Nem sok új van a nap alatt

Az emberek butaságára alapozott uszító jellegű manipuláció nem mai találmány, gyakorlatilag egyidős az emberiséggel. Csak a média felfutásával egyre nagyobb tömegek érhetők el és így egyre inkább szembetűnő.

Az első ezzel kapcsolatos élményem, amikor már észleltem, mi van, de azon kívül, hogy részben csodálkozva, részben döbbenten néztem, nem sokat tudtam csinálni. Ez az 1986-os focivébén az első meccsünk volt.

Az én korosztályomnak nyilván nem kell elmesélni, mi is történt akkor. A fiatalabbaknak talán. Akkoriban még nem csak egy valóságtól végletekig elszakadt országvezető volt focibolond az országban, hanem mindenki. Abban az időben ugyanis ment a szekér. Csoportgyőztesként kerültünk ki, felkészülési meccsen nyomtuk le az akkor csodacsapat Brazíliát, mindenki minimum dobogót várt az aranylábú fiúktól. Ehhez képest az első meccsünkön, az oroszok szégyenletesen elpcsáztak minket. 6:0 lett a végeredmény. Fizikai szenvedés volt nézni a csapat vergődését. Ebből a sokkból azóta sem épült fel a magyar foci.

Természetesen az adott politikai helyzetben felelőst kellett találni az országos tragédiára. (Nem, nem túlzok, tényleg az volt.) Végül a politika a sportorvosokat, pontosabban a dietetikusokat találta meg. Hogy tésztát adtak enni a játékosoknak a meccs előtt. Amikor minden jó magyar ember tudja, hogy a kalória a húsban, a kolbászban, a szalonnában van. Természetesen ez nem igaz, a tészta a lehető legjobb választás volt, a legtöbb gyorsan hasznosítható energia a szénhidrátokban van, de a táplálkozás terén műveletlen népet sikeresen felheccelték. Hetekig ez volt a téma. A sajtóban. Az utcákon. Társaságokban. Vitriolos cikkek százai születtek. A Ludas Matyi tele volt tésztás karikatúrákkal. A rádiókabaréban és a Parabolában még hónapokig téma volt a tészta. Az ország dühét rávezették az orvosokra, akik természetesen nem kaptak megszólalási lehetőséget. És a manipuláció működött. A tragédia feloldódott keserű röhögésben. Hogy találtunk magunknál nagyobb lúzereket. Az orvosokat.

2 Comments

  1. Az én memóriám nem tökéletes, de akárhogy gondolkoztam, nekem csak az ugrott elő, hogy a focivezetőség járatta le önmagát a mákostésztával. Semmi orvosokra mutogatás meg ilyesmi nem volt.

Leave a Reply to UnA Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading