan mozgásérzékelős lámpát raktak, mely már akkor is bekapcsolt, ha alvás közben megmozdítottam a karom. Ha nem strapáltuk volna le minden nap magunkat, elég hülyén tudtunk volna csak aludni. Hat személy számára viszont más megoldás nem volt, illetve lett volna valamelyik ranch-en, de ezek előszezonban még nem voltak nyitva. Hasonlóképpen az éttermekhez: a kemping bejáratánál volt három étterem, de csak egy volt nyitva, az is csak 8-ig. A kempingbolt ugyan nyitva kellett volna legyen, de kiraktak rá egy kézzel írt cetlit, hogy bocs, mégse. Szóval voltak kellemetlenségek, cserébe viszont elkaptuk az utolsó hetet, amikor az idő már kellemes volt, de még nem özönlötte el tömérdek turista a szurdokvölgyeket. (31-én, amikor indultunk haza, alig bírtunk kijönni a kemping bejáratán, akkora tömeg nyomult befelé.) Azaz összességében nem sült el rosszul az előrehozott nyaralás, de tökéletes sem volt, ellenben drága.
És akkor innentől morgás vége, jöjjön a lényeg: a túrák, kirándulások.
A Szlovák Paradicsom nem sima túraterep – bár lehet úgy is mászkálni benne – de amiért érdemes ilyen messzire eljönni, azok a műtárgyakkal telezsúfolt szurdokvölgyek: tálcák, létrák, láncok, dongalétrák. És a sziklák, gyökerek sem egyszerűek.
Terveink… azok voltak. Piecky, Hernád áttörés, Sucha Bela, Sólyom víznyelő, közte pedig felmenni Lomnicról a Kőpataki tóhoz, egy nap Zakopáne és egy gyors látogatás a Szepesi várnál. Nagyratörő tervek, még profiknak is, nemhogy a két kezdőnek. Nyilván nem is ez lett a vége.
Megérkeztünk, berendezkedtünk. Elmeséltem a terveket. A végén előszedtem egy üveg Beluga vodkát, mondván, hogy amennyiben valaki úgy érzi, hogy aznap trauma érte, szóljon, feloldjuk. Többen is jelezték, hogy a tervek meghallgatását traumaként élték meg. Traumasoda. (Megjegyzem, én magam is komoly traumákra számítottam. A lábam hétköznapi használatra nagyjából rendben van, de ezek a túrák egyáltalán nem hétköznapiak. Kemények, mint az állat, sokszor kell bonyolult mozgást végezni. Na, ez az, amit nem igazán tud a lábam, különösen, ha erőt is kell beletennem.)
Piecky (Kiskemence)
2025.05.25; vasárnap
Az első szurdokvölgy. Igyekeztem elsőre a legkönnyebbet kiválasztani. Végülis itt csak két létra van és elviselhető mennyiségű dongalétra. Igaz, az egyik létra az rekorder, a Szlovák Paradicsom legmagasabb létrája, de a létráktól nem féltem annyira, elmagyaráztam az újoncoknak, hogy mindig kapaszkodni kell egy kézzel a következő fokba, nem szabad sem lefelé, sem felfelé nézni, csak a létrára kell koncentrálni és monoton menni felfelé. A kilépés időnként nehéz, de ott leszek és segítek. Amit viszont nem vettem kellően figyelembe, hogy mi általában novemberben szoktunk errefelé túrázni, most meg május van. Novemberben alig csorog víz a szurdokok patakjaiban, májusban meg csak úgy zubog lefelé. Ebből az lett, hogy az úgynevezett semleges gyaloglás is szívás volt, hol vízben, hol köveken, faágakon ugrálva haladtunk és mire a műtárgyakhoz értünk, az újoncok lelkiereje már erősen megcsappant. Ezt elég pontosan érzékeltem is, a nagy létra tetején vártam, hogy segítsek nekik kilépni és ahogy érkezés előtt lentről felnéztek rám, láttam a pánikot a szemekben.
Gyorsan át is terveztem fejben a hetet. Tényleg ez volt a legkönnyebb szurdok, a Sucha Bélában biztosan megköveztek volna. Anyag volt hozzá.
Aztán persze egyszer ennek is vége lett, visszafelé már a Glac szekérúton sétáltunk le. Estefelé vacsora az étteremben, utána traumaoldás. Volt mit.
Recent Comments