Month: June 2022

Ultimate Csepel track

Rengeteg fénykép, kevés szöveg. De azért információk is, bőven.

Régóta dédelgetett álmom, hogy egyszer végigmegyek a Csepel-szigeten, körbe, az abszolút ideális útvonalon, azaz érintem mind az összes természeti szépséget, mind az összes jó helyet. Megrajzolni már többször is megrajzoltam az útvonalat, de mindig igencsak combos lett. Nem lehetett akármikor nekimenni: hangulat, erőnlét kellett hozzá.

Vasárnap megcsináltam. Legalábbis pillanatnyilag. Mert bár ez tényleg nagyon jó útvonal, de kétszer is láttam igéretes ösvényeket, melyeket eddig, amíg országutival róttam a felfedező túrákat, nem mertem kipróbálni, de pár hónapja már a gravel játszik, kitárult a horizont, azaz már szabad. Ez most nem üres szóvirág, olyan új utakat fedeztem fel azóta, hogy tátva maradt a szám. És ez a folyamat még nem ért véget, azaz a cím ugyan azt sugallja, miszerint ultimate, de valószínúleg nem marad az.
Még egy kicsit rugózva a témán: habár ennek az útnak nagy részét országúti bringával fedeztem fel, de beleépültek az utóbbi időszak graveles útjai is. Azaz ha végig akarsz rajta menni, akkor minimum trekking/gravel kell hozzá.

Korai kelés, fél kilenckor már a pedálokat rugdostam. Hosszú nap lesz, meleg is, reggel meg még kevés az ember, kevés a celsius, addig kell megtolni.

1. Lángossütő, Szigetszentmiklós

Valamikor szerettem, de elkurvult. Alig volt nyitva, teljesen logikus időpontokban bezárt, de abban sem volt sok köszönet, amikor nyitva volt: hétvégén hatalmas tömeg, de délután kettőkor már kint lógott a tábla, miszerint elfogyott a lángostészta. Egy lángossütőben, amelyik két napon volt nyitva a héten. Aztán a sokadik csalódás után ma már ignorálom.
link

2. Kisduna étterem és panzió, Szigetszentmikós

Olyan ambivalens. A fekvése elképesztően jó. Vízről is elérhető, sőt, kifejezetten romantikus. Kiülve a Duna fölé belógó teraszra, az ember csak üldögélne és kortyolgatná a sörét. Viszont a kiszolgálás színvonala hullámzó. Az utóbbi időkben kifejezetten jó, korábban azért voltak hibák. Mivel étterem is, előfordul, hogy sokáig kell várni, akár az egy korsó sörre is.
link

3. Mi Kis Büfénk, Szigethalom

Szigethalmon a Duna-sor környékén rengeteg büfé, kocsma, étterem található. Fura lehet, hogy pont ezt a büfét emelem ki, dehát ez egy szubjektív válogatás. Nos, a rengeteg kocsma közül ez az egyetlen, amelyik a vízről is elérhető, konkrétan a büfével szimbiózisban egy SUP kölcsönző is működik itt, melyhez stég is tartozik. A stégnél kajakkal is ki lehet kötni. Aztán ha már megszoktam, akkor bringával is ide térek be.
link

4. Bringa Bár Pizzéria, Szigetcsép

Amikor Lórévtől tekersz felfelé és tudod, hogy 30-40 kilométeren keresztül nem lesz semmi, nem hogy kocsma, de értékelhető település sem, akkor vicces belegondolni, hogy Szigethalom, Szigetcsép környékén 20 méterenként nyüzsögnek a jobbnál jobb helyek. Nekem Szigetcsép a legeslegeslegnagyobb kedvencem a szigeten, a szabadstrand egyszerűen verhetetlen.
De ez még nem az. A szabadstrandra bevezető holtág tövében nyílt egy bringás pizzázó. Kerékpár. Pipa. Pizza. Pipa. Dunára néző terasz. Pipa. Stég. Pipa.
Tök jó hely, és ha nem a szabadstrand mellett lenne 500 méterre, bajnok is lehetne. Így viszont csak dobogós. (Egy hátránya van, nagyon felkapták. Hétvégén alig lehet bejutni.)
link

5. Szigetcsép szabadstrand


Nehéz szavakba önteni, mennyire imádom ezt a helyet. Simán megcsinálom, hogy hétköznap lebringázok (27 km), megebédelek (gyros tál), nézegetem a tájat, majd hazatekerek. De itt szoktattam hozzá magamat az új kajakjaimhoz is, meg úgy egyáltalán, vízes túrákon kötelező megállóhely. Námbervan.
link

5. Strand büfé, Szigetszentmárton

Így múlik pontosan, azaz sic transit gloria mundi. Valamikor ez volt a legnagyobb kedvencem. Akkor még Papa Joe kocsmájának hívták, mértek csapolt barna sört és volt saját konyhájuk. Aztán jött néhány tulajdonosváltás, egyre egyszerűbb tulajokkal. Ma már egyszerűen csak strand büfé, az ehhez illő igénytelenséggel. Kár érte.
link

