Bespúr

A napokban voltam futni. Igen, megint a sportóra. Néha rá-rápillantottam és csóváltam a fejem. Ez hülye. Kezdve ott, hogy a performance condition értéknek semmi köze nem volt a valósághoz (a futás végén magasabb volt, mint az elején, azaz szerinte pihentem a futás közben), de magának a tempó kijelzésének sem. A második kilométeren egyszer sem mutatott 6:20 perces kilométernél jobbat, de a kilométer végi összesítésnél már 5:50 jött ki. Szóval totális gyász. Itthon felraktam az adatokat a Garmin Connectre. Megnéztem. Azannya. A kifésült, összesített adatok egészen valószerűek lettek. Ha nem láttam volna mellette a mérési diagramokat, akkor akár el is hihettem volna.
– Ezt aztán jól bespúrtad! – vigyorodtam el.

~oOo~

Viszont rögtön utána felmerült bennem: vajon hányan ismerik ezt a kifejezést? Google Search. Senki. A spúr, mint melléknév létezik, azt jelenti, hogy garasos, zsugori. De ennek köze sincs az ige jelentéséhez.
Akkor kénytelen leszek megint mesélni.

~oOo~

Életem során rengeteg laboratóriumi mérést végeztem. Ugye a vegyipari szakközép, üzemi gyakorlatokkal, a vegyipari egyetem, szintén üzemi gyakorlatokkal, tipikus laborpatkány körülmények. Ebben a szubkultúrában létezett a spúrni, bespúrni kifejezés.
Képzelj el egy mérést. Mittudomén, a víz áramlási viszonyainak változása a szelepcsavargások függvényében. A csoport igyekezett mindent úgy csinálni, ahogy elő volt írva: az egyik ember tekergetett, a másik kettő leolvasta az értékeket és bekiabálta, a negyedik adminisztrált. Lement a mérés, a kezünkben volt egy adathalmaz. Magát a jegyzőkönyvet egy nappal később kellett beadnunk.
Innentől jöttek a gondok. Elkezdtünk zsebszámológéppel számolgatni, a számolt értékeket milliméterpapíron ábrázolni. (Dehogyis volt akkor Excel. Még számítógép sem.) A diagram viszont az istennek sem akart olyan lenni, mint amilyennek a szakirodalom alapján lennie kellett volna. Ökörhugyozás, az. Nyilván jött a fejvakarás. Mi legyen? Végül valaki felvetette: spúrjuk be! Azaz visszafelé kiszámoltuk, milyennek kellene lenniük a mért értékeknek, hogy még elfogadható görbéket kapjunk. A jegyzőkönyvet meghamisítani már pillanatok műve volt.
Immár a módosított adatokkal legyártottuk a hivatalos jegyzőkönyvet. Beadtuk. Elfogadták.
Ez volt a spúrás.
A gyakorlatban pedig úgy történt, hogy a laborból, úgy, ahogy voltunk, fehér köpenyben, átvonultunk a Sport nevű kocsmába, kipakoltunk minden papírt az asztalra és sör mellett spúrtunk zárásig.

1 Comment

  1. Erről a könyvelők jellegzetes visszakérdezése jut eszembe.
    – főnök: Mennyi az adózás elötti eredmény?
    – könyvelő: Mennyi legyen?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading