Month: October 2020

Sejtek

Nem tudom, mennyire közismert, hogy a napozás közbeni barnulás valójában arról szól, hogy a hámsejtjeink feláldozzák magukat, szénné égnek, azért, hogy a szervezet ne kapjon túl nagy hőterhelést. Jártamban-keltemben szoktam látni szoláriumokat és legutóbb elgondolkodtam. Vajon képes lennék-e olyan üzletet vinni, olyan szolgáltatást adni, ahol pénzt kérek azért, hogy emberek egyébként teljesen ép sejtjeit megöljem? Mit szólna ehhez a lelkiismeretem?
Aztán legyintettem. Mert eszembe jutott, hányszor voltam pultos az egyetemi kocsmában.

Üvegek hátán üvegek

Nem, most nem a szombati napra gondolok, amikor egy izmos bakancsbejárató túra után, az éppen lecsendesülő esőben, kiültünk a kerti tűzrakó hely mellé és csurdítás közben elpusztítottunk egy csomót a címben említett jószágból.

Szóval, nem. Ez egy asszociációs dolog. Méghozzá makacs.
Arról van szó, hogy amikor a 31-es úton bringázok, mindig beindul a fejemben Berki Tamás örökzöld dala, a Mende-Sülysáp blues. Jelzem, indulhat is, ezen a környéken annyira borzalmasan szar az út, hogy az már szégyen. Miközben durván erős a forgalom, mely folyamatosan beletol a gödrökbe. Tipikus blues hangulat.
Viszont ha már elindult ez a zene, utána jön a többi is. Erről a lemezről. Ugyanis ezen hallottam először Berki Tamást. Ha pedig beindult a lemez, előbb-utóbb jön a nagyon nagy kedvenc, a Palack-dal a Rodeótól. Aztán az marad is.

Most például 113 kilométeren keresztül.

Bankett

László egy oszlopot támasztott, sörrel a kezében. Mellette egy társaság nagyon vitatkozott, fél füllel hallgatta is őket.
– Hol van Éva? – morfondírozott.
Nem mintha lett volna bármi is közöttük, de Éva volt a legjobb nő a cégnél. Egyszerűen jólesett, ha csak úgy legeltette rajta a szemét.
Aztán észrevette. Ott ült, egy méterre tőle, közvetlenül az oszlop melletti asztalnál. Pont egyszerre néztek egymásra.
– Minden attól függ, mi van a kilences és a négyes között… – fejtegette valaki lelkesen a vitatkozó társaságban.
– Szerinted mi van a kilences és a négyes között? – mosolygott Lászlóra Éva.
– Ha egy nulla, akkor ez egy pökhendi képviselő a két testőrével. Ha vessző, akkor ez két haver, akik még az egyetemen ismerték meg egymást. Ha pont, akkor leszbikus csajok.
– És ha nincs semmi?
– Akkor idős házasok. Tisztelik egymást, de köztük… nos már nincs semmi.

DOTT2

DOTT. Azaz Day Of The Tentacle.

Istenem. Fiatalkorom legendás kalandjátéka volt. (Mármint az Időrégész mellett.) A DOTT annyival volt nehezebb, hogy egy kukkot sem tudtam akkoriban angolul. (Mindig is németes voltam.) De, minő csoda, akkor már lehetett Windows alatt is DOS programot futtatni, méghozzá multitasking környezetben, azaz alá tudtam rakni egy MOBI angol szótárat, így ha lassan is, de meg tudtam fejteni, mit is írtak ki a képernyőre.
Szenvedés volt.
Mint az egész játék.
De egy haverommal összefogva közösen végigcsináltuk. Ember! Nagyon brutál volt. Nagyon elrugaszkodott elmére volt szükség hozzá. Aztán csináltunk is egy leírást a végigjátszásról, de ennek manapság már nincs jelentősége, tele van vele a net.
Mindenesetre jó buli volt. Élveztem minden percét.

Szép volt, jó volt. Elmúlt.

Erre itt van a hír, hogy kijött a DOTT2: Return of the Tentacle. Azannya. Hiszen már sokkal jobb az angolom. Sokkal kifacsartabb a gondolkodásom.
Tudom, évtizedek óta nem játszom, az élet bőven megadja azt az adrenalint, azt a szellemi kihívást, azokat a logikai fejtörőket, melyeket korábban csak a játékok voltak képesek megadni, de egy DOTT2 még mindig megdobogtatja a szívemet, még engedi előbújni a vastag rinocéroszbőr alól a fiatalkori énemet.

Letöltöttem.

Kipróbáltam.

Kidobtam.

Ezek komplett hülyék. By design. Mégis, hogyan gondolták?
Nincs szöveges interface.
Egy olyan játékban, ahol minden kötőszónak különleges jelentősége van. Ahol nem ritkán csak úgy találod meg a helyes megoldást, hogy az elhangzott szöveget nyelvtanilag elemzed.
Igen, már jobb az angolom. De ezek annyira, de annyira magasra emelték a lécet, hogy nekem – pusztán az angol szövegértés miatt – teljesen reménytelen a játék.

Menjenek a fenébe.