Időnként úgy belegondolok, mennyivel másabb, mennyivel magasabb életminőség lenne egy olyan országban élni, ahol az állam, vagy az önkormányzat nem abban határozná meg fő – és egyedüli – célját, hogy saját hatalmának irreális magasságokba növelése érdekében az állampolgárait megalázza, megnyomorítsa, életüket tönkretegye. Már csak az is elképzelhetetlen számomra, hogy akár csak egy napra is békén hagyjanak.
Nem sorolom, az utóbbi egy hónapban mi minden történt. Aki nem traktorbelsőben él, tudja.

Komolyan, a mentális egészségem érdekében volt, hogy megpróbáltam traktorbelsőben élni. Boldogabb országban lehet, hogy működne. Nálunk ez a legrosszabb túlélési stratégia.

Most már eljutottam oda, hogy amikor tegnap kimentem a Kis-Dunára öt órát evezni, pusztán azért, hogy kikapcsoljam magam, lenyugodjak, hát a frászt, egész úton azon járt az agyam, mi mindennel járna és hogyan lehetne megvalósítani egy kiköltözést valami másik országba. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy el is lett döntve, inkább csak arról van szó, hogy nekem általában vannak B, C, D terveim, én pedig szeretem ezeket is kidolgozni.

Nézd meg. Útikalandból álló sorozatot elvből nem szoktam más írásokkal megszakítani. Most meg már ez a második. Most se tettem volna, ha nem jelent volna meg egy újabb cikk. Most kivételesen nem országos vonatkozású, hanem helyi ügyben. Arról a bizonyos Flór Ferenc utcai útburkolásról, amelyről anno elég sokat írtam. Ez remekül mutatja, hogy mi, itt a XVIII. kerületben duplán meg vagyunk áldva, mert az úgynevezett ellenzéki önkormányzat valjóban teljesen Fidesz-kompatibilis, ugyanolyan arrogáns hazudozásokkal, ugyanolyan hataloméhesen, ugyanúgy az állampolgárok egy részének félrevezetésével, másoknak a nagyívű leszarásával operál, mint az országos vezetés.
Maga az írás szerencsére nem arról szól, hogy újra nekiugranának a burkolásnak. Inkább csak egy újabb adalék ahhoz, hogyan játszott az önkormányzat. Röviden összefoglalva, volt egy társasház, melyet különösen kipécéztek maguknak. Dörgő felszólításokat küldtek, bontani is akartak. A társasházban lakó ügyvédnő nem hagyta annyiban és kinyomozta… hát, hogy mit, arról szól a cikk. Tipikus magyar történet arról, hogyan működött, pontosabban nem működött a kilencvenes években a Földhivatal (tudnék mesélni, jelenleg mi is harcolunk) és ezzel a zavaros helyzettel hogyan próbál meg utólag visszaélni a hatalom.

[PS]
Két utólagos észrevétel a cikkhez.
– Habár Gabriella tigrisként küzdött, és küzd még mindig, de nem ő volt az összefogás szervező ereje. Benne volt a csapatban, de nem ő fogta össze.
– Ennél sokkal fontosabb megjegyzés, hogy habár a 24.hu azt sejteti, hogy az általuk keltett médiavisszhang miatt állt el az önkormányzat, nos, ez nagyon nem így volt. Az önkormányzatot ugyanis semmi nem zavarta, totális háborút hirdettek. A 24.hu előtt már egy csomó médiafelületen megjelent a balhé, Petrovai – utána, illetve közbe – mindenhová bement és lenyomta a saját hazugságait. Az sem zavarta őket, hogy mekkora botrány lesz a 28 óriásplakátból. A Facebookon már felhergelték a hergelhető lakosságot, minket kitiltottak, az önkormányzati képviselőket maguk alá gyűrték, szóval egy akármilyen sajtóvisszhang már nem állította volna meg őket. A halálos találat a pályázati pénz elbukása volt. Ugyanis elment egy bejelentés az illetékes kormányhivatalnak, miszerint az önkormányzat a pályázat beadásánál hazudott. Ezt a pályázatot csak meglévő földutak burkolásához lehetett igénybe venni, itt viszont egy jelentős szakaszon – hivatalosan – nem volt se földút, se semmilyen út. A kormányhivatal hétfőn kiküldött egy vizsgálócsoportot és szerdán már Szaniszló kijött az utcába és bejelentette, hogy nekik fontosak az emberek, nem harcolnak ellenük, emiatt visszalépnek. Némileg rontott a szavahihetőségén, hogy mindezt a 28 brutális vaskeret előtt jelentette be, melyeken még előző nap is vadul dolgoztak a melósok.