Month: July 2022

Sajtó, eh

Valahol az embernek joga kellene, hogy legyen egyfajta korrekt tájékoztatásra. De legalábbis igénye. A kormányoldalt most hagyjuk, az mindenféle rejtőzködési szándék nélkül aljas és hazug propaganda, melynek egyedüli célja a gyűlölet maximumra szítása.

Ezzel szemben az ellenzéki sajtó… milyen is?

Nos, azt állítják magukról, hogy ők kiegyensúlyozottak. Nem hallgatnak el semmilyen hírt, jöjjön az akár az ellenzéki, akár a kormányoldalról.
Így van? Tulajdonképpen igen. Csak valahogy mégsem.

Mire gondolok? Konkrétan arra, hogy kiáll valami fideszes beszélő seggfej és belerókázik a médiába. Hírértéke nincs annak, amit mond, eleve markánsan látszik, hogy hazudik, ráadásul tudjuk, hogy holnap simán mondja majd az ellenkezőjét is. Az egész akció értelme annyi, hogy maximális arroganciával felkúrja a még saját fejjel gondolkodni képes emberek agyát. Hogy fokozza a gyűlöletet.
Mit csinál erre az ellenzéki sajtó? Mindegyik kivétel nélkül nyitólapon hozza, öles fényképekkel, 72 pontos betűmérettel, hogy mit mondott az aznapi ügyeletes fasz. Pedig hírértéke nincs, simán el lehetne engedni. Vagy ha volt benne valami, akkor két bővítetlen mondatban összefoglalni, esetleg kapcsolódó elemzést mellékelni hozzá. Az tényleg tájékoztatás lenne. Így viszont – nevezhetik akár a harckészültség fenntartásának is – de ez ugyanolyan uszítás, mint a másik oldalon. Azaz itt is markáns cél – a kattintásmágnes mellett – a gyűlölet szítása.

Nézd meg. Évek óta nem lehet úgy belépni egyik nagyobb ellenzéki portálra sem, hogy ne legyen kint mindennap egy Orbán óriásposzter. Miből gondolják, hogy én ennek a gazembernek az öntelt ábrázatát szeretném nap mint nap nézegetni? Ezzel azt érik el, hogy még ha éppen minden írás korrekt és tényszerű is aznap, nekem mégis kinyílik a bicska a zsebemben, már a belépésnél.
Pedig vannak jó írások, olyan elemzések, melyek a kormányoldalon elképzelhetetlenek lennének, olyan fontos hírek, melyeket máshonnan nem tudnánk meg, csakhogy ezeket egyre inkább elnyomja az uszító szándék.
Márpedig ha van egy színvonalas kocsma, amelyikbe csak a szaros vécén keresztülmászva lehet bejutni, az elég rendesen lelohasztja az érdeklődést.

Corvinus diplomaosztó

Este családi gyűlés volt, ahová ketten is röhögve érkeztek meg, ugyanis érintettek voltak a Corvinus diplomaosztóján és vigyorogva mesélték, mik hangzottak el, de úgy, hogy eleinte nem is hittek a fülüknek, hogy pont a Corvinuson, érted, hiszen nemrég még a Lánczi és a mostani csinovnyik sem jobb, sőt, erre ilyeneket mondott a hapsi és utána vastaps, a hivatalos emberek meg szószerint lefagytak, szóval nagyon odabaszott, de persze valószínűleg ezek után Jaksity Györgyöt még a kerületbe sem fogják beengedni, nem hogy a Corvinusba, miközben azért érdemes elgondolkodnunk azon, van-e ennek még értelme, egy ilyen kamikáze akcióval ha nem is kinyírni magunkat, de megnehezíteni az életünket, miközben a hallgatóság maximum röhög egy jót, most aztán beolvastak a Dagadtnak, aztán megy minden a maga útján, hiszen aki eddig is használta a szemét, az eszét, annak nem mondott semmi újat, aki meg nem, az meg úgyis reménytelen.

Az öreg ember szeme

Most, hogy egykori évfolyamtársamból, Gelencsér Bandiból egyfajta celebritás lett, elgondolkodtam egy kicsit.

Nem, nem azon, hogy hirtelen milyen híres lett. Nemrég készült vele ugyanis egy interjú, ahol roppant pesszimistán, de szerintem teljesen realistán bemutatta, milyen iramban romboljuk az életterünket és szerinte sokkal kevesebb ideje van hátra ennek az életmódnak, mint ahogy gondolnánk. Az interjú nagyot szólt és rá is repült egy csomó wannabe. Legalább egy tucat ellenvéleményt olvastam el, egy kivétellel az egyik üresebb volt mint a másik, gyakorlatilag annyival össze lehetett volna foglalni mindegyiket, hogy ‘Na de rektor úr, ne legyen már ennyire pesszimista, mert… csak. Meg egyébként is, eddig is volt valahogy, mostantól is lesz.‘ Azaz a nagy büdös semmi. (Egyébként Bandi részt vett egy újabb beszélgetésen, ahol megint higgadtan és okosan elmondta kicsit árnyaltabban, de nagyjából ugyanazt, mint a múltkor.)

Na mindegy, ez csak az írásom apropója volt, de nem a tárgya.
Azon gondolkodtam el, hogy mennyire másképpen látnak az idős emberek. Ránéztem az első írásban a képekre. Mit látott ezen a képen egy átlagos ember? Egy hatvan felé közeledő, decens embert. Egy olyan tudósfélét. Egy rektort. Mit láttam én ugyanezen a képen? Bandit. Ahogy a nyolcvanas évekből emlékeztem rá. A kisfiús mosolyát, a komoly dumáját.

Mintha nem azt látnám, ami előttem van, amit a szemem az agyamba továbbít, hanem útközben, oldalról bejönnének az emlékek és módosítanák az agyamban azt, amit látok.

Ha már a rektoroknál tartunk. Az egyik unokatesóm szintén rektor volt és amikor sok-sok év után valamiért levelet írtam neki, nem igazán tudtam, milyen stílusban írjak, végül ilyen is lett, meg olyan is. Aztán amikor találkoztunk személyesen, majdnem szétrúgta a seggemet és akkor már én is csak vigyorogtam, mert egyből beugrott a kettős látás, azaz hiába állt előttem egy korosabb ember, nem azt láttam, hanem azt a vigyori kölyköt, akit kiröhögtünk azért, hogy hogyan lehet már olyan kimondhatatlan nevű zenekarokat imádni, mint az az izé, az a dípröpöl, vagy mi a szösz.

Illetve van itt egy másik apropó is. Nemrég voltam középsulis osztálytalálkozón. Bőven volt alkalmam gyakorolni ezt a bizonyos kettős látást. Néhány kivételtől eltekintve a fiúk is, lányok is megterebélyesedtek. Az összes fiú összes hajából sem lehetett volna összerakni akár csak egy kefefrizura parókát sem. Ha valaki idegen tévedt volna be a különterembe, egy csomó hangoskodó nénit és bácsit látott volna. De nem mi. Mi egyszerre láttuk a többiek mostani és a 40 évvel ezelőtti formáját. Elég volt megpiszkálni a lány tarkóját és már vigyorgott, pont azzal a vigyorral, mely ő és kizárólag csak ő. A beszólások, az azokra adott reakciók, a gesztusok, a fintorok… nagyon gyorsan visszavittek minket a nyolcvanas évek elejére és bár a szemünk csupa öregembert látott, az agyunk tojt rá és mindenki szép volt, harmatos és fiatal.
Ennyit jelent az öreg ember szeme, az öreg ember látása nevű varázslat.

