Alsó-Ausztria bringával 05/09

Mostbaron cider bringatúra
2022.08.02; kedd

Hajnali kettő körül masszív eső indult be fölöttünk. 7:00-ig tartott. Azaz percre pontosan addig, amikorra az ébresztőnk volt kitűzve. Figyelmes időjárás. Habár reggelre minden vizes lett, de a levegő kellemesen lehűlt. A végén én is abbahagytam a morgást. (Kicsit sok volt az utóbbi napokban az elázás, amikor a Windy szerint szombat után már egy csepp eső sem lesz. Lett.)

A kempingezés romantikája. A vécé előterében még megy reggel az udvarias morgen-morgen, aztán a paraván mögött meg ami a csövön kifér.

Visszasétáltam a sátrakhoz. A fiatalság még aludt. Letöröltem az asztalt, rongyokat terítettem a stokikra. Hirtelen ötlettel kipróbáltam a központi zárat a slusszkulcsról. Működött!!! Csak álltam, tátott szájjal. Ez valami világméretű összeesküvés lehet, valami ‘Nyírjuk Ki Józsit!’ mozgalom.

A mai nap lazának igérkezett. Nem volt az, de azzá alakítottuk. Elindulunk kilenckor a körtúrára, 70-75 kilométer, meglepően sok, 750 méter szinttel. Az eddigi tapasztalatok alapján olyan 7,5 órára lehet számítani. Aztán kiderült, hogy annyira mégsem lesz laza, a Windy reggel esőt jelzett be, délután öttől hétig, addigra mindenképp haza kellene érnünk.

Pár szó arról, hogy mi is lesz ez a túra és miért kellett átvariálnunk.

Alsó-Ausztria legnagyobb negyedében vagyunk, a Mostviertel-ben. Maga a ‘most’ szó alma- illetve körteciderre utal, azaz itt, ezen a területen tényleg minden a ciderről szól.

Persze nem lehet ennyire szétszálazni a dolgot, a negyedbe belelóg Melk és Krems is, azaz a Wachau és a Kremstal jelentős része. A Duna mellett látszik is, felváltva vannak szőlők, almafák, körtefák, kajszifák.

Az is jó nyomon jár, aki a ‘most’ szóban a ‘must’ magyar szót ismeri fel.

Szerencsés környék, mi pedig a hátralévő napokat ebben a körben szeretnénk eltölteni.

Ausztriában a kerékpározás támogatása teljesen más dimenziókban jár, akár Németországhoz képest is. Magyarországot meg hagyjuk, nem akarom feleslegesen csikorgatni a fogaimat. Itt, a Mostviertel-ben, kidolgoztak különböző célú és erősségű kerékpártúrákat. Ezek közül terveztünk be kettőt: a legteljesebb kört, a Most-Radroute nevűt, illetve az Ybbstalradweg-et. Az utóbbi némileg trükkös, mivel a Lunzi tótól indul, ahová fel is kell jutni. Puhányoknak létezik kisbuszos felszállítás, de mi egy másik kerékpárúton, az Erlaufradweg nevűn terveztük felmenni. Ez már nem szerepel a weboldalon, mert már nem cider túra.

Valahogy így néztek ki a túráink.

Piros: Stillensteinklamm szurdok.
Zöld: Mostbaron cider kör.
Lila: Erlauf-völgy, fel.
Kék: Ybbs-völgy, le.

De a völgytúrákról majd később írok.

Mára a Most-Radroute jött volna. Ez 112 kilométer, 617 méter szinttel. Persze mi Greinből indulunk, onnan el is kell jutni a körig, ez 7 oda, 7 vissza, azaz a teljes kör 126 kilométer. Szintekkel. Ez az eddigi saccolások alapján 13-14 óra lett volna, azaz reggel kilences indulással bulitempóban este 22-23 között értünk volna haza. Hát, izé.
Szerencsére készültem B tervvel. (Miért pont most ne készültem volna?) Az utolsó pillanatban beraktam a pool-ba a Mostbaron túrát is. Mert mit lehet tudni. Ez 53 kilométer, nekünk a becsatlakozással 71 kilométer lett. (Más a túra útvonala, a beszállási pont távolabb van Greintől.) A szint elég erős, de összességében minden szempontból jobbnak tűnt, 16-17 közötti érkezéssel számolhattunk, azaz még az eső előtt itthon vagyunk. És senki nem hal bele a túrába. Remélhetőleg.

Az viszont megint egy másik kérdés, hogy mennyi értelme van a túrának. Ahogy a lányom fogalmazott a Straván: Cider-kör, cider nélkül. Ezt már írtam korábban, a lényeg, hogy hétfő-kedden 1, azaz egy cider pincészet sincs nyitva. Hiába fűzi fel ez a Mostbaron túra az összes valamirevalót, ha kedden, azaz ma mindegyik zárva van. Jelzem, a többi napon sem nagyon vitézkednek, ha biztosra szeretnél menni, akkor szombat-vasárnap kell menned, az más kérdés, hogy akkor meg olyan tömeg van, hogy nem férsz be.

