Egek ura

Amikor kimegyek az erdőbe, hogy teszteljem azt, hogy hogyan tudom irányítani a drónt pusztán a konzolról, úgy, hogy nem is látom, hol van, merre van az eleje, ebből kifolyólag felküldöm az erdőszint, azaz 30 méter fölé, majd irány az erdő, ősszel kimértem, 200 méter távolságot simán bír, nos most 120 méter körül jelzett, hogy elég gyenge a jel, majd hirtelen egy szélroham kilökte a zónából, elvesztettem a jelet, a drón ott pörgött valahol az erdő felett, de hiába nyomogattam a konzolt, nem történt semmi, a szél gondolom toszogatta tovább, én pedig csak szurkolni tudtam, hogy bekapcsoljon az RTH (Return To Home) algoritmus, mert egyébként volt egy drónom, és igen, egy idő után a konzol jelezte, hogy bekapcsolt az RTH, már majdnem megnyugodtam, amikor eszembe jutott, hogy az RTH-t 50 méter magasra tettem, ahol jelenleg nagyon durva szélvihar tombol, rögtön rá is néztem a drón legutolsó töltöttségi értékére, ugyanis a jelvesztés után a konzol nem sötétedik el, hanem mutatja a drón utolsó üzenetét, szóval 50%, ami vagy elég lesz, vagy nem, hiszen minusz fokokban sokkal gyorsabban merül az aksi, persze jobb híján nem tudtam csinálni semmit, azon kívül, hogy vártam és azt mantráztam, hogy meg tudod csinálni, ügyesokoserős vagy, menni fog, aztán egyszer csak meghallottam azt a kedves, bájos berregést és ekkor már tudtam, hogy meglesz, pedig otthon visszanézve a felvételt, kétszer is úgy pofonvágta fent a szél, hogy már a gimbal sem tudta kikompenzálni, de mindegy is, fogait összeszorítva csak hazavánszorgott valahogy apucihoz.
Majd miután leraktam, jelent meg a tisztás fölött egy katonai helikopter, olyan 150 méter magasan.

Otthon mindenesetre egy shot whiskyvel kezdtem. Stresszes meló ez, bárki bármit mond.

2 Comments

  1. Mifelénk vidéken elég messzire el lehet ereszteni az égi kutyust. Simán 2 km-ig elér a jel, és valószínűleg tovább is. De nincs kedvem az erőben-szakadékban keresni, ha nem sikerülne visszatérnie, így messzebb még nem próbáltam.

    Bezzeg Isztambulban!
    Itt a levegő tele van zajjal, meg ki tudja, még mivel. Van olyan hely, ahol a 30 m magas torony tetejéig nem lehet felvinni a gépet, mert addigra megszakad a kapcsolat. Meg valószínűleg az állami intézmények egymás között plazmával vagy hasonlókkal szinkronizálják az adatokat. Olyankor 2-3 percig azt se látja a drón, ha a távirányítón van.
    Lehet, hogy a közeledben egy titkos szovjet kutatóállomás volt. :)

    Ilyenkor jó a Litchi program, ahol előre meg lehet tervezni az utat. Ezt az utat akkor is végigcsinálja a drón, ha megszakad a kapcsolat.

    Erős szélben a drónt meg kell próbálni lehozni, minél lejjebb, majd onnan hazavinni manuálisan. Ilyenkor a legfőbb veszély, hogy a fák-házak miatt megszakad a kapcsolat, bekapcsol az RTH, mire a drón mindjárt felemelkedik az ordas szélbe.
    Így ha tudod (és nincs keresztben egy Boszporusz), akkor kövesd a drónt, és inkább kézzel hozd le.

    • Ez egy Mavic Mini, gyk. tanuló drón. Wifivel kommunikál, annak meg 200-250 méter a hatótávolsága, legalábbis nekem egy üres szántóföldön ennyire sikerült elküldenem.

      A Litchi-vel az a baj, hogy tudtommal ugrik vele a garancia. (A drón meg naplózza, hogy mivel vezérelted.)

      Itt pont az volt a baj, hogy megszakadt a kapcsolat a drónnal, sem én nem láttam, sem ő engem. Azt sem tudtam, merre áll az orra.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading