Isa szeg es homok vogymuk

Csak szólok, hogy ha esetleg valami trónkövetelő nekiállna emberkedni: a Defektisten még mindig én vagyok.
Elmesélem.

Március 15-re trágya időt mondtak, előtte egy nappal viszont brutál tavasz jön, legalábbis délelőtt, mert délután már esővel, hóval érkezik a hidegfront. Adta magát, hogy kedden megyek el egy százkilométeres bringatúrára, szerdán pedig nekiállok bringát szerelni, mely most elsősorban a defektvédelemről fog szólni. (Amennyire utánaolvastam, ritka nagy szívás lesz a szerelés, kell rá időt hagyni.)

Kedden megvolt a reggeli meeting, utána összekészültem, irány a gödöllői dombok. (Nem, ez nem az a túra, amelyről most gyártom a videót és nem az, melyet a videóban is megemlítettem. Ez egy harmadik. Kedvet kaptam a környékhez.)

Alapvetően jól alakultak a dolgok. A napocska ezerrel sütött, az esőfelhők még az osztrákoknál kóboroltak, a szél… nos, szél, az volt. 25-45 km/h közötti. De ne is menjen bringázni az, aki nem bírja a szelet. A túrába beleterveztem egy rövid, de izgalmas terepezést is, némi variálással, de ez is meglett. Valkó után letértem az erdőbe. Nem gondoltam volna, hogy pont a gödöllői arborétum környékén futok bele akkora homokba, mely után a Kiskunság is csak megnyalná az ujjait, de belefutottam.

És ami a legjobb, az új gumival simán át is mentem rajta. Pedig nem volt rövid, sőt, aztán mély is volt, meg járműnyomokkal széttrancsírozott, ennek ellenére a bringa csak ment és ment. Félelmetes élmény volt, még most se nagyon hiszem el.

Az erdőből Isaszegnél jöttem ki… és innentől durvultak el a dolgok. Az út – magyar szokás szerint – botrányosan szar volt, egy autók által az aszfaltban kimélyített hosszanti vályúból jöttem volna ki, amikor éreztem, hogy a vályú széle megütötte a hátsó kereket. Nem volt jó hangja. És ekkor jutott eszembe, hogy reggel, amikor néztem a kereket, éreztem, hogy kellene még bele pumpálni, de végül csak legyintettem, hiszen egy nappal később úgyis darabokra szedem mindkét kereket, addig jó lesz így is.
Nem lett jó. Megálltam ebédelni, majd amikor indulni akartam, a hátsó kerék már puha volt. Felütéses defekt. Fasza. Egy nappal a defektmentesre szerelés előtt.
Sóhaj.
Szétkaptam, régi belső ki. Megpróbáltam felpumpálni. Nem sikerült. Jó, van ilyen. Akkor nézzük át a külsőt. Sehol semmi, ami defeketet okozhatott volna. Jó. Beledobtam az új belsőt és összeraktam a bicót. Pumpa. Nem ment. Az istennek sem.

Emlékeztető. Utoljára a Balaton-felvidéken volt defektem, egy ritka ocsmány fajta. A problémát akkor az okozta, hogy a pumpám preszta oldala sorra nyírta ki a belsők szelepeit, végül úgy tudtam csak úrrá leni a problémán, hogy a pumpa schrader oldalát használtam, preszta adapterrel.

Most is így próbáltam, és nem. A szokásos 2-300 pöff helyett ezret(!) toltam bele és még mindig elég vérszegény volt. Ez így nem lesz jó. Elővettem a mobilt, megnéztem, hol van a közelben benzinkút. 500 méterre. Bakker. 500 méterre volt tőlem egy kompresszor, én meg beletoltam puszta kézzel a gumiba 1000 pöfföt. Odagurultam. Még meg is jegyeztem magamban, hogy mekkora mázlim van, ugyanis a gumi annyira lagymatag volt, hogy a külső be sem pattant a helyére, de annyira nem, hogy a kerék összevissza csalingázott, a féktárcsa meg folyamatosan hozzáért a pofákhoz. Ezzel ugyan haza nem mentem volna. De itt van a benzinkút a csodálatos kompresszorával, pár pillanat alatt jön a nagy pöff és már mehetek is haza.

Hát, nem. Rádugtam a kompresszort, a biztonság kedvéért megnéztem, melyik a felpumpáló gomb, oké, zöld, akkor mehet. Erre a kompresszor leeresztette a kereket. Azt, amelyikbe beleszenvedtem ezer pöfföt. Nagyon durvát és hosszút káromkodtam. Ez nagyjából háromnegyedórán keresztül ki is tartott. Egyszerűen képtelen voltam a kompresszorból levegőt tölteni a gumiba. Aztán földhözvágtam a csövet és ziláltan néztem az oszlopra. Oké, Béláim, gondolkodjunk. Az első koncepció, miszerint a tartalék belső szelepe rossz, nem igaz. Nagyon kicsi az esélye, hogy mind a két tartalék belsőnek rossz legyen a szelepe. A kompresszor sem lehet rossz, amíg ott szenvedtem, több autós is jött oda és simán felpumpálta a gumijait. Akkor mi lehet a rossz? Kizárásos alapon maradt a preszta adapter. Kizárásos alapon, mert erre soha nem gondolna az ember: ez ugyanis egy faék egyszerűségű, mindkét oldalán menetes bigyó, egyszerűen nincs rajta semmi, ami elromolhatna. Aztán mégis.
Jó. Kispekuláltam, mi lehet a baj. De nem voltam sokkal előrébb. A kompresszorból csak ilyen adapterrel tudok levegőt fújni a bringa kerekébe. Az, hogy itt Isaszegen találok egy másik adaptert, az kizárt. Puha gumival nem tudok hazagurulni a fék miatt. Telefonos segítség? Nej ma nem autóval ment dolgozni, meló után sörözni fognak. A fiam meg külföldön van. Hmm. Volt már ilyen, akkor lezártam a bringát, hazamentem tömegközlekedéssel, majd kocsival vissza a bicóért. Délután fél három, még beleférhet. Vagy akár azt is meg lehet próbálni, hogy vonattal megyek haza és viszem rajta a bringát is, aztán a Rákosokról valahogy hazacsámborgok. Egyiknek sem örültem túlzottan. Végül belevágtam egy elkeseredett próbálkozásba: nézzük meg, a pumpám preszta oldala továbbra is kinyírja-e a belső szelepét? Rosszabb már úgysem lesz a helyzet. Újból szétkaptam a bringát. Ekkor kezdett el esni az eső. De már mindegy volt, végig akartam csinálni. És… tadamm, nem nyírta ki. Kétszáz pöff és a gumi betonkemény lett.
Huh. Megúsztam. Összeraktam mindent, végre mehettem haza.
Aztán útközben meggyőztem magamat, hogy tulajdonképpen minden rendben, igaz, esik az eső, de nincs hideg, a gumi pedig, habár még mindig nem pattant be a helyére, de már majdnem, azaz már nem csalingázik annyira, hogy blokkoljon a fék, szóval tényleg minden rendben, akkor miért ne fejezzem be a tervezett úton a túrát, ahelyett, hogy hazarohannék a legrövidebb úton? Így is lett.

Holnaptól pedig – remélhetőleg – örökre elfelejthetem a defekteket. (Bár ahogy elnézem a technológiát, valószínűleg sokkal kevesebb defektem lesz, de sokkal nagyobb szívás lesz megszerelni.)