Komótosan

Folytatódik a túrafelkészülés rovat.

Előljáróban annyit, hogy ez egy hetek óta gyűlő anyagból készült írás, úgy, hogy egyszerre írtam és teszteltem. Azaz sokszor előfordult, hogy teljesen belelkesedtem, majd menetközben derült ki, hogy túl korán örültem. A megírt szöveget viszont már nem volt kedvem újraírni, inkább később fűztem hozzá módosításokat, szóval maga az írás meglehetősen hektikus lett. Ha teljes képet akarsz kapni, akkor mindenképpen olvasd végig.
Illetve még valami. Ahogy haladtam előre, egyre mélyebbre, úgy lett egyre összetettebb a kép. Végül kénytelen voltam az írást kettészedni, mert egyszerre túl sok lett volna.

Körülbelül tíz éve van valamilyen trekkelő eszközöm: túragps folyamatosan, de volt mellette mobiltelefon, illetve sportóra is. Ez alatt az idő alatt kialakult egy kézreálló infrastruktúrám. Voltak tervező alkalmazások: eleinte a Google Earth-be rajzolgattam szabad kézzel, kmz-ből konvertáltam gpx-be, aztán pár éve gombamódra megszaporodtak a tervező alkalmazások. A trekkek tárolására az offline tárolás vált be, először a Garmin Mapsource, na ez nagyon vacak volt, aztán jött a Basecamp, mely olyan, mint a Chocito: ronda, de jól használható. A blogra – hosszas kisérletezést követően – a Wikiloc beágyazáson keresztül publikáltam a trekkeket.
Ez ment egészen idáig. Most viszont durván egy hónap alatt szintet ugortam. Nem egyet. Legalább tizet. Már el sem tudom képzelni, hogy a fenti rendszerekkel bénáztam valamikor.

Az egész az új túragps vásárlásával kezdődött. Erről írtam már rengeteget, a lényeg, hogy ez teljesen új operációs rendszert kapott, ugyanazt, mint a Fenix6-os órámé… és a tudása is azéval vetekszik. (Nyilván részben más a felhasználási területük, de mindkettő végre-valahára egy szinte tökéletes eszköz.)

[Update] Na, azóta megismertük egymást… megint túl korán voltam optimista. De az tény, hogy hatalmasat léptek előre.

Ahogy nézegettem a manuált, viszonylag hamar levettem, hogy ezt nem úszom meg gyorsolvasással. Az utóbbi egy hónapban rengeteget gyötörtem, szerintem szénné konfiguráltam, de annyira jó eszköz lett belőle, hogy nem is tudom, hogyan lehettem meg eddig egy ilyen nélkül.
Ez egyben fel is adta a leckét.
Ide ugyanis már rendes térkép kellett. Becsülöm, ami a turistautak.hu oldalon történik, de nekem a térképeik nem jönnek be. Én elsősorban bringázok, a kerékpáros térképeik pedig menetközben nem túl jól olvashatóak. Open(x)Map formátumban elég sok helyről lehet már garmin-kompatibilis térképeket letölteni, csak hát… Ezek nem igazán túratérképek, különösen nem kerékpáros térképek, illetve nyilván vannak ilyenek is, de nekem eleve olyan kellene, amelyik egyrészt készülékre másolható *.img, másrészt meg Windows alá telepíthető *.exe. Na, itt már megállt a tudomány. Egy ideig. Aztán megtaláltam ezeket az oldalakat: OpenMTBmap terepbringázásra, illetve Velomap országútira. Ha országonként szedem le a térképeket, akkor ingyenes, és ez a túragps-re rendben is lenne, de a Basecamp alatt kész szenvedés. (Viszont legalább van telepíthető változat is.) Kipróbáltam, megtetszett. Ha egyben szeretnék kontinensnyi térképeket letölteni, ahhoz viszont már elő kell fizetni. (€18/év) Végül azt találtam ki, hogy előfizetek egy évre a a Velomapra, az megy a Basecamp alá, erdei bringázáshoz meg úgyis csak a túragps-en lesz szükségem térképre, oda meg le tudom töltögetni az országos MTB térképeket.
Ezzel a Basecamp és a túragps ki lett pipálva. (Ja, mindegyik térkép routolható.)

Mit lehetne kezdeni a tervezéssel? Ez is eléggé kényelmetlen volt. Megrajzoltam a trekket, akár itthonra a Merretekerjek-en, akár külföldre a Brouter-en, letöltöttem, beraktam a Basecamp alá, eddig oké, csakhogy ha változtatni szerettem volna, vagy kezdhettem előlről a rajzolást, vagy gyárthattam a kiegészítő útvonalakat. Az első egy csomó plusz munkát jelentett, a második meg rossz minőségű navigálást. Akkor lett végképp elegem az egészből, amikor novemberben hosszabb ideig adatbázishiba miatt elérhetetlen lett a brouter. (Előtte meg fél évig nem működött a merretekerjek.)
Mik vannak még? Sokáig használtam a bikemap.net oldalt, sőt, egy ideig az volt a blogon a megjelenítés is, de aztán húztak egy váratlant: trekket csak prémium előfizető tölthetett le. A sajátját is. Dolgoztam egy útiterven, aztán nem tölthetem le? Feltöltöttem egy túrát, gyarapítottam az állományt, de nem adhatom meg a jogot mondjuk a blog olvasóinak, hogy ingyen letölthessék? A prémium előfizetés €9/hó, illetve €39/év. Nálam ez kiverte a biztosítékot, a bikemap.net ment a kukába. Közben véletlenül rátaláltam a Komoot-ra… és megtetszett. Csakhogy belefutottam ugyanabba a problémába: a trekk letöltése itt is fizetős. Kuka. Tervezőprogramnak jó lehet még az OutdoorActive is, csak ez meg nem engedi a trekkek feltöltését. (Csak akkor, ha a saját applikációjával trekkeled.) A Mapy.cz hozzáállása remek (lehet tervezni, a trekk elmenthető és ingyen letölthető), csak sajnos a tervezője eléggé fapados, már egy közepesen bonyolult napi túrába is beletörik a bicskája. Volt még ez a CalTopo, ez ránézésre is egy nagyon komoly alkalmazás, kismillió konfigurációs lehetőséggel, csak hát a tervezést is tartalmazó csomag évi 50 dodó. Engem legalábbis meglepetésként ért, hogy a Basecamp is tud tervezni, de az első kísérlet után csak legyintettem rá. A legendás Garmin szoftverfejlesztés. Jut eszembe, a Garmin Connect oldalon is lehet tervezni, lányom ezt használja, de nekem nagyon nem jött be. Hoppá, majdnem elfelejtettem egy korábbi kedvencet. A Locus nem csak mobil appal képviselteti magát, van weboldala is. A tervezés gördülékeny, a megrajzolt túrát ki lehet exportálni gpx formátumban. Aztán ennyi a free, azaz kábé azt tudja, mint a merretekerjek/brouter páros. Ha el is akarom menteni az útvonalat, hogy esetleg később még dolgozhassak vele, az €24/év.
Jó. Akkor most mi van?
Valószínűleg nem úszom meg fizetés nélkül.
Nézzük meg, mi mennyibe kerül.
Toronymagasan a Komoot nyert. Nagyon jó a tervező része. A trekket el tudom menteni. (Nyilván csináltam accountot.) A letöltése… az egy kicsit cifra. Régiókra bontották a térképet és egy trekket csak akkor tudok letölteni, ha felszabadítom azt a régiót, amelyiken/amelyeken a trekk húzódik. Egy régió kilockolása filléres tétel, cserébe ezek nem is nagyok. Elsőre mindenki választhat magának egy free régiót, hát, Budapest nem fért bele egybe. Viszont létezik olyan, hogy Worldwide előfizetés, ekkor egyszeri összegért örökre felszabadítottad az összes régiót. Ez €30. Nem havi, nem évi, örökre szól. Az egész világban tervezhetsz, a terveket eltárolhatod, letöltheted. Saját trekket is feltölthetek, ezeket be tudom ágyazni a blogba. Szuper.

[Update] Menetközben derült ki, hogy csak a saját tervezésű trekk letöltéséhez kell kilockolni a régiókat. Ha más ember – publikusan elérhető – trekkjét szeretném letölteni, ahhoz elég egy fapados acoount is.

És akkor a legjobbat még nem is mondtam. A mobiltelcsire feltettem a Komoot appot, a túragps-re meg a Komoot Connect IQ appot. (Feltehettem volna a sportórámra is, de nekem a navigáció nélküli Fenix6 van.) A Komoot-ot oda-vissza össze lehet lőni a Garmin Connect-tel. Innentől tudja azt, hogy az általam tervezett trekk minden varázslás nélkül egyből elérhető – a mobil appon keresztül – a túragps-ből (routolható formában!), illetve bekattinthatom, hogy legyen offline, ekkor nemcsak a trekk lesz elérhető internetkapcsolat nélkül, hanem a mögötte lévő térkép is. (Ez egy kicsit bonyolultabb, de később kifejtem.) Ugyanezt megcsinálhatom az appból kiválasztott, nem saját trekkekkel is. Sőt. Ha tervet kell változtatnom, akkor a mobilappon megrajzolom az új útvonalat, elmentem, a túragps pedig simán magára húzza és már mehetek is tovább. (Tudom, maga a túragps is képes akár routolható túraútvonal tervezésére is, de azon a bélyegnyi képernyőn a pici gombokkal ez nem túl felhasználóbarát.)
Ja, mit jelent az, hogy routolható útvonal? Azt, hogy ha megfelelő (routolható) térkép van a routolást ismerő szoftver mögött, akkor ugyanúgy lehet vele navigálni, mint mondjuk a Vazéval. Azaz tekersz az erdőben, a készülék meg egyrészt mutatja, másrészt meg bemondja, hogy a harmadik fánál forduljál jobbra. Oké, a túragps csak mutatja, de ha a mobilappal navigálsz, az be is mondja. Ez nagyon viccesen hangzik, de letesztelni még nem tudtam: folyamatosan vízözön van, előtte meg megint előjött ez a toroknyavalyám. Mindenesetre nagyon kiváncsi vagyok.

[Update] Ezt még decemberben írtam, azóta leteszteltem. Én hülye naív nyári gyermek. Megírom.

Szóval már ez is több, mint tökéletes, ráadásul korrekt áron. Vadul neki is álltam tervezni. Céloztam már rá a blogon, hogy tele vagyok tervekkel, és most, hogy ennyire gördülékenyen, hatékonyan lehet tervezni, ráadásul nem kell kemping szintig kidolgoznom a terveket, mert bármikor tudok utólag is módosítani, szóval rövid idő alatt megrajzoltam 78 124 146 túrát. Nem, ez nem a jövő év, dolgozni is, meg aludni is kell, de a következő években majd beosztom. És ez még nem a vége. A Basecamp raktáram tele van túraötletekkel, az olvasmányaim, illetve a követett túravideók alapján is folyamatosan kapom az ötleteket, szóval biztos, hogy a készlet gyarapodni fog. Különösen, hogy ilyen gyorsan lehet tervezni: hamarabb megrajzolok egy útvonalat, mint ahogy szövegesen összeírnám, hogy miről van szó.

Itt viszont belefutottam megint valamibe, amiben a Basecamp nagyon jó, mások meg nem: a strukturált tárolásban. A Basecamp-ben tetszőleges mélységben tudok subfoldereket létrehozni. Például van olyan struktúra, hogy Root / Tervezett / Kerékpár / Szlovénia / Millenium és ebben a folderben van három trekk, mert ez egy háromnapos túra. A Basecamp pedig ezeket egy rétegre rakja, szóval látom egyben a három napot, de persze láthatom külön is.
Tud ilyet a Komoot? Mert igény az nagyon lenne rá. És tud. Viszont ahhoz már Premium előfizetés kell. (Csak szólok, hogy a korábban felsorolt alkalmazások semmilyen előfizetésben sem tudják ezt a funkcionalitást.) Sajnos a Komoot is csak egyetlen szintig, azaz kollekciókat tudok létrehozni, ezekbe tudok trekkeket pakolni, de kollekcióba kollekciót már nem. Viszont az ide pakolt trekkek szintén látszanak egy rétegben, ekkor egyben látszódnak a túra adatai is, de persze a napi túrákat külön is láthatom. (A kollekció tulajdonképpen egy címke, azaz egy trekk több kollekciónak is tagja lehet.) A blogba be lehet ágyazni túrákat is, kollekciókat is.
Szóval ez egy jó dolog és nekem nagyon is kell. Mennyibe kerül a Premium előfizetés? Nos, ez már sajnos előfizetés, nincs benne örökélet. Csak éves előfizetés van, €5/hó áron. Azaz €60/év, az első évből levonják a Worldwide előfizetésem árát, mivel ezt a Premium már tartalmazza. Itt már szívtam a fogamat. Én valahogy nagyon idegenkedek az előfizetéses modelltől. De az már itt, ezen a ponton is látszott, hogy vadul meglódult a minőségi túratervezés, abból pedig egyre több, egyre jobb túratervek fognak kiesni. Hiszen eleinte elég csak álmodozva rajzolgatni, aztán szépen, lassan valódivá lehet finomítani a tervet.
Jó.
A vicc az egészben az, hogy gyakorlatilag ezért az egy szolgáltatásért képes voltam előfizetni a prémium csomagra. Pedig abban van még egy szakajtó egyéb szolgáltatás is. Ha eddig csak általánosságokban beszéltem, most mutatom. Itt van a kert. Láthatóak a térképfelszabadítási díjak, látható a Premium csomag díja, illetve a free/premium csomagok tartalma. A Premium hat szolgáltatással tud többet. Ebből négy használhatatlan, legalábbis számomra, egyet meg meg lehet kerülni.
A többnapos tervezés ránézésre nagyon jó, a gyakorlatban… hát, izé. Tételezzük fel, hogy végig akarsz bringázni a Mura mentén. Ráböksz, hogy indulás Villachból, érkezés Lendvára. A tervező automatikusan tervez egy útvonalat. A másik monitoron futó Google Maps alkalmazásban kempingeket keresel, nagyjából napi 100 kilométer környékén.

[Update] Izé, közben megtaláltam, hogyan lehet POI rétegeket kirakni a Komoot térképekre. Van olyan is, hogy camping réteg.
De ettől függetlenül a tervezéshez továbbra is kell a Google Maps. Majd elmesélem.

Utána vadul neki kell állni korrigálni, mert a tervező eleve nem a legjobb utat szokta javasolni, az útvonalnak el kell haladnia a kempingek mellett, meg nyilván neked is lehetnek egyedi céljaid, mittudomén a háromlábú tehén emlékműve Muraszombatnál. Majd amikor megadtál mindent a tervezőnek, akkor az napokra bontja az útvonalat és berakja az egészet egy kollekcióba. Na most, ha egyedi túraként állsz hozzá, akkor minden napot külön tervezel meg, de a metódus és az eredmény nagyjából ugyanez. Sőt, így sokkal rugalmasabb a tervezés, mert ha nagyon nem akarja kiadni az útvonal a 100 km körüli napi távot, tetszőlegesen át tudod tervezni, neadjisten egy vadkempinges éjszakával. Meg hát olyan is van, hogy a Komoot nem ismeri azt a kempinget/szállást, ahol aludni szeretnék.
A sportspecifikus térkép tulajdonképpen jó dolog. Tervezéskor be tudod kapcsolni, hogy milyen extra rétegek látszódjanak még a térképen: gyalogtúra, bringatúra, MTB. De előfizetni emiatt sem kell, mert ha a térképek közül a Komoot térkép helyett az Open Cycle Map-et választjuk, akkor látszódnak a bringautak.
Az instant meteorológia biztosan jó, de nekem van Windy előfizetésem, abban jobban bízok.
Live tracking, azaz túra közben az ismerőseid/követőid látják, hol lihegsz éppen. Tényleg kíváncsi vagyok, ki az aki ilyesmit használ. :)
3D Maps. Ez is csak jól hangzott, de a valóságban nem működik. A promóban nyilván Alpok túrákat mutogattak, ott tényleg vannak hegyek. De nekem például a Dél-Bakonyban a Kab-hegyet egyszerűen nem is mutatta. Egy csomó forgatás után tudtam megjeleníteni, de akkor is csak enyhe dombként.

Örülünk? Akár örülhetnénk is, de… lakva ismeri meg a másikat az ember. Jöjjön a hibalista. Egy újabb írásban. Mert sajnálatosan elég hosszú.

2 Comments

  1. Nekem a meg nem tervezett reszek lettek a legemlekezetesebbek… ember tervez…

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading