Alföld kiskör #02/04

Szelidi-tó
2021.09.10; péntek

Eleinte nagyon nem volt kedvem. Fájt mindenem, tele voltam sebekkel, az evezés utómunkálatai, a bringázásra való felkészülés, mind-mind végtelen kásahegyeknek tűntek. Komolyan felmerült bennem, hogy valami udvarias kifogással lemondom a csapatépítőt.

“Tantónéninek jelentem, tegnap nagymamám született.”
Neoprimitív: uralkodó osztály 1/b

De annyira tökéletes időt mondtak, annyira jól összeállt minden, igaz, csak az utolsó pillanatra, de akkor is, hogy végül nagyon szidtam volna magamat, ha kihagyom.

Kezdjük rögtön egy térképészkedős bakival. Valamikor régen egy kerékpáros fórumban írt valaki alföldi bringás tippeket. Ezek között szerepelt olyan, hogy beleveszni a bugaci pusztába, illetve végigtekerni az egykor Kiskunmajsa – Kecskemét között közlekedő kisvasút megszűntetett nyomvonalán. Mindkettő tetszett, az utóbbi különösen. Külföldön ez már teljesen megszokott, én pedig beindultam, hogy végre nálunk is elkezdték valamire hasznosítani ezt az elvesztett infrastruktúrát.

Az ördög a részletekben. Mint mindig.

Ránéztem a térképre és tényleg, ott volt egy kerékpárút, Kiskunmajsáról indult, Kecskemét felé ment, igaz, Bugacnál megállt. Ez a kék nyíl. Az első, logikus gondolatom az volt, hogy egy ideig vitték a vasútvonalon az utat, majd Bugacnál befejezték. Ez tökéletes lett volna, megkaptam volna mind a két élményt. Igaz, a Kecel – Soltvadkert – Kecskemét útvonalhoz képest 50 kilométer pluszt jelentett volna, 90 kilométer helyett 140-et. Nem kevés, de még bevállalható.
Indulás előtt egy nappal kezdtem alaposabban megszervezni a túrát. (Kicsit sűrűk a napok mostanában.) Ekkor vettem észre a térképen azt a halványszürke, vékony vonalat. Az volt a kisvasút. És nem, a két nyomvonal nem esett egybe. (Az ábrán ez a piros nyíl.) Nyilván utána guglihegyek. A szomorú igazság az, hogy a vasútvonalat hagyták tovább rohadni, ehelyett kiépítettek egy zsír új kerékpárutat Bugacig. Ez egyben azt is jelenti, hogy így már biztosan nem is lesz kerékpárút a sínek helyén. Pedig meg lehetett volna csinálni, egy oldalsó leágazással Bugac felé. (Sárga nyíl.) És akkor Kiskunmajsáról nem csak Bugacig lehetett volna eljutni, hanem Kecskemétig.

Oké. Újratervezés. Hogy hogyan sikerült… azt majd megírom az aktuális részben. Legyen elég annyi, hogy ha már úgyis lementem, akkor Bugacot meghagytam, Kecskemétre intéztem szállást, így végül lett egy háromnapos alföldi túrám.

Nagyjából időben indultam. Muszáj volt, sok a táv. Több kalandos kitérőt is terveztem, ezek valószínűleg földutak lesznek, délután hatra meg jó lenne megérkezni, hiszen akörül indul az élet a csapatépítő tréningen.

Első pihenő Szigetcsép. Kíváncsi voltam, mert a Google Maps szerint nyitva vannak, a Facebook oldaluk alapján meg idénre már bezártak. Az utóbbi nyert.

Pihenő, sör a bringából. Gyerünk tovább.
Makád. A Google Maps szerint nyitva vannak. Ja.
Egy tábla fogadott, miszerint 24-én még kinyitnak, utoljára.

A kerthelyiséget már jól ismerem, ide menekültünk a Csepel-sziget kerülésénél a vihar elől. Most is átléptem a bezárt kapun, leültem, megebédeltem. Utána még kimentem a strandra, sehol senki, felküldtem a drónt, de gyorsan le is szedtem, erős volt a szél.
Igen, szemből.

Innen tulajdonképpen nincs messze a tassi kocsma.

Erről azt kell tudni, hogy akkor is nyitva van, amikor már semmi más sem. Én pedig úgy honorálom ezt a következetességet, hogy mindig beugrok egy sörre, ha arra járok. Most is ez történt és megkaptam végre a hőn áhított csapolt sörömet. 55 kilométer után.

Tass után elfogy az aszfaltozott kerékpárút. Töltés ugyan van, de… Tavasszal nem mertem bevállalni. Akkor alig látszott az út, benőtte a tízcentis fű, látatlanban nem mertem nekiindulni, különösen azután nem, hogy megnéztem, milyen hosszú is ez a szakasz. Mentem helyette az 51-es úton, teherautók, kamionok között, erős forgalomban. Nem volt jó.
Most viszont úgy döntöttem, kipróbálom a vadvirágos rétet. Eleve volt egy fűnyírás, a perzselő nyári nap is leégette a füvet, itt-ott kilátszott a szekérút.

Nos, 25 km, 2,5 óra földút. Sokszor még az út sem látszott. Időrabló mocsár. A szembeszélben csak 15-17 km/h között tudtam araszolni. De még így is jobb volt, mint az 51-es.


Aztán Solt után jött az újabb kaland. Ennek nekimentem tavasszal is, de akkor a mély dagonya és két ölebnek álcázott vérkutya visszaverte a támadást. Most viszont szárazak az utak. Menjünk. Kaland.
Az út szárazon is gyalázatosan szar volt, a kutyák elbújtak, gondolom, bíztak a trágya út védelmében, de végül csak egy kilométert kellett kibírnom, utána szuper kerékpárút lett belőle, közvetlenül a Duna partján.

Voltak rajta bringás pihenők is, csábítottak a megállásra. Rám is fért. Nosza egy sör.
Csapda volt. Egészen biztos vagyok benne, hogy a pihenőt a szúnyogok építették.
Ahogy a régi szólás mondja:
– Sok a szöveg, haver!
– Hát még a szúnyog!

Hartánál jöttem vissza az 51-es útra, de szerencsére volt kerékpárút Dunapatajig, onnan szintén volt kerékpárút, elég sokáig, majdnem a Szelídi-tóig. Megtaláltam a buliközpontot, letámasztottam a bringát, besétáltam. Csurom izzadtan, koszosan, büdösen.
A fogadó csajszi végigmért.
– Focizni voltál?
– Nem, bringával jöttem.
– Honnan?
– Pestről.
Döbbent csend.
– Te nem szarral gurigázol – szólalt meg egy kolléga kicsit arrébb.
Megvontam a vállamat. Most magyarázzam, hogy bringatúrás körökben a napi 120 kilométer egyáltalán nem extra távolság?
– Mi lesz az esti program? – kérdeztem meg a csajszit.
– Akarsz focizni? Éppen most van itt a kempingben…
– Izé… most inkább nem.
– Ja, bocs.

Átvettem a szállást, lezuhanyoztam, átöltöztem, töltőre dugtam minden elektronikát. Leginkább magamat is oda kellett volna, de hát építeni kell a csapatot, mégha ez közös berúgást is jelent.

Csapatépítés. Semmi extra. Fogyó italok, emelkedő hangulat, egyre vadabb táncok, aztán mulatós zene, végül tánc a medencében. Közben a DJ kolléga a drónjával kevergett a táncosok, asztalok között. Irigylem a sok idióta felvételért, melyeket csinálhatott.

Sörözgettem, beszélgettünk. Pusztán csak az íze kedvéért néhány kétcentes pálinka. Éreztem, hogy nem szabad sokat innom, mert egyből kiütne. Végül este tíz körül elsétáltam aludni.

2 Comments

  1. Az a fűnyírás általában bio és négylábú gyapjas barátaink végzik :) az eredménytermékek végig ott szoktak figyelni a töltésen. Ja és: a dunaújvárosi panoráma innen a legszebb.

Leave a Reply

Your email address will not be published.