A víztározó, amit ma Tisza-tóként ismerünk, a hetvenes években elsősorban öntözési céllal épült a hajdani ártérben, de mára legalább annyira fontos lett az ökológiai és turisztikai értéke. 127 négyzetkilométerével ez Magyarország második legnagyobb tava, változatos természeti környezettel és madárvilággal, a rejtettebb északi zugokban ma még fészkel az ikonikus halászsas is. Kérdés, hogy meddig: a tó északi, tiszavalki-medencéjében olyan, mindenki elől elzárt részek voltak, a korlátozást azonban a felpuhuló természetvédelmi szabályozással feloldották, a tóban pedig egyre több a motorcsónak, jacht, vízisí, wakeboard. És nem csak a régebben is „dühöngőnek” szánt déli, Abádszalóki-medencében.

olyan szervezet viszont, ami az összes ágazatot összefogná a Tisza-tavon, egyelőre nem működik. Egy dologban pedig biztosan könnyen megegyeznének: a hangos vízijárműveket nagyjából mindenki utálja. A Tisza-tó jelentős részén szabad motorcsónakozni, vízisízni, wakeboardozni, és egyre több a nagyméretű luxusjacht is, nem csak a sajátos állami programban.
„Kint az élő Tiszán két vízisí tönkreteszi a napját húsz horgásznak es harminc kenusnak. Több látogató jelezte, hogy minden gyönyörű, de inkább majd akkor jövünk legközelebb, ha ezek már nem lesznek” – mondta nekünk a horgászszervezetet vezető Hegedűs Gábor. Bizonyos részeken ugyan vannak korlátozások, ezeket idén májusban szigorították is egy kicsit, de a megkérdezettek szerint ennél sokkal határozottabban kellene. Kérdés, hogy a nagy vízimadarak mennyi zajt és embert bírnak el. Nyári hétvégéken már most is tömegek vannak, még ha a nagy többség a természet miatt is jön ide, kezd ez már kicsit sok lenni.
link

Pontosan erről panaszkodtam az utóbbi időkben a tisza-tavi írásokban. Próbáltam videókat is rögzíteni, de amikor órákon keresztül szüntelen motorzúgás vesz körül, azt nem igazán lehet visszaadni.
Ja, és nagyjából ugyanez a helyzet a Szentendrei-Dunán, illetve a Ráckevei (Soroksári)-Dunán. Elméletileg létezik Hajózási Szabályzat, de a kutya sem tartja be. Mert a kutya sem ellenőrzi. Az országban meg egyre több a pöffeszkedő újgazdag, akiknek mindent szabad.