Habár még csak a tervezett túra felénél jártam, de a valóságban itt lett a vége. Átbuktam a hágón, jött egy hatalmas száguldás, esőben, persze, utána pedig először a Möll, majd a Dráva mentén tekerés a hatalmas hegyek völgyében, nyilván esőben, persze, de nem volt rossz, sütött közben a nap, még Villachban is optimista voltam, egészen következő nap reggel hatig, amikor is szembesültem azzal, hogy Pontebbánál hat órán keresztül akkora itéletidő lesz, amelyen nem tudok keresztülmenni, de nem is érdemes, mert estefelé Gemonánál lesz itéletidő, a következő nap meg Grado környékén (ez be is jött, Passo mondta a Liguria filmjében, hogy a vihar ekkortájt fákat döntött a sinekre, emiatt a vonata Udinének került), szóval még csak értelme sem lett volna erőltetnem a dolgot. Hazavonatoztam.
Recent Comments