Van ez a példabeszéd, amelybe az ember időnként belefut.
A cég kiír egy álláspályázatot, jönnek is szépen az önéletrajzok. Végül két HR-es leül az íróasztal elé, melyet gyakorlatilag elborítanak a papírok.
– Oké – szólal meg az egyik – Akkor ezeket most feldobom a levegőbe.
És feldobja.
– Nos, amelyek az asztalon landoltak, azok mennek tovább. A többiek kiestek.
– Hülye vagy? – néz nagyot a másik – Azt se tudod, mi van azokban, amelyek a földre estek!
– Nem lényeges. A munkakörnél a legfontosabb, hogy az illető ne álljon hadilábon a szerencsével. Márpedig akinek földre esett a papírja, az egyáltalán nem szerencsés.
Jópofa sztori, de aki tanult valószínűségszámítást, rögtön látja, mi a probléma. Abból, mert egy kisérletben az illető számára kedvező eredmény született, egyáltalán nem következik, hogy a megismételt kisérletben is ugyanez történjen. (Figyelembe véve a nagy számok törvényét, de akit ez érdekel, olvasgasson/nézzen Rosencrantzot.) Magyarul, aki egyszer szerencsés volt, egyáltalán nem biztos, hogy akár a következő percben is ismét szerencsés lesz. Az, hogy hogyan élünk meg dolgokat, hogyan emlékszünk ezekre vissza, az meg már a kognitív torzítások birodalma.
Recent Comments