Month: October 2023

Ott hagytam abba, hogy a plafont nézegettem és próbáltam valami okosat kitalálni. Rögtön egy “dehülyevagyjózsef” ráébredéssel kezdődött. Október létére teljesen koranyári az idő. Egy anticiklon tekereg Közép- illetve Nyugat-Európa felett és jó pár napig még így is lesz. Milyen esőtesztről beszélek? Nem lesz eső. Sem nálunk, sem a németeknél. Akkor viszont mekkora baj, hogy nem tudok kempingezni?

Igen, mert mintha lenne valami bűvös határ Hegyeshalomnál: nyugatra egész évben nyitva vannak a kempingek, de október végéig biztosan, keletre viszont már szeptember közepén bezárnak. Azaz sátras felszerelést esőben csak Hegyeshalomtól nyugatra lehet tesztelni, azt meg ugye Lázár elintézte.

Viszont ha nincs kempingkényszer, meg egyébként is jó idő lesz, akkor nézzünk valami hazait. Ősz közepe van, ilyenkor már szépek az erdők, nosza, toljunk egy jórészt erdős túrát. Volt nekem 2021-ben egy besült északi túrám, akkor a harmadik napon Zabarnál eltört a felnim, haza kellett jönnöm. Itt az idő újra nekifutni.
Persze nem pont úgy. A Királyrét és Diósjenő közti hadiúthoz semmi kedvem sem volt, így az első napot Kemencében zártam, onnan az erdei, jól bringázható úton tekertem át Diósjenőbe, Rétság, Bánk, Romhány, majd tekergés a Cserhátban, végül Bátonyterenye. A következő napon erdei terepen átvergődnék Zabarig, onnan pedig a régi trekken tovább, azaz Ózd, Kazincbarcika, Bükk fennsík, Eger végül Mátraházán keresztül Budapest. Annyit változtattam még, hogy az utolsó két napot összevontam, bele fog az férni egy napba is.

Jól hangzik. Viszont ezzel a túrával nem lehet vacakolni, addig kell megcsinálni, amíg ilyen szép az idő. Habár a meteorológia szerint ez még legalább egy hét, de korábban már párszor kifejtettem, jelenleg úgy néz ki, hogy meteorológiai modellváltás folyik, sajnálatos módon még egy napra sem lehetünk biztosak az előrejelzésben, nemhogy egy hétre. (Ez egyébként be is jött.)
Jó. Vasárnap érkeztünk haza a Balaton-felvidékről, hétfő este engedtem el a német túrát, kedden rohantam be a Keletibe visszaváltani a jegyet, szervíz, defektszerelés, este túratervezés, szerda reggel pedig már indultam is. A melóval volt egy kis gond, de azt ők is kimatekozták, hogy három nap szabi kevesebb, mint öt, így beletörődtek.

Kemence
2023.10.04; szerda

Erről tudok a legkevesebbet írni, hiszen nagyrészt jól ismert terepen mentem. Három évvel ezelőtt áthámoztam magamat a dobogókői emelkedőn, most nem láttam értelmét, nemrég megcsináltam a tatai kirándulásnál. Így át sem keltem a Dunán, végig a bal parton haladtam. A gödi csárdánál egy sör (nyitva volt), a nagymarosi kompkikötőnél hurkakolbász ebédre.

Ez is nyitva volt, de valószínűleg megbánták, mert vendég az nem volt, eső annál inkább. Igen: eső. A szerda reggeli előrejelzésben jött be, hogy hoppá, érkezik egy hidegfront és itt-ott esni fog. Ilyenkor az ember automatikusan arra gondol, hogy ja, ha csak itt-ott, akkor menjünk, biztosan megúszom. Én annyiból kivétel vagyok, hogy elsőre persze reménykedek, de hátul valahol tudom, hogy ádehogy, rongyosra fogok ázni. Viszont sok lesz a mászás, egy ilyen esetleges idő miatt nem akartam a full esőfelszerelést magammal cipelni, így kockáztattam. Persze, hogy nem jött be. Nagymarostól Letkésig elég rendesen esett és amikor nem sütött a nap, akkor annyira meleg sem volt. Magamra húztam a legerősebb felszerelésemet (gyapjú póló, thermofelső, szélmellény), azzal valahogy elvoltam. Azt azért tudtam, hogy a szálláson lesz hajszárító, azzal meg tudom szárítani az elázott ruháimat.
Viszont jelentem a hír igaz, láttam Ipolydamásdnál az új Ipoly hídat, meg rajta a kerékpárutat, létezik és lehet használni.
Éppen Kemencénél filozofálgattam, mekkora szívás lenne, ha egy ilyen istenhátamögötti szálláson nem lenne senki és a telefont sem vennék fel… aztán majdnem ez lett. Ember a környéken sem volt és a telefont is csak nagyon sokára vette fel valaki. Én ekkor már az órámat nézegettem, hogy beleférhetne-e egy diósjenői áttekerés és már sötétben új szállás keresése, de szerencsére beleszólt egy női hang a telcsibe. Oké. Értelemszerűen étterem már nem volt, szerencsére volt nálam vésztartalék kaja, arra mondjuk kiváncsi voltam, hogyan lesz a következő reggel, mert a szállás árában kikerülhetetlenül benne volt a reggeli is, de a hölgy megoldotta. Bejött reggel és összeütött egy tojásrántottát.
Meleg víz volt, vízkövesre zuhanyoztam a hátamat, akadt a bringában vésztartalék sör is, jól rákészültem, hogy este Darts World Grand Prix-t nézek, de valami vacak bajnokok ligáját adott a sporttévé, nem is értem. (Tényleg nem: annyi sporttévé van, nem igaz, hogy az egyik nem vette volna át a közvetítést.) Így viszont érdekes szociológiai kisérletet végeztem: egy órán keresztül nézegettem, milyen műsorokat néznek a kanapézombik. Háát… már sokkal jobban értem az országot. Ha valakit ekkora töménységben vesz körül az igénytelenség, a közmédia részéről meg a brutális hazudozás, a valóság gátlástalan elhajlítása, abból tényleg agymosott agresszív idióta lesz egy idő után.
Nézegettem a takarót is, olyan vékony fajta volt, hümmögtem, de végül jól bírta a kifejezetten hűvös éjszakát.

Bátonyterenye
2023.10.05; csütörtök

Reggel megint jólesett a forró zuhany, reggeli, pakolás. Időben indultam. 14 fok volt a völgyben, legszívesebben vittem volna magammal az éjszakai takarót is. Belegondoltam, mekkora lejtőn fogok leszáguldani Diósjenőre… jégkockára fogok fagyni. Úgy is lett. Hiába küzdöttem le egy 300 méteres emelkedőt, nem melegedtem fel annyira, hogy ne hűljek ki a lejtőn. Szerencsére Diósjenő után napsütötte tájon vezetett az út, itt már tudtam mosolyogni is. Túl sokáig nem, Rétságnál a túragps olyan útra vezetett, hogy fülem-farkam kettéállt.

Ez sokszor előjött a túrán, itt bontom ki. Tehát. Habár a túragps az, amely mutatja az utat, de a bűnös nem ő, hanem a Komoot. Egyszerűen nem tudom rávenni arra, hogy könyörgöm, legyen már egy kicsit kevésbé bevállalós. Azaz tervezéskor nem azt mondom neki, hogy MTB, vagy hogy gravel, nem, egyszerűen csak bike tour. Ez az, amikor trekking bringával, csomagokkal megpakolva aszfalton szeretnék túrázni. Ehhez képest Rétságnál olyan meredek földutat jelölt ki, ahol feltolni is alig bírtam a bringát. De Bánkon konkrétan egy vizesárokban vezetett le egy utcával lejjebb. Árok. Nem út. És ilyenek.
Persze egyáltalán nem biztos, hogy a Komoot a hibás. Ha olyan térképet tesznek alá, ahol ez az árok útként szerepel, akkor a Komoot oda utat fog tervezni.
Annyiból persze hibás, hogy nagyon agresszíven tervez. Egy méterért az anyját megölné. Azaz ha van egy jó minőségű út, meg egy éppenhogy még járható vacak út, de az utóbbi egy méterrel rövidebb, akkor oda fog tervezni. A kerékpárút sem szent, ha van mellette egy négysávos nagyforgalmú út, mely egy méterrel rövidebb, akkor levezet a bringaútról. Erről nem lehet lebeszélni. Ezért kell nagyon alaposan átnézni a tervezett utat és korrigálni. Már ha lehet, persze, hiszen honnan tudnám, hogy amit jó útnak jelöl, az valójában milyen? És ez fokozottabban jelentkezik a túra közbeni áttervezéseknél, hiszen ekkor már nagy képernyőn sem tudom átnézni az utat, a mobiltelcsi képe meg kevéske.

Bánkon megnéztem a tavat (eddig még nem jártam ott), Romhánynál a csempegyárat, aztán Becske. A túragps földúton vezetett volna Szandáig (feleslegesen, mert ment oda aszfaltút is), onnan viszont végig úttalan utakon mentem volna Bokorig. (Itt egy túratipp, kifejezetten nehéznek minősítik a terepet.) Ekkor már nem bíztam a Komootban, így a becskei kisbolt előtt leültem egy padra és újraterveztem.

Nagyon jó döntés volt. Kábé 5 kilométerrel lett több az út, de végig haladós aszfalton. Az emelkedők is leküzdhetővé szelídültek, az eredeti terv szerinti földúton nem volt ritka a 12% feletti meredekség, ami gyakorlatilag tolás. De ami feltette a koronát, az csak utólag derült ki: beletévedtem a Cserháthaláp – Herecsény közti völgybe, ahol egymás után jöttek a jópofa palóc falvak, vetélkedve, hogy ki tud érdekesebb, viccesebb installációt kirakni.

(Az utóbbi falu része a Palóc Útnak is.) A völgy végén persze jött egy jó nagy mászás, Alsótoldnál megint. (A túragps szerint a legfaszább út keresztülvezetett a TSz istállóin és gépállomásán. Melyek kerítéssel voltak lezárva.) De a sok mászás megérte, közel a hágónál figyel a Bableves csárda, ahol mindenképpen érdemes megállni.

Pásztó környékén ezerrel folyik a kerékpárutak építése, kellemes látvány a szemnek. A túratérképek még nem ismerik, vicces volt, ahogy a Komoot szerint a nagy büdös semmiben tekerek. Egészen Bátonyterenyéig. A környéken szinte mindenhol szegélyköveznek, ez okozott némi kellemetlenséget, de végül csak meglett a szállás. Közös konyha, közös étkező, étkezés csak ott, szerencsére a sörről külön nem rendelkeztek, így az esti darts fordulót már ágyban henteregve néztem. Majdnem azt írtam, hogy végig, de sajnos ez nem igaz: a túrák elég hosszúak, ha világosban szeretnék megérkezni, akkor legkésőbb kilenckor el kell indulnom, ebbe viszont nem fér bele az éjfélig tartó tévézés.

Ez történt itt is, megnéztem másfél meccset aztán mentem aludni. (Igen, ez külön bosszantó: a vacakabb meccseket teszik előbbre, most meg ráadásul egy legendásan lassú pacák játszott.)

Kazincbarcika
2023.10.06; péntek

Nézz fel a dátumra. Igen. Október 6. A házassági évfordulónk. Ami nekem is csak reggel jutott eszembe, amikor elmondtam a felvezető részt a kamerának. Eredetileg ekkor otthon lettem volna, de a megváltozott túrában jött úgy ki, hogy nem. Nekem pedig kiment a fejemből. Hmm. Valamit ki kell majd találnom.

Előző este megint újraterveztem. Most már nem bíztam semmit a rögtönzésre, megkerestem minden gyanús részt és változtattam. Itt a problémás rész Bárna volt. Addig aszfaltos út megy, de a falu zsákfalu, kivezető országút nincs. Földútból akad rengeteg, sőt, van egy kifejezetten erdei kerékpárút is. (A Komoot nem ismerte, de a Locus igen.) Csakhogy ez a kerékpárút nem sokáig megy jó irányba, elfordul, nekem pedig abszolút jelzetlen, tehát még csak nem is túraút jellegű földutakon, ösvényeken kellett volna mennem, időnként brutál kapaszkodókon felfelé, amíg ki nem lyukadok Szilaspogonynál, ahonnan már le tudok csorogni Zabarig. Annyiból vonzó volt az út, hogy egyszer csak kibukkanok az erdőből és már ott is vagyok, ahol három évvel ezelőtt kiszálltam, de minden más szempontból inkább taszított.