8. Vadkacsa szabadstrand, Ráckeve

Lassan küzdötte fel magát, de ma már biztosan dobogós. Pedig… voltak évek, amikor az egész strand fel volt túrva, a büfé egy darab hűtőszekrényből állt és az se mindig volt nyitva. De mára szépen kiépült, a strand sem rossz, van két büfé és van kemping.
A kempingről pár szó. Klasszikus kemping errefelé nincs, ez sem az. Pedig a vízitúrázók igényelnék. De van helyettük ún majdnem-kemping. A vízparti kocsmák legtöbbje észrevette a lehetőséget és leválasztotta, azaz külön épületbe rendezte a mosdót és szerelt bele zuhanyzót is. És tadam, már el is készült a kemping. A kocsma 20-22 között zár, a csaposnak szólsz, hogy te itt aludnál sátorban, bólint, felszámol párszáz forintot a vizesblokk használatáért… és ennyi. Reggel már kocsmanyitáskor iszogatod a kávédat. Praktikus.
Ez a fajta kempingezés, saját tapasztalataim szerint, az alábbi szabadstrandokon biztosan működik: Lórév, Ráckeve, Szigetszentmárton, Szigetcsép. Aludtam már Makádon (szar volt) és hamarosan tervezek Tasson, ezeken a helyeken nincs vízparti kocsma, értelemszerűen nincs vizes blokk sem, szóval necces.
A sziget északi felén viszont ez az egész egyszerűen nem működik.
link

9. Neptun vendégház, Dömsöd

Egy újabb sictransit. Valamikor barátságos hely volt. Jó helyen feküdt. 4-5 kilométerre a tassi zsiliptól. Azaz ha valaki tolni szeretett volna egy kétnapos RSD túrát, akkor még pont belefért. Mi anno meg is csináltuk. A hely, pontosabban a mindenes fickó, mindent vitt. A szállás maga bravúrosan igénytelen volt, kicsi szoba, az összeszakadás határán imbolygó emeletes ágyakkal, klotyi, fürdő külön épületben az udvar végében, szóval tényleg elég nomád, de még így is jobb volt, mint a sátor. Viszont a hapsi végig kedves volt, ráhúzott legalább egy órát, hogy kiszolgáljon, zárórakor még nekiállt cigánypecsenyét sütni, aztán kihozta az utolsó kör sört, majd az utolsó utánit, tényleg le a kalappal.
Mára az épület lepusztult, összedőlt, felrobbant, elsüllyedt, a nem kívánt törlendő. Évekkel ezelőtt beszéltem a tulajjal, nem is tervezi, hogy bármi is lesz belőle.
Szomorú.

9. Maki kisvendéglő, Tass

Egy újabb hihetetlen hely.
Elég sokszor járom a környéket. Nem csak nyáron, amikor minden nyitva van és a partok tele vannak boldog emberekkel, hanem télen is, amikor csak búvalbélelt marabuk kárognak a nádas szélén.
Egyetlenegy biztos pont van: a Maki nyitva van.
Én pedig úgy szoktam meghálálni ezt a kitartást, hogy akárhányszor erre járok, iszok egy sört. Nem érdekel, mennyire vagyok szomjas. Nem érdekel, hogy majd négy kilométerrel arrébb fogok ebédelni, sörrel, naná. Itt. Sört. Kell. Inni.
link

10.Ezüstpart büfé, Makád

A tömény ambivalencia.
A kocsma első osztályú. A szakács kecskemániákus és kifejezetten egzotikus ételek is szerepelnek az étlapon. Jó a sör. Jó a kaja. Van hangulat.
Mi kellhet még?
Hát… apróságok.
Innen Tassig ki van parcellázva horgászoknak a part. Kábé négy kilométer. Ez rengeteg horgász. Kevés vécével. Különálló vizes blokk nincs, sőt, ahogy láttam, kifejezetten budiháború dívik a horgászok és a kocsma között. Aztán amikor megpróbáltunk aludni a strandon, seggrészeg horgászfeleségek randalíroztak ordítozva hajnalig. Azóta átnéztem alaposabban a terepet, hogyan lehetett volna kivédeni ezt a katasztrófát. Sehogy. Azaz hiába van tökéletes helyen, hiába kiemelkedően jó a vendéglátó egység, túrázós szempontból felejtős.
link

11. Lórév

Egyfelől jellegtelen, másfelől fontos. Minden attól fögg, hogyan érkezel ide. Ha a szigetet kerülöd kajakkal északról és elcseszted a tempót, akkor itt fogsz megaludni. A focipálya mellett jó a gyep a sátorállításhoz, a vizes blokk külön van, a személyzet rugalmas, ha sokan vagytok, akkor még kilenckor is kiszolgálnak. Arra figyelj, hogy kenjed magad. Brutális nagy böglyök laknak a környéken.
Ha viszont csak egy sörre kötsz ki, akkor ez a helyed. A strandon könnyú a kiszállás, a csapos pedig jó arc.
link

Ez egy műsoron kívüli kép.

A rév és a falu között, az árterületen, közvetlenül a töltés és az ártéri erő mellett, a szántóföldön feszít egy öreg templom, a Zichy kápolna. Először úgy futottam bele, hogy az erdőből bringáztam ki és a réten magasodott fölém ez az izé.
A kép pedig azt ábrázolja, ahogy a traktor körbeszántja a magányos templomot.

12. Pajta pub, Szigetújfalu

A Csepel-sziget nyugati oldala kész katasztrófa. 45 kilométeren keresztül semmi. Ha kifogsz egy olyan időt, amilyet én most, azaz egy 20-35 közötti északi szelet, akkor ezerszer el fogod átkozni, hogy egyáltalán megszülettél. Eleve Lórév se adja magát, le kell menni a büféhez a partra. Szigetújfalunál ez fokozottabban igaz, ugyanúgy le kell menni a partra, csak sokkal többet. Jelen esetben ez nem jelentett gondot, mert árnyékos erdőben vitt az út, nem tudott befújni a szél.
A kocsma meglehetősen érhetetlen. Túl jó. Igényes épület, igényes terasz, udvar. Zongorából kialakított csobogóval. És van forgalom. Ritkán kevés, sokszor erős. Valahogy így képzelne el az ember egy frekventált kompkikötőt.
Igenám, de itt van pár kilométerrel feljebb, Tököl és Százhalombatta között egy másik komp. Fontos? Hogy a rákba ne. Tököl város, Százhalombatta ipari központ. Jó. Mennyire van kiépítve a kikötő? Semennyire. Az egykori acél/üveg büfé a fák alatt állt, mára az üveg betört, az acél összecsuklott, az egész reménytelenül összedőlt. Semmi.
Szóval így, ilyen szemmel kéretik ránézni erre az oázisra.
link

13. Wolf Burger

Mivel a nyugati oldalon semmi sincs, csak ronda, forgalmas utak, Tökölnél érdemes visszateperni az RSD-re. (Például a Tököli Parkerdőn keresztül. Most nem ott mentem, hanem a jelölt kerékpárúton, de legközelebb már az erdő lesz.) Ebből az irányból nem mentem ki a partra, hanem a Duna-soron haladtam. Erről azt kell tudni, hogy tele van éttermekkel, kocsmákkal. A Wolf az egyik legújabb közülük, annyira új, hogy a Street View még nem is mutatja. Nem túl árnyékos, illetve a berendezést sem tolták túl: gyakorlatilag egy parkolót pakoltak tele székekkel, asztalokkal, napernyőkkel. Két okból szeretem mégis ezt a helyet:
– Egyrészt szentandrási meggyes sört csapolnak. Erről tudni kell, hogy ez a sör _egyedül_ tényleg meggyes sör, a többi csak meggyízű. Viszont a gyümölcstartalom miatt nagyon nehéz csapolni. Máshol nem is tudok róla, hogy próbálkoznának.
– Napsütéses februári hétvégén bringáztam errefelé, nem is számítottam arra, hogy bármi nyitva lesz, de a Wolf működött.
(A fenti kép az oldalukról van, elfelejtettem fényképezni.)
link

14. Rizmájer sörfőzde

Némi képzavarral ez lett volna a túra ékköve. Fáradt is voltam, enyhén éhes is, gondoltam eszek valamit, meg benyelek két málnaszőrt. (Enyhe alkoholtartalmú málnás sör.) A lényeg, hogy hoszabban elüldögélek valahol az árnyékban.
Ezekből nem lett semmi. Az udvaron Zorall koncert ment, tele volt a placc, a pult előtt borzasztó hosszú sor, a bejáratnál részegek üvöltötték a rakkendrollt.
Így jártam.
Nem kicsit sajnáltam. Ez a másik hasonló státuszú hely nálam, mint Szigetcsép. 16 kilométerre van, nagyon sokszor csak azért kitekerek, hogy igyak egy sört, aztán irány haza. De volt olyan időszak is, hogy feldobtam a trekking bringára a laptopot és ide jöttem ki dolgozni. Imádom.
(Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy bár csinálnak jó söröket, de nem mindegyik az. Ki kell kisérletezni,)
link

15. Hekkező


Sokszor mentem már el a táblája mellett, de soha nem mentem be. Aztán egyszer benéztem és megtetszett. Gyerekkorom tesiöltözőjének a hangulata, keverve a menzai sorbanállással. De ez csak a belső, ahol rendelni kell. Az udvaron az árnyékos terasz már rendben van… és nézd csak meg jobban a második képet. Ki lehet sétálni a Duna partjára, lehet lófrálni, de ott is vannak asztalok. Az egész tulajdonképpen egy sportttelep, itt van a papírgyári focipálya (jelenleg Csep-Gól FC), itt van a Kolonics György vízisport központ (csak szólok, hogy lehet kajakot is tárolni), vannak egyáb vízitelepek is, és ha ezek nem győztek meg, akkor itt állomásozik még a Hepaj is.
A sok dicséret mellett van rossz pont is: nagyon lassúak. A kajára sokat kell várni, az emberek pedig ide leginkább kajálni járnak. Viszont ha nem sietsz, akkor érdemes benézni.
link

16. Halas Guszti


Amilyen jól indult, annyira gyorsan mondtam le róla. A tiltólistámra akkor kerültek rá, amikor bevezették a repoharat. (Nálam automatikusan miden repoharas hely tiltólistán van.) Most sem mentem volna be, ha a Rizmájernél nem következik be a katasztrófa. Valahol nagyon le kellett már ülnöm.
Mi a baj a Gusztival? Külön épületben adják az ételt és külön épületben az italt. Ha most a sör mellé venni akartam volna egy sült kolbászt, akkor állhattam volna kétszer sorba. Illetve nekem már drága. Kicsit átmentek fancy, de drága helybe, ami úgy látszik be is jött nekik, mert rendszeresen tömeg van.
Emellett pedig a repohár.
A hely viszont tagadhatatlanul jó helyen van, a közvetlen Duna-part sokat dob rajta.
link

17. Nocsak

Ha nem is pontosan ezen a helyen, de nagyon közel itt működött anno a Zöld Béka nevű étterem. Aztán bezárt. Majd megnyitott ez az étterem.
Túl sokszor még nem voltam bent. Egyszer bringáztunk erre Nejjel úgy, hogy alig voltak. Nyilván benéztünk. A közvetlen vízpart itt is nagyot dob a hangulaton. A kaját nem ismerem, a sört egy kicsit drágának találtam, de mi nem az mostanság.
Ügyesen rárepültek a bringásokra – elvégre itt fut mellette az Eurovelo6. Úgy tűnik, be is jött nekik, hétvégente délután már esélytelen bejutni.
link

Érdekes volt estefelé a teraszon sörözni a családdal. 490 letekert kilométer volt a lábunkban. Nej egész nap az RSD-n evezett, én a környékén tekeregtem, a két gyerek meg tolt egy 170 kilométeres ráhangolós túrát az Alföldön. Rossz nap volt ez a kilométereknek, kaptak a pofájukba rendesen.

Hasznos linkek:
Track a Straván: fényképek a térképen.
Közvetlenül letölthető track.

Powered by Wikiloc

A Gyáli-csatorna mentén

Újabb ismerkedős videó a gravel bringával. A legutóbbi péceli megmozdulás – mely a valóságban egy nappal korábban történt, mint a mostani – elég keményre sikerült, emiatt ezen a napon inkább pihenősre vettem a figurát. Régóta terveztem, hogy szétnézek egy kicsit a lakóhelyem környékén. Szoktam mondogatni, hogy a város szélén lakom, de a valódi városszéle olyan 3-4 kilométerre van. Ezt a zónát jártam most be. A legszélső utakon eltekertem Felsőpakonyig, ott pedig ráfordultam egy patakra, a Gyáli csatornára és amellett jöttem be egészen Pesterzsébetig.

Szerveslabor-munka

A cím nem főnév, hanem melléknév. Egyfajta munkát jelöl.
Az eredete 1985-be nyúlik vissza. Akkor volt szerveskémia laborunk az egyetemen. Igazából semmi különös nem volt benne, átvettük az általános laborfelszerelést, megkaptuk, hogy milyen anyagokat kell beadnunk a félév során, a könyvtárban kiirodalmaztuk a recepteket és már kezdődhetett is a móka.
Nem, nem azzal, hogy elkezdtük legyártani a kívánt anyagot. Az már lófütty volt.
Az igazi kihívást a speciális laborfelszerelés beszerzése okozta. Mindegyik kimásolt recepthez szükségünk volt 1-3 olyan speciális eszközre, mely nem volt része az egyenfelszerelésnek. Ezekből általában pár darab volt a tanszéken, diákból meg vagy nyolcvan.
Az ember nagy naívan elment az előkészítőbe.
– Háromésfélszer tekert nyakú golyós Erlenmájer lombikra lenne szükségem.
– Magas nyomású?
– Igen.
– Nincs.
– És alacsony nyomású?
– Az sincs.
– Akkor milyen van?
– Semmilyen.
– Mikor lesz?
– Nézzük. Most Lajosnál van, pénteken hozza vissza. A lista… jelenleg tízen vannak előtted.
– Mikor kaphatom meg?
– Május 21.
– 28-án kell leadnom a preparátumokat.
– Az hat nap, hét éjszaka.
– Végülis. Akkor viszont nem a pézsma-acetátot veszem előre, hanem a gumikaucsuk-kloridot.
– Melyik receptet találtad meg?
– Abban a nagy fekete könyvben volt.
– Ahhoz egy csiszolatos háromnyakú, duplafalú lombikra lesz szükséged.
– Pontosan. Van?
– Nincs.
– És lesz?
– Igen. Ennek még üres a listája. Ha felírlak, akkor a jövő héten megkapod.
– Szuper!
– Más kell még?
– Persze. Soroljam?
– Soroljad.

Nos, nagyjából így. Végül, ha nehezen, ha kanyargósan is, de a félév végére be tudtunk adni valamennyi preparátumot. (A termelési százalékokat inkább hagyjuk.)

Nálam azóta az összes olyan munka, ahol a tevékenység kiemelkedően magas hányada az alapanyagok, a szerszámok beszerzéséből és a terep előkészítéséből áll, amihez képest maga a munka már semmiség, az szerveslabor-munka.

Az első ilyen melóm tavasszal a szúnyoghálózás volt. Egyértelműen mindenkinek elege lett ezekből a barkácsboltokban kapható tépőzáras vackokból. Egy hét után már elkezdett leválni a tépőzár, egy hónap után meg lehetett cserélni az egészet. Miután tavaly beszereztem egy rendes létrát, adta magát, hogy csinálok patent fakereteket, fém, vagy üvegszál hálóval beborítom és kívülről csavarozom fel az ablakok elé.
Ránézésre egyszerű.
De.
Minden ablak alsó pereme valami dekorációs okból kilóg a síkból. Le kellene fűrészelni a peremet, de annyira öreg, hogy nem élné túl. Azaz le kell szedni (vésni, faragni) és egy másik profilú szegélyt tenni a helyére. Ilyen boltban nincs, azaz venni kell valamilyet, körömreszelővel befaragni, újrafesteni (kétszer) majd bepasszintani a régi helyére. Természetesen a keretnek szánt faanyagot is le kell festeni minimum kétszer. Már ha találok megfelelő léceket. Végülis lettek. Levágtam, lefestettem. Ezzel el is ment a hétvége, mert meg is kellett száradnia. Csavarok beszerzése. A léc egy centi vastag, ebbe nem mehet akármilyen facsavar. Ilyesmit a barkácsboltok nem tartanak, irány a csavarbolt. Tök feleslegesen, mert amikor elkezdtem ráhúzni a hálót, kiderült, hogy sokkal praktikusabb a kékfejű kárpitos szög. (Még az időközben beszerzett mini U-szögeknél is jobb volt.) A hálóhoz tervezett csavarok persze nem jók a keret rögzítéséhez, szóval újra csavarbolt. Tudom, hogy akik itt dolgoznak, láttak már sokmindent, de azért rendesen megnéztek, amikor kétszer is voltam náluk, mind a kétszer kábé ötven forintnyi áruért. Ja, nem mondtam, amikor végiggondoltam, mennyi munka is lesz ez, leredukáltam a munkát két ablakra. A lenti, illetve a fenti teraszajtókra úgyis szúnyogfüggöny megy.
Na mindegy, kábé három hétbe tellett, mire a két szúnyogkeret tiptop összeállt, az ablakkeretek elő lettek készítve és én is összeszedtem a bátorságomat az újabb létrázáshoz. Ehhez képest a felcsavarozás már röpke ujjgyakorlat volt.
Szerveslabor-munka.

A másik hasonló dinamikájú meló a klíma beszerelése volt. Itt ugyan nem dolgoztam semmit, annyi volt csak a feladatom, hogy összeszedjem rá a pénzt, meg folyamatosan baszogassam a mestert, mert nagyon nem akarta ezt a munkát. Erről már írtam részleteket korábban, itt viszont a teljes folyamatot rögzítem.
– Tavaly novemberben jeleztem a fiamnak, hogy beszéljen már a klímás ismerősével, mert tavaszra klímát szeretnénk.
– Decemberben beszéltem telefonon a klímással.
– Februárban jött ki felmérni a terepet. Hümmögött. Nagy a ház, nagy a légtér. Négy beltéri, két duál kültéri. Gree. Jó lesz? Jó lesz.
– Áprilisban jeleztem egy csütörtöki napon a fiamnak, hogy a klímás felszívódott.
– Másnap – bringázás közben – hívott a klímás, hogy már egy hete akart hívni, csak mindig elfelejtette. Közölte, hogy felmentek az árak. (Nahát.) A korábbi áron Whirlpool klímát tudna szerelni. Jó lesz? Jó lesz.
– Április végén megint jeleztem a fiamnak, hogy a klímás eltűnt.
– Másnap – bringázás közben – keresett a hapsi. Miszerint most tudta meg, hogy az általa megrendelt eszközöket a kereskedő eladta másnak. Van nála négy kültéri, jó lesz? Nem, nem lesz jó. Nem akarok gyártelepet a külső falra. Akkor mi legyen? Megrendelheti újra, de még drágább lesz. Mert megint felmentek az árak. Mennyi lesz? X. Jó, legyen. De akkor legyen már végre. (Előtte szétnéztem a piacon, az X kifejezetten jó ajánlat volt.)
– Eltelt egy hónap. Ekkor már kihagytam a fiamat, rácsörögtem a hapsira és egyáltalán nem kedvesen szembesítettem a helyzettel. Hogy nyár van. Hogy túl vagyunk az első kisebb hőhullámon. Hogy az első ajánlathoz képest már 300e forinttal többnél járunk. És hogy klíma még sehol sincs.
– Ezek után csütörtökön – bringatúra közben – felhívott, hogy megvan minden, szombaton jönnek szerelni. A szombat persze nem volt jó nekünk, nagyon nem volt jó, a vasárnap sem igazán (este érkeztem haza a túrából), de a hétfő meg már neki nem felelt meg. Végül kijöttek vasárnap, a fiam szerencsére ráért, emellett még jöttek kedden, amikor meg már én voltam itthon.

Összességében ez nem volt tipikus szerveslabor-munka, de maga a tény, hogy novembertől júniusig, azaz hét hónapon keresztül tartott az előkészítése, végül maga a munka két nap alatt megvolt, valamennyire mégiscsak ebbe a kategóriába sorolta a folyamatot.

Budapest, Balaton, körbe, vissza #04/04

Almádi – Budapest
2022.05.29; vasárnap

Reggeli. Pakolás, takarítás. Búcsú a tulajtól.
– Vége a kirándulásnak?
– Igen.
– És akkor most mi lesz?
– Hazabringázok.
– Na ne.

A ruhát pont eltaláltam. A télikabátot könnyen elérhetőre csomagoltam, de nem volt rá szükség. A nadrág Decathlon túranadrág, elég meleg volt, fentre meg az egyetlen tiszta rövidujjú pólómat vettem fel az egyetlen tiszta hosszúujjú pólóm alá, pont jó lett. Az egyébként erős szél sem fújt át rajta, és kellően meleg is volt.

A szombati nap keserű tapasztalatai után arra számítottam, hogy megint gyenge leszek és kedvetlen, de ilyesmiről szó sem volt. Nekiálltam darálni a kilométereket, elgondolkodtam ezen, meg azon… és csak mentem. Az első – és egyetlen – pihenőt 70 kilométernél ejtettem meg, a Velencei-tónál. Lángost akartam enni és ez egy kemény kihívás volt, mert a nyitvatartó helyeken nem volt lángos, a lángossütő bódék meg nem voltak nyitva. Aztán találtam egy jellegtelen bódét, ahol semmi más nem volt, csak lángos, meg a hütőben hideg dobozos sör, de lángosból tényleg a klasszikus választék, kerek lángos, szögletes lángos, töltött lángos, lyukas lángos, ahogy kell, én is megtaláltam a magamét (sajtos-kolbászos lángos), szóval végül minden jó lett. Innen egy lendületes nekirugaszkodás és röpke 3 órával később már otthon is voltam.

Ilyenkor azért nehéz elnyomni egy enyhe mosolyt. Amikor hat nap alatt tettük meg ugyanezt a túrát, akkor egész napos etap volt a Balatonalmádi – Fonyód táv. Most délre megvolt. A Velencei-tó – Budapest távolság szintén egész napos túra volt. Most lement három óra alatt. Nem, hirtelen nagy csodák nincsenek. De ha tartósan, makacsul csinálsz valamit, akkor napról-napra jobb leszel benne és sok nap, sok hónap után pedig azt veszed észre, hogy egy másik világban élsz.

Az időjárás betette az indigót, hogy szomorodjon meg. Lefelé az utolsó 50 kilométeren kaptam erős szembeszelet, most Fehérvár után felfelé, végig. Az addigi 22 körüli sebesség vissza is esett 17 körülire. Nem örültem neki, de túl sokat nem tudtam kezdeni vele, tekertem monoton.

A szerencsés érkezés: két kilométerrel korábban csapkodó eső, érkezés után kiülés a teraszra, elgyötört gyerek, söröző Nej, beszélgessünk, mit csinált a klímás, milyen volt a buli, oké, aztán leszakadt az ég és egy többórás, masszív eső köszönt be. Na, ezt pont megúsztam.

A ház… hát nézett ki valahogy. A klímás szanaszét furkálta, mind a négy érintett helyiség teljes felfordulásban. Nyilván ki fogjuk használni a helyzetet és másképp rakjuk össze a szobákat. Az udvaron és a konyhában a buli nyomai, a srácék takarítottak egy nagyot, de azért van még munka vele, az udvar pedig tömény katasztrófa, többhetes fűnyírás és kertészkedés hiánya ordított az égre.
Szerintem a jövő héten nem megyek sehová, csak házimunkázok.

Powered by Wikiloc

Budapest, Balaton, körbe, vissza #03/04

Koloska-völgy
2022.05.28; szombat

A mai nap az extra. Ahogy korábban is írtam, ezt utólag raktam bele a túrába. Mostani fejjel már azt mondom, hogy ilyennek kellett volna lennie az egésznek, de a Balaton-kört is be kellett húzni egyszer.
Az első elképzelés az volt, hogy Litértől az új, általam még nem ismert kerékpárúton bemegyek Veszprémbe, ebédelek valahol, hazafelé a Füredi úton jövök ki, a Nosztori előtt átmegyek Szentkirályszabadjára, onnan pedig erdei kerékpárúton vissza Almádiba. Kicsi túra, semmi röfögés, igazi pihenőnap.
Nyilván nem ez lett a vége.
Először kibővítettem a túrát egy Nemesvámos – Veszprémfajsz kitérővel. Utána, ahogy nézegettem a Stravát, láttam, hogy a haveromnak van egy útvonala, melyet heti rendszereséggel jár be, munkaidő után. Remek. A track jelöletlen utakon megy, de ha a srác rendszeresen jár arra, ráadásul munka után, akkor nem lehet annyira durva. Nosza, gyorsan bele is kombináltam a tervembe ezt a szakaszt. Így viszont a kör fordulópontja a füredi Koloska-völgyben lesz, ami nem baj, mert szeretem azt a völgyet. (Az egyetemista hálózsákom még megvan, elraktam emlékbe. Használni nem nagyon lehet, mert kiégett, pont ebben a völgyben, amikor túl közel feküdtem le a tűz mellé. Én mindenesetre jól aludtam.)

A pillanatban élni. Ma délelőtt egy rövid időre megvolt. Csak ültem a teraszon, semmi dolgom nem volt azonkívül, hogy nem volt kedvem elindulni bringázni. Aztán persze elmúlt, mert eszembe jutott, hogy ezt fel kellene jegyeznem a blogba.

Igen, jól olvastad. Nem sok kedvem volt elindulni. Ez sajnos a koncepció következménye volt. A tegnapi nap után bejelentkezett az izomláz és éreztem azt is, hogy a lábaimból elfogyott az erő. Sík terepen gond nélkül tudtam volna akármennyit is bringázni, de a mai nap pont nem erről szólt. 750 méter szint. Egyáltalán nem barátságos módon: off-road, azaz sáros, köves földutakon, ösvényeken. (Az éjszakai esők gondoskodtak a sárról.)

Végül elindultam, de nem lett jobb a helyzet. Tekertem felfelé az Almádi – Fűzfő közötti emelkedőn, és azok a táskás turisták, akiket tegnap szakmányban előzgettem, most engem előzgettek. A motivációm nem verdeste az eget. (Még akkor sem, ha tudtam, hogy éppen szervezett bringás program van, Keleti-medence kerülés, azaz ezek az alakok azért nem átlagos kocaturisták.)

Ez itt az egykori rettegett beléptető kapu a Nitrokémiába. Amikor a keton részlegben dolgoztam, itt jártam be. Az utolsó napon elég leharcolt állapotban, de a művezető szerencsére átrángatott. Mostanra bezárták, elfelejtették, szorgos kezek perverz üzenetekkel írták tele a koszos üveget.

Aztán nekiálltam mászni a Fűzfő utáni emelkedőn és elkezdett cseperegni az eső. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, legszívesebben visszafordultam volna. Hideg, erős szél fújt, az ég ólomszürkén borult a tájra, az eső csepegett, nekem meg lehetetlen meredekeket kellene másznom saras talajon. Fáradtan. A hosszú 7%-os emelkedő után fordultam rá az erdei kerékpárútra, kicsi pihenős szakasz egy völgyben, majd újabb mászás. Ez most 9%-os kaptató volt. Nem élveztem. Végül kibukkantam Szentkirályszabadján, az eső pedig ezt a pillanatot választotta ki, hogy úgy igazából rákezdjen. Pokoli mázli volt, hogy pont ott volt mellettem a piacszéli csárda, beültem egy napernyő alá és sört kortyolgatva vártam, hogy elálljon. Elég nyögvenyelősen alakul ez a nap.

Nézzük a pozitív oldalát: ma nem kellett napolaj.

Üldögélés közben átterveztem az útvonalat. Ilyen vacak időben, ilyen renyhe kedvvel inkább kihagyom a veszprémi kitérőt. Nincs ott semmi különleges, sőt, még ebédelőhelyet sem tudtam hirtelen találni. Megyek tovább a haver útvonalán.

Aztán csak beindultak a dolgok. Lementem az aszfaltról és bekerültem a sár birodalmába. Innentől már nem volt időm nyöszörögni, a túlélésért küzdöttem. Maradjunk annyiban, hogy nem kicsit becsültem alá a srácot. Kényelmes track. Ja. Rögtön úgy indult, hogy a bejelölt nyomvonalon nem volt út. Comközépig érő fű, az volt. A távolban, olyan 500 méterre szerénykedett egy erdő. Abban bíztam, hogy onnan már lesz út. Így is lett. Eltekertem valami nagyon harcos kutyakennel mellett, szerencsére egyik dög sem tudott kitörni a kerítés mögül. Aztán műút. Videoton telep. Itt már képben voltam, ha a Balcsi felé fordulok, akkor lezúgok a Nosztorin és vége is a bulinak. Ezen is elgondolkodtam. De Csopak fölött vagyok, innen már nem nagy távolság a Koloska, nézzük meg. Ja. Csak hol van a track? A Videoton mellett elmentem, rögtön utána kerítés, mely a horizontig tartott. Nekem viszont itt kellene lemennem jobbra egy úton. De hol? A Vidi és a kerítés között kábé egy méternyi rés van, derékig érő fűvel lezárva. Itt? Igen, itt. Átcsörtettem a füvön és egy keskeny gyalogösvény fogadott. Gyanakodva mentem befelé kábé egy kilométert, amikor is jól járható szekérút lett az ösvényből. Vicces.
Veszprémfajsznál bukkantam ki az erdőből. Magasról láttam rá a falura, a templomtoronyra, illetve a lankákon elterülő, lilán pompázó lenmezőkre. Nem nézett ki rosszul.

A falu után újból terep. Itt tévedtem el először. Ugyanis ahogy mentem a gps után, feltűnt egy MTB túrajelzés. Még hümmögtem is, hogy én azért gravel bringával vagyok, az azért nem monti, ráadásul a tábla azt is jelezte, hogy nagy mászások lesznek. Nem voltam nyugodt. De mentem a jelzésen. Hiba volt. A haverom ugyanis nem engedte meg magának azt a luxust, hogy bármilyen jelzett úton is menjen, minél nagyobb a dzsuva, annál jobb. Amikor észrevettem a hibát, akkor már jócskán vissza kellett volna másznom, többek között azon a lejtőn is, ahol taknyoltam egy nagyot a sárban. De a földutakban az a jó, hogy elég sűrű a hálózatuk, ahogy néztem, lesz olyan pont, ahol vissza tudok menni az útvonalra. Az persze kérdés, hogy milyen áron, általában az ilyen improvizációs részeken szoktak a legnagyobb csipkebokrok virulni. De megvolt és rögtön meg is értettem mindent: az erdő mellett, amelyikben küzdöttem, hatalmas lenmező pompázott, a haverom pedig inkább a mező mellett ment el.

Még tévelyegtem egy sort, majd kilyukadtam egy makadám úton. Sóhaj. Szeretem ezeket a kalandokat, de egy idő után jólesik egy kis pihenő valami járhatóbb úton. Itt pedig már arra számítottam, hogy a makadám végén aszfalt jön és ráfutok a Koloska útjára. Jó nagyot tévedtem. Elágazás, a track szerint le kell fordulnom. Basszus. Valami meredeken lejtő, csupa sár mellékútra. Amikor nem védi semmi erdő a dűlőutat, az éjszakai eső meg vastagon feláztatja az agyagos talajt. Ránézésre is iszapbirkózás. Nézegettem a térképet, de az alternatív levezető út még durvábbnak tűnt, már a térképen is.
Hát, ha ez, akkor ez. Innentől már nem volt visszaút. Menjünk.
Felvétel nem született, mert ha nem tudom kezelni a kamerát, inkább el sem indítom. A bringa összevissza riszálta magát, mindkét oldalon méretes sárrögök repkedtek a levegőben. Szerencsére középen volt egy vékony fűcsík, ha azon tartottam a bicót, akkor tudtam kormányozni. Hogy mennyi idő volt, nem tudom, egyszer csak azt vettem észre, hogy leértem az út aljára. Innentől köves ösvény jött, az én ízlésemhez képest túl köves is. Megint meghajtottam a fejemet a haver előtt: ő ezen az úton _felfelé_ szokott menni. Ja, nem mondtam, volt egy újabb áttervezés. A srác visszafelé is ezen a terepen ment, rengeteg mászással, én viszont ezt a mászós részt már inkább kihagytam. A Koloska után jó lesz nekem a balatoni felső út is. Szép is, szeretem is, most meg egyébként sem vagyok harapós kedvemben.
De előtte ott volt még az aljas sorompó. Próbáld meg elképzelni. Döngetsz lefelé egy meredek, köves úton. Az út széles, jól neki lehet engedni a bicajt. Jön egy közel derékszőgű, ívelt kanyar, rögtön utána keresztbe egy faltól-falig sorompó, megkerülni lehetetlen. Fogalmam sincs, hogyan úsztam meg. Figyelmeztetés, az nincs.
Padlófék, driftelős megállás. Anyád.
A sorompón átemeltem a bringát (megkerülni ugye nem lehet), a túloldalon pedig már tényleg ott volt a koloska-völgyi aszfaltozott út.

A völgy bejáratában a Koloska csárda. Tervezéskor megfordult a fejemben, hogy itt ebédelek, de akkora csend és hullaszag volt, hogy bemenni sem mertem. Mondjuk, nem volt egy kirándulóidő, az tény.

Csopakon ismét elgondolkodtam. Eredetileg az volt a terv, hogy Lovasnál felmegyek Felsőőrsre és ott ismét rácsatlakozom a haver nyomvonalára, így az utolsó nagy mászást még éppen elkapom. Csakhogy megint a logisztika. Szombat délután van, bolt már nincs nyitva, maximum az Aldi Almádiban. (Ahol meg kell mászni a 13%-os emelkedőt.) Jó lenne kajálni is valahol. Ha ez nem sikerül, akkor viszont kell a bolt, mert a mai ebéd nem volt betervezve, nincs otthon annyi kaja. Ráadásul a mai nap után kell legalább két sör is, hogy kiheverjem a megpróbáltatásokat. Fogós. Amiben biztos voltam, hogy Felsőőrsön semmi sincs. A Vén Oroszlán bezárt, valami fagyizó van mellette Kisoroszlán néven, az most nem pálya. Marad a part.
Lovasig elgurultam a felső úton, élveztem, mint mindig. Utána le a partra. Alsóőrsben reménykedtem… és nem hiába. Habár a strand melletti büfésor kihalt volt, mint kísérleti atomrobbantás után egy atoll, de egy-két hely nyitva tartott.

Többek között ez is. Nem hittem a szememnek. Postřižinské. Mely egy filmnek (Postřižiny) a címéből származik. A filmet magyarul Sörgyári Capriccio néven ismerjük. A történet röviden az, hogy amikor a kilencvenes évek elején újraindították azt a nymburki sörgyárat, ahol Hrabal gyerekeskedett és mely élményekből írta ezt a sörgyári trilógiát, nos a tulaj megkérdezte az írót, hogy elnevezheti-e a gyártott sört Hrabal könyve alapján. Az író pedig megengedte.
És Alsóőrsön ott figyelt egy Postřižinské nevű kocsma, ahol nymburki sört csapoltak és kajálni is lehetett. Ilyen egyszerűen nincs. De még ezt is lehetett fokozni: árultak dobozos Postřižinské sört is, így egyből vettem kettőt otthonra. Azaz kajáltam is, meg a boltot is elrendeztem egy füst alatt.

A sör és pihengetés után forró zuhany, be a takaró alá. Nem is kellett sokat várnom, egyből elaludtam. Szunyókáltam egy órát, majd indulhattam is a haveromhoz, ahol meglepetésvendégként összefutottam egy másik haverommal is. Jót dumáltunk. Szívem szerint maradtam volna tovább is, de holnap megint korán kell kelnem.
Az este 11-es hazabringázásnak annyira nem örültem, de vittem télikabátot. Kellett.

[Update]

A francba. Itthon visszanézve a gopró felvételeit vettem észre, hogy nem működött a külső mikrofon, csak az a nagyon béna beépített. Szívesen anyáznám a technikát, de a logika azt súgja, hogy én voltam a balfék. A korábbi tesztelésen ugyanis kiderült, hogy ha jól van összedugva a rendszer, csak éppen nem ismeri fel a mikrofont, akkor azt azért felismeri, hogy valami be van dugva a csatlakozóba és ilyenkor kikapcsolja a belső mikrofont. Azaz ha most volt belső mikrofon, akkor valószínűleg nem volt bedugva a külső.
Valamit így is lehet varázsolni vele, csak éppen külön kell szednem ezt a napot, külön videóba. Ugyanis nagyon kényelmetlen lenne ennyire eltérő minőségű hangot egy videón belül, egységesen kezelni.

Powered by Wikiloc