Biatorbágy kör

Ez egy klasszikus edzőkör, de most két okból is vittem magammal kamerát. Az egyik, hogy a Biatorbágy – Sóstó közötti rész kifejezetten szép, szerettem volna megörökíteni. A másik, hogy a kékestetői túra után egy csomót hangoltam a mikrofon rögzítésén, azt le is kellett tesztelnem. Emellett pedig ezt volt az első tesztköre a Tannus Armour defektvédelemnek. Ja, és ott volt még a Szajol utca.

4 Comments

  1. Klassz volt ez is, elég komoly már a setup. Két dolog érdekelne: Hogyan viszonyulsz a forgalmasabb útszakaszokhoz, nem fusztrálnak az autók, ki tudod magadban ezt kapcsolni? Volt már, hogy túl szűken előztek, ne adj Isten, leszorítottak? (főleg ha az út is rosszabb minőségű, töredezett az aszfalt széle, beljebb kell menj)
    Saccperkábé mennyi idő alatt készül el egy-egy ilyen videód?

    • A nyolcvanas évek közepe óta bringázok, abban az időben nem létezett olyan, hogy kerékpárút, csak az autók között lehetett menni. Megszoktam, néha vissza is sírom. Természetesen volt már minden, a szűk előzés mindennapos, de buktam is, vetődtem is már leszorítások miatt. Vele jár.
      A videók egyre gyorsabban készülnek, télen előkészítettem néhány sablont, ezeket egyszerűen csak be kell emelni, meg persze a rutin is gyorsít. Egy ilyen videó, mint ez kábé 2-3 nap alatt készül el, napi 4-5 óra munkával.

  2. Gondolatból jegyzetelő gép-hez probaltam ezt kommentelni tegnap, de ugy tunik az Akismet szerint nigeriai herceg lehetek a gyanus linkek miatt.

    Idokozben fejlodott a tortenet… Loptam egy scriptet amivel lehet hasznalni az openai whispert ingyen google colab-on. Kicsit le van butitva, youtube linkbol general egy magyar srt filet. Csak egy browser es egy G account kell hozza.
    https: //colab.research.google. com/drive/1VS5Rh0gHlzNGSwN2GZ3Sk4Msmc5ITHxl?usp=sharing
    A 2023.03 biatorbagy korhoz 17 perc alatt dobta ki ezt a feliratot: https: //pastebin. com/75eTMtaP

    Ahonnan lopva lett: https: //colab.research.google. com/github/ArthurFDLR/whisper-youtube/blob/main/whisper_youtube.ipynb

    • Igen, az Akismet szedte ki. Visszaengedtem, mégiscsak ott van jó helyen.
      Egyébként jópofa, elmentettem.
      Az a Biatorvágy… annak van némi freudi stichje. :)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading