A létra

Az utóbbi napok egyik főszereplője. Most, hogy körbeértem az első festéssel, megérdemli, hogy külön is foglalkozzak vele.

Pontosabban, nem értem teljesen körbe. Van egy 3-4 méter hosszú szakasz, melyet maximum drónról lehetne lefesteni, a földról nem.

Előszöris a csalódás. Ma nekiálltam méricskélni… és bizony a tíz méteresre saccolt létra csak 6,2 méteres. Azaz én sem tízméteres magasságban akrobatizáltam. Ha ezt tudom, nem lettem volna annyira beszarva. (Nem mintha nem lett volna mindegy, hogy hat méterről, vagy tízről esek le.)

Akkor nézzük most az a konfigot, mellyel oldalt dolgoztam.

Ez itt fent az a rozoga asztal, mellyel kipótoltam a hiányzó egy métert. Látható, olyan, mint egy viharvert vitorláshajó, melyről már leszakadt minden felesleges dolog, imbolyog, mint egy angol legénybúcsus hajnali kettőkor, de a faváza makacsul kitart.

Ilyen érzés volt felmászni rá.

Itt pedig egy képen látszik a konstrukció. A fénykép előtt leültem törökülésbe a kocsibeállóban, néztem ezt az építményt és azt suttogtam magam elé, hogy tényleg nem vagyok normális. (Jelzem, azóta rendeltem egy 110 centivel hosszabb létrát, a mostanit pedig visszaadom a szomszédnak, akitől kölcsönkértem.)

Ez pedig az utolsó nap szépsége. Elől ugyanis nincs elég hely lerakni a létrát, emiatt a felső része nem fekszik fel a falra. Csak úgy van. Lóg a levegőben. Azaz amikor kimászok a legtetejére, szegény alumínium nem tudja, mit csináljon. A létra alja befeszül a melléképület falához, elmozdulni nem tud. Maradna az ívben behajlás. Valamennyire meg is teszi, de sajnos nem eléggé. Viszont ilyenkor az életem csak egy apró alu pöcöktől függ, mely pöcök összefogja az egymásba csúsztatott létrákat. Vidám.
Egyébként látszik, hogy az ablak fölötti timpanont még innen is lehetetlen elérni. A nap megmentője egy hatvancentis lécre felfúrt ecset lett. Hogy mennyire volt kényelmes egy ilyen meghosszabbított ecsettel lábujjhegyen, sutából mázolni, miközben a létra hajladozott és recsegett alattam, hát, az már egy másik kérdés.
A lényeg, hogy készen van. Az első kör.