__________________________09.23; hétfő

Négy napot tekeregtünk Gabival a Bükkben, beletettünk a bringába, no meg a lábunkba kábé 2400 méter szintet. Tartottam tőle, de bírta a lábam.
Utána hazajöttünk, egy nap pakolászás, majd kimentem az erdőbe sétálni. Először tényleg sétálni akartam, de menetközben megjött a kedvem a futáshoz. Behunytam a szememet, kitöröltem mindent a fejemből, majd azt mondtam, hogy most pedig futok. Úgy, mint régen. Pokolian fájt. De rendesen futottam, nem olyan lábvonszolós alibizős módon. Persze csak pár méter ment, de néhány lépés után újrakezdtem. Meglepő módon minden próbálkozás jobb lett, mint az előző. A végeredmény pedig… 3 km, 9:37 min/km. Ez bizony már 10 alatt volt, azaz futásnak nevezhető.
Január óta először.

__________________________10.02; szerda

Ma reggel felvettem a futócipőmet. Még rajta volt a tavaly decemberi sár. Akkor volt rajtam utoljára. Ha lett volna szemüvegem, tuti bepárásodott volna.
Most már úgy mentem ki, hogy annyit futok, amennyi belefér. A 3 kilométeres táv maradt, sétálni sajnos kellett. Nem az erőnlét miatt – bár ott is érzek hiányosságot – hanem a fájdalom miatt. Az átlag viszont lement 9 alá, 8:58 min/km lett. (A futós részen 6:50 körül mozgott.) Lesz még ezzel munka, de biztos vagyok benne, hogy ez az út.

__________________________10.04; péntek

Ami viszont határozottan idegesít, az a _jobb_ lábam. Itt elengedtem ezzel kapcsolatban egy gyenge poénkodást, de azóta kiderült, hogy a helyzet egyáltalán nem vicces. Továbbra is biztos, hogy csont nem tört el, rá tudok lépni, le tudom vágni a lábujjaimról a körmöt, úgy, hogy összevissza csavargatom az ujjaimat, szóval ránézésre oké, de ha felveszek egy olyan papucsot, melynek talpbetétje van, akkor már alig tudok járni. Fáj. Meg zsibbad. El sem tudom képzelni, mi lehet. Oké, éjszaka nagyon belerúgtam az ágy lábába, de… el tud törni ettől egy idegszál?

__________________________10.06; vasárnap

Azt hiszem, valaki túl magasra állította a kreativitást a rám vonatkozó Simsben. Ilyen egyszerűen nincs.

Vasárnap délutáni pakolászás, amikor Nej felsikkantott.
– Mit csináltál már megint? – kiabált be a konyhából.
– Én? Mi van?
– Vérnyomok az előszobában.
Megnéztem.
– Ez egérvér, megismerem. Valamelyik dög becipelt egy frissen megölt egeret.
– És most hol van?
– Szerintem ez lesz a délutáni programunk.
Hasra feküdtem, majd körbe-körbe kúsztam az étkezőben és a nappaliban. Egér persze sehol.
– Ez eléggé rejtélyes – jelentettem ki, amikor mindketten leültünk az étkezőasztalhoz.
– Nincs egér?
– Nincs. De nyom sem. Az előszobában még van vérnyom, de utána sehol sem. Pedig az egér itt kell legyen, bentebb. Meg ott van a másik rejtély. Este mindkét macska kint volt, reggel te engedted be, azóta meg mindkettő bent aludt, nem voltak kint. Hogyan hozhattak be egeret?
– Reggel egyiknél sem volt.
– Átnézted az összes zsebüket?
– Hülye.
– Csak kinlódok.
Felálltunk. Lenéztem a földre. Vérnyom. Ahol eddig még nem volt.
– Te… létezik, hogy van egy fantommacskánk?
Félreálltam. Lekaptam a papucsomat. Naná vérnyom volt az alján. Bedobtam a mosókonyhába, aztán mezitláb álltam neki kihúzogatni a székeket az asztal alól. Egy újabb vérnyom.
– Itt is van egy – mutattam rá, miközben Nej szivaccsal kapirgálta a padlót.
Benéztem a nappaliba… és nem hittem a szememnek. Újabb öt vérfolt. Ott, ahol pár perccel ezelőtt még nem volt. Ráadásul nem csak folt, hanem a parketta repedésében vérfolyás.
– Basszus, ez még él!
– Kizárt. A vérnyomok szárazak.
– Akkor élt.
– Hát, ja. Utána meg beledöglött valamelyik sarokba a szekrények alatt.
– Csakis.

Kimentem a mosókonyhába, megpucolni a papucsomat.
Valami megvillant a talpán. Valami fényes. Meghajlítottam a talpat, valami fém, de kézzel nem tudtam kihúzni. Konyha, kés. Kipiszkáltam.
– Te, ez egy négycentis tű, meggörbedve!
– Tényleg?
– Nézd meg!
– Aha.
– Te… és ez… várjál! Szörnyű gyanúm támadt.
Felvettem a papucsot. Járkáltam.
– Baszki…!
– Mi van?
– Nem fáj a jobb lábam!
– Hogy mi?
– Ágy lábába rúgás. Megvan? Mezítláb oké, papucsban rejtélyes fájás, zsibbadás. Amire azt hittük, hogy neuroma, vagy neuropátia. Meg hogy amint lehet, menjek el orvoshoz. Megvan?
– Ja.
– Na, mindez egy varrótű volt, mely beleragadt a papucsom talpába.
– Aha, értem. És hol van az egér?
– Leszarom. Meggyógyultam.