Laza evezés, Tribunj bringatúra
2021.06.27; vasárnap
Kora reggeli úszás, pékség, burek.
Reggel burek, este burek,
Ettől leszünk mozgéburek!
– Családi csatakiáltás –
Akkor bontsuk ki ezt a kajakos dolgot.
Az első hiba: nem tudatosult eléggé, hogy nem túrázni jövünk. Első reflexből otthon még túrákat terveztem. Ezt el kellett engednünk. Megtettük, de sajnáltuk. Hiszen a tengeren túrázni is jó, nem csak kajakos technikákat gyakorolni. Erre kaptunk egy olyan tengert, amelyen a jelenlegi tudásunkkal, ezekkel a kajakokkal nem igazán merünk elmenni túrázni. Végül úgy döntöttünk, hogy délelőtt, amikor még csak közepesen szar a víz, akkor evezünk másfél órát (ez egyben túrázás is, meg gyakorlás is), majd délután, amikor már nagyon szar, akkor bringázunk. Igen, fáj a szívem, hiszen itt van az orrunk előtt egy számunkra éppen nehezen kezelhető tenger, itt lenne az alkalom, hogy kipróbáljuk magunkat, hogy tanuljunk… de nagyon zűrös a beszállás, nekem pedig lassan gyógyul a sebem. (A lepedőm úgy néz ki, mint egy mészárszék.) Evezni a part mellett evezünk. Ha borulás van, legfeljebb kiúszunk.
A második hiba: jelen állapotunkban túl kockázatos volt csak ezeket a kajakokat lehozni. Rá is faragtunk: egy szerencsétlen sérülés rögtön az elején keresztülhúzta a terveinket. Valószínűleg jobban jártunk volna, ha a polietilén kajakokat hozzuk és ebben a ramaty szélben túrázunk vadul. Otthon pedig keressük a necces szituációkat az új kajakokkal.
(Igen, én is érzem, hogy nem minden stimmel. Dolgozni fogunk még rajta.)
Szóval reggeli evezés. Ha végig partközelben szeretnénk maradni, akkor nem nagyon van más lehetőségünk, mint a megszokott Lovisca öböl. (Elméletileg mehetnénk tovább Tisnóba, utána pedig Jezerába, de ekkor már a visszafelé út lenne nagyon cifra. A szél ugyanis nem enged ennyi időt.)
Visszajöttünk. Odafelé nem volt semmi gond, sima víz, kevés motorcsónak. Visszafelé már annál inkább. Feltámadt a szél, de valahogy úgy, hogy ő sem tudta, merről fújjon. A windy szerint ebben az időszakban kellett váltania északiról délnyugatira, ehhez képest átváltott egy kicsit nyugatira, majd visszaállt északira és felerősödött. Mi meg hol erre táncoltunk, hol arra. Miközben a délnyugati széltől védettek lettünk volna.
Az apartmanhoz közeledve még éppen elslisszantunk egy induló jetski mellett, aztán strand. A sziklák miatt a gyerekrészleg. Csak hát vasárnap 11-kor a gyerekrészleg is tele van fogalmatlan aprókölykökkel és hasonlóan bamba szülőkkel. Megáll… és csak néz. Nem esik le neki, hogy elállja az utat és arra várok, hogy lépjen már vagy jobbra, vagy balra… csak áll és nézi a nagy hullámokban táncoló kajakot. És ehhez add hozzá azt a vacak futóhomokszerű aprókavicsos partot. Benavigáltam magam párhuzamosan mellé, kiléptem az egyik lábammal, besüllyedtem bokáig, léptem volna a másikkal, de egy hullám elvitte a kajakot, a kint lévő lábammal meg nem tudtam erőt kifejteni, hiszen ha megpróbáltam, csak jobban besüllyedtem, végül kénytelen voltam kifordulni térdre a kajakból. Az aprókavicsra. A nem igazán begyógyult sebemre. Sós vízben.
Volt némi káromkodás.
Becipekedtünk. Befészkeltük magunkat Klíma anyuci ölébe, sör, ebéd, sör. Utána kinéztem az ablakon. Délután fél egy és odakint tombol a szél. Azaz megint jól döntöttünk, hogy megelégedtünk ennyi evezéssel.
Ebéd után alvást terveztem, de a csajok bementek a vízbe, a nagy úszógumikkal, melyekbe beleülve sörözni lehet, nyilván én is bementem utánuk, víz alatt úszva, gopróval a fejemen.
Az úszkálás után viszont tényleg szunyóka.
Előtte még megoldottam a melegvizes problémát. Az előszobában van egy kapcsolótábla, nekünk teljesen szokatlan kapcsolókkal. Olyasmi, mint egy biztosítéktábla, de azok általában vagy valahol rejtve, vagy magasan vannak. Ez viszont elérhető magasságban figyel. Természetesen a kapcsolók már régen felkeltették a figyelmemet. Az egyikről kiderült, hogy váltókapcsoló, a fürdőszoba világítását kapcsolja, váltva a fürdőszobai nagy kapcsolóval. Jó. Értelme nem sok van, de jó. A másik kettőről nem derült ki semmi. Aztán egyik este Nej panaszkodott, hogy hiába kapcsolta be a villanybojlert, nem csinál meleg vizet. Nekem pedig reggel eszembe jutott, hogy van két darab ismeretlen rendeltetésű kapcsoló az előszobában. Nyilván eljátszottam velük és tadamm, az egyik a bojler központi kapcsolója volt. Innentől kezdve kaptunk melegvízet. A harmadik kapcsolóról a mai napig nem tudok semmit. Lehet, hogy az indította be a bitcoingyártó gépsort a fészerben, csak éppen nem tudtunk róla.
A csendespihenő után bringázást terveztünk. Az ilyesmi nagyon elvi hibás. Alszol. A klímával kényelmesen temperált, elsötétített szobában. Odakint közben beleolvad a villanyoszlop a már korábban felolvadt aszfaltba. A magam részéről legszívesebben ki sem bújtam volna az ágyból reggelig, pontosabban hajnalig, mert akkor van jó idő. Végül a csajok dumáltak meg, hogy menjünk.
Nem bántuk meg. Habár tényleg piszkosul meleg volt és az úton sem hemzsegtek az árnyékos részek, de szép tájakon jártunk.
Tisno, áttekertünk a szárazföldre, majd az EuroVelo8-as úton a lokvicai strandig, jó volt, mint eddig mindig, utána a parti úton Tribunj, szemtelenül bepofátlankodtunk a kis utcákba, a horvát családok vacsorájába, a férfiak esti kocsmázásába, majd visszafelé leültünk mi is egy strandkocsmába, csapolt Karlovacko, fiatalság, bulihangulat. Jó volt.
Otthon újabb halsütés.
– Meg tudnám szokni, hogy minden este halat eszek – jegyezte meg Nej.
– Nekem azért már hiányzik a csirke rizzsel- mélázott el a lányom.
– Valahol nekem is a főzelékek – ismerte be Nej.
– Bakker, ez már stockholm szindróma – húztam el a számat.
Persze megint egy nagy tál garnéla, a csajok nem bírnak betelni ezzel az apró bogárral. Ma este lecsósra vették a figurát.
Én borra és sajttálra szavaztam. Ezen a környéken ez sem rossz.
Illetve… az első körben az volt a rendezőelv, hogy mindenféle plavacsokat veszek, 30-40 kuna között. (Az egyszerűség kedvéért számoljunk 50-es szorzóval.) Már csak a szálláson jutott eszembe, hogy itt van a mobilon a csodálatos Vivino applikáció, akkor legalább utólag nézzük vissza, mit vettünk. Borzalmas lett az eredmény. Eddig itthon a legrosszabb borom 2,8-as átlagú volt, itt meg repkedtek a 2,4-es értékek. A 2,8 már jónak számított.
Kedves bortermelő emberek, horvát felebarátaim, hát mi a fasz van veletek? És nem, nem kisboltokban vásároltunk, hanem a sziget legnagyobb boltjában, fent a dombtetőn. Akárhogy is nézzük, ezek 1500-2000 forint közötti borok, nálunk ebben az árkategóriában már nehéz mellényúlni. Itt meg a nyolcból hat 2,3-2,8 közötti értéket hozott.
Na jó, volt közöttük egy 3,4-es is. Egy.
Recent Comments