Megmutatok néhányat.

Parlamentwirt
Montag: geschlossen
Dienstag: geschlossen
Mittwoch:10:00 Uhr – 14:00/15:00 Uhr
Donnerstag:10:00 Uhr – 14:00/15:00 Uhr
Freitag: 10:00 Uhr – 14:00/15:00 Uhr
Samstag:10:00 Uhr – 16:00/17:00 Uhr
Sonntag: 10:00 Uhr – 16:00/17:00 Uhr

Mostbirnhaus
Friday 10AM–6PM
Saturday 10AM–6PM
Sunday 10AM–6PM
Monday Closed
Tuesday Closed
Wednesday Closed
Thursday 10AM–6PM

Mostviertlerwirt Ott
Friday 9AM–12AM
Saturday 9AM–12AM
Sunday 9AM–8PM
Monday Closed
Tuesday Closed
Wednesday Closed
Thursday Closed
Betriebsurlaub 01. – 07. August 2022

Mostheuriger Sommereggerhof
Montag Geschlossen
Dienstag Geschlossen
Mittwoch Geschlossen
Donnerstag 15:00 – 22:00
Freitag 15:00 – 22:00
Samstag 15:00 – 22:00
Sonntag 14:00 – 22:00

Nem egyszerű. Nekem azért megfordult a fejemben, hogy mi értelme ezt a vidéket ennyire forszírozni, ennyi pénzt beleölni az infrastruktúrába, ennyire nyomni marketingben, ha a termelők csesznek az egészre és alig vannak nyitva.
Híres cider-vidék… cider nélkül. Frusztráló.

Végül abban állapodtunk meg, hogy körtecider ide, almacider oda, a táj maga is szép, a bringaút pedig kalandos. Ha megnézed, délen meg is sturcolja az Alpok lábát, addig meg dombvidék, akad benne kihívás bőven. Már csak ezért is érdemes végigtekerni. És még az is lehet, hogy sikerül elkapnunk valamelyik pihenőben termelői cidert.

Az első kiemelt látványosság az Ardagger apátság (Ardagger Stift). Ez csak pár kilométerre van Ardagger Marktól, ahol a Donauradweg, azaz a Duna kerékpárút is megy. Tervezéskor csodálkoztam is, hogy miért hagytuk ki ezt eddig minden alkalommal. Most, hogy nem hagytuk ki, megkaptam a választ. Ahogy kiértünk a településről, rögtön jött egy kommen-sie-hirtelen emelkedő, úgy a semmiből. Egy 10+ meredekségű emelkedőn fellihegtünk 50 méter szintet. A tetőn volt az apátság és a Mostbirnhaus, a leghíresebb cider pincészet. Na, a lánctúrákon ez volt az a mászás, ami nem hiányzott, különösen, úgy, hogy a Donauradweg-en útbaesik a nem túl messze lévő Parlamentwirt.

A mostani kirándulás fényében el vagyok hűlve, hogy mindenféle előre tervezés nélkül mekkora mázlink volt eddig: a három alkalomból kettőször nyitva volt a Parlament és kaptunk is cidert. Innen tudjuk, hogy érdemes küzdeni érte, a Strongbow a cipőfűzőjét sem kötheti meg. Igaz, a kölykökkel pofára estünk. Elsőre 2-2 decit kértünk, kóstolónak, és amikor azt mondtuk, hogy ez jó, kérjünk egy-egy korsóval, addigra orvul bezártak. Délután háromkor. Pénteken.

Az apátság után indult a hullámvasút. Nagy legurulás. Viehdorfnál egy újabb 50 méteres nagy mászás. Ahogy egy dombvidéken kell.

Aztán lapos terület jött, egy kis pihenés. Persze ez csak fizikailag volt pihenő, mentálisan jól beszartunk, mert láttuk, milyen hegyek felé megyünk, a térkép alapján meg néhányat meg is fogunk mászni.
Amstetten határában ránk mosolygott egy klasszikus Steckerlfisch fatehén. Habár még kicsit korai volt megállni, de valahogy ráéreztünk, hogy nem leszünk elkényeztetve kocsmákkal – semmilyennel sem, nem lesz se patinás, se fakocsma, se üvegtigris jellegű lakókocsis – így becsattantunk.
– Cider van?
– Már hogy lenne? – ütközött meg a pultos csaj.
Végülis, bent vagyunk a Mostviertel közepén, miért is lenne? Ittunk sört.
A pihenésre szükségünk is volt, mert rögtön utána jött egy tüdőkiköpő emelkedő. Már abból rögtön lehetett sejteni, hogy semmi jóra nem számíthatunk, amikor a szűk völgyben kanyargó útból merőlegesen leágazott jobbra az utunk, de úgy, hogy rögtön egy 12%-os kaptatóval indult. A tetején elméletileg várt minket egy újabb ciderpincészet. (A franc tudja miért, de ezek mind szerettek valami lokális maximumra telepedni.) Az út elment volna a gazdaság mellett, de betekertem, hátha nyitva van a kocsma. Természetesen szünnap tábla fogadott, pedig annyira, de annyira tipikus és vonzó volt a heuriger.

Mentünk tovább. A bringaút betette az indigót, újabb hirtelen mászás, újabb mostheuriger a tetején. Megint zárva. És a legrosszabb az volt, hogy sehol nem mozdult senki, sehol nem volt egy lélek. Ha legalább egy melós lett volna, vagy valami parasztasszony, akinek el tudtuk volna magyarázni, hogy távolról jött vándorok vagyunk, akik kizárólag a helyi cider kedvéért küzdjük át magunkat ezen a tömérdek hegyen, hát adjanak már legalább egy pohárral, hogy megkóstolhassuk. De nem. Ember sehol. A gyepen csirkék rohangáltak, a kerítés mögött egy láma csócsálta unottan a füvet, mellette meg egy nyúl remegett a ketrecben. Egyik sem adott nekünk cidert.
Annyi halvány reményünk maradt, hogy az előző mászás rajta volt az Ybbsradweg-en is, azaz csütörtökön, amikor azon jövünk haza, talán nyitva lesz a heuriger.

Mentünk tovább. Hullámvasút, 20-30 méter közötti huplikkal, persze jó meredeken. Igazából senkit nem érdekelt, mindenki a végső nagy emelkedőtől parázott. Pedig voltak előtte települések, nézegettünk is bringáskocsmákat, de nem találtunk. Út szélén ittunk vizet kulacsból, illetve Neuhofen an der Ybbs határában ránk mosolygott egy Billa, ott leülepedtünk, ettünk-ittunk. Nagyon nem akarózott elindulni, hiszen mindenki tudta, Öhling után mi vár ránk.
Ez.

A település után 100 méter nagyon hirtelen szint. Már messziről próbáltuk megtippelni, melyik domb lesz az, aztán amikor megláttuk, még a hegyimenő lányom is elsápadt. Nem, nem a 100 méterrel volt baj, másztam én már 1000 méter felett is. A látvány… van egy jó nagy domb, az út pedig mindenféle felesleges kerülgetés, szerpentin nélkül, nyílegyenesen tepert fel rá, meredeken, mint az istennyila.
De erre vitt az út, nem lehetett elkummantani a mászást.
Hát, volt benne 15%-os rész. Meg rengeteg nyögés, lihegés, meg némi jótanács, mit csináljon a domb az édesanyjával.

De végül mindenki sikeresen felért. Igen, a kép jobb oldalán, középen az a település az Öhling, onnan indult a kaptató. A település mögött pedig látható egy domb vonulata, mögötte pedig halványan, kékbe játszóan egy magasabb hegyekből álló csík. Na, az már az Alpok, a közülük is kiemelkedő hegy pedig a Großer Ötscher, 1900 méteres magassággal. Udvariasan köszöntöttük. Dehogyis gondoltuk akkor, hogy ilyen sokszor fogunk még találkozni vele.

Spoiler: “Das Ötschergebiet gehört zu den Nördlichen Kalkalpen – im Speziellen den Ybbstaler Alpen – und ist eines ihrer östlichsten Hochgebirgsmassive.” Ha nem akarod beírni a DeepL-be, akkor a lényeg az, hogy az Öcsi az Ybbs-völgyi Alpok része. Mi meg a következő két nap ott fogunk sertepertélni közvetlenül a lábánál.

Innentől már laza volt. Jó időzítéssel kiszálltunk a körből Empfingnél (innen emelkedett vissza a bringaút az Ardagger apátsághoz), helyette átváltottunk a Donauradweg-re, ahol mindenféle szintmászás nélkül hazagurultunk Greinbe. Érkezés: 16:30. Nagy dicséret a csapatnak. Sikerült még bőven az eső előtt visszaérkeznünk. Az sem csorbítja az érdemeket, hogy az eső közben érdeklődés hiányában elmaradt, a Windy legalábbis elegánsan elfelejtette.

Időmilliomosok lettünk.

Oké, vicceltem. Ezen a nyaraláson ilyesmi nem létezett. Érkezés után elszaladtunk autóval boltba. Utána vacsora. Majd kisétáltunk a partra, ücsörögni egy kicsit.

Ugye szép? És a kastélynak éppencsakhogy látszik a széle bal oldalon.

Túl sokáig nem lehetett nézelődni, megint a szokásos menetrend: holnap extrém feszített napunk lesz (annál már csak a holnapután lesz feszítettebb), szóval mindent elő kellett készítenünk a reggeli táborbontáshoz, amit csak lehetett. Azaz kocsiból kipakolás, bringák belegózása, cuccok visszapakolása.

Ismét gyors beájulás, de most már szerencsére csak a fizikai fáradtság miatt, az idegességem kezdett elmúlni.

Na jó, csak vicceltem.