Ez a hülye van Dógom még mindig itt lakik nálunk, emiatt most csak így, szerkesztetlenül borítok ide mindent. Bocsi, ennyire van időm.
Meglepő módon időben indultunk. Kevésbé meglepő módon ezt úgy értük el, hogy egész nap kapkodtunk, ráadásul a végén jól fel is húztam magamat (úgyis megírom), de tulajdonképpen mindegy is. Csütörtök délután hatkor lent voltunk a szarvasi kempingben. A faasztalra már ki voltak készítve a pálinkáspoharak.
Előtte beléptünk a békésszentandrási sörfőzdébe, mert egyrészt útba esik, másrészt meg nem vagyunk hülyék. Hétvégén a kétliteres sörök silókként álltak vigyázzban a hűtőnkben.
Éjfélkor ment el az utolsó pár ember aludni. Marhára ráértünk.
A következő nap első feladata az volt, hogy átevezünk 7 kilométert Békésszentandrásra (igen), kikötünk a sörfőzde mellett, majd délig sörözgetünk, amikor is megérkezik a menetrend szerinti ebéd. Utána sörözgetünk tovább, majd vissza a kempingbe. Délután pedig felevezünk a városba, sörözünk, utána pedig hazaevezünk.
Nálam persze megint keresztbeakadt egy szálka. Amíg Békésszentandráson a beszállással szuttyogtunk, gondoltam, drónozok egy kicsit. Meg is csináltam, de borzalmasan rosszak lettek a felvételek. Egyszerűen nem értettem. Indulás előtt egy nappal direkt kimentem a szántóföldre gyakorolni, minden rendben volt. Most meg megégett minden felvétel, ráadásul valami ferde csíkozás miatt nem is láttam semmit a képernyőn.
Emiatt végül kihagytam a délutáni programot. Bevonultam a faházba, ahol megidéztem a Google erejét és végül meg is találtam, mi volt a hiba.
Én.
Még a szántóföldön át akartam billenteni a drónt 2K-ba, csakhogy a napsütésben nem találtam el elsőre az ikont. Mit ád az ég, a véletlenül megnyomott ikon az automata/manual kapcsoló volt. Az meg, hogy mi volt beállítva manuál módban… hát, hagyjuk. A ferde csíkozás viszont helyi specialitás volt, a helyszínen valami zavarta a vételt, nem is kicsit.
Eddig jó. Viszont mire idáig eljutottam, a többiek elindultak Szarvasra. Még utánuk küldtem a drónt, de szerencsére nem tudták leverni.
Nej keményen elhatározta, hogy megtanul stégről ki-beszállni, de nem ám akárhogy, nem csak úgy kigurul, ahogyan én szoktam, hanem elegánsan feláll és kilép. Nem ez az első alkalom, hogy nekifut a kihívásnak, de most sikerült először stabilan végigvinnie a mozdulatot. Innentől mindenhol így szállt ki és rettentően boldog volt.
Este újabb ereszdelahajamat. Már akinek. Én a vacsora után ledőltem egy kicsit emészteni, aztán reggel keltem fel. Ami annyiból nem volt baj, hogy a vízreszállás igencsak messze volt, legkésőbb nyolckor el kellett indulnunk. Illetve, hát, amikor ránéztem Justin übermásnapos fejére, annyira nem is sajnáltam, hogy kimaradt az este.
Korán érkeztünk a helyszínre, bőven volt időnk lepakolni, elrendezkedni. Már a reggeli sörünkön is túl voltunk, mire az első versenyzők elkezdtek szállingózni. Pontos indulásról szó sem volt, de így sem volt rossz.
A napi program nem volt túlzottan kiegyensúlyozva, de így adta ki a földrajzi helyzet. 7,5 kilométer Békéscsabáig (közte egy átemelés), ott ebéd, szutykolódás, köldöknézés. Majd miután sikerül meggyőzni harmincegynéhány kajakómás versenyzőt, hogy tovább kellene indulni, tovább, és nem vissza, akkor még jön húsz kilométer evezés és három átemelés.
Nem könnyű feladat, de egy évvel ezelőtt már megcsináltuk. Sokkkal vacakabb időben.
Elindultunk.
Meg tudná nekem valaki magyarázni, hogy a horgászok miért öltöznek terepszínű ruhákba? Mert a vadászokat értem. De a horgász ki elől akar elbújni? A kajakosok elől mindenesetre sikerül nekik.
Békéscsabáig gyönyörű a terep, megkockáztatom, egész nap ez a legszebb rész. Utána kikötés, a Csabagyöngye megszállása. Ebéd után kifeküdtem a fűbe és alukáltam egy félórát. Az élet szép.
Majd elindultunk.
Nem jutottunk túl messzire. Közvetlenül a kikötött nagy hajó mögötti hídat felújítják, emiatt elég masszívan bezsaluzták. A víz fölött volt kábé 70 centi magas tér. Ennyiből jó volt a lengyel túra a Bliznán, pontosan tudtam, hogy ezen én nem megyek át. Amennyire tudtam, átnéztem a túloldalra, a beszállás is igen meredek volt. Oké. Innentől menjen erre a harapós ló, nekem ennyi volt a mai túra.
Nej némi hezitátálás után csatlakozott.
Visszaeveztünk azon a bizonyos legszebb részen. Immár kettesben. Csendben. Olyan tempóban, ahogy éppen kedvünk volt. Az egész hétvége legjobb része volt. Pedig most küzdenünk kellett a sodrással, de ott, a helyszínen fel sem tűnt.
A beszállóhelyen kiszálltunk – Nej elegánsan kilépve, én a mocsárban henteregve – és piszkosul ráértünk. A többiek még a hátralévő táv egyharmadán sem voltak. Bontottunk egy-egy sört, volt pad, volt nap, volt árnyék, üldögéltünk és élveztük a helyet.
Aztán kényelmesen elpakoltunk és visszamentünk a kempingbe.
Ahol a lazulós brigád dőzsölt. Néhányan ugyanis úgy döntöttek, hogy komplett kihagyják a mai napot és a kempingben nézegetik a köldöküket.
Beültünk közéjük. Utána zuhanyzás, vacsora. Legalábbis nálam, mert én már eleve pesszimista voltam. Úgy kalkuláltam, hogy a mai evezés után a bográcsvacsora nem lesz meg 21.00 előtt, akkor meg én már régen nem ehetek. (Bőven így is lett, a vacsora végül 23.15-re lett készen.) Utána pedig tulajdonképpen másoltam az előző estét. Bedőltem az ágyamba, bóbiskoltam, majd eszembe jutott, hogy végül is nem aludni jöttem ide, kisétáltam, de mindenki még pakolászott, a következő kisétáláskor meg atomizálódott a társaság, végül a harmadik kisétálásnál találtam közösségi életet, de ekkor meg már nem tudtam belekapcsolódni.
Azaz megint korai alvás.
Reggeli, pakolás. A többiek még eveztek egyet, de mi vasárnap már általában jövünk haza. Az a hülye van Dógom.
Persze még volt egy feladat. Békésszentandrás. Egyrészt megnézni, mi van éppen csapon a sörkertben, és ha van valami izgató, akkor rá kell borulni. Jogos lehet a felháborodás, miszerint én vezetek. Tény. De nem egyből. Ugyanis most, hogy jól működik a drón, vissza akartunk sétálni a holtág partjára és megismételni az elcseszett felvételeket. Ki is caplattunk. Utána meg én vissza, mert a mobilt a kocsiban felejtettem. De minden szívásnak vége van egyszer, sikerült a felvétel. Utána még élveztük egy kicsit a gyönyörű természetet, majd vissza a sörfőzdébe. Ugyanis hozni akartunk haza is sört. Sokat meditáltam, hogy mit vegyek és mennyit. Nekem való sörök közül egyedül a fekete sör volt csapon, oké, ez az egyik kedvencem. Kétliteres pillepalackba csapolnak. Elég lesz egy? Ez azért elég gyorsan romlik, meglehetősen kockázatos lenne kettőt venni. De végül bevállaltam.
Az első palack az ebédfőzés során fogyott el. A második meg a videók összerakásánál, átnézésénél, illetve a blog megírásánál.
Hát… ja.
Recent Comments