Tegnap korán feküdtem, ma korán keltem, így is volt tervezve. Nagyot akartam bringázni, az időjós meg azt mondta, hogy reggel napos idő lesz, a záporok, zivatarok késő délelőtt érkeznek.

Ehhez képest reggel fél kilenckor, amikor már indulni akartam, hirtelen mozdulattal az ablakba kirakott paprikaültetvényem, a jövőm megélhetési záloga, földre vetette magát. Nyilván fejjel lefelé. A párkány alatt az olvasósarkom volt. Bőrfotel, üvegtáblás dohányzóasztal, rajta apósom anyja által kézimunkázott agyonféltett mittudoménmijével, vagy nyolc ritka könyvvel, egy tablettel, elemtöltővel és egyéb elektronikákkal, az asztal alatt a bringapucoló készlettel és egyéb szerszámokkal.
Jaj.
A nedves sár mindent beterített. Látszott, hogy ez minimum két óra. Mármint csak a takarítás. De nem lehetett halogatni.
Kipucoltam. Mindent.
Az összes földet beleszórtam egy bödönbe. A végén leültem fejlámpával az étkezőasztalhoz és áttúrtam azt a rengeteg földet. Palántacsírákra vadászva. Ami valahogy úgy nézett ki, mint magból kiágazó gyökerek, azokat bedugdostam egy-egy földdel töltött műanyag cserépbe. Végül lett 12 reményteli edényke, bár lehet, hogy némelyikbe csak döglött poloska került.
Fél 11. Szarrá fogok ázni. Menjünk.
Rögtön az elején kiderült, hogy benéztem, a sportórámban alig volt szufla. (Ne menjünk bele, hogy amíg a sarkot pucoltam, hányszor tudtam volna feltölteni.) Na mindegy, állítólag lehet úgy is sportolni, hogy nem mérjük.
Tulajdonképpen Tökölig minden rendben ment. Ott viszont belefutottam egy baromira ronda fekete felhőbe. El is kezdett dőlni belőle az eső, de ekkor kelet felé kellett kanyarodnom, egy kilométerrel arrébb meg ezerrel sütött a nap, csicseregtek a madarak, hurik rázták a hátsójukat az út szélén. Mosolyogtam én is. Egészen a Gubacsi hídig. Ott hagyott el a szerencsém. Megjelent a fejem fölött egy még rondább fekete felhő és hazakísért. 16 kilométeren keresztül dőlt az áldás a nyakamba, a délutáni forgalom oldalról spriccelte a vizet, a hatalmas tócsák alulról. Csontig beáztam, de annyira, hogy mindenből csavartam a vizet, még a hajamból is.

Most itt ülök a gép mellett, odakint tombol a napsütés, bort kortyolgatok és Jazzékielt dúdolgatok. Tudom, ilyenkor Alvint szoktam, de az utóbbi időkben olyan sokszor kellett, hogy már rámfért egy kis változatosság.