2022.05.18; szerda

Ránéztem a térképre és felfedeztem, hogy Biatorbágyról megy közvetlen út Érdre. Ez jó, mert lehetőséget ad arra, hogy beiktassak egy újabb bringás körutat a repertoárba. A régieket már egy kissé unom. Biatorbágyig megvan a bejáratott útvonalam, Érdtől hazáig szintén, a kettő között aszfaltozott műút van, jó lesz az országúti bringa. Pusztán nagyságrendi becslésként ráuszítottam a bikemap.net tervezőmodulját, megadtam a három sarokpontot, aztán saccolja meg, mennyi a táv, milyenek a szintek.
Érdekes eredményt kaptam. A csak úgy odavetett út nem mindenhol ott ment, ahol én szoktam. A Kamaraerdőig például a Kelenvölgyben, ami ránézésre sokkal szimpatikusabbnak tűnt, mint az enyém, amely, hogy mást ne mondjak elég sokat megy az Egér-úton: vagy a forgalomban, vagy a mellette futó, töredezett aszfaltú kerékpárút-karikatúrán. Egy próbát megér.
Illetve volt egy másik eltérés is. Biatorbágy után én mentem volna a 8104-es úton, a trekk viszont bevitt valami Bolha útra. Megvizsgáltam a környéket és úgy döntöttem, hogy elfogadom.
Volt egy jó döntésem és egy rossz. Kezdjük a jóval: az országútit lecseréltem a gravelre. Ez különösen jól jött akkor, amikor úgy döntöttem, hogy lekalandozok a kijelölt trekkről, mert érdekes a táj. A rossz döntés az volt, hogy nem vittem a kameraszettet. Úgy voltam vele, hogy az a pár kilométer nem éri meg, hogy külön útifilmecskét csináljak belőle.
Megérte volna. Valamikor lesz is.

Na mindegy. Kicsit csípős volt a reggel, de nem öltöztem be nagyon. Bíztam benne, hogy a sport melegít.

– Csendes, kertvárosi út lesz – mondta a GPS.
– 13% – mondta Kelenvölgy.
– Dömdödöm – mondta Érd.

A szerző Strava oldaláról

Szóval, laza tempóban cirkáltam a villák között, amikor elém tárult a Szajol utca. Rögtön nyeltem is egyet. Ezen fel? De a gps szigorúan mutatta, hogy igen.

Igen, ott vagyok én, a tű hegyén.

Az emelkedő annyira kicsinált, hogy a végén keresztező Ringló utcának is félreolvastam a nevét. (Csak a pontosság kedvéért jegyzem meg, a fénykép a túloldali lefelé irányt mutatja, azaz a Késmárki utcát. Ennyi spét volt bennem.)

Innen viszont tényleg nagyon kellemes úton mentem. Péterhegy… és már rögtön a Kamaraerdőnél is voltam, egy hosszú fahídon keresztezve a Hosszúréti patakot, amely itt inkább egy hosszúkás tó.

A Kamaraerdőnél csatlakoztam be a megszokott útvonalamba, innen Biatorbágyig semmi érdekes nem történt.

A múltkor morogtam, hogy mennyire el van már cseszve a településen a kerékpárosok terelgetése. Felfestésekkel beviszik őket a szűk utcákba, majd otthagyják, boldoguljanak, ahogy tudnak. Azóta megtudtam, hogy ez szándékos. A városkában annyira utálják a kerékpárutat, hogy legszívesebben azt szeretnék, ha be sem menne a településre. Ezek után én meg feljogosítva érzem magamat, hogy kerülőút híján a főúton menjek végig, feltartva az autós forgalmat. Ezt akartátok, élvezzétek.

Az igazi kaland a helységnévtábla után kezdődött. Murvás út, pontosabban az a bizonyos Bolha út, amely a Benta patak mellett visz el egészen a Pecatóig. Közben balra tekintve feltűnnek a Nyakas-kör sziklái, mely körtúrát Tenczer Gábor is megénekelte régebben. (Ez a túra egyébként érintette azt a szakaszt is, amelyen átbringáztam.)

Közepesen mélymurvás út, a gravel kifejezetten otthon érezte magát, de az országúti kidőlt volna. Aztán feltűntek a házak, végül a horgásztó.

Találtam egy szabad pihenőhelyet is, megebédeltem. Nézegettem a térképet. A trekk itt már kivitt volna a műútra, de egy hangulatosnak tűnő túraösvény ment tovább a patak mellett. Kérdés, hogy mennyire járható bringával? Hétköznap déltájban biztosan nem zavarok turistákat, aztán legfeljebb tolom a bringát, ha nem járható, szóval végül az ösvény mellett döntöttem. Jött egy kis erdei bringázás, élveztem. Utána kijutottam egy nagy tisztásra és egy akkora hegy magasodott elém, hogy rögtön kezicsókolommal köszöntem neki.

Igen, a túraút ott visz fel a hegy tetejére. Kihagytam.

A lenti képen jobban is tanulmányozható a geográfia. Baloldalt a sóskúti kőfejtő látszik.

“A budapesti és a vidéki építkezésekhez igen nagy mennyiségű követ használtak fel, amelynek jelentős részét Sóskútról szállították. A sóskúti bányákban készültek a millenniumi létesítményekhez a kőépítő és szobrász elemek. Innen szállítottak követ a budapesti és a bécsi operaház, a Lánchíd, az Országház, a Bazilika és a Budai várnegyed építkezéseihez.”
Wikipedia

A jobb alsó sarok felől érkeztem a Pecatótól, az út még mindig a Benta patak mellett vezetett. A Google Maps-ről kimásolt képen látszik teljes méretében a Kálváriahegy, mely a nyaralók fölé magasodik. Volt hangulata a környéknek.

Sóskút, Érd. Ha a megszokott utamon mentem volna, akkor legurulok a 6-osig, majd a mellékutakon elcsorgok Nagytétényig. A bikemap.net más útvonalat tervezett, én meg ráhagytam. Pedig látszott, hogy fent megy a domboldalban, ami rendesen megdobja a szintezést. De bíztam benne, hogy a kilátás majd kárpótol.
Nos, kilátás… az nem volt. Rögtön a város elején rávitt a murvás Szőlőhegyi útra, majd onnan az a bizonyos vacak minőségű Tárnoki út. Mindkettő mellett magas bokrok, később házak. Meg lihegés felfelé a murván. Aztán végül csak leértem a megszokott utcámba, innen már laza. Most kivételesen lementem a Duna partjára, nem siettem, a gravel meg bírja a Zsiguli méretű gödröket.

Csepelen még becéloztam a Rizmájert. Ránézésre nem volt jó ötlet, a kerékpárutat éppen bontják, olyan mélyhomokos kerűlőúton lehetett csak menni, hogy Csévharaszt mind a tíz ujját megnyalta volna utána. Viszont a sörfőzdében éppen volt csapon májusi baksör (csak májusban van), szóval bőven megérte.

Itthon még beleraktam egy plusz kerülőt az útba. Szegény bringa úgy nézett ki, mint amit a sár tart össze. Nagyon ráfért már egy mosás.

Most ilyen. Megint gyönyörű.
Olyan idők jönnek, hogy el fogom rakni 1-2 hétre. Utána viszont folytatjuk.

Powered by Wikiloc