Nos, inkább feltekertem Zagyvarónáig, bevállalva, hogy utána kifejezetten sokáig ugyanazon az úton megyek, mint korábban, beleértve egy monstre emelkedőt is.
Hamarosan elértem ahhoz a hídhoz, ahol valamikor 3 órán keresztül várakoztam Nejre, közben barátságos beszélgetésbe elegyedve a környékbeli roma úriemberekkel. Igencsak kíváncsi voltam, milyen lesz tovább az út… és nem csalódtam. A völgy végén jött egy igencsak emberes mászás, utána viszont megint a táj szépsége vitte a prímet. Lehet, hogy errefelé élni katasztrófa, de a környezet lenyűgöző. Egy hosszú, enyhe lejtésű völgyben gurultam be Ózdra. Ekkor már némileg tele volt a hócipőm a péksüteményekkel, nagyon megörültem, amikor láttam egy bódésort, köztük lángosozóval, de persze pont az volt zárva, így végül bementem a közeli boltba és vettem kaját. Péksüteményt.
Ózdon átzúgtam. A túlodalon jött egy újabb nagy emelkedő, de persze előtte a túragps megint produkálta magát. Bevitt a Dankó telepre (aki esetleg nem lenne tisztában az ózdi viszonyokkal, ez egy kifejezetten durva cigánytelep), majd itt közölte, hogy az utam egy szemmel alig látható, cserébe jó meredeken lejtő single trail ösvény, a magas fűben, keresztülvágva egy hosszú putritelepen. Keresztülvágtam. Toltam a bringát. Udvariasan köszöntem mindenkinek, rámosolyogtam a körülöttem ugráló purdékra, jól megbámulták a fejem tetején a kamerát… aztán már ki is értem a főútra. Ahová egyébként vezetett rendes út is, de az valószínűleg öt méterrel hosszabb lehetett.
Innen másztam egyet. Majd utána másztam még egyet. És már Borsodbótánál is voltam.

Itt elfilozofálgattam azon, hogy nem csak egy település vetíti rá jellegzetességeit az innen elvándorló emberekre, hanem ez visszafelé is így van. Elmagyarázom. Ha valaki a társaságban azt mondja, hogy pl vásárosnaményi, akkor azért lesznek, akik elhúzzák a szájukat. Mert Namény rossz hírű város. De ugyanez működik fordítva is. Nekem például a középiskolás kollégiumi időkben volt borsodbótai szobatársam, illetve upponyi szobaszomszédom. A borsodbótai srác jókedvű, állandóan vidám, rendes srác volt és így az én emlékeimben Borsodbóta is szimpatikus helyként maradt meg. Ellenben az upponyi srác buta volt, irígy is, nem igazán kedveltük, emiatt Uppony, mint település, olyan nem kedves faluként maradt meg. (Igen, tudom, rengeteg érvet lehetne felhozni ez ellen a gondolkodás ellen, de ne felejtsük, ezek sokmillió éves mechanizmusok, melyek azért fejlődtek ki, hogy csökkentsék a kognitív terheket. Úgy nevezik, hogy általánosítás.)

Uppony után indult az egyik nagyon várt túraszakasz, a Lázbérci víztározó melletti bringaút. Szép volt, hangulatos volt, még akkor is, ha elböktem és amikor le lehetett volna menni közvetlenül a tó partjára, akkor nem mentem le. Innen Dédestapolcsány, majd a nap utolsó mászása, a tardonai emelkedő. Ezt már ismertem korábbról, tudtam róla, hogy ijesztő, de szerencsére rövid. Az emelkedő tetején csúcscsoki, hiszen megcsináltam a napot. Innentől már egy nagy-nagy száguldás az út Kazincbarcikára. Ott még nosztalgiáztam egy kicsit, hihetetlen, mennyi bőrt lehet lehúzni a múltidézésekről, aztán szállás: HBH Bajor Söröző és Panzió.
Hát, izé. A sör első osztály. A szállás is jó lett volna, ha nem pont az ablakom alatt ment volna el az Ózd-Miskolc 26-os számú főút. Éjszaka kénytelen voltam klímázni, mert a teraszajtót nem lehetett kinyitni, anélkül meg nagyon meleg volt. De előrerohantam, előtte még jött a vacsora. Ha hiszed, ha nem, ekkor már hányni tudtam volna a péksüteményektől. Pedig alapvetően imádom és csak a kerékpártúrákon van engedélyezve… de ekkor már három napja főleg ezeken éltem és elég volt. Valami fajsúlyosabbra vágytam.

