Month: July 2021

Kinyírom a családot #06/08

Pihenőnap helyett ebédvadászat
2021.07.14; szerda

Az eddigi legpocsékabb éjszakánk volt. Kedden 38 fokig szökött fel a hőmérséklet, izott a kocsi oldala, pedig árnyékban parkoltunk és a szélvédőn is volt árnyékoló. Alvás előtt tíz centit engedtem le mind a két oldalon az ablakot, beüzemeltük a ventillátort, de nem sokat ért. Levegőt ugyan kaptunk, de a harminc fok beszorult. Patakokban folyt rólunk a víz. Már gondoltam arra is, hogy kidobom a matracokat a kocsi mellé és ott alszom, de nagyon hangyás a környék.
És még csak ekkor jött a java. Pár óra forgolódás után hirtelen ötletből leengedtem csutkára mind a két ablakot. (Igen, póló fel, hátsó ajtó ki, világítás fel, első ajtó ki, gyújtás be, ablakok le, gyújtás ki, első ajtó be, hátsó ajtó ki, világítás fel, póló le.) Kezdett javulni a helyzet, de ekkor elcsattant a ventillátor. Megint zárlat, de most szemmel láthatóen elégett, elfüstölt a ventillátorban valami. Lenyomta a biztosítékot is. Kész. Meg fogunk dögleni. Ha a hőség nem öl meg, akkor a rovarok fognak, mert ha nincs ventillátor, akkor szabad a pálya. Na, ekkor kezdett el esni az eső, azaz fel kellett volna húznom az ablakokat. Volna. Mert akkor megsülünk. Megrizikóztam, hogy csak egy rövid zápor lesz és bejött. Kivártam. Persze így sem menekültünk meg, továbbra is csatakosan próbáltunk elaludni, több-kevesebb sikerrel.
Most már tényleg érdekelne, hogyan csinálják a lakóautósok. Mert ez a problémahalmaz náluk is megvan.

Reggel megint kihívtuk a karbantartót, hogy csináljon áramot, utána elsétáltam a gazdaboltba, hátha a gazdák mellett van a polcon ventillátor is, szerencsénk volt, akadt, megvettem az összeset. Ha nem lett volna, ki kellett volna bontanom a kocsit a lakótelepből, hogy bemenjek Füredre, vissza persze már nem tudtam volna rakni, így kikerült volna az árnyékból a napra. Belegondolni is rossz.

Egyébként a természettel szemben erősen vesztésre állunk. Ugye az agyolvasztó meleg, a legyek, hangyák, szúnyogok végtelen rohamai, az alvás nélkül átszenvedett éjszakák, a kánikula közbeni váratlan viharok, mint most is, amikor pánikszerűen el kell pakolni mindent és bezárni, a hirtelen fel-feltámadó szél, mely visz mindent, ami nincs lecsavarozva.
Nehéz lenne elmagyarázni egy idegennek, hogy ezért még fizetünk is.

A hűtőtáskát ellepték a hangyák. Amikor kinyitom, vastagon le kell söpörnöm a dögöket a táska pereméről, mert mennének befelé. Nyilván bejut egy csomó.

Tízóraira ettem egy pogácsát. Már amikor elővettem, a szél alákapott a zacskónak és egyből vitte is. Úgy szaladtam utána és dobtam bele a szemetesbe. Közben kipécézett magának három légy, azokat hesegettem kajálás közben. A hangyáknak pedig a pogácsa tűnt fel, ütemesen nekiállltak felfelé masírozni a szék lábán.
Még jó, hogy vannak szövetségeseink is, a pókok gyakorlatilag minden sarkot beszőttek és hatékonyan dolgoznak, legalábbis a hálóik tartalma szerint. Beszőtték az autó ablakát is. Welcome.

Ma mentünk volna Tapolcára bringázni, de ez van.

Viszont így elég gáz. Viharos a szél, borult az idő, lóg az esőnek a lába. Se bringázni, se kajakozni nem lehet. Na meg a brutál szar éjszaka után úgy másztunk elő reggel, mint a zombik, minimális életerővel. Visszabújhatnánk a kocsiba, bepótolni az alvást, de ebben a korban már büntet a derék, ha túl sokat fekszem. Szóval ülünk az asztalnál, a szél miatt mindent elpakoltunk, és jobb híján nyomkodjuk a telefonunkat. Nem igazán kedvelem ezeket a kényszerű semmittevéseket, de ez után az éjszaka után még jól is esik. Most éppen egy kissé fázom, de egyszerre van zivatarfigyelmeztetés és hőségriadó. Sátorral ideális.

Bakker. Először azt hittem, hogy vonat jön, de nem az volt: elszállt egy nagyméretű utasszállító repülőgép, rögtön a part mellett, kábé 100 méter magasban.
Ez mi lehetett?
Utánaolvastam. Ez volt. Egy NATO Boeing C-17 tette tiszteletkörét durván alacsonyan a Balaton fölött.

Ha már ez lett a pihenőnap, elbringáztunk ebédelni a Vadkacsa étterembe. Ez Örvényesen van, az északi part ritka szabadstrandjainak egyikén. Amikor indult a hely, olvastam egy interjút a tulajjal, azt mondta, hogy elege van a tipikus balatoni strandkajákból, ők újfajta, minőségi strandkajákat fejlesztettek ki.
Jó. Nézzük meg.
Háát…
Kezdjük ott, hogy Nejt az utcán lespriccolták valami maró tisztítószerrel. Odabent a konyhán valaki ablakot akart pucolni és nem vette észre, hogy az ablak nyitva van. Nej sikítva rohant be a strandra, mosdót keresni, ahol lemoshatná magáról azt a csípős izét.
Odabent a pultos csaj nem tudta mi az, hogy viceházmester. A négy sörcsapból csak kettő működött, nem tudták elmagyarázni, miért. Viszont pont az a kettő nem működött, amelyből ittunk volna (barna Kozel, Soproni IPA). A két korsóból a csajszi az egyiket elfelejtette lecsapolni, úgy kellett visszamenni szólni, hogy izé.
A falon három méter magas táblán a kajaválaszték. Tény, nem klasszikus strandkaja, de nem is valami egyedi cuccok. Én currys csirkét néztem ki magamnak, Dóra pulled pork hamburgert, Nej már nem tudott választani, mert addigra közölték, hogy semmi kaja sincs azon kívül, ami egy kisebb táblán, az Ajánlatunk rovatban lett felsorolva: hot dog, lángos, palacsinta, főtt kukorica. Azaz csupa klasszikus strandkaja. Nem kicsi felháborodás volt a vendégek részéről. A két kiscsaj igyekezett tartani a frontot, de nagyon vesztésre álltak. Kiderült, hogy még az elvileg kapható kajákra is közel egy órát kell várni. Ahogy Dóra fogalmazott, ilyen helyről már a próbanapról eljött volna.
Mi is eljöttünk. Még megnéztük a tihanyi kikötőt. Amikor legutoljára ott jártunk Nejjel, egész érdekes kaját adtak a strandon, kíváncsiak voltunk, árusítják-e kifelé is, de már odabent sem volt meg a kocsi.
Végül maradt a biztos pont: Hatlépcsős, velős pirítós.

Vicceltünk azzal, hogy nyugodtan kidobhatnák az összes kaját a velős pirítóson kivül, hiszen szinte minden asztalnál azt ettek, elhangzott valami olyan is, hogy amióta világ a világ, a Hatlépcsősnek a velős pirítós a védjegye, na ezt azért már nem hagyhattam szó nélkül, 38 éve járok több-kevesebb rendszerességgel ide, elég jól emlékszem arra az időre, amikor még bátran lehetett bármikor menni, mindig volt hely, bort ittunk, nem sört, a kaja pedig nem velős pirítós volt, hanem zsíroskenyér lilahagymával.

Bringáztunk hazafelé, amikor Örvényes környékén elment mellettünk egy vicces karaván: öt Trabant és egy Barkas tűzoltóautó. Még mutattam is Dórának, hogy nézze már, milyen jópofa. Erre a kemping portáján beelőztük a sort, később pedig ideköltöztek a mellettünk lévő parcellára.


Megérkeztek, alakzatba parkoltak, a Barkasból került elő sör, néhányan csobbantak egyet, majd eljött a szeánsz kultikus pontja, körbeállták egyikük Trabantját szétszedték és áhitatosan kipucolták a dűznijét. Már ha a Trabantnak van olyanja.

– Te, ezek a hapsik hol fognak aludni? – érdeklődött Nej.
– Nagyot csalódnék, ha egy trabantfanatikus nem a kocsijában aludna.
– Azt mondod?
– Azt. Akkor is nagyot csalódnék, ha egy trabantfanatikus nem dugná meg időnként a kipufogócsövet.

Holnap elméletileg szép, kajakozós idő lesz. Elég nehéz elképzelni, jelenleg a szél apránként bontja le a kempinget és bár a kemping nagy, de az idő a szélnek dolgozik.

Kinyírom a családot #05/08

Sajkod
2021.07.13; kedd

Elkezdtem tanulmányozni a Windyt, mert kajakozni is kellene valamikor. Háát, ez a 15-35 km/h közötti szél nagyon hozzánkragadt, egész héten ez lesz. Ami a kánikulában jó, a vízen nem annyira, de majd csak lesz valahogy. Ráadásul délről fúj, amelynél csak egy kellemetlenebb irány van Akaliban, a délnyugati, de ismerve magunkat, délutánra az is meglesz.

A héten rendszeresen felmerült egy túrafilozófiai probléma: érdemes-e nézegetni az időjárás-előrejelzést, vagy sem? Például ma a Windy kifejezetten kellemetlen időt jósolt, nem is volt sok kedvem elindulni evezni, de végül egy kisebb túrát bevállaltunk Sajkodig. Aztán egész nap tükörsima vizet kaptunk, visszafelé némileg erősebb hullámokkal. Persze, a Windy mond mindent, hullámot speciel nem, pontosabban csak a tengerekre. Lehet, hogy a szél az általa jósolt kellemetlen szél volt, de a hullámokban ez nem jelentkezett.

Mi mindenesetre élveztük. Eveztünk egy jót, nagyobbat, mint amekkorát eredetileg terveztünk, 17 kilométer lett a vége. Visszaérkezés után az akali strandra is belógtunk a kajakkal. (Vicces ez a nagy-nagy elhatárolódás, egy nádcsomó választja el a kempinget a strandtól, akár a vízben is át lehet sétálni.) Jócskán megérte az illegális behatolás, egy csomó kulturált, széles választékkal bíró strandkocsma van odabent, míg a kempingben csak az a vacak olajszagú retroburgeres.

Kikötéskor fura jelenség: egy anyuka észrevette, hogy kajak közeledik és folyamatosan magyarázta a gyerekének, hogy jöjjön arrébb, jöjjön arrébb. A gyerek persze nem jött, de már ez is meglepő élmény volt.

Ettünk egy cafatot (pulled pork tál) a Cafatban, utána hazakalimpáltunk, bontottunk egy üveg bort és borozgatás közben vettünk nagy hűtőfürdőket, megemlékezve szerencsétlen Dóráról, aki mára a balatoni nagykört vállalta be. (Nyugati medence körbe, 140 km.) A legutolsó üzenet az volt tőle, hogy hűtsünk innivalókat, sokat.

A kulcs az, hogy a székről el kell távolítani a párnákat, ekkor már rá lehet ülni vizes úszónaciban is. A papucsot, szandált nyugodtan el lehet felejteni. Innentől pár perc, hogy az üldögélésből belevessem magam a hullámokba és pár perc, hogy a vízből kijőve töltsek magamnak egy pohár bort.

Kajakozni egy kicsit olyan, mint földrengésveszélyes terepen bringázni. Lehet nulla, vagy enyhe mozgás, de bármikor lehet erős rengés is. Abban is tudni kell tekerni, hiszen haza kell menni valahogy. Viszont akármilyen is a terep, folyamatosan ott lebeg az ember feje fölött a veszély, ami akár komoly veszély is lehet.

A bénázás folytatódik. Sajkodon izgalmas volt a vízreszállás, elfelejtettem megigazítani a fejkamerát. Végig az eget vettem. Amiben az volt a vicces, hogy odafelé alig kapcsoltam be a sima vízen, visszafelé a hullámosabbon már inkább.

Most kezdtek fájni az elfecsérelt Zöldikék. Ebéd után felhívtam Fogl Jánost, hogy rendelnénk tőle két karton bort, de közölte, hogy bocs, nála már elfogyott. Mi meg hülye fejjel itt ittuk melegen, műanyag pohárból. Bár állítólag a dörgicsei kisboltban még van. Legfeljebb arra megyünk haza, mert hogy én bringával fel nem megyek érte, az tutifix.

Kezdem érteni a kemping stratégiáját. Nagyon hosszú a partja, a víz különösen hínáros és nem akarják az egészet karbantartani. Így a dedikált strandot pucolják, azt a szakaszt, amely egyben strand és horgászterep is, azt meg nem. A horgászoknak mindegy, az emberek meg ugyan nincsenek kitiltva, de a többségük utálja annyira a hínárt, hogy magától inkább nem ott megy be.
Két német nénike kezébe vette a dolgot. Gumimatracot tolnak maguk előtt, arra pakolják a kitépett hínárt, majd az egészet kiborítják a partra. Végülis… a hűvös vízben állnak egész nap és úgy érzik, hasznos dolgot csinálnak. (Később kiderült, hogy mindkettő a szövetgatyás horgász pereputtya és neki tisztítják a terepet.)

Néha bemegyek ezért-azért az autóba. Megint cudar meleg van odabent. Vajon hogyan csinálják ugyanezt a lakóautókban? A fém kasztniban ilyen kánikulában tízezer fok lesz estére. Hiába tekerem le az ablakot, a levegő magától nem cserélődik, hiszen éjjel kint sem mozog. Bezzeg a szúnyog, meg a légy, az igen. Letekert ablakkal, ventillátorral olyan hajnalban lesz aludható idő, de az meg csak pár óra. Nem, ne mondd, hogy menjünk Norvégiába. A klíma sem jó válasz, mert nem mindig van áram. Szóval… hogyan csinálják?

Este megint bolt. Még jó, hogy azért mentem el tegnap országúti bicóval és túrahátizsákkal, hogy többször már ne kelljen. Erre rendszer lett belőle. Tegnap a bor fogyott el, ma az alkoholmentes sör. (Igen, jól olvastad. A kísérlet folytatódik.)

Erről a Szíjjártóról mindig egy csivava jut eszembe. Az a pici, agresszív kutya, amelynek állandóan habzik a szája és ha lát egy magánál nagyobb kutyát, egyből nekimegy. És senki nem érti, miért nem tépte még szét valaki.

Megint lecsóshúsos vacsi, utána bor. Fél kilenc és totál álmos vagyok. A kocsiban és a sátorban viszont 40 fok. Bezzeg ha lenne valahol egy klímás szoba, perceken belül egymásra pakolva horkolnánk.

Kövér horgász elsétál a récék mellett.
– De jól mutatnátok egy tepsiben – dörmögte.

Este vízidrón. Halradaros etetőhajó. (Vagy valami ilyesmi. Rengeteg fajta van belőlük.) Ugyanaz a német horgász tekergeti, akinek pisztrángötöst tudnak játszani a botjai.

Kinyírom a családot #04/08

Ajka helyett Veszprém
2021.07.12; hétfő

Az esti horgászbot-koncert elmaradt. Vagy mi aludtunk mélyen, vagy a halaknak nem volt kedvük zenélni.

A Tavihar szerint egész éjszaka váltogatták a viharjelzéseket, szóval ma sem lesz nyugodt nap. Akkor megint bringa, méghozzá a legkeményebb tervezett túrával. (Tényleg szerencsés, hogy bringázásra készültünk, a strandolásra számító népek eléggé morognak.)

Induláskor nyilallás a jobb térdemben. Nem a legjobb előjel, különösen nem ezen az erős túrán (1350 méter szint, 100 km.) Felkaptattunk az első nagyobb emelkedőn (200 méter szint) és ekkor javasoltam, hogy tervezzünk újra.

Valószínűleg végig tudtam volna tolni, de minek kockáztassak? Volt ugyanis egy erős dézsa vűm. 2006-ban terveztem egy ötnapos bringázást, ahol első nap nagyjából ezt a túrát nyomtam le, már induláskor fájós térddel. A túra meglett, de másnap mehettem is haza, mert járni is csak fájdalomcsillapítóval tudtam, bringázni meg sehogy.

Így végül Pécselynél jobbra fordultunk és tulajdonképpen egybeforgattunk két túrát: a mára tervezett ajkait és a valamikorra tervezett veszprémit. A nagy különbség az volt, hogy Ajka felé még öt nagy mászás várt volna ránk, Veszprém felé meg csak egy nagyobb és több kisebb. Mint a végén kiderült kábé 900 méter szinttel. (Kábé, mert az új és megbízhatónak tűnő sportóra szerint 880 méter volt, az írás végén berakott bikemap.net térkép szerint 790, a Garmin Basecamp szerint meg 980.)

Fent az a völgy az egyik kedvenc szakaszom. Sokat kell mászni érte, de megéri. Ahogy Vászolyról belezúgunk a völgybe és elevickélünk Pécselyig, majd a balatonszőlősi elágazóig, egy kicsit mindig Toszkánában érzem magam. Ritka az, hogy egy bringatúrán csak azért álljak meg, hogy legeltessem a szememet, de itt muszáj.
Balatonszőlősről bezúgás Füredre, aztán a felső út, Palóznakon egy sör, Lovastól mászás, Felsőőrs. A kerékpárút nem szarozott, úgy gondolták, ideadják azt a szintet egyben, szemből. Az Öreg Oroszlánnak sajnos kihullott az összes foga, bezárták, a vele szemben lévő Kisoroszlán cukrászdáról meg nem is tudom, mit gondoljak.

A 73-as út melletti kerékpárutat javítják, munkagépek dolgoznak rajta, tilos a ráhajtás. Erre egy sültparaszt oktató egy tanulóautóból nekiállt ordibálni, hogy takarodjunk le az útról a kerékpárútra. Utánakiabáltam és annyira, de annyira szerettem volna, ha kiszáll, én pedig bele tudom nyomni az orrát a munkagépek által frissen kiterített gőzölgő aszfaltba.

Várjál, ezt megmutatom részletesebben is.

Itt látható a fenti szituáció. Épülő kerékpárút, anyázó autós, hogy miért nem azon megyek. (A kék csík a már létező kerékpárút.)

A második szituáció némileg komplikáltabb. Kerékpárúton akartunk bemenni Veszprémbe, de letereltek róla, vissza a 73-as útra. A Füredi úton jöttünk be, megálltunk a lámpánál. A nagy kereszteződésben nem láttuk a négysávos út túloldalán húzódó, járdára vezetett, de még festéssel sem jelzett kerékpárutat. Mentünk kábé 100 métert, ekkor meglett a keresztbe menő kerékpárút. Megálltunk a zebrán, szerettünk volna átmenni az úton és a kerékpárúton haladni tovább. Na ekkor megint jött Igazságos Izom Tibor és közelről képenkurvaanyázott minket.
Az ábrán jól látható a történet.

Azaz összefoglalva: az első esetben egy olyan kerékpárút használatát kérte számon egy erősen kurvaanyázó autósoktató, mely nem létezett; a második esetben azért kurvaanyáztak le habzó szájjal, mert nem használtunk egy kerékpárutat, miközben szerettük volna használni, de pont a kurvaanyázó köcsög nem engedett át minket a zebrán, na meg még vagy húsz autó szintúgy.

Ebéd a Bakterház helyett (hétfőn zárva) a Fricskában, elsőre húzós árak, reflexből kisértékű rendelések, de mindenki maximálisan meg volt elégedve azzal, amit kapott, szóval lehet, hogy a magas árak mellett a minőség is magas. Le kell majd tesztelni.



Kerültünk egyet Nemesvámos felé, kicsit magyaráztam Balácáról (hja, az az öt hét múzeumi meló), lezúztunk a Nosztorin, majd hazafelé ebéd a Hatlépcsősben.

Füreden megint lekurvaanyáztak, mert a kanyarodó autós úgy érezte, túl lassan megyek át a zebrán. Majd később azért ajánlotta fel használatra a nemiszervét egy szembejövő autós, mert szerinte túl veszélyesen előztünk az egyébként balatoni kerékpárkörútnak számító mellékúton egy bizonytalankodó kerékpárost, miközben mi végig a saját sávunkban haladtunk.

Nem akarok túl sokat lovagolni a témán, inkább csak megjegyzem: piszkosul sok a hülye agresszív autós. Nincs igaza, nagyon nincs igaza, de meglátja, hogy ott van a bringás, elönti a fejét a vörös köd és már ablakon kihajolva kurvaanyázik. Veszprémben is, Füreden is. Én eddig azt hittem, hogy Pest van tele idióta egóbajnokokkal, de el kell ismernem, ezen a környéken erősebb a felhozatal.
Némileg olyan a helyzet, mint a Facebook kommenteknél. Érzi a paraszt, hogy következmények nélkül bármit beleokádhat… és meg is teszi.

Felfoghatatlan. Ezer éve használom a goprót, általában jól. Néha persze elbököm, de ritkán. Erre ma egyszer rosszul állítottam be, később meg nem húztam meg eléggé és lekonyult. Buktam egy csomó felvételt. Még viccelődtem is, hogy akkor majd vissza kell mennem, de amikor megláttam, hogy a legrosszabb felvétel pont a Nosztorin történő lefelé száguldás volt, nos nem mentem vissza.

Úgy döntöttünk, hogy nem pazaroljuk tovább ezt a nehezen beszerezhető Zöldikét. A hűtőtáska sem hűt túl acélosan, a műanyagpohár elnyomja az ízeket, vétek így inni ezt a bort. Azaz el kell menni megint a Fék ABC-be és venni olcsóbb, egyszerűbb bort. Vagy hat üveggel. Ehhez már kicsi a tornazsák, de szerencsére pakoltam túrahátizsákot is. Ja, meg vegyek már pár flakon ásványvizet is. Aha. A végén lett vagy húsz kilós a zsák, de az országúti bicó kibírta.

A horgász fürdőruhában hangolja a botokat, majd a tényleges horgászáshoz már átöltözik szövetnadrág-fehéringbe. Persze, mi is az, hogy tényleges horgászás? Fiatalkoromban igenis ott kellett ülni a bot mellett és figyelni. Lehetett beszélgetni a társsal, lehetett közben borozgatni, lehetett a végén, hajnalban már hagyni a botokat a picsába és a borra koncentrálni, de a lényeg, hogy fizikailag ott kellett lenni, ülni a parton az összecsukható kisszéken. A mostani horgászok meg beélesítik a riasztót, aztán elmennek. Otthagyják. Ha kapás van, akkor sikít a bot, ki lehet rohanni. Addig meg barbiparty, vagy tévénézés.

Meleg van. Nagyon meleg. Pedig reggel még fáztunk. Elmentem úszkálni, nem sokat, a lényeg a víz volt.

Este kármentés, Dóra a maradék zöldségekből és húsokból összedobott valami finomat, volt hozzá bor, tulajdonkáppen jól élünk. Eltekintve a rovaroktól, mert azok repkednek, csípnek és általában is sokan vannak.

Kinyírom a családot #03/08

Nívegy-völgy és Sajkod
2021.07.11; vasárnap

Rohadt meleg volt este. Legszívesebben azt mondanám, hogy mint a tehénben, de ez leginkább már ökörsütésre hasonlított. Valamikor éjjel elegem is lett belőle, felnyomtam a ventillátort maximumra. Öt perc múlva levágta a biztosítékot. Se ventillátor, se hűtő. Csak a mocsok meleg. Valamikor a szombat és a vasárnap között.
– Kész, végünk – realizáltam – A ventillátor nélkül megfulladunk ebben a fémkasztniban.
Aztán leengedtem mind a két első ablakot középig. Ez konkrétan azt jelentette, hogy felvettem egy pólót, kimásztam hátul, természetesen ilyenkor kigyullad a belső világítás, mert mindig elfelejtem átkapcsolni azt a három kapcsolót, kinyitom az első ajtót, sluszkulcs be, elektromos ablakok le, sluszkulcs ki, visszamászás, világítás újból fel, póló le.
De bejött az ötlet, kaptunk levegőt. Hűvösebb mondjuk nem lett, de ne akarjunk mindent egyszerre.
Egy gond volt: így, hogy a ventillátor nem kavarta odabent a szelet, már be tudtak jönni a rovarok. Nemsokára kaptunk is egy legyet. De legalább elszórakoztatott, ha már a dögmeleg miatt úgysem tudtam aludni.
Aztán hajnalban megjött a vihar. Megint kimásztam. Igen, világítás fel. Belőttem, merről fújja a viharos szél vízszintesen az esőt, azon az oldalon feltekertem az ablakot. Igen, a fentebb leírt módon. Vissza a kocsiba. Világítás fel.

Tényleg nem tudom hogyan, de valamikor hajnalban sikerült elaludnom.

Reggelre minden vizes lett. De minden. A vihar nem viccelt.

Recepció. Igen, küldik a szerelőt a biztosítékhoz.
– Hát, pedig ez 10A-es – jegyezte meg a hapsi – Ennek jónak kellene lennie.
– Én sem értem – vontam vállat – Ment róla egy hűtőtáska, egy ventillátor és három mobiltelcsi töltése.
– Hmm.

Szorgalmi feladat. A bringázáshoz csomagolt izotóniás trutymóm (Biotech USA multi hypotonic, igen az a nyomkodós izé) szállítás közben kifolyt. Jó kis ragacsos trutymó, beborított mindent a kajás szatyorban. Takarítás. Kárfelmérés.

A hülye éjszaka miatt csak hajnalban tudtunk elaludni, emiatt későn keltünk. Újratervezés. Nyilván nem ma fogjuk lenyomni a legnagyobb túrát, ahogy eredetileg terveztük. Sőt, nagy túrához sincs erőnk. Magunkévá tettük a Dórának tervezett egyik alternatív túrát, mert még az volt a legkisebb a választékból.
Nivegy-völgy fel, Balatonszőlős, Füred, utána a parton haza. Jó terep, különösen a völgy vége. Óbudavár, Mencshely. Tüdőkiköpő emelkedő.
Meg lábzsibbasztó. Ugyanis mind tegnap reggel, mind ma reggel elfelejtettem bevenni a magnéziumot, a múlt heti kipurcanás után meg valahogy érzékeny lettem rá. Kampec. Megint begörcsölt két helyen a lábam. (Nej szerint most ürült ki a raktár.) Elsőre be is paráztam, hogyan fogok így hazajutni, de végül meglett a megoldás: a csajok csinálják tovább a túrát a hegyek között Balatonfüredig, én viszont Mencshelyről lezúgok Akaliba, ehhez alig kell tekerni, menni fog, ott beveszem a gyógyszert, majd eléjük megyek Sajkodig.

Közben a vihar persze jelezte, hogy nem ment még el. Négyszer-ötször szarrá áztam, meg odafent a csajok is.

Sajkodi strand. Két büfé van, a régi kedvencünk mostanra eléggé lecsoffant. Külsőre még mindig sokkal hangulatosabb, de a választéka elég gyenge lett. Mentem a másikba. Kértem egy csapolt barna sört, vártam a többieket, nézelődtem. Közben újból kitört a felhőszakadás. A mellettem üldögélő család elszontyolodva nézte. Aztán váratlan ötlettel a hapsi eküldte a gyereket, hogy hozza oda nekik a kocsiból az esernyőket. Az Év Apukája.

Agymenés. Mi lenne, ha valaki csinálna paradicsomos, bazsalikomos lángost, mozzarellával a tetején? Magyar pizzának talán túlzás lenne nevezni, de egy kísérletet megérne.

Kabócák. Döbbenet. Először fel sem tűnt, hiszen most jöttünk haza Horvátországból, megszoktuk. Aztán leesett, hogy errefelé nem kellene. Nem azt mondom, hogy mindenhol ott vannak, de Balatonfüred és Udvari között elég sok helyen zsezseg a lomb.

Kemping. Kettővel arrébb egy sötét alak egész nap mulatós zenét hallgat, csutka hangerővel. Oké, ízlésről nem vitatkozunk, de akinek nincs, az miért érzi kényszeresnek, hogy ezt többszáz méteres körben mindenkivel közölje? Most éppen egy régesrégi Solymos Tóni nótát (Jómadár) tör kerékbe valami botfülű briganti. Az előbb meg Máté Pétert erőszakolták meg.

A meteorológia azt mondta, hogy pontosan ugyan nem tudja, de pocsék idő lesz. Eltalálták.

Reggel volt az a bőrradír jellegű vihar, radírozott mindent a földfelszínről, amit bírt, el is ijedtünk a nagyobb túráktól, majd kifejezetten ronggyá áztunk a kicsin is. A szél teljesen megbolondult, egyszerre fújt minden irányból, egy dolog volt állandó, az erőssége. Komolyan, még a vízben volt a legjobb. Be is zúztunk a klasszikus felállásban, csajok úszógumival és sörrel, én meg gopróval.

Estére sütés-főzés. Hal most nincs, van helyette karaj. Utána borozgatás.
Állítólag van ma este egy fontos focimeccs valahol.

Horvátországban morogtam a szabadban étkezésnél, hogy soha többet. Itt meg csak az van. Érdekes módon nem is a szúnyog a legnagyobb probléma, pedig közvetlenül vízparton lakunk, hanem a rengeteg pofátlan aprólégy. Mindig aktívak, reggel is, este is, éjszaka bejön a résnyire nyitott ablakon a kocsiba, utálom, hülye belzebub.

Horgász kitelepül. Közvetlenül mellettünk behangolt pecabotok. De komolyan, a hapsi előtte percekig hangolta a négy botját, hogy különböző hangokon visítson.
– Remélem, botostól elviszi az éjszakai vihar – honorálta Dóra a produkciót, a sátra mellől gyanakvóan pislogva.

Kinyírom a családot #02/08

Leutazás
2021.07.10; szombat

Rögtön a nagy dilemma: mikor induljunk? Ott van az M0 dugó, a szombati M7-es dugó, most lesz a Balaton-átevezés is, nem könnyű. Végül fiam javaslatát vettem meg: kora délután indulunk, addigra már minden forgalomnak le kell mennie. Nem mellesleg így kényelmesen tudtunk összepakolni, mert péntek délutánra mindenkinek programja volt, na meg az a brutál vihar, este még nem álltunk sehogy.

Aztán bepakoltam a fél lakást. Végül fél egykor indultunk el. Az M0 dugót nagyon simán úsztuk meg, a szembejövők viszont szívtak, de nem a híd miatt. Mi az M7-en kinlódtunk, dugó dugó hátán, szokás szerint magyarázat nélkül.

Balatonakali, Fék ABC. A Balaton-part legjobb boltja. A polcról letermeltük az összes Zöldikét. (Nej kedvenc bora a mencshelyi Madaras pincéből, csak helyben beszerezhető.) Így viszont megmenekült az autó, nem fogjuk elővenni, azaz a kempingben be lehet építeni.
Kemping. Rossz hírek. A kempingbelépő immár nem jó a strandra, amivel buktunk egy csomó jó strandéttermet. A kempingbüfé ugyanis vacak.
A másik az, hogy hiába vízparti a parcella és van mellettünk lépcső, de ez horgászos partszakasz. Ami azt jelenti, hogy este héttől reggel hétig szabad a partszakaszon a horgászás. Tulajdonképpen a fürdőzés is, de a horgászok annyi bottal és akkora felszereléssel költöznek ki, hogy esélytelen. Általában ez nem tragédia, ha ebben az időszakban akarok fürdeni, akkor arrébb sétálok 30 métert a horgászmentes strandra. Inkább arra kell figyelnünk, hogy kajakkal ne érkezzünk haza későn, mert ott nem mindegy, mennyit kell cipekednünk.

Oké. Foglaljuk el a hont. Nincs áram. Pontosabban, van doboz, de az összes csatlakozót lenyúlta a szembeszomszéd, a doboz másik fele meg zárva. Nej és Dóra elmentek reklamálni. Visszajövet közölték, hogy a doboz zárt felében nincs konnektor, csak biztosíték. Kaptak is egy kulcsot, kinyitottuk, tényleg.
Akkor ilyenkor mi van?
– Azt mondta a recepciós, hogy reméli, hoztunk hosszabbítót – motyogta Nej.
Naná. Van nálam öt is, kábé 70 méter hosszan, öreg motoros vagyok, de azért ez mégis. Ráadásul nem is nagyon találtunk még a közelben sem üres aljzatot. Egyszerűen a parcellákban már mindenhol lakóautók vannak, azoknak meg nem elég a 10 amper, külön aljzatra rakják a klímát, külön aljzatokra a mittudoménmit.
Végül belemásztunk jobban a dobozba (elég vacak helyen volt, az ajtaját nem lehetett rendesen kinyitni a sövénytől, ráadásul az egyik zsanér le is volt szakadva, nem igazán lehetett rendesen belelátni) és nagy szerencsénkre találtunk az alján egy eldugott szabad aljzatot. Hűtőtáska bedug. Prio #1.

Táborhely. Centizve, de pont befértünk. Fogyott a vazelin.

Még volt tíz percünk a horgászok hatalomátvételéig, Dórát gyorsan bedobtuk a kajakba. Kifejezetten csendes volt a víz, mikor próbálja ki, ha nem most?

A sörök még nem hűltek meg rendesen. Irány a büfé. Szombat esti ereszdelahajam buli. Valami mulatósgéza állt a szinti mögött és lendületesen tolta a mulatós zenéket, nyilván énekkel. Az úri közönség táncolt. Katonai sátorban. A kopasz és félmeztelen hapsik tipikusan klottnadrágot és nagy hasat vettek fel az ünnepi alkalomra, a feleségek pedig örültek, hogy foglalkozik velük a párjuk.

Ittunk egy sört, ettünk egy retrohamburgert. Édes buci, saláta, mustár, ahogy kell.

Miközben sétáltunk a büfé felé, hallottuk, hogy Kisgrófó örökzöld szemészeti és ortopéd témájú slágerét tolja a zenész, Dóra és Nej neki is álltak ökörködni, énekelték a nézésétésajárását, táncoltak, pont akkor, amikor szociológiai céllal videóztam a környezetet, sikerült is úgy rájuk fordulnom, hogy pont beleperdültek a kamerába, jó felvétel lett.
Volna.
Már este a sátornál akartam visszanézni, milyen is lett. Semmilyen. Az első 5 másodpercet vette a mobiltelcsi kamerája, majd kikapcsolt. Miközben határozottan emlékszem, hogy a felvétel gomb végig bekapcsolt állapotban volt, világított a REC állapotot jelző piros pötty és pörgött a számláló.
Dühömben kifejezetten durván basztam oda a telcsit az asztalra.
– Mit csinálsz? – ijedt meg Nej.
– Dühöngök. És remélem, beledöglik ez a szar.
– Miért?
– Ezek után te megbíznál benne? Ott vagy valahol, elkapsz egy ritka és megismételhetetlen jelenetet, erre a telefon nem veszi fel. Miközben végig azt mutatja, hogy vesz. Megbíznál benne?
– Hát, nem.
– Az előző telefonod nem lehet még jó? Azzal mi lett? – érdeklődött Dóra.
– Földhözvágtam. Dulván.
– Aha. Értem.