– Mi lenne, ha ma nem innék sört? – kérdeztem magamtól közvetlenül ébredés után. Mostanában majdnem teljesen leálltam az alkoholról, de ha erős napjaim vannak, esténként csak-csak felharapok egy sört. Márpedig a mai nap erősnek igérkezik.
Az is volt. Nem részletezem. A kánikulai hőségben egész nap a várost jártam, délután fél háromkor jutottam oda, hogy otthon legyek, hogy ne kelljen időre rohannom, hogy végre én rendelkezzem magammal és ebédet főzzek, ami persze barokkos túlzás, hiszen a sütőbe dobtam be egy gyorsfagyasztott pizzát.
Itt volt az ideje újraértékelnem a reggeli kérdést.
– Mi lenne, mi lenne – morogtam – Csoda.
És szisszentettem egy sört.
Az alapelképzelés az volt, hogy a tavalyi kiránduláshoz hasonlóan idén is lesz egy nagycsaládos bringás nyaralás. A nagycsaládos jelen esetben azt jelenti, hogy jönnek a kölykök is, illetve ha úgy gondolják, akkor jönnek a barátaik is.
Így alakult ki a hatfős létszám.
Eredetileg Salzburg volt becélozva. Nem, ez nem valami bekattanás, egyszerűen így alakult. Én június végén kimegyek Salzburgba, bejárom Óperenciát (Salzkammergutot), utána ráfordulok az Alpokra, a családdal viszont – az én felderítéseimre alapozva – július utolsó napjaiban Salzburgból csillagtúrázgatunk, nem csak Salzkammergut felé, hanem máshová is, például Bajorországba (Königssee), illetve az északi/nyugati dombvidékbe. A felderítés annyiból sikeres volt, hogy kiderült, a kemping vacak, a dombvidék meg nem nekünk való. Töröltük.
Szerencsére ötletekből kifogyhatatlan vagyok, így gyorsan beraktuk Salzburg helyébe a Bezdrev tavat. Nem, ne kezdj el ijedten térképet bújni, nem akkora hely, melyet ismerni kellene. 2020-ban gyakorlatilag teljesen véletlenül kötöttünk ki a tó mellett és nagyon jó választás volt. Ceské Budejovicétől 16 kilométerre fekszik, kettő (valamikor egy), kifejezetten szellős kemping húzódik a tó mellett, nem drága, a közelben vannak jó bringatúra-célpontok (Budéjovice, Krumlov, Hluboka, Luznice vidéke, a Moldva, Lipnói-tó, Sumava Nemzeti Park)… és persze a sör is olcsó, na meg világbajnok.
Kiutazás 2023.07.23; vasárnap
Bepakoltuk a teljes lakást, sőt, még a szomszédtól is elkértük a zongorát.
Ha már ekkora nagy autóval megyünk.
Persze nem, ahhoz, hogy kényelmesen utazzunk, két autóval mentünk, a Lacettire Barna feldobott egy vonóhorgos bringaszállítót, így tudtunk csak normálisan elférni.
Unalmas utunk volt, szerencsére. (A hazaút már egyáltalán nem volt az, de ne rohanjunk előre.) Egy kicsit aggódtam, mivel az oké, hogy 2020-ban, a Covid idején nem voltak sokan, így sikerült megcsípnünk a kisebb kemping legjobb helyét, de ez egyáltalán nem biztos, hogy most is sikerül. Márpedig akkor marad a jobb kempingben egy vacak hely, vagy a rosszabb kempingben egy elfogadható, de jóval drágábban és rosszabb hangulatban. Kár volt aggódni, ahogy beosontunk a kempingünk területére, ignorálva a másik kemping recepcióját, hangos üdvrivalgással foglaltuk el a három évvel ezelőtti táborhelyet. Minden rendben.
Felnyomtuk a sátortábort, aztán kocsma. Nyilván vettünk sört Budejovicében is, de a hűtőtáska még nem indult be. A kocsmában két meglepetés volt: egyrészt mindenféle Postřižinské söröket csapoltak (ettől én már rögtön paff lettem), másrészt velünk együtt táborozott Gitáros Apuka, aki önként és boldogan adott bárhol, bármikor koncertet. (Ez most gúnyosan hangozhatott, de nem annak szántam: a hapsi kifejezetten jól játszott és jól énekelt, teljesen odaillett a kocsma miliőjébe.)
Ezzel el is ment az első nap.
Lipnói-tó 2023.07.24; hétfő
Előző este a bringákat nem szedtük elő, mert a Lipnói-tó jó egyórányi autóútra van a kempingtől. Ez az egy olyan túránk volt, amely nem a sátor elől indult. Viszont bőven megérte. A Lipnói-tavat szokták a Cseh Riviérának is nevezni, ami elég otromba túlzás, de nagyjából jelzi, miről van szó. Gyakorlatilag Lipnónál felduzzasztották a Moldvát, a völgyben kialakult tóból pedig idegenforgalmi látványosság, fürdőhely lett. Frymburkban dobtuk le a kocsit és indultunk neki a túrának. A tó nem túl nagy, de a formája miatt a megkerülése olyan 80+ kilométerre rúgott, elég sok szinttel. (Az út nem ragaszkodott a tó partjához, rendszeresen felmászott a dombokba, majd visszaereszkedett.) A kerékpárútvonal meglehetősen vegyes minőségűre sikeredett, az északi part tökéletes volt, a délin viszont már akadtak monti jellegű szakaszok, ami, tekintve, hogy én voltam egyedül gravellel, a többiek pedig országútival, nem vívta ki a társaság örvendezését. Nem is mindenki jött végig, a csapat egy része visszakompolt Frymburkba. Pedig. A tó alsó része, Lipnóval, a túra legszebb része, de ezt mi is csak most tapasztaltuk meg, mert 2020-ban mi is kompoltunk.
Veselí nad Lužnicí 2023.07.25; kedd
Más volt tervben, de különböző okok miatt átvariáltuk. A célpontról tudni kell ,hogy a Lužnice egy apró kis folyócska Budejovicétől keletre, melyet egy gazdag tóvidék ölel körbe, bőven megszórva erdőkkel. Három évvel ezelőtt is voltunk erre (Lomnice nad Lužnicí), meg most is. A terep nem könnyű, Budejovicétől keletre húzódik egy dombhátság, azt nyilván oda is, vissza is meg kell mászni. Visszafelé ráadásul nagyon ráfáztunk, Hlubokától 5 kilométerre (a kempingtől kilenc) nyílt terepen kapott el minket egy hatalmas felhőszakadás és habár az 5 kilométer az egy negyedóra, de egy métert sem tudtunk az itéletidőben menni, beálltunk egy fa alá, de aki azt mondja, hogy a fa megóv az esőtől, azt nyugodtan köpd szembe, mert hazudik. A fa maximum lassítja az esőt, de ugyanúgy megkapod a vizet. Félóra ácsorgás, meg eső rácsorgás, gyakorlatilag kockára fagytunk a vizes szélben és végig azon vitáztunk, hogy a kempingben pálinkát vagy forró teát fogunk-e inni. Amikor enyhült az eső, pillanatok alatt behúztuk a hátralévő távot, sőt, a végére még a nap is kisütött, de ez nem hatott meg senkit, a nekünk járó pálinkát mogorván dobtuk gallér mögé.
Cesky Krumlov 2023.07.26; szerda
Amortizálódott a társaság. A tegnapi túrát még csak egy ember hagyta ki, a mait négy. Pontosabban nem kihagyták, hanem úgy döntöttek, hogy autóval jönnek. Tulajdonképpen belefért, hiszen Krumlov önmagában is gazdag túracélpont, el lehet sétálgatni ott akár több napot is. Nejjel ketten mentünk bringával, a többiek autóval. Megbeszéltük, hol találkozunk, meg hogy mikor, aztán el is indultunk. Borsovnál ránk szakadt az ég, hülye fejjel nem vettem észre a buszmegállót, így esőben másztunk fel egy 13%-os emelkedőn. Krumlovban a megbeszélt helyen találkoztunk (mi értünk oda hamarabb, csak úgy mondom), utána körbelihegtük a várost. Megint. A világ egyik legszebb városa, nem lehet betelni vele. Sajnos ezt rajtunk kívül még többmillió ember is tudja. Kedvenc titkos helyünk, az Eggenberg sörfőzde étterme bezárt, sőt, mint ahogy a mellette lévő sörkóstolóban a pincér elmondta, magától az Eggenberg névtől is igyekeznek megszabadulni, ma már Krumlov beer, vagy valami hasonló jellegtelen neve van a sörnek.
1991 szeptemberében a sörfőzdét árverésen eladták Jiří Shrbenýnek és František Mrázeknek 75 millió CSK-ért. Az ingatlant a Pivovar Eggenberg céghez jegyezték be. Mrázeket 2006-ban tisztázatlan körülmények között meggyilkolták. 2008 május 16-án Josef Šimek bíró csődöt jelentett a Pivovar Eggenberg ellen, öt nappal később Bohuslav Petr bíró Štěpán Bláhát nevezte ki csődgondnoknak. 2014-ben a sörfőzdét bezárták, és azóta a Pardubice sörfőzdében főznek sört Eggenberg márkanév alatt.
2016-ban új kézműves sörfőzdét alapítottak Historický pivovar Krumlov néven a régi sörfőzde helyén. A sörgyár komplexum többi részét sörfőzési múzeummá és szállodává rekonstruálják.
– link –
Így végül a Depóban kajáltunk, majd Nej nem bírt ellenállni a kisértésnek (az autó ugye ötszemélyes és ott volt hátul a vonóhorogra szerelt bringatartó), így visszafelé már egyedül tekertem. Rögtön egy gigantikus mászással indult az út (mint minden út Krumlovból kifelé), aztán Borsovnál rámszakadt a túra legdurvább felhőszakadása, de szerencsére most már észrevettem a buszmegállót, gyakorlatilag páholyból néztem az itéletidőt, utána meg kényelmesen hazakocogtam.
Ceské Budejovice 2023.07.27; csütörtök
Ez volt a tervezett pihenőnap, hasonlóan, mint három éve. Délelőtt elbringázunk Hlubokára, megnézzük a kastélyt, utána a Moldva partján az Eurovelo7-en becsorgunk Budejovicéig, csalingázunk egy kicsit a városban, utána kimegyünk a sörgyárba egy gyárlátogatásra, végül az Eurovelo7 párján visszatekerünk Hlubokán keresztül a kempngbe.
Tulajdonképpen így is történt. Kényelmesen, mondhatni komootosan bringázgattunk, a kastélyt spec kihagytuk, túl magasan volt, ellenben Budejovicében előkóstoltuk a Budweisert, a sörgyár hatalmas élmény volt, aztán hazakocogtunk, még nézegettük az erőmű mellett a vadvízi kajakosokat, majd a kempingben beültünk a kocsmába. Hatalmas fejlesztés történt, Gitáros Apukához csatlakozott Nagyon Gitáros Nagybácsi is, aki hozott magával erősítőt, basszusgitárt, világítós kottaállványt, szóval innentől nagyon komolyra váltottak. Viszont pont ugyanazokat a dalokat játszották el, amelyeket első nap pengetett le Gitáros Apuka is, szóval jó volt, persze, jó volt, de némileg kezdett unalmas lenni. (Viszont most már tudom, hogyan hangzik Dylan-től a “One More Cup of Coffee” csehül.)
Tyn nad Vltavou 2023.07.28; péntek
Erre mondják, hogy lövés a sötétbe. A tervezéskor azt mondtam, hogy bakker, itt vagyunk a Moldva mellett, itt fut mellettünk az Eurovelo7, lefelé is, felfelé is, nehogymár ne tegyünk mindkét irányba egy-egy túrát. Ez volt az északi. Amennyire vakon terveztem, annyira jó lett. A kerékpárút eszméletlenül hangulatos volt a Moldva melletti erdőkben, hullámzott persze, de volt annyira szép, hogy elnéztük neki. Aztán másztunk egyet a dombvidéken, végül vissza a Moldvához, begurultunk Tyn-be, egy kicsiny, de jópofa városkába, kajáltunk a Billából, utána egy jó nagy mászás, majd beintegettünk a temelini atomerőmű ablakán, végül valami embertelenül erős (50+ km/h) oldalszélben hazaakrobatizáltunk. (Dombvidék és persze időnként szemből is fújt az a szél.)
Este viszont már beindult a kempingben az élet. Hirtelen nagyon sokan érkeztek, teljesen körbesátrazták a kis telepünket. A kocsmában is beindult a Family Zenekar, aztán a mellettünk lévő sátrakban lakók hajnali kettőig ordítoztak, akkor is csak azért hagyták abba, mert hatalmas zápor szakadt le az égből, én így még esőnek nem örültem, szóval nem volt jó éjszakánk.
Velešín helyett hazautazás 2023.07.29; szombat
Reggel, kávészürcsölés közben beszéltük át a helyzetet. Kialvatlan, karikás szemekkel. Mára maradt volna a déli Moldva-túra Velešín felé. De.
– Szombat éjjel még erősebb bebaszcsis bulik várhatóak, még több emberrel.
– A meteorológia szerint vasárnap reggel hétkor nekiáll esni az eső, folyamatosan esik, majd déltől überbrutál (6-7mm/h) felhőszakadás jön.
– Egyáltalán, ki a francot érdekel Velešín?
Így végül szombat délelőtt összepakoltunk és elindultunk haza.
Csak hát…
Krumlovban Barnának egy brutálisat kellett csúsztatnia a Lacettivel, ebből következően a ferodol az örök vadászmezőkre távozott a kuplungtárcsáról. Felhívtuk a szerelőt, hogy ilyenkor mi van, azt mondta, 500 kilométert még simán haza fog jönni. Oké. Lehet, hogy haza is jött volna, csak éppen az M1-en először volt egy 5 kilométeres dugó útjavítás miatt, majd egy 20 kilométeres dugesz baleset miatt. Nos, a Lacetti az 5 kilométerest sem bírta ki, az állandó megállás/újraindítás kicsinálta a lebénult kuplungtárcsát. Innen valahogy kiszabadultunk, de a hazaút olyan lett, mint egy ZS kategóriás akciófilm: nem volt szabad leengedni a fordulatszámot 4000 alá. Értelemszerűen a bedugult M1 nem jöhetett szóba, rejtekutakon, rókaösvényeken jöttünk haza, padlógázzal. Én elől a Fiattal adtam a tempót, mögöttem Barna adrenalintól csöpögő fülekkel driftelt a kanyarokban. Végül a dugó kikerülése után csak visszamásztunk az M1-re, utána már csak a városi utat kellett úgy megtervezni, hogy ne kelljen sehol sem megállniuk, ez is megvolt, kifejezetten megkönnyebbülve rúgtuk be a parkolóba a Lacettit. Azóta is ott áll.
És ennyi. Egy nappal kevesebb lett, de nem bántuk. Sőt. Tulajdonképpen mindenki örült, hogy lett egy pihenőnapja meló előtt. Maga a túra alapvetően jól sikerült, de mentálisan feljegyeztem néhány dolgot, melyeken majd faragni kell, hogy még jobb legyen. A legnagyobb öröm persze az, hogy itt, amikor már mindkét gyerek az önálló családalapítás kapujában áll (ember, mindketten elmúltak harminc évesek), még ekkor is szívesen jönnek velünk családi nyaralásokra, sátras nomádkodásra. Emlékszem, amikor vettük ezt az autót, mit összevariáltunk Nejjel, hogy tényleg kell-e nekünk ekkora autó, hiszen kettőnknek bőven elég lenne egy kisebb is, a kölykök meg úgyis leválnak… nos, nem váltak le. És ennek örülünk.
Az ilyen beszámolók végére szokott jönni a fényképalbum. Nos, ilyesmi nincs. Belső használatra összedobtam egy slideshow-t (zenés diavetítést), erre azt mondták a résztvevők, hogy mehet publikusba is.
Ez pedig a Komoot kollekció. Itt érhetők el a track-ek és a relive videók.
1. A drón teljesen jó állapotban van. Az aksi töltöttsége 71%, a kézivezérlő töltöttsége 74%, azaz bőven van még szuflája repkedni.
2. A felvétel rögtön a felemelkedéskor elindult, 1:47 percnél jár, azaz a drón még két perce sincs a levegőben.
2. 14 műholdat lát, azaz a GPS jelerőséggel sincs baj.
3. Habár ez nem olvasható le, de az iránytűje is be lett kalibrálva reptetés előtt.
4. Jobb oldalt alul látszik, hogy a drónt irányító humán a parton áll, a drón maga pedig a víz felett repked.
6. A drón konkrétan 42,9 méterre van az irányítótól, kábé 10 méterre a parttól. A tengerszint feletti magassága -2 méter, ami jó eséllyel mérési pontatlanság, mindenesetre elég közel van a víz felszínéhez.
6. Ami sokkal nyugtalanítóbb, hogy a vertikális sebessége -3 km/h, azaz 3 kilométerperórával süllyed.
Ez a drón egy pillanattal később belecsapódott a vízbe és elsüllyedt. Az orrom előtt. Én pedig tehetetlenül néztem.
Nem, halványlila fogalmam sincs, mi történt.
Utolsó nap reggel 6:50-kor kimentem a még néptelen tengerpartra, hogy csináljak egy körfelvételt az öbölről. Elküldtem a drónt a spicc felé, 150 méter után megfordítottam és hoztam vissza a strandra. Egyszer csak pittyent egyet és közölte, hogy most azonnal landolni fog. Bent a víz felett. Azt is mondta, hogy koppintsak (tap), ha nem akarom. Azt nem mondta, hogy hová.
Jó ez a Licchi szoftver, de aki a UX-et kitalálta, azt ezer darabban kellene a hangyák elé vetni. Tipikus őrjöngésem volt, hogy összeraktam, indítanám, de feljön egy üzenet, hogy nincs bekalibrálva az iránytű, kalibráljam be. Adná magát, hogy tegyenek bele az üzenőablakba egy gombot, mely odavisz, de nem, nincs. Keressem meg. Amikor tűz a nap és alig látom a képernyőt, a drónt meg olyan régen használtam, hogy kiment a fejemből, melyik ikon melyik sokadik almenűje alá van elrejtve és persze, hogy elbököm és a segédfelirat nélküli virtual reality menübe lépek bele, amelyből nem tudok kilépni, szóval őrület.
Ugyanez a bűnös hanyagság okozta a drónom vesztét is. Fogalmam sincs, mi történt, miért akart landolni (a mobil elég távol van a kezemtől, véletlenül nem lehet hozzáérni), de könyörgöm, mi lett volna, ha a figyelmeztetés mellé kitoltak volna egy 5 centi átmérőjű vörös kört, hogy ezt nyomd meg paraszt, ha nem akarod, hogy a drónod akár a vízbe, akár egy többszáz méterre lévő mocsaras susnyásba pottyanjon. Vagy legalább elég lett volna az üzenőablakra koppintani. Nem, egyik sem. Találd ki, vagy emlékezzél, hogy a napsütésben nem látható képernyőn melyik kontroll veszi ki a leszállásból. Nekem volt rá 10 másodpercem, mivel a drón már meglehetősen alacsonyan volt – ugye éppen hoztam lefelé – és hiába koppantgattam mindenhová, nem tudtam megállítani az öngyilkos akciót.
Utólag végiggondolva, pár nappal később, immár higgadtan, valószínűleg a bal oldali alsó zöld ikonra kellett volna koppintanom. Az ugyan a leszállást indítja el, de mivel jelenleg valami már elindította a leszállást, így elképzelhető, hogy ez a gomb (minusszor minusz) pont leállította volna. Na, akkor bőven nem voltam olyan állapotban, hogy ezt kitörpöljem.
A túra felvételei természetesen elvesztek. A Lichi nem rakja el cache-be a 720p felvételeket, minden az sd kártyán van. Próbáltam megkeresni a drónt, de reménytelen volt: a víz ott már több méter mély és mint a nyugati-isztriai strandokon, sötétbarna.
Gyakorlatilag ez minden drónozó rémálma. Hogy víz felett önálló életre kél a drón, nem reagál semmire, majd az ember orra előtt belepottyan a vízbe. Nekem ez akkora trauma volt, hogy valószínűleg soha az életben nem fogok drónt a kezembe venni. Eddig is halálra stresszelt ez az izé, mert magunk között szólva botrányosan vacak egy készülék volt, szinte folyamatosan nyomta a warning meg error üzeneteket, 1-2 perc után rendszeresen pánikban kellett lehoznom… hát, most nem kellett, most lejött magától.
Meg hát amikor utoljára néztem, egy normálisan összerakott Mini3-as készlet 550e forintba kerül, annyi pénzem még akkor sem lenne, ha érdekelne ez a röpködés a továbbiakban.
Még valami. Gondolj bele, mi lett volna, ha akkor történik ez a baleset, amikor – az eredeti szándékomnak megfelelően – előző este fél nyolc körül jövök ki felvételt készíteni és mind a parton, mind a vízben még nyüzsögnek az emberek? Ha ez a szar képes bármikor, bármilyen magasból egyszer csak leesni?
Vannak a normális emberek, vannak a zakkantak… és van Leo Moracchioli. Az utóbbi ismert melódiákat dolgoz fel metál stílusban, egyszemélyes zenekarként. Nagyon komolyan veszi a dolgát, nem csak a zenére koncentrál, hanem a showra is.
Ekkorát még nem küzdöttem tervezés során az időjárással. Az özönvíz jellegű eső sorra mosta el a kiszemelt célpontokat. Végül Szászország és az Elba maradt, aztán ezt is elérte az esős idő, de ekkor már nem volt időnk újratervezni. Belevágtunk így: elutaztunk Prágába, rácsatlakoztunk a Moldvára és rábíztuk magunkat a borzalmas időjárásra. Majd csak lesz valahogy. Lett.
Recent Comments