Nos, ez itt egy csülök. Egy egész csülök. Egy ropogósra pirított, sörrel kellően meglocsolt csülök. Bajor káposztával. Ezt úgy, ahogy van, bevágtam. 45 perc alatt. Utána valahogy felszenvedtem magam az emeletre, beledőltem a fotelbe és csak néztem a plafont. Huh. Overkill.
De aztán erőt vettem magamon, jöhetett a szokásos rutin. Amit tölteni kellett, az ment töltőre, ruhák le, zuhanyzás, tiszta ruha fel… majd körletrend kialakítása. Este nyolcra, amikor kezdődött a darts, olyan rend lett, mint egy patikában.

Nem tudok elmenni amellett, hogy az Aldinak nőjjön be az orraluka. Nagyon a város szélén voltunk, a közelben ez volt az egyedüli élelmiszerbolt. Jó nagy Aldi volt, én pedig barna sör mellett terveztem dartsot nézni. Azt hiszed, lehetett? Olyan gyatra volt az Aldi sörválasztéka, hogy akár egy falusi Coop is kenterbe vághatta volna. Valami gagyi sörcsaládból volt a teljes választék – kivéve barna – volt még két thai sör, aztán ennyi. Nem volt barna sör. Semmilyen. Végül a burzsuj pulton találtam Blonde belga tipusú apátsági szűretlen világos sört Pannonhalmáról, abból vettem néhányat, cefet drágán. De úgy voltam vele, hogy megérdemlem, meg darts, meg ha eddig tökéletes volt az este, akkor ne ezen menjen már el.

Nem is ezen ment el, hanem a dartson. Négy meccs volt, most kivételesen tovább maradtam ébren, megnéztem az első kettőt, mindkettő ritka vacak meccs volt, olyanok jutottak el idáig, akik bőven nem érdemelték meg, az ellenfeleik pedig gyorsan, különösebb megerőltetés nélkül nullázták le őket. Aztán másnap a neten utánaolvasva láttam az áradozásokat, milyen szenzációs volt a két utolsó meccs. Kapják be. Mert ugye éjfélig kell tartania egy fordulónak. Még hétköznap is.

Eger
2023.10.07; szombat

Itt is kértem reggelit. Jófajta bajor kolbász. Kellett is, mert igencsak ambíciózus napot raktam össze. Hátulról, azaz Sajószentpéterből támadtam meg a Bükk-fennsíkot. Már ránézésre sem volt barátságos a terep, csak úgy szórta a 12 feletti százalékokat. Kell a kalória. (Felsőtárkány felől már többször is voltam fent, kétszer van rövid ideig 10%, mellette semmi, kényelmesen fel lehet kocogni.)
Rövid nosztalgia Barcikán, majd 10 kilométer hosszan a Borsodchem. Eleve az egész 26-os út úgy trágya, ahogy van, nem csak a forgalom miatt, hanem a tömérdek gyár is ott füstöl mind a két oldalon. Sajószentpéternél bevágtam a völgybe, eltekertem Varbóig. Aholis nagyon kellemesen meglepődtem. A horgásztó mellett otthonosan lepusztult kocsma, korán spicces vendégekkel, autóból beugró, felest bedobó versenyzőkkel… és csapolt barna Staropramennel. Nesze neked Aldi. Ja, és 650 forint volt egy korsó. Legszívesebben lesátoroztam volna egy hétre.

Aztán innen szaladtam neki a hegynek. Legalábbis eleinte szaladtam, utána már csak vánszorogtam… és volt olyan is, ahol toltam. Ismerem a limiteimet, 8-10% között elmegyek kábé három kilométert, 11-12% között 500 métert, afölött meg halál, a rekordom 27%-on száz méter. Ennyi. Viszont ez nem monti, ez gravel, a legerősebb hegymászó fokozat elől 40, hátul 42, azaz az áttétel 0.98. Nekem ennyi fér bele. Oké, nem sétáltam végig, akkor soha nem értem volna fel. 12%-nál, illetve afelett (volt 15% is, meg egyszer a túragps 23%-ot jelzett ki, de ekkor már szerintem hazudott) ráálltam a ‘tolom egy kicsit, felszállok, tekerek egy kicsit, majd megint tolom egy kicsit’ stratégiára.
A lényeg a lényeg, egyszer csak ott álltam Bánkúton, a Fehér Sas előtt. Egy bakkancslistás tétel kipipálva. Gyalog már jöttem fel Egerből, kétszer is, de bringával most először és a nehezebb, barcikai oldalról. Bezörrentem ebédelni valamit, de kár volt. Az egy dolog, hogy hisztis kisgyerekes család ült mellettem, végigordibálták az egészet, de a legdurvább az volt, amikor a sztrapacskában megtaláltam a nylon csomagolást. Jeleztem a pincérnek, aki annyival reagálta le, hogy hűha. Fizetéskor szóltam a fizetőpincérnek is, ő annyit mondott, hogy nahát. És ezzel le is volt tudva a dolog. Meglehetősen sokszor voltam már itt, sokszor aludtam is itt, de most nagyon besokalltam. Normális helyen ilyenkor először is elnézést kérnek, majd felajánlanak valamit, mit tudom én, 10% kedvezményt, vagy egy ajándék sütit, hogy ne menjek el rossz szájízzel. Így viszont csak azt éreztem, hogy le vagy te szarva, kifizetted (benne a szevizdijjal), akkor most már menj a francba.

Újabb újratervezés. A Komoot megint vadul tervezett, keresztül a sárréteken, természetesen gyalogösvényeken. Szombaton, amikor tele volt a fennsík. Ehelyett lementem aszfalton a Nagy-rétig, onnan pedig a jól ismert keresztúton az Olasz-kapuig, majd hatalmas (550 méteres) lezúgás Szilvásváradra. A Szalajka-völgy annyira tele volt, hogy járni alig lehetett, nemhogy bringázni, szerencsére a kedvenc Janibarát bódémnál éppen nem álltak, megkaptam a csapolt Staropramen sörömet, boldog voltam.

Utána a réteses, nem okozott csalódást: tökös-mákos rétes, pont, amilyennek lennie kellett. Egerig már csak becsorogtam. Otthon bográcsos lecsófőzés az udvaron, beszélgetések, sörözés, este darts, pogácsa, sör. Jó volt. Ma is csak az első meccset néztem meg, de az volt a jobb.

Budapest
2023.10.08; vasárnap

Ez megint nem lesz hosszú. Már tegnap este is gyanakodva néztem az időjárásjelentést, reggelre meg még durvább lett. Hidegfront jön nyugatról, jelentős lehüléssel, brutális széllel. Az eredeti tervem szerint a Mátra északi oldalán mentem volna, Sirok, Recsk, Parád, majd átbukom Mátraházánál, onnan pedig az Alföldön haza. Ez lett volna a királyetap, 155 kilométer, 1300 méter szint. Önmagában is komoly, nem hogy egy ilyen túra végén. Nos, ezt ölte meg a brutális szél. A Mátra északi oldalán 50-60 km/h közötti széllökéseket mondott, utána pedig az Alföldön 60-70 km/h közöttieket. Mindezt szemből. No way.
Kényelmesen felkeltem nyolckor, megreggeliztem, összepakoltam, majd 10 óra körül elindultam. A Dobó-téren leültem és megvettem a vonatjegyet. Döntésemet megerősítette az előttem heverő meglehetősen nagy darab leander, mely cserepestől eldőlve feküdt a földön. Elfújta a szél.
És ennyi. Hazavonatoztam, a Keletiből pedig hazatekertem.

Összefoglalás? Nos, az időjárás meglehetősen megölte az első és az utolsó napot. De ami közte volt, az a három napos hegymenet, az bőven megérte. Megkedveltem a középhegységi túrákat és szerencsére van még belőlük.

Végül a szokásos kollekció, trekkekkel, relive videókkal: