Nehéz elhinni, de volt olyan időszak, amikor teljesen rajta tartottam a kezem a könyvkiadás ütőerén. 2-3 naponta jártam könyvesboltba, naponta antikváriumba. Idegen városban az antikvárium volt az első, amit felkerestem.

Mára ez jelentősen megváltozott. Hatalmas könydömping van, a mezőny pedig elkeserítően felhígult. A marketing próbál tolni a sok egyforma könyv közül néhányat, de ebben sincs köszönet. Ma már képtelen lennék órákat eltölteni egy könyvesboltban. Még ha be is nézek néha, teljesen idegenül érzem magam. Leveszek egy fantasy könyvet. Nézzük, miről szól? Orkok, tündék, törpök. Faszom. Legalább nevezzétek már át egy kicsit, legyenek mondjuk újra törpék, tündérek, vagy valami, de ez így rohadt unalmas. Egyszerűen hiába nézegetem át a szigeteket, nincs olyan könyv, amely megszólítana. Néha egy-egy Rushdie. De ez csak a szabályt erősítő kivétel.

Mielőtt kijavítanál, elismerem, nem minden tűnik vacaknak. Vannak könyvek, melyek incselkednek. Csak éppen az én életvitelem mellé már nem fér bele, hogy nekiessek mondjuk a Párhuzamos Történeteknek. Viszont az is igaz, hogy néha, impulzusszerűen arcomba ordít egy könyv, hogy ‘te most itt hazaviszel, érted’? Én pedig megszeppenve hazaviszem. Utoljára azt hiszem a Rövid Traktortörténet Ukránul című könyv volt ilyen és egy pillanatra sem bántam meg.

Később leülök otthon a fotelembe. Mellette az olvasatlan könyvek polca. Leveszek egyet. Heidegger: Lét és Idő. Hmm. Ehhez még érnem kell egy kicsit. Mondjuk száz évet. Aztán végignézek a polcon. Csupa olyan könyv, amely nem véletlenül figyel az olvasatlanok polcán. Egyszer megvettem, hazavittem, dédelgettem ezeket… és bízok benne, hogy valamikor majd csak megszólítanak. Tudok várni.

Tényleg tudok.

A 90-es évek elején feljöttünk Nejjel valamiért Pestre és ismerősnél aludtunk. Este kifigyeltem, hogy a közeli Téka raktárban könyvkiárusítás lesz. Ez harci induló volt számomra. Reggel fél nyolckor már ott voltam az udvaron, a kis kerekes bevásárlókosárral. Meglepő módon voltak jó könyvek is. Plutarkhosz párhuzamos életrajzai. Néhány kötet Livius monumentális munkásságából. Volt még sok más is, de nem emlékszem mindenre. És volt két meglepő, nagyon vaskos könyv. Reprintben bekötött Nyugat évfolyamok. Sajnos mire odaértem a raklaphoz, már csak kettő volt: 1909/II. félév, illetve 1910/II. félév.
Habár a Nyugatról csupa jó dolgokat tanultunk az iskolában, de akkoriban még nem voltam kíváncsi rá. Megvettem, mert olcsó volt. Hazavittem. Ahogy egy haverom mondta, jó kis könyvek ezek, olyan szobadekorációk. Plutharkosz, Livius, Nyugat. Olyan műveltnek tűnik tőlük az ember, ráadásul a vakolat hibáit is eltakarják. Felkerültek az olvasatlanok polcára. Komolyan gondoltam a dolgot, tehát az azóta eltelt két nagy vérengzés során sem dobtam ki egyiket sem. (Kétszer is ezres nagyságrendben szórtam ki könyveket, gyakorlatilag a kukába, mert amilyen dömping van, az antikváriumok már csak ritkaságokat vettek be. Legalábbis az ezredforduló környékén így volt. Ezzel foglalkozó alapítványt nem sikerült kinyomoznom.)

Aztán ma szólalt meg az egyik. Kábé 30 év után. Éppen üldögéltem délután a nappaliban, a munkát befejeztem, a munkaidőt lekönyveltem. A négy napja tartó Autumn Series dartsversenynek tegnap lett vége, a World Series of Darts döntő két nap múlva indul, a bringás baleset miatt mozogni sem tudok, nanemár, tényleg, mit csináljak? És ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha belenéznék a Nyugatba? Ez alatt a harminc év alatt azért csak műveltebb lettem. Ma már sokkal több nyugatos szerzőt ismerek. A fejem lágya is benőtt. Most már például olvasok esszéket is. Nézzük meg.

Nos, egyelőre el vagyok varázsolva. A nyelvezet. A helyesírás. Olyan, mint egy igazi óbarack pálinka.

Idézet rögtön a második oldalról
Életének ezek a bennünket érdeklő eseménycsoportjai; de az életrajz nem mond itt semmit, sem a tudománynak csúfolt psychopathologiai módszer.
Nesze neked Freud Zsiga.

A tartalom pedig… gondold el, még senkinek fogalma sem volt arról, hogy hamarosan jön két világégés, kommunizmus, fasizmus, totalitárius diktatúrák, százmillió halott, spanyolnátha, atombomba… úgy általában a civilizált emberiség történetének legkiábrándítóbb évszázada. (Persze jó vagyok, mi sem tudjuk mi jön. Ránézésre túl sok jó nem.) Az alkotók csak írták a verseiket, novelláikat, esszéiket. Éltek, reméltek, időnként morogtak. Adtak, vettek. Igen, a reprintben benne maradtak a korabeli hirdetések is. Meg a teljesen abszurd vasúti, illetve katonai értesítések. (Komolyan, az elsőre azt hittem, hogy valami avantgárd novella.)
Úgyes volt a könyv, pont jókor szólított meg. Most már képes vagyok élvezni a zamatát. Fiatalabb koromban valószínűleg untam volna.

PS.
Igen, tudom, a MEK-en fent van az összes szám. De túl sok öröm nincsen benne. Plain textben egyszerűen kiábrándító, arról nem is beszélve, hogy a szöveg utána lett igazítva a mai helyesírási szabályoknak, kifejezéseknek. Ezzel pont az írások zamatát vették el. (A fenti idézetnél a ‘psychopathologiai‘ szót például a MEK változatban átírták arra, hogy ‘pszichológiai‘. Igen, ma így nevezzük, de amikor Elek Artúr a cikket írta, akkor meg még máshogy. Eh.)