Hétfő óta elindultam kifelé a gödörből. Minden adott volt hozzá, hülye lettem volna nem felülni a hullámra.

  • Minden különösebb lacafaca nélkül megcsináltam az észak-olasz túrát, pedig paráztam tőle. Ember, fullra megpakolt cuccos bringával feltekertem egy 16%-os emelkedőn is. Messze nem néztem ki magamból ilyesmit, nyilván az önbizalmam is megugrott.
  • Egyre simábban járok. Pedig úgy saccoltam, hogy a túra után legalább egy hétig nyüszíteni fogok.
  • Hétfőn elhagytam a savcsökkentőt, kedden a fájdalomcsillapítót. Ma csütörtök van és köszönöm szépen, jól vagyok. Egyre inkább azon töröm a fejem, hogy valamelyik reggel kimegyek sétafutni.
  • A hétvégén még borozgattam, de hétfőtől visszatértem a lassan háromnegyed éve elhagyott élertstílushoz. Azaz nincs alkohol és nincs vacsora, sőt, 14:00 után már nincs semmilyen étkezés. Ez nem csak időszakos böjt, hanem védekezés is a hülye reflux ellen. A savcsökkentő elhagyása miatt különösen fontos.
  • Amióta hazajöttünk, ledobtam négy kilót. Nem, ez nyilván nem zsír, sokkal inkább víz és étkezési hulladék, de a súlyokat cipelő lábam köszöni szépen.

Szóval ez mindenképpen jól hangzik, csak éppen a kedvem olyan szürke, egyáltalán nem vidám. Annyira nem rossz a helyzet, mint egy igazi cold turkey esetében, de itt most egy csomó kellemes dolgot tulajdonképpen megvontam magamtól és ezt a helyzetet újra meg kell szoknom. A legrosszabb az, amikor nem tudok mit csinálni és igen, ilyenkor jönnek elő a tízórás alvások. Aztán egyszer csak rendeződik a helyzet.