Miért jó?

Megint előjött máshol ez a miért is jó, pontosabban, miért is kamu ez az egész gravel műfaj. Az illetőnek elég markánsan negatív véleménye volt, elsőre írtam is valami hozzászólást, utána viszont töröltem. Kábé tíz éve semmi, sőt még annál is kevesebb értelmét látom az interneten keresztüli vitáknak.
Viszont a téma továbbra is foglalkoztatott. Ugyanis már nem ez az első eset, hogy belekeveredek egy ilyen ‘magyarázd már el, miért is annyira jó a gravel’ témába.

Elöször is, nem annyira jó. Jelenleg a marketing agyonhájpolja a műfajt. Hogy végtelen szabadság. Melyet csak ez a bringa ad meg egyedül. Ha szabad akarsz lenni, akkor azt csak úgy érheted el, ha veszel gravel kerékpárt, gravel bukósisakot, gravel cipőt, gravel ruhát, gravel papírzsebkendőt. “Every road is yours” – mondja a matrica a bringámon. Ez egyszerűen gusztustalan és egyáltalán nem meglepő, hogy sok bringásnak nem tetszik. Gyakorlatilag a marketing kiemelt egy szempontot és a végtelenbe túltolta.

A gravel műfajban természetesen van jó, de ez már egy komplex érzés. Nincs mellette egy mindent eldöntő érv, sok apróságból áll össze. Igen, ennek része a nagyobb szabadság, de valójában a trekking bringával is le lehet menni a földutakra. Sőt, igazából mindent, ami jó benne, meg lehet csinálni más tipusú bringákkal. A gravelben viszont pont az a jó, hogy mindez egy bringában van benne, persze nyilván korlátozottabban. Ha úgy tekintek rá, hogy ez valójában az országúti és a trekking keveréke, akkor mondhatnám egyfelől, hogy tök felesleges, hiszen az országútival jobban lehet száguldozni, a trekkinggel meg lehet sok cuccal túrázni. Másfelől viszont mondhatnám azt is, hogy jaj de jó, hiszen ez egy olyan kerékpár, amellyel tudok gyorsan menni, viszont sokkal több cucc fér rá, mint egy országútira, illetve tudok könnyű terepen is menni, gyorsabban, mint egy trekkinggel. Azaz csak nézőpont, pontosabban hozzáállás kérdése, hogy lefitymálom, vagy örülök ennek a hibridségnek.

Rögzítsük: mind a kettő valid álláspont. Csakhogy ha valaki ki szeretné maxolni a kerékpározásban rejlő összes lehetőséget, akkor legalább ötfajta bringát kellene vennie, de akkor sem lehet nyugodt, hiszen nem lehet ott nála mindig mind az öt bringa. Az egyedüli járható út, hogy felméri a saját bringás preferenciáit és az ahhoz legközelebb eső kerékpárt veszi meg és nem törődik azzal, hogy az egy hibrid, neadjisten egy megosztó kerékpár. Ha az én bringázási szokásaimhoz egy kiskosaras háromkerekű gyerekbicikli passzol, akkor azt kell megvennem, illetve ha nem vagyok különösebben sportos, de mozog bennem a kalandféreg, akkor meg egy pedelec bringát.

A legegyszerűbb, ha végigmegyek a saját példámon.
Így néztek ki a bringázási preferenciáim.

• 1. Országúti (1989-): Gyors, sistergős edzőtávok, 40-200 km között, szigorúan aszfalton.
• 2. Trekking (2016-): 1-2 hetes bringatúrák, sok cuccal, érdekes tájakon. Aszfalton, de ha nagy ritkán le kellett menni róla (pl makadám kerékpárutak Németországban), akkor sem jöttem zavarba. Emellett ez a városi szaladgálós bringa is.

Mint látható, benne ültem a tutiban. A gravel ugye az országúti és a trekking hibridje, nekem meg megvolt mind a kettő. Akkor?
Maradjunk annyiban, hogy én is sokat töprengtem, mielőtt továbbléptem. Elméletben ugyanis nem annyira egyértelmű a helyzet. Sőt, egy monti sokkal inkább adná magát harmadiknak. Csakhogy itt Dél-Pesten, az alföld szélén, nagyítóval sem találni hegyeket, nem tudnám kihasználni. Akkor már sokkal inkább egy fatbike, de az meg még speciálisabb terület.

• 3. Gravel (2022-): Maximum egyhetes bringatúrák, kevés cuccal, foglalt szállással. Akár egész napokat is lehet terepezni, a kevés cucc miatt sokkal használhatóbb, mint egy eleve nehéz bringa. Edzéshez lassú, túrázáshoz viszont sokkal gyorsabb, mint a trekking.

Így állt a helyzet, amíg el nem kezdtem behatóbban foglalkozni a bikepacking filozófiával. Igen, le kellett cserélnem a teljes felszerelésemet. Alaposan át kellett gondolnom, mit viszek magammal, mit nem. Abszolút felesleges luxus kétheti túrára kétheti kaját cipelni otthonról. Meg kell nézni, milyen sűrűn vannak lakott települések és annak megfelelően méretezni a kajatárolót. Ha civilizáción belül tekerek, akkor konkrétan nulla hely kell kajának. Ruha szintén minimális. Sátorból, matracból, hálózsákból vannak ultralight cuccok. Nem olcsók, de meg lehet venni apránként, meg egyébként is, ahogy már írtam, a jelenlegi gazdasági helyzetben a legjobb megtakarítás az egészségünkre költött pénz.

Innentől viszont durva változás állt be a preferenciákban:

• 1. Gravel: Akár többhetes bringatúrák, foglalt szállás nélkül. Aszfalt, terep, minden jöhet. (Kivéve az extrém montis helyek.) Gyors, könnyű. Az unalmas országúti edzések helyett is inkább élménybringázások.
• 2. Országúti: Ez megmaradt edzőbringának.
• 3. Trekking: Világkörüli túrák, a fél ház felpakolva. Egyébként meg városi szaladgálós bringa.

Ehhez álljon itt az utóbbi egy évem statisztikája:

• Gravel: 6000 km.
• Országúti: kb 2000 km.
• Trekking: kb 2-300 km.

És a sátras hosszú túrákat még csak idén fogom elkezdeni a gravellel.

Röviden: én megtaláltam a profilomhoz leginkább illő kategóriát. Ez a gravel. Ha valakinek más a profilja és ahhoz mondjuk a trekking, vagy a monti jobban passzol, akkor használja azt. Egymás választását leszólni, az viszont nem elegáns.

A marketing az más, azt lehet, sőt kell is rugdosni, különösen, ha hamis. De a terméket – ha egyébként van létjogosultsága – azt nem kellene.