Dash Cam

Hogy az odvas-hegyi teszttúra után nem dőltem a kardomba, az pusztán csak annak köszönhető, hogy aznap este sikerült megoldanom egy régóta kísértő problémát.

Még január elején vettem kamerát az autóba. Ugyanis olvasva a kerületi híreket, mostanában megszaporodtak a cserbenhagyásos balesetek, sőt, feltűntek biztosítási csalások is. A kamera meg nem nagy pénz és jó ha van.
Megrendeltem. Megérkezett.
A nappaliban összeraktam, bekonfigoltam. Kivittem, felragasztottam a szélvédőre. Elmadzagoztam a szivargyújtóig, szépen, hogy ne látszódjon. Szuper.

A börzsönyi túrán debütált. A kamera képe szép volt, ez tény. De más pozitívumot nem tudtam mondani róla.
– Indulás után 5 perccel kikapcsolt. Mármint nem lekapcsolt a kijelző, hanem kikapcsolt a felvétel is.
– Ennél is durvább, hogy indulás után egy perccel arrébblökte a rendszeridőt 7 órával. Hiába volt beállítva jól az időzóna (utc+1), nem foglalkozott vele. Elméletileg be lehetett kapcsolni a gps automata időkalibrálást, de érzéketlen volt rá. Mindig arrébblökte az időt.

Mondanom sem kell, ilyen állapotban a kamera szart sem ért. Eleve 5 perc után nem vett semmit, de ha éppen akkor történt is valami, amikor vett, a rossz rendszeridő miatt nem tudok bizonyítani semmit a felvétellel.

Az első probléma oldódott meg hamarabb. Volt egy beállítás, hogy ha áll az autó (de még van gyújtás), mennyi idő után kapcsoljon ki a kamera. Ez a kis hülye meg akkor is azt hitte, hogy áll az autó, amikor ment. A megoldást némileg nehezítette, hogy belépve a menübe, csak 5, 10, 20 perc szerepelt, azaz olyan nem, hogy soha ne kapcsolja ki, de ez szerencsére csak látszólag volt így, ugyanis egyszer észrevettem, hogy aktív a lefelé mutató nyíl, megnyomtam, erre legörgött a képernyő és tadam, ott volt a ne kapcsoljon ki lehetőség. Pipa.

A második problémával viszont végigszívtam egy hónapot. Kipróbáltam mindent, de tényleg mindent. Resetek, formázások, minden hülye beállítás, amelynek talán köze lehet hozzá, variálások az USB csatlakozókkal, a szivargyújtó-adapterekkel, az elosztókkal, a vezetékkel, konfigurálás az eszközön, konfigurálások a mobil applikáción… semmi. Néha látszólag megjavult, időnként át tudott hidalni egy-egy gyújtáselvételt, de aztán már csúszott is el az idő.
Megnéztem a firmware-t. 2020.11.06. Az azért elég friss. Oké, de az ördög nem alszik, nézzünk rá, nincs-e frissebb. Összekapcsoltam wifin az eszközt a mobillal, a telcsin volt mobilnet, az eszközön elindítottam a firmware frissítést… semmi. Vagy én vagyok hülye, vagy nincs frissebb firmware.

Már ott jártam, hogy felhívom a boltot és visszaküldöm a picsába ezt az ipari hulladékot.

Némileg frusztráló volt, hogy öcsémnek majdnem ugyanilyen kamerája van, csak az övé sima Pro, az enyém meg Pro Plus, azaz van beépített GPS-em. Viszont az övé hibátlanul működik.

Vezetés közben volt időm töprengeni, miközben a totálisan hülyén járó órát nézegettem. Akárhogy is töröm a fejem, ez szoftverhiba. Méghozzá valami hiba a Pro Plus szoftverében, mely nincs benne a Pro szoftverében. Szóval a firmware környékén kellene keresgélni… de hogyan?
Ahogy Barna mondta Görögországban, a világ mára jelentősen leegyszerűsödött. Mindenki meg tud csinálni mindent, feltéve, ha van róla youtube videó.
Simán találtam a készülék firmware frissítéséről videót, ahol egy indiai pacák végigmutogatta. Az egy dolog, hogy többször megkapartam magamat. De működött.

Első kör. Nappali.
A mobil applikációból le kellett konnektálni az eszközt és visszalépni a rendes wifire.
Ettől persze az app még emlékezett rá. Az app konfigjából – tehát nem az app-on belül az eszköz konfigjából, ahol én kerestem – ki kellett választani az eszközt és azt mondani, hogy firmware frissítés. Talált is egyet, egy decemberit. Letöltötte a mobiltelcsire.

Második kör. A kocsiban.
Rá kellett kapcsolódni a mobillal az eszköz wifi hálózatára.
Az eszközön ki kellett választani az About menüben a frissítést.
Az eszköz a wifin keresztül megtalálta a mobilon lévő offline csomagot és frissítette magát.
Néhány újraindítás és kész is.

Még a firmware letöltésénél megnéztem, mit is javít. Mindösszesen csak egy hibát. Azt, hogy a rendszeridő indítás után elugrik. Bingó.

A végére még maradt a szétbarmolt konfig rendberakása. Ugyanis voltak finomságok. Létezik olyan, hogy vészhelyzeti felvétel. Ha bajt észlel, akkor elkezd venni egy percet, ekkor nem reagál semmilyen gombra sem. Csak éppen alaphelyzetben olyan erős érzékenységre volt beállítva, hogy ha már megnyomtam egy gombot, azt is vészhelyzetnek vette. A C64-es Impossible Mission rutinomra volt szükségem, hogy eljussak abba a menübe, ahol ki lehetett kapcsolni. (Nem, ne mondd, hogy buta vagy József, ezt a mobil appból is meg lehet csinálni. Nálam az eszköz wifi AP-ja helyből ki van kapcsolva.) Most, hogy már biztos voltam benne, hogy nem fogom a konfigurációt piszkálgatni, szépen beállítottam mindent, úgy ahogy működnie kell. A továbbiakban pedig igyekszem elfelejteni, hogy ilyen eszköz is dolgozik a kocsiban.

5 Comments

  1. Már egy ideje én is gondolkodom egy kamera beszerelesén. Az a baj, ha elkezdek utána nézni, az a vége, hogy ultimate megoldás kell! Aztán lebeszélem magam…
    Szóval ez ajánlható kategória?
    Még egy visszatartott: úgy tudom pl. az Osztrákok ugranak a kamerákra, ott tilos. Nem csak használni, ha fenn van, azt is büntetik. Ezzel mi a helyzet?

  2. Én is így kezdtem. Széttúrtam az aliexpresszt, na még ez is, na még az is, aztán végül teljesen összezavarodtam és hagytam a fenébe. Ezt a kamerát öcsém ajánlotta, nála hibátlanul működött. Eltekintve a megoldott dátumhibától, tulajdonképpen nálam is rendben van, ebben az árkategóriában ajánlható.
    Az osztrákokkal egyelőre nem foglalkozom. Saccra 2023-ban fogok legközelebb autóval arra járni, majd aggódok akkor.

    • Nem kő kínai szart megvenni.
      Már elnézést, csak én is utánanéztem kicsit és nekem az jött le, hogy nem veszünk olcsó szart, mert már a termékleírásban is hazudnak.
      Aliexpress, most komolyan?
      Xiaomi brand alatt meg minden szart eladnak, holott nyilvánvaló hogy a cuccok többsége átmárkázott hulladék és nem létezik az “ismert Xiaomi márka által sugallt magas minőség” fogalma.

  3. Már többször gondolkoztam rajta, hogy beszerzek egy dashcam-et. Nem megyek sokat, de már akkor is belefutok “érdekes” helyzetekbe, leginkább idő kérdése, mikor jön majd jól egy ilyen.
    Így előtesztelve lehet, hogy be is szerzem :)

  4. A Pepin tesztelésben verhetetlen!!! : – ))

Leave a Reply to Peter Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading