Dezsőnek meg kell halnia

Sokat írtam már ezen a blogon arról, mennyire nevetséges ez a Garmin Fenix5 sportóra. Törzsolvasók emlékezhetnek is rá, hogy egyszer már nekifutottam a cseréjének, vettem egy Polar Vantage M órát, 4 hónapig hordtam is mindkettőt, majd hosszas és alapos elemzés után úgy döntöttem, hogy megtartom a Garmin órát és Nej kapja meg a Polárt.
De ettől még folyamatosan rezgett a léc. Elégedetlen voltam vele, de egyszerűen nem volt jobb óra a piacon.
A probléma gyökere a Mediatek GPS chipset. Meg a Garmin szarrágása.
Egy GPS chip már tíz évvel ezelőtt is kábé 1 dollárba került. Valamiért a Garmin úgy döntött, hogy spórol ezen is fél centet és normális chip helyett inkább egy gagyit tesz az 500-2000 dollár árfekvésű csúcsórájába. Meg is lett az eredménye. Az órába elképesztően komplikált világ épült bele, tele egy csomó Firstbeat elemzéssel, tényleg csodálatos, mi mindent képes figyelembe venni, mennyit elemez, mennyi diagramot kapok. Nekem, mint adatfüggőnek ez az óra lenne az igazi. Csakhogy alapjaiban, rögtön ott, hogy távolságot kell mérni, ott el van cseszve az egész. VO2Max mérés nélkül az elemzések nem működnek, VO2Max értéket csak futásnál mér az óra, én a térdeim miatt kizárólag erdőben futok, a Mediatek chipset erdőben pontatlan (5-7% hiba), emiatt pontatlanok a mért értékek, a tömérdek elemzés hülye adatokat kap, azaz az összes elemzés is hülyeség lesz.
Pár cent spórolás miatt.
Kerestem az utódot. A Polar pontosan mért, de hiányoztak róla a részletes elemzések, a 7/24 funkciói pedig úgy voltak használhatatlanok, ahogy voltak. A Suunto mögött nincs rendes háttér. Az iWatch meglepően jó, de borzasztóan rövid az üzemideje. A többi óra nem játszik.
Aztán kijött a Fenix6. Sony GPS chippel.
Nyilván kiváncsi voltam rá. DC Rainmaker nem győzött meg, számomra túlságosan is elfogult a Garmin irányába. Olvasgattam a fórumokat. Azok sem voltak meggyőzőek. Fele elégedett volt, fele szidta. Ez nagyjából rímelt a Fenix5 világára: ott ugye aki erdőben használta, az panaszkodott, aki nyílt térben, az meg nem.
Létezhet, hogy a Garmin belerak az új csúcsórájába egy immár jó chipet, de elbénázza az antennáját? Létezhet. A Garmin úgy egyébként is egy elképesztően trágya cég. (Sokat elárul a piacról, hogy még így is ők a legjobbak.)
Most akkor ezzel mit csináljak?
A végső lökést a júniusi hegyi bringatúrám adta meg. Amikor egy egész napos börzsönyi csavargás után 4000 méter szintet mért 1000 helyett. 30-40%-os meredekségekkel. Sűrű erdőben, persze, és a nap végén a Garmin Connect ki is simította, de addig egész nap az idegeimen táncolt.
Kicsit utánaolvastam, hogyan is működik online vásárlás esetén ez a 14 napos elállás, ránézésre rendben, mi lenne, ha vennék egyet, jól meghajtanám és ha nem jó, akkor visszaadnám és maradna a Fenix5?
Ez lett. Rendeltem egy órát az Extreme Digitaltól. Két nap múlva át is vehettem. Ez fontos volt, mert tesztelésre csak egy hetem maradt, a bringatúra és a horvát nyaralás között. Itthon kibontottam… és már egyből láttam, hogy ezt vissza fogom vinni. Használt óra volt. Semmi nem volt becsomagolva, nem volt az órán védőfólia, bekapcsoláskor pedig egy bekonfigurált órát kaptam, Connect IQ-ról letöltött custom számlappal, az órában pedig ott voltak az előző tulajdonos trekkjei. Azaz ezt egyszer valaki visszavitte, az Edigital meg nem küldte vissza a Garmninnak, hanem szó nélkül eladta újra, úgy, hogy rá sem néztek. Korrekt. 170ezer forintos óra.
Ettől persze még teszteltem, bár nem sokat. Két egymást követő napon elmentem reggel futni. Ennyi elég is volt. Jól mért az erdőben. Az össztávot is korrekten mérte, sőt, a futás nagy részében még a pillanatnyi pace érték is reális volt, pedig ezt még a Polar sem tudta. Jó lesz.
Visszavittem az órát. Elmentünk Horvátországba. Visszajöttünk. Rendeltem egy újat, immár az Aquától. Na, ezt már rendesen meghajtottam: futás, kettlebell, kerékpár, az utóbbi sík terepen, hegyes terepen, erdőben. Jól vizsgázott. Érzésre az erdei futás pillanatnyi pace értékeinél többet bakizott, mint az előző, de nem volt veszélyes.

Feljegyzések a tesztről.

  • Apróságnak tűnik, de nem az. Kicsit átformálták az órát, a számlap nagyobb lett, a szíjrögzítő kisebb, ez egyben azt is jelenti, hogy jobban passzol a csuklóra, azaz pontosabban mér. Az érzékelőkön is dolgoztak, bejött egy új, szóval várhatóan a pulzusméréssel nem lesz gond.
  • Nagyon örültem, amikor megláttam, hogy a futás mellett van olyan template is, hogy erdei futás. Ezt pont nekem találták ki.
  • Megszűntek a mérési anomáliák. A Fenix5, ha fákkal borított útszakaszon bringáztam, meghülyült, rendszeresen 5-6 km/h-val gyengébb sebességet mért. A 6-os nem. Sőt, ez az első eszköz, amelyiknél jól működik a meredekségmérés. Nekem két Garmin kütyüm van, Dórának is van egy Edge10-es készüléke, egytől egyig mind hülye. Még a gps64 túragps is, pedig abba akkora antennát szereltek, amely önmagában nagyobb, mint az órám. Egyszerűen az emelkedőkön az összes műszeren összevissza ugráltak az értékek, széles határok között. Maga a mérés annyi volt, hogy ha egyszer reális értéket mutatott, akkor azt fogadtam el. Ami ugye nem mérés, hanem saccolás. A Fenix6 pillanatok alatt beáll egy körülbelül jó értékre, majd akörül ingadozik +/- 1% értékkel. Bőven jó.
  • A 7/24 új értékei tetszenek. A levegővétel/perc érték és a body battery. Látványos, könnyen érthető visszajelzések.
  • Ami viszont vicces, az az, hogy az alváselemzés értékeit nem szinkronizálja csak úgy fel. Addig nem jelenik meg sem a mobiltelcsin, sem a Garmin Connectben, amíg nem sportoltam valamit. Ez tulajdonképpen zsarolás, de nálam lényegtelen, valamit minden nap szoktam ugrálni.
    [Update 2021.08.07]
    Nem, nem így működik. Az alapkonfigurációknál meg kell adni egy időintervallumot, amelyben aludni szoktunk. Ebben figyeli az óra az alvást. Amíg ez el nem telik, addig nem mutatja az alvási adatokat. Nálam ez este nyolc és reggel nyolc között van, azaz teljesen normális, ha reggel hétkor még nem látok semmit.
  • A Fenix5-nek volt egy bosszantó tulajdonsága. Ha megszakítottam a sporttevékenységet (megálltunk pihenni akár kajakkal, akár bringával), akkor hiába mondtam neki, hogy resume later, azaz majd szólok, mikor folytatjuk, ebbe nem bírt beletörődni és 5-10 percenként feldobta az indító menüt. Ha ekkor véletlenül benyomódott egy gomb, akkor vagy újraindította, vagy lezárta a mérést. A Fenix6 már nem erőszakoskodik.
  • De a legeslegjobban a pontos GPS-nek örülök. Innentől kezdve el lehet hinni az óra visszajelzéseit, diagramjait.

Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy van most nálam egy felesleges Fenix5 óra. Úgy tervezem, hogy egy hétig meghirdetem itt a blogon, ha nem megy el, akkor kiteszem a Jófogásra.

Pár szó az óráról. Azt láthattad ebben az írásban is, meg a korábbiakban is, hogy nem kíméltem. Ha valami nem tetszett benne, azt leírtam.
Röviden összefoglalva, az óra akkor mér hülyeségeket, ha sűrű erdőben gyors mozgást kell mérnie. Azaz ha tájfutó vagy, vagy egyszerűen csak rendszeresen futsz erdőben, ha downhillezel, ha divide-olsz, vagy egyszerűen csak rendszeresen tekersz montival erdőben, akkor ez nem a te órád. (Mivel én a térdeim miatt csak erdőben tudok futni, a futás pedig kiemelt információforrás az órának, emiatt nem való nekem sem.) Ha lassan mozogsz, például sétálsz, vagy túrázol, akkor jól mér az erdőben is, meg egyébként is, minden erdőn kívüli mozgásnál teljesen rendben van.
Az óra, hát használt. Van rajta egy karc, viszont az aksija meglepően jó állapotban van. (Bekapcsolt méréssel 2*8 óra, azaz két egész napos akció, mérés nélkül egy hét.) Ma ez már nem kiemelkedő érték, de ennyit tudott újonnan is. 2018 februárjában vettem, azaz már nem garanciális. Ha meg akarsz tudni mindent az óráról, itt van egy részletes bemutatás.
Egy apróság: a Garmin csúcskategóriájú óráinál (Fenix sorozat, FRx45 sorozat) a töltőkábel fogyóeszköz. Nekem úgy tűnik, mintha a kábel apa csatlakozója puhább lenne, mint az óra anya csatlakozója és olyan 3-4 hónap után kontaktos lesz a kábel, egy újabb hónap múlva meg nem működik. Elméletileg létezik 10ezer forint körül gyári Garmin kábel, de nem szabad megvenni, ugyanúgy tönkremegy hamar. Az Aliexpress-en lehet kapni 2-3 dollárért kábelt, én ebből szoktam venni 5-6 darabot és akkor évekig elvagyok. A szíjjal nem szokott gond lenni, a bújtatók viszont könnyen szakadnak, érdemes abból is rendelni egy adagot. Mivel a szíjakat könnyen lehet cserélni, így sokan csinálják, hogy másik, általában eltérő színű szíjjal sportolnak és a fekete szíjjal hordják. Ebben az esetben lehet külön szíjakat is rendelni.
Akkor az ár. A magam részéről 40ezer forintra gondoltam. Elnézve a Jófogáson az árakat, ez szvsz nem rossz.

1 Comment

  1. Az óra elkelt.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading