Bikepacking

Éreztem már én a korábbi írásban is, hogy nem fogom csak úgy ennyiben hagyni. De azért kellett hozzá egy erőteljes lökés.

Úgy kezdődött, hogy Kínában valami idióta megevett egy denevért. Ebből kifolyólag lányom hazaköltözött Amerikából. Mit is csináljon magával? A vendéglátás a turizmussal együtt tűnt el a térképről. Kínjában kipróbálta az országúti bringámat és rájött, hogy ez jó. Trump bácsi ezerkéccász dollárjából rögtön vett is magának egy bicót és azóta nagy a szerelem. Tavaly tekertünk együtt egy csomót és tök jó családi programok lettek belőle. Csakhogy mi nem csak csillagtúrákat szeretünk tolni országútikkal, hanem lánctúrákat is, megpakolt trekking bringákkal. Lányom viszont, miután kipróbálta a trekkinget egy Balaton-körön, közölte, hogy nemnemsoha. Csak az országúti. Forever.
Idénre öt lánctúra van betervezve. (És csak egy csillag.)
Fel lett adva a lecke a csajszinak.
Ebből sült ki az, hogy bikepacking. Az ő országútijára.

Megrendeltük a táskákat. Próbapakolás. A fél lakás nyilván nem fér bele, de meglepő módon össze lehetett rakni önellátónak. Sátor, hálózsák, matrac. Nem is kevés ruha. Tartalék alkatrészek. Kicsi mindenes táska.
Én biztos nem mennék el egyedül vele, de úgy, hogy velünk jön és a közös cucc nagy részét mi visszük, úgy már korrekt. Még egy altatólövedékes nyílpuska kell nálam, hogy ha nagyon előreszáguldozik, akkor tarkón lőjjem.

~oOo~

Itt jön be a képbe a múltkori célozgatás. Ugyanis a terv akkor már megvolt. Én pedig elgondolkodtam, hogy ha itt lesz a felszerelés, nehogy már ne próbáljam ki a trekking bicón is.

Imhol. Szemmel láthatóan több a cucc. Van váztáska, nem is egy, na meg ott lóg az elején egy nagyobb kormánytáska. És még így is kicsi. Egyszerűen nem értem. Aki rendszeresen jár ennyi cuccal, hogyan oldja meg? Hátul ott van a sátor, a matrac és a hálózsák. Fullon is van a zsák. Az első göngyölegben a ruhák. Oké. De akkor még ott van egy csomó cucc bringaszereléshez, powerbankek tömege, aksik, töltők, kábelek, aztán kamera, gopró, mobil, gps, kaja, evőeszköz, tisztálkodási cucc, rengeteg papírzsepi, gyógyszerek. A biztonsági sör már csak a táska tetején fért el. Játék a vízállósággal, játék a súlyelosztással. Így lett belőle ez a kompromisszum. Meglehetősen orrnehéz, ami ennyi kormánytáskánál nem is csoda.
Jó. Próbáljuk ki. Kell egy jó röfögős terep. Olyan tengelyközépig érő sáros dagonya. Meg legyenek meredek emelkedők, lejtők. Legyen életszerű. Az igazi az valami hegyes, erdős túra lett volna, de hegyekből elég szűken vagyunk errefelé elengedve. Akkor legyen a Szilas-patak. Ennek egy része mára példás bringaút, de ha _végig_ a patak mellett akarsz menni, na ott lesz azért röfögés is rendesen. Meg tegyük mellé az EuroVelo6 kifelé menő szakaszát. Vicces, mi? Európai bringafőút. Osztrákoknál 3 méter széles kerékpársztráda. Nálunk meg teleszkópos bringanyúzó terep. Ez van, a bringautakon keveset lehet lopni.

Aztán ez lett. A Naplás-tóig példás. Sőt, utána is. Egy ideig. Majd jött a dagonya.


Nem baj, erre készültem. Arra viszont már nem, hogy a Pólus Center mögött elfogy az út. Visszamenni sok lett volna, tolni az erdőben bizonytalan, de egyszer élünk. Aztán annyira sűrű lett az erdő, hogy a vállamra kaptam a bicót, ekkor kis híján kilőttek a paintball harcosok, végül hátamon a bringával átmásztam az M3-as alatt, aztán végre valaki megszánt egy vacak betonhíddal, visszakerültem a jó oldalra. Ahol csak sár volt. Meg rengeteg ember. Ez volt a legfurcsább. Oké, hogy vasárnap volt, oké, hogy kisütött nap, de emberek, az a rengeteg futó meg kutyasétáltató az Ázsia Center mögötti szántóföldön, az tényleg túlzás volt. Annyira kellett volna slanyálnom, de a forgalom miatt képtelen voltam. Aztán jött egy csomó vasúti híd, melyeknél nem túlozták el az áthaladási lehetőségeket. Az elsőnél még harmadszori próbálkozásra átbújtam a bringával, de a későbbiek már kifogtak rajtam. Aztán jött még egy átvágás, a Mogyoródi-patak pont az én oldalamon csatlakozott be, jó nagyot kellett kerülnöm miatta.
És már a Megyeri-hídnál is voltam.
Innen a szokásos úton le a Lágymányosi hídig.
Illetve, mégsem. A Parlament előtt nem volt kedvem kimenni a Bajcsyra, meg a Deák térre. meg a kiskörútra. Egyszerűen csak mentem egyenesen.
Pontosan az ilyesmikért kell sáron-szaron átmászni, reménytelen utakon valahogy mégis átjutni. Ahogy a szólás mondja: az ember, aki hegyre ment fel, de dombról jött le. Ha legyőzöl valami nagy ellenfelet, akkor mindenki más is összemegy. Nehogy már ne menjek neki szemből a forgalomnak a Petőfi utcában, amikor ma már átkúsztam-másztam egy húsz centi széles platón egy vasúti híd alatt.
Aztán az Eurovelo6. Ezen csak röhögni tudtam. A Gubacsi-hídig nem is lehet mást. Utána már jó lesz, de a Molnár-szigetnél megint elromlik és az M0-ig ki is tart. Tragédia.

Végül még benéztem a haraszti csónakházba, remek, még megvolt a stég, majd haza. Naná, mindenhol a rücskös úton. Benéztem a drónozós pusztára is, nem hiszed el, ez tényleg egy szántóföld közepe a Soroksár és Erzsébet közötti senkiföldjén, nos, most tömve volt kirándulókkal. Pedig tele volt a földút tankcsapdákkal, fogalmam sincs, hogyan jöttek be egyáltalán a kocsikkal.
De az igazi döbbenet a Halomi-erdőben volt. Befordultam az erdőbe… és berántottam a féket. (Mármint, ha lett volna.)
– Mi az isten, nagyszünet van az iskolában? – morogtam.
Tömeg. Mintha egy egész iskolát hajtottak volna ki az ösvényekre. Alig bírtam átnyomulni rajtuk.

Tapasztalatok
– A hátsó fékem már az elején elment, az első pedig durván begyengült. Életszerű volt a teszt, nosztalgiáztam is egy kicsit a Regensburg utáni szakaszra. Majd megnézem, lecuccolás után is marad-e.
– A ruhás vákuumos zacskó kúpos, az nem jó előre. Mindig kiesik.
– A biztonsági sör már az elején leesett és szökőkutat játszott. Gyorsan meg kellett innom.
– Több papírzsepi kell. Hogy kipárnázzák az érzékeny dolgokat (mobil, kamerák) a kormánytáskában.
– Tök jó buli dagonyában röfögni.

2 Comments

  1. A Közvágóhíd – Gubacsi híd szakasz valami katasztrófa, túlélőtesztekre jó, de közlekedéshez inkább Csepelen megyek, a Weiss Manfréd út mellett egy egészen korrekt bicikliút van.

Leave a Reply to Atti Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *