A kajakos videók után most egy nyaralós videó jön. Kajak ebben is lesz, de az időjárás úgy hozta, hogy inkább bringatúrákat toltunk.

Balatonakaliba nagy reményekkel mentünk le. Előre lefoglalt vízparti parcella, közel a tó, közel az örök nagy kedvenc, a Balaton-felvidék. Izzasztó bringatúrákat terveztünk, hűsölésképpen kajaktúrákkal. Jó lesz. Aztán kifogtunk egy tipikus júliusi szar időt, esővel, viharokkal, erős szelekkel, de közben meg kánikulával. Végül az 5 betervezett nagy bringatúra közül csak egy módosítottat tudtunk végigtolni, összejött még két jóval kisebb, improvizált túra, illetve kajakból egy közepes. Pihenni se nagyon tudtunk, tényleg vacak volt az idő és a Balaton-parti igénytelenség sem tett jót a hangulatnak. Végül haza is utaztunk egy nappal hamarabb.