Durva

Nos, ahogy igértem, megint egy kicsit a Flór Ferenc utca.

Szóval, amíg nem voltunk itthon, az önkormányzat megbízásából vasárnap – mikor máskor – a Városgazda emberei elkezdtek óriásplakátokat felszerelni a Flór Ferenc utcába.
Az út hossza 1300 méter.
29 óriásplakátot terveznek kirakni.
116 darab vasoszlopot betonoztak be, közvetlenül az erdő szélére.
Az összes óriásplakát azoknak a kerítése elé kerül/került, akik ellenzik a burkolást.
Ezekkel a plakátokkal gyakorlatilag eltakarják az utca felől az erdőt.
A plakátokon természetesen az önkormányzat propagandáját kapjuk. Közelről. Az erdő helyett.
Az akcióval kapcsolatos írások: itt az egyik, itt a másik.

Ez már azért valami, nem?

Eddig az volt, hogy nem kérdeztek meg senkit. Döntöttek a fejünk felett. Amikor kiderült, mit akarnak, a tiltakozásainkat ignorálták. A kerületi fórumokból kizártak. Manipulációkkal ellenünk hangolták a tömeget. Bármilyen sajtómegjelenésünk volt, dezinformációval reagáltak rá. Semmi elfogadható érvvel nem indokolták, miért akarják ennyire a burkolást. Többször is egyértelművé tették, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is megcsinálják.
Ehhez képest most szintet léptek. Előkerült a korbács. Nyilvánosan megbüntetnek, megaláznak mindenkit, akinek az utcára nyílik a hátsó kapuja.

És ez egyben egy markáns üzenet is a kerületben élőknek: így jár mindenki, aki tiltakozni merészel az önkormányzat ellen.

Innentől ez már nem egy szimpla harc az arrogáns hatalom ellen. Itt, a kerület vezetésében van egy, vagy több pszichopata, akiket még azelőtt kell megfékezni, mielőtt komolyabb károkat okoznak.

PS.
Most látom, hogy kijött egy újságcikk.
29 óriásplakát lebetonozásával büntet a XVIII. kerületi önkormányzat
Kicsit felpörögtek az események.

2 Comments

  1. Én azt nem értem az egész sztoriban (egyebek mellett), hogy Gyurcsány és Fekete-Győr miért nem basz oda ezeknek a geciknek? (Mármint a momentumos és a DK-s csinovnyikoknak.) Tudom, jogilag nem tehetnek semmit, de mondjuk kiállhatnának (mondjuk az MTI mikrofonjai elé, hahaha) és elmondhatnák, hogy elnézést kérünk, közénk is kerültek be gecik, mostantól nem tagjai a pártunknak, bocsánat.
    Ez lenne a minimum. De nem láttam ilyet? Valaki?

    • Az egyik aktivistánk megkereste Fekete-Győrt és elbeszélgetett vele a helyzetről. Nulla eredménnyel. Gyurcsányhoz azért már nem volt gyomrunk. Általánosságban is elmondható, hogy ez egy 1300 méteres kis utca, nem értük el a mainstream érdeklődését. Nem értették meg, hogy ha egy önkormányzat azokra támad rá ilyen agresszíven, akik rájuk szavaztak, abból mekkora bukás kerekedhet ki.

Leave a Reply to S.E. Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading