Persze, mindenki és minden változik.

Nyilván mindenki ismeri az ‘ükapám baltája’ példázatot. Azt, hogy itt van a kezemben a balta, melynek az évszázad alatt hol a nyelét, hol a fejét cserélték, de mégis az ükapám baltája, annak ellenére, hogy semmilyen darabja nem eredeti már.

Valahogy így vagyunk mi is az élettel. Változunk. Hogy a fenébe ne. De nem csak mi változunk, hanem a minket megítélő környezet is, így simán lehet, hogy a megitélésünk, a sok változás dacára, mégsem változik.

Kedvenc példám egy 5-10 évvel ezelőtti beszélgetésünk Nejjel.
– Tudod, beleolvasgatva a régi naplóimba, valójában nagyon tudom utálni azt az embert, aki a huszonéves éveimben voltam.
– Tudod, hogy én abba az emberbe voltam szerelmes?
– De még most is abba vagy?
– Mindketten változtunk, gyakorlatilag lopakodó módban, észrevétlenül.
– Így van. Továbbra is szerelmesek vagyunk egymásba, miközben a két ember a háttérben kicserélődött.