[PS]
Bár annyira nem érinti szorosan a lényeget, de most utánanéztem. Bandi pont nem volt az évfolyamtársam. Két évfolyammal jártam együtt, az egyik 88-ban végzett, a másik (benne én is) 89-ben. Gyakorlatilag együtt laktam, együtt éltem Nej évfolyamával, akik 91-ben végeztek. Bandi viszont pont köztük, 90-ben. Csakhogy ez nem ennyire egyszerű. Picike kis egyetem voltunk akkor, nagyjából _összesen_ 600 diákkal. Mindenki egy nem túl nagy kollégiumban lakott és ténylegesen mindenki ismert mindenkit, évfolyamtól függetlenül.

Még mindig KATA

Tényleg nem értem, minek kell ennyire elhúzni. Sokkal egyszerűbb lenne egy ötfős kis csapattal személyesen felkeresni az összes népnyúzó katást és helyben főbelőni őket.

Itt van ez a cikk. Röviden arról szól, hogy a könyvelők észrevettek egy súlyos hibát a törvényben. A régi törvény szerint az átalányadózást lehet választani év közben is, a friss új szerint meg nem. Azaz a katázók 80-90%-a számára a kata megszűnik szeptember elsején, de a helyette választható – és a kormány által eddig propagált – átalányadó csak január elsejével választható. Közte? Vegyünk ki négy hónap fizetés nélküli szabadságot. Vagy dögöljünk éhen.

A legdurvább az, hogy ezt a módosítást a cikk is hibának, elírásnak tekinti.
Szerintem meg nem az. Nekem már a múlt héten összedobott tervezgetős exceltáblám is kihozta azt, amit ezek a görények a nagy kapkodásban csak most vettek észre. Az átalányadónak ugyanis része 1,2M forint éves adóalap-kedvezmény, mely töredékévre is jár, méghozzá nem töredékben, hanem teljesen. Azaz a négy hónapra is tudom ennyivel csökkenteni az éves adóalapomat, ami nagyjából havi 100e forint plusz bevételt jelent (nyilván nem a katához képest, hanem a normál átalányadóhoz képest), természetesen csak erre a négy hónapra. Ez eddig is így volt, gyakorlatilag ez volt az egyik motiváció arra, hogy a katások ha máskor nem is, de az év vége felé térjenek át az átalányadóra. Mondom, eddig így volt, az érintettek tudtak róla. Most viszont a katást ütni-vágni kell, nemcsak egzisztenciálisan kinyírni, hanem éreztetni vele, hogy ő itt a vérszívó, a társadalom ellensége, aki minden bajnak a forrása. Hát nehogy már kapjanak ajándékba bármit is. Azaz szvsz szándékosan tiltották meg idén ezt az átállást és az sem érdekel senkit, ha néhányan emiatt tényleg nyomorba süllyednek. Annyival is kevesebb népnyúzó szívja itt a levegőt.

Csak a pontosítás kedvéért. A nyomor, illetve az éhenhalás nyilván erős túlzás, legalábbis számomra. Túl fogom élni. De nem azért spóroltam, hogy most emiatt a szándékos kibaszás miatt feléljem a megtakarításaim egy szemmel is jól látható részét egy négyhónapos fizetés nélküli szabadsággal. Mint ahogy arra is kíváncsi lennék, az ügyfeleim mit fognak szólni, ha azt mondom, hogy bocsi, de ingyen nem dolgozok, idénre felejtsenek el.

PS
Azért ez annyira pitiáner gecizés, hogy Orbán le sem tagadhatná, hogy köze van hozzá:
– Hozzunk egy nap alatt egy új törvényt, mely kinyírja 450000 kisvállalkozó megélhetését.
– Adjunk nekik 50 napot, hogy más adózást válasszanak helyette.
– Tiltsuk meg az egyetlen értelmes választást.
– Fogjuk rá a nyuszira és minden médián sulykoljuk, hogy ők a hibásak.
– Az egész változtatást kérje, mit kérje, könyörögjön érte az az Orbán seggében lakó féreg, akinek pont a kisvállalkozók érdekeinek megvédése lenne a feladata.