Azt gondoltam, írok arról, mennyire mások a hapsik egymás között, mint a csajok. (Illetve, a fene sem tudja. Nem tudom, mit tudnak a csajok. Az mindenesetre gyanús, hogy csak párban hajlandóak vécére menni.) Aztán majd írok arról, hogy a hapsik, hacsak nem karótnyelt kispolgár az egyik fél, pillanatok alatt át tudnak váltani vadidegen módból brada módba. Hogy a vécében egymás mellett állva, a farkukat fogva, kellemesen elbeszélgetnek egymással. Hogy a falon a legyeket célozva a sárga sugárral, meg lehet beszélni a cigányvajdával, hogy unalmas az este a kocsmában, dobjuk fel a hangulatot egy kamuverekedéssel. Hogy egymást alig ismerő hapsik elmennek hétvégére lazítani egy vidéki parasztházba, majd este az egyikük a kötény alatt tök pucéran sürgölődik a bográcsnál, a többiek meg röhögve próbálnak mindenféle dolgokat dugdosni a seggébe. Hogy ismeretlen helyzetben elegendő normálisan megközelíteni egy hapsit, aki örül, hogy megszólították és tíz perc múlva már együtt isszuk a sört és beszélgetünk intim dolgokról.

Brada.

Ha normálisan közelítesz a másik hapsihoz, egyből át tudtok váltani az idegennél sokkal bensőségesebb módba. Tökmindegy a kor. Huszonévesen egy éjszakai szórakozóhelyen hajnalig magyaráztam egy ötvenes fazonnak, hogy mi az élet, aki itta a szavaimat. Aztán másnap a munkahelyen egész nap a vécén aludtam.
Ha nyitott vagy és pozitívan állsz a másikhoz, se szeri, se száma, hány emberrel keveredhetsz pár percre nagyon közeli kapcsolatba. Hogy aztán soha többet ne is találkozzatok. Valószínűleg pont ezért mertetek teljesen őszinték lenni.

